Egészen ’82 óta érkeznek Alien, valamint Alien(s) versus Predator játékok, hol hosszabb, hol pedig rövidebb szünetekkel, hagyva elegendő időt a játékosoknak, hogy feldolgozzák a félresikerült epizódokat, amire talán (sőt biztos) a Colonial Marines a legjobb példa.
Nagyon nem kell meglepődni ezen a legutóbbi fércmű játékon, hisz annak idején, amikor elindult az Alien széria, videojáték formában, a kezdeti rajtja sem volt más egy Pac-Man klónnál (erről itt olvashattok bővebben), ám ahogy teltek szépen az évek, a technikai fejlődés mellett a kreativitás is felütötte fejét, és voltak stúdiók, melyek remekül ragadták meg a sci-fi horror eszenciáját és ültették át azt játék formába, ám a széria teljesítménye az évtizedek alatt hullámzó maradt.
Azt biztosra veszem, hogy sokaknál a ’99-es Aliens versus Predator jelent egy viszonyítási alapot, hisz ennek Marine kampánya kalauzolta el a játékost a filmekre jellemző horror, legmélyebb bugyraiba, ahogy a vaksötétben bolyongva a mozgásdetektort fürkészte az ember, időközönként éjjellátóra váltra, hogy éppen milyen irányból, milyen lény közeledik feléje, és az nehogy egy azonnali halált jelentő parazita sebes ugrása legyen. Mindemellett pluszban a Predator és Alien kampány is egy roppant egyedi színfoltot képviselt a szériában.
Most pedig itt van az Alien: Isolation, melynek szerepe már nem merül ki a puszta szórakoztatásban, hanem még helyre is kell hoznia azt a renomét, melyen komoly csorba esett a középszerű, vagy éppen botrányba fulladó játékok végett, éppen ezért az utóbbi évtizedekhez képest, egy teljesen más megközelítést alkalmaztak a játék alapjainak lefektetésekor, mely a legelső Alien, azaz A nyolcadik utas: a Halál filmet takarja maga mögött. Pontosabban, az elveszettség és kiszolgáltatottság érzetét, ahogy egy idegennel van összezárva a játékos egy űrállomáson.
Ebből már következik is, hogy - nagyon helyesen -, a túlélő horror és kalandjáték műfajára jellemző elemeket kevertek egymáshoz, hogy a filmsorozatban alig pár szóban megemlített Ripley lánya, Amanda a legszélsőségesebb helyzeteket megjárva élje túl a kiruccanást a világűrben, egy potyautas kíséretében. A fiatal leányzó, esetlen halandó, ellenfele pedig egy vérszomjas ragadozó, mely nem ismer könyörületet és célja kimerül abban, hogy levadásszon és elpusztítson minden életet az űrállomáson. Kihegyezett érzékszerveinek köszönhetően messziről kifüleli, ha bármi nesz zörren a kihalt folyosókon, éppen ezért a komolyabb tempóban való előrehaladást elfelejthetjük, különben már csak arra kapjuk fel fejünket, hogy a xenomorph keresztüldöfte Amanda testét (és leállt szívverésünk a riadalomtól).
A terebélyes méretekkel bíró állomáson, más túlélőkbe is botlani fogunk, akikről első pillantásra nem lehet, majd eldönteni, hogy barátságosak vagy éppen ellenségesek, második pillantásra pedig vagy lövedék fúródik Amanda testébe, vagy agyonlőttünk egy civilt, ami nem megengedett, éppen ezért a játék minden téren megköveteli a lassú, megfontolt tempóban való haladást, ami főképp lopakodást és a terep kifürkészését jelenti, ugyanis nem csak egy-egy erőteljesebb lépés, vagy hangosabb kapcsoló kelti fel a Halál figyelmét, hanem egy óvatlanul elsütött fegyverre vagy a dulakodásban keletkezett zajra is rögvest ott terem.
Már így is nehéz dolga akadna egy tapasztalt túlélőnek is, hogy szekrényből, asztal vagy ágy alá bujkálva haladjon fokozatosan előre, miközben a szellőzőben a feje fölött dübörög az Idegen és csupán egy óvatlan pillanatra leselkedik, de még az androidokban sem lehet megbízni, ugyanis előszeretettel vágják falhoz az embereket és püfölik fejüket véres masszává. A korábban említett zajkeltéssel járó következmények végett, velük sem érdemes szembeszállni, de már csak azért sem, mert roppant szívós tákolmányok és egy egész revolver tárat megkövetelnek maguknak.
Lehet meglepően hat, de lopakodós túlélő horror ellenére, rendelkezhetünk minimális arzenállal, ami fokozottan előnyére válik a játéknak. Ez a revolver, shotgun, belövő puska és lángszóróban ki is merül, viszont ezekkel, és az állandó lőszerhiánnyal, valamint a zajra ugró ragadozóval, egészen bolond helyzet lép fel, minek következtében egy-egy pánik helyzetben pont, hogy a fegyver nyújthat megoldást, de az is lehet, hogy azonnali halált. Az Alien: Isolation kimondottan megköveteli a rá szánt időt, nem csak terjedelmes, 20 órás játékideje végett, hanem mert minden egyes mozzanatunkat alaposan meg kell fontolnunk és terveznünk, de akkor sem mehetünk még biztosra. Persze az elhalálozás esete az garantált, az ezerszeri fűbe, azaz acélpadlóba harapás végett, kimondottan van egy trial and error jellege a játéknak, ami túlélő horrornál nem feltétlenül válik előnyre.
A négy fegyverünk közül a lángszóró fogja a leghasznosabb tevékenységet ellátni, hisz ha hibáznánk, ezzel rövid időre el tudjuk űzni a dögöt kellő távolságba, hogy rejtekhely után nézzünk, míg az visszatér, ám nem csak utóbbi cselekedethez, hanem a fegyver használatához is kellő gyorsaság kell, mivel a csúcsragadozó a legváratlanabbul képes lecsapni az emberre, sebes mozgásával azon nyomban ott teremve. Az arzenál mellett lesznek még olyan érdekességek, mint az elemlámpa, nevéből eredően folytonos elem utánpótlást igényelve, de ennek kimerültével még mindig támaszkodhatunk fáklyára is, csak mindkettővel roppant óvatosan bánva, mivel Idegenünk fényérzékeny, de más ellenfelek figyelmét is felkeltheti, akár a szellőző nyílásán keresztül is, ahol szintén nem keveset fogunk kuporogni és közlekedni.
Zajkeltő berendezésünk remek eszköz lesz arra, hogy a járőröző robotok figyelmét eltereljük, ellenük tud hatásos lenni az EMP akna is, emberekkel szemben pedig a villanógránát, a molotov koktél és csőbomba pedig mindenki ellen nyújt hathatós támogatást a küzdelmekben. Ezek mindegyike szabadon, bármikor barkácsolható, az életerő injekcióval együtt, csupán a megfelelő tervrajzra és komponensekre van szükség hozzájuk, hogy némileg pozitívabb helyzetbe kerüljünk a használatukkal.
Mindenképp érdemes megemlítenem a minijátékokat is, melyek a különféle zárak, számítógépek feltörésekor bukkannak fel és még a bugyutább fajtáknak is kifejezetten stresszfokozó hatása van, akár még egy kódsor beütésekor is kieshet a kontroller a kezünkből, amikor az Alien éppen a szomszédos helyiségben somfordál és tudjuk, hogy lassan visszafordul a folyosóra.
Mindenképp érdemes megemlítenem a minijátékokat is, melyek a különféle zárak, számítógépek feltörésekor bukkannak fel és még a bugyutább fajtáknak is kifejezetten stresszfokozó hatása van, akár még egy kódsor beütésekor is kieshet a kontroller a kezünkből, amikor az Alien éppen a szomszédos helyiségben somfordál és tudjuk, hogy lassan visszafordul a folyosóra.
Az eddig elhangzottak, mind azt az érzést kelthetik, hogy az Alien univerzum kedvelői végre megtalálták minden idők legjobb játékát, ám a biztos recept és az alaposan kifundált játékmenet mégis sántít, és itt kell elkeserítsek mindenkit, hogy, amit lehetett, azt el is rontották, minden szakértői törekvés ellenére. A történet önmagában nem száll a magaslatokba, hisz Amanda a 15 éve eltűnt anyja nyomába ered, mivel az űrállomás fedélzetére nem csak az idegeneket vitték fel, hanem a felrobbant Nostromo fekete dobozát is, mely Ripley utolsó üzenetét tartalmazza lánya számára, és evégett megy a 20 órás üldözés és túlélés, néhány a filmekből már jól ismert csavarral megfűszerezve a roppant lassan zajló, helyenként már piszlicsáré cselekményt, aminek lényege, hogy valamit mindig fel kell robbantani vagy túl kell terhelni, ha nem éppen gyógyszerért futkosunk órákon keresztül haldokló társunknak, mígnem kiderül az egyik fordulatnál, hogy erre lett volna sokkal alkalmasabb személy.
A feladatokra szintén ez a faramuciság jellemző, hisz a térkép egyik sarkából lopakodunk a másikba, hogy egy-egy kapcsolót megnyomjunk, majd kiderül, hogy vissza kell menni a korábbi kapcsolóhoz, hogy onnan ismét keresztül bukdácsoljunk az űrállomás adott szintjén, mely helyszínek többször is visszaköszönnek a játék során. Természetesen a játékmenet a lényeg és a vérbeli túlélő horror hangulat, és ez mind lehetne mellékes, ha egyfelől megadná, és jól működne, másfelől pedig nem válnának a feladatok egy idő után röhejessé. Azért említettem feltételes módban, hogy „ha megadná” a hangulatot, mert 20 óra alatt mindenki elunja a szekrényben kuporgást és a mozgásdetektor állandó vizslatását, hisz az Alien egy-egy felbukkanásakor, 5-10 perceket is lehet hesszelni, hogy mikor merre jár, mikor kíván távozni és nem e jön vissza azonnal, hisz utóbbi eset igen gyakori, és akár kétszer is megismétli.
A kezdetekben minden tökéletesen működik, magába szippantja a játékost a lehengerlően káprázatos látványvilág, ami ráadásul a retro sci-fi remekeinek megfelelő első rész designja alapján lett kimunkálva, összerezzen minden egyes térhatású zörejtől, lopakodik, bujkál, kicselezi az ellenfeleket és osonva halad fedezékről fedezékre, miközben izzad a tenyere az izgalomtól, mindaddig, amíg a stresszfaktor már a plafon fölé kúszott és elunja az egészet 10-12 óra elteltével és észre veszi, hogy egy 10 perces művelet, 1 órába tellett, mert a maradék 50 percet a szekrényben töltötte, különben jött volna a hirtelen halál.
És mindezt azért, hogy keresztül-kasul bolyongjunk az űrállomáson mindenféle gombokért, ráadásul a játék végére a program direktbe kapcsol szivató állásra és dobja az idegent lépten-nyomon a játékos nyakába. A tényleg érthetetlenül és feleslegesen elnyújtott játéknak az lett az eredménye, hogy egyre gyakrabban éli meg a holtpontokat a játékos, majd beleun az egészbe, majd ahol tud, fegyvert ragad és eldurrogtatja nehezen megtakarított lőszereit, fittyet hányva már a játék lényegére. Ráadásul erre alaposan rádolgozik a program azzal is, hogy direktbe bünteti a játékost, és a teljesen véletlenszerű mozgással és felbukkanással rendelkező Idegen, sorozatosan levadássza, hiába is lopakodott már fél, vagy akár egy órája is hibátlanul, de ennél még rosszabb, amikor 10 percen belül háromszor is elkapja az embert. Bár tudok még jobbat is mondani azzal, hogy a dög szereti megtéveszteni az embert, és miután 10 perc elteltével előmerészkedik a szekrényből, kiderül, hogy az ott lapult mellette. Az Alien: Isolation nem nehéz, hanem már unalmasan pepecselőssé válik, és minden játékosi törekvés ellenére, sorozatos elhalálozással kell számolni, minek eredménye, hogy az ember már a félelem érzetét is elveszti.
Az viszont bátran kijelenthető, hogy a mesterséges intelligencia terén zseniálisat alakít a játék az Alien viselkedésével - a korábban említett hátulütő ellenére is -, ami teljes mértékben kiszámíthatatlan, éppen ezért is érthetetlen, hogy miképpen maradhattak olyan hibák a játékban, hogy néha a szabad űrben sétálunk, mivel a program nem tölti be a padló textúrákat, vagy nem tudunk felvenni egy feladatot, mert egy adott karakter lefagy. A mentési rendszer pedig már igazán a cseresznye a tortán lévő habon, pedig ennek alapvető funkciója van egy túlélő horrorban. A pozitívum, hogy a régi Resident Evil játékokat idézi fel az a fajta izgalom, ahogy egyik telefontól a másikig küzd az ember, hogy elmentse állását, a negatívum viszont, hogy mivel csupán két slotot használ a program, minduntalan visszakérdez a felülírás jóváhagyására, ami, még ha csak pár pillanat is, alaposan ki tudja zökkenti a játékost az Isolation világából.
Ami viszont páratlanná teszi az Alien játékok tömkelegében, az a temérdek, az első filmből visszaköszönő feszültséggel teli jelenet és környezet design, mely ilyen formában még soha nem volt látható játékban, mesterien lett átültetve minden eleme.
Még a lezuhant idegen hajón is tehetünk egy túrát, igaz ennyiben ki is merül a dolog, mert ha éppen egy látványos környezetben, kalandjáték elemek következnek, azok megfelelnének akár egy séta szimulátornak is, hogy 20 óra elteltével egy érdekes, csak éppen játékban valahol értelmetlen befejezésnek lehessünk a szemtanúi. Ha valakinek pedig ezzel nem lett volna elege a játékból, akkor egy survival módban is próbára teheti magát, ahol időre kell átverekednünk magunkat a pályákon, és minél több feladat teljesítésével, minél több pontot begyűjteni.
Még a lezuhant idegen hajón is tehetünk egy túrát, igaz ennyiben ki is merül a dolog, mert ha éppen egy látványos környezetben, kalandjáték elemek következnek, azok megfelelnének akár egy séta szimulátornak is, hogy 20 óra elteltével egy érdekes, csak éppen játékban valahol értelmetlen befejezésnek lehessünk a szemtanúi. Ha valakinek pedig ezzel nem lett volna elege a játékból, akkor egy survival módban is próbára teheti magát, ahol időre kell átverekednünk magunkat a pályákon, és minél több feladat teljesítésével, minél több pontot begyűjteni.
Az Alien: Isolation bevetett mindent, amit csak lehetett, és mikor az ember azt hinné, hogy tényleg megtalálta minden idők legjobb az Alien univerzumban játszódó alkotást, akkor a feleslegesen a végletekig nyújtott játék elkezdi lebontani minden díszletét, hogy egyre unalmasabbá, de legalább röhejessé váljon. Ez egy fantasztikus koncepció, klasszikus környezetek és jelenetek, eredeti ötletek és megoldások elcsépelt előadása, minek köszönhetően semmivel sem emelkedik ki a megszokott jobb minőségű Alien játékok színvonalából, de legalább némileg visszahozza a rajongókban a bizalmat.
7 pont
Műfaj: túlélő horror
Megjelenés: 2014. (Xbox 360, Xbox One, PlayStation 3, PlayStation 4, PC, Mac)
Fejlesztő: Creative Assembly
Kiadó: Sega
Kapcsolódó olvasmányok:
Kapcsolódó olvasmányok:
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése