2015. szeptember 26., szombat

Kétfős hadsereg - Army of Two teszt


Kooperatív külső nézetes lövölde, ami igyekszik a kétszemélyes csapatmunkára építeni, anélkül, hogy a játékos vérmérséklete egy fikarcnyit is megbillenne bármely irányba.
A játék marketingkampánya során, nagy hangsúlyt helyeztek a kooperatív akció előtérbe helyezésére, folytonosan sulykolva a játékosokba, hogy itt egy olyan produktumról van szó, melyben, ha jutni akarunk valamire, bizony kőkeményen együtt kell működni és taktikázni társunkkal. A végeredmény viszont nem lett más, mint egy kétszemélyes, külső nézetes akciójáték, amibe beépítették a Gears of War fedezékrendszerének suta változatát, a játék gerincéül pedig megalkották az Aggro métert. Ez utóbbi több célt is szolgál, de elsődlegesen azért felel, hogy a taktikai megmozdulások során (értsd: csupán figyelem elterelés), melyik játékos kapja az ellenfelektől az össztüzet, hogy a másik, esetleg a megkerülés feszültséggel teli taktikájával éljen. Remélem kiérződött a cinizmus, ha nem akkor ideírtam.
Minél nagyobb tűzerőt összpontosítunk ellenfeleinkre, annál nagyobb mértékben emelkedik Aggro méterünk, minek következtében ellenfeleink ránk koncentrálnak, míg társunk szabadon mozgolódhat a terepen, hogy előnyösebb pozíciót vegyen fel. Amennyiben ez a méter megtelne, lehetőség kínálkozik egy gombnyomással az időt belassítani és instant halált okozó lövedékeket szórni, hogy a sziszifuszi előrehaladásnak némi tempót diktáljunk.
A társas akció veleje ebben ki is merül, és a továbbiakban csupán olyan apróságban fogjuk fellelni azt, mint, hogy bizonyos pontokon csak partnerünk felemelésével, felhúzásával lehet továbbjutni, vagy ajtókat csak közös erővel lehet kinyitni, de ne feledkezzünk el a kizárólag a rögzített pontokon megnyíló, szintén lassított időben zajló mészárlásról, amikor egymásnak háttal állva nyújtunk fedezetet az özönlő ellenfelekkel szemben. Néha bele fogunk botlani olyan érdekességekbe, mint a rohampajzs közös használata, miközben az egyik játékos cipeli azt, addig a másik tüzel mögüle, vagy az ejtőernyőzés és járművezetés, ahol szintén fel vannak osztva a szerepek, ám ritkán fordulnak elő ilyen események, a játékidő elenyésző részét képezik csupán és nincsenek megfelelően kimunkálva, minek következtében nem sok színt visznek az élménybe. Egyetlen igazán értékelhető opció került a játékba, mely elnyerte tetszésemet, az pedig a kooperatív mesterlövészkedés, amikor is egyszerre sikerül a távcsöves puskával leszedni két őrszemet egy adott pillanatban, csak sajnálatos, hogy a játék során ez alig pár alkalommal kerül elő.
Több potenciál rejlik a témában, mint amennyit sikerült kiaknázni, hisz a nem éppen fényes Resident Evil ötödik, vagy a katasztrófális hatodik része több összedolgozást igényel, mint ez a játék, mely kimondottan hirdette ezt. Mindenesetre lehetőség kínálkozik akár net kapcsolattal, akár osztott képernyőn kipróbálni a lehetőségek szolid tárházát, de ha nem találnánk partnert magunknak, akkor sem tört el a mécses, mert egy egészen jó intelligenciával megáldott gépi társsal is lejátszhatjuk a kampányt, viszont ez utóbbi már nem mondható el az egy kaptafára megkreált ellenfelekről.
A játékot igyekeztek még olyan kiegészítőkkel feldobni, mint az egymás kupán vágása baklövés esetén, vagy pacsizás, a siker elismerése jeléül, miközben a két karakter, Rios és Salem, igencsak megkedvelhető figurák a beszólásaiknak köszönhetően, ami legalább kompenzálja némileg a fogyatékkal élő, „az ügynökségen belül áruló tevékenykedik és keresztbe tesz a szellem osztagnak” történetet.
Ha a játékmenetet kellene jellemeznem, akkor az egyszóval is leírható: unalmas. Miközben a két játékos halad előre, a még csak komoly tervezést sem magáénak tudható pályákon, vérmérsékletük egy pillanatig sem fog kibillenni az izgalmi faktorba, és csupán egy-egy, a karakterek által elsütött poén, egy kivételesen jól megtervezett pályaszakasz, vagy főellenfél fogja színesíteni az „élményt”, amiben azért sokáig nem fogunk fürdőzni, hisz a játék normál fokozata cirka 5-6 óra alatt teljesíthető, és csupán a nehéz fokozaton kell majd némileg, de hangsúlyoznám, némileg építenünk az Aggro rendszerre, mely ténylegesen egyfajta alibiként van jelen a játékban. Az elvégzett feladatokért cserébe elnyert pénzmennyiségen pedig fegyvereket, azokhoz különféle kiegészítőket vásárolhatunk egy igen széles skáláról, de számtalan maszkot is megnyithatunk, melyek csupán küllemükben térnek el egymástól és nem hordoznak magukkal spéci képességeket, vagy bónuszokat.
Már a megjelenésekor is kopottas prezentációval rendelkezett a játék, mely nem csak, hogy nem felelt meg az elvárásoknak, hanem kifejezetten csúnyácska volt, amire csak rátett pár lapáttal a minimalista design, nélkülözve az égadta világon minden olyan elemet, ami csak kicsit is képes lenne dobni a hangulaton. A hangeffektek viszont ez alá is képesek becsúszni, amíg a háttérzene valójában olyan, mintha nem is lenne, oly mértékben sablonos, semmilyen dallamok duruzsolnak a háttérben, egy-két pillanattól eltekintve.
A hirdetett formula (nagyon) nem valósult meg, csupán egy középszerű kétjátékos akcióról beszélhetünk, melynél jóval komolyabb kooperációt igénylő játékok születtek, anélkül, hogy kimondottan ezt hirdették volna.

5 pont

Műfaj: külső nézetes akció
Megjelenés: 2008. (Xbox 360, PlayStation 3)
Fejlesztő: EA Montreal
Kiadó: Electronic Arts
Zerko

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése