Bart és az űrmutánsok - The Simpsons: Bart vs. the Space Mutants

Kivételesen kellemes játéka volt a NES konzolnak a The Simpsons: Bart vs. the Space Mutants, amit nem csak a TV sorozat karaktereinek, városának és dizájnjának átültetése tett azzá, hanem mellé párosult a korszak korlátai ellenére beültetett szabadság.

Gyakori visszatérő szereplők a TV sorozatban és a játékokban egyaránt a földönkívüliek, így nem is meglepő, hogy az első The Simpsons videojáték történetéül is egy idegen invázió szolgált.



A Földet fenyegető veszéllyel szemben, Bart irányításával kellett felvenni a kesztyűt, ebben az oldalnézetes platformjátékban, ahol az idegenek célja egy szuperfegyver előállítása volt, mellyel leigázhatják bolygónkat, és ebből ered a pályáról pályára adódó feladatkörünk is, azaz a masinájuk által éppen bekebelezett tárgyak megsemmisítése, vagy eltüntetése, hogy a fegyver elkészültét szabotáljuk.

Már a kezdetektől rendelkezett a rajzfilm egy egyedi bájjal és látványvilággal, melyet kiválóan ültettek a 8-bites masinára, rögvest úgy érezhetvén a játékos, hogy Springfieldbe csöppent, amint annak digitális utcáját kezdte róni Bart terelgetésével, akinek az első pályán az volt a feladata, hogy az összes lila színű tárgyat fújja le festékszóróval, vagy tüntesse el, minek következtében az idegenek nyersanyag utánpótlás nélkül maradtak. A bugyuta kerettörténeten nem akadt fenn az ember, egyfelől a rajzfilmsorozat ismeretében, másfelől pedig annak az élménynek kapcsán, amit a játék kínált, melynek központi eleme volt a remek platform elemeken túl, a kreatív megoldások és az első pályát jellemző szabadság, hiába is volt a játékos a megszokott 2D-s csőbe terelve.

Ugyanis az utcát róva, nem csak parazita idegeneket kellett kerülgetni nagy ügyességgel, hanem használatba kellett venni Bart röntgenszemüvegét, mely felfedte a már fertőzött emberek kilétét, és ezek fejére ugorva lehetett elpusztítani őket, aminek jutalma egy fénygömb volt, egy betűt jelentve a bal sarokban látott aktuális segítőnk nevéhez. Amint neve összeállt, a pályavégén rendelkezésre állt a támogatása a boss harcnál, de ebben közel sem merült ki a játék széles repertoárja, hisz a begyűjtögetett rejtett pénzérmékből, petárdákat és rakétákat vásárolhattunk az üzletben, melyek megléte nélkülözhetetlen volt bizonyos elérhetetlen lila színű elemek eltüntetéséhez, mint az állatkereskedés kirakatában, vagy a szobron ücsörgő madár elriasztása, de az épületek lila redőnyeinek felhúzásához is a robbanóanyagokhoz kellett nyúlni.

Eszközeink ennyiben nem merültek ki, egy-egy speciális tárggyal való interakcióba lépéshez, szükséges volt még megvásárolni más-más üzletekben a kulcsot, sípot, mágnest, vagy éppen csavarkulcsot, hogy utóbbival a tűzcsapot kinyitva mázoljuk le egy bolt homlokzatát. Szükségszerű volt ezek megléte, hisz minden pályán adva volt egy célmennyiség, aminek teljesítésével lehetett csak a főellenfél harcot megnyitni, de mindezek mellett az alkotók ügyeltek az olyan jópofa dolgokra, mint, hogy a telefonfülkéből fel lehetett hívni Moe kocsmáját telefonbetyárkodásra, vagy, hogy előbukkanjon használat céljából a Bart szerves részét képező gördeszka és csúzli, valamint a sorozatból ismerős építmények sorra kerüljenek a játékos elé, ténylegesen egy olyan érzetet keltve, mintha a rajzfilm egy epizódjába csöppent volna az ember, amihez nagyban hozzájárult, az akkoriban káprázatosan szép grafika és hanghatások, mozgó animációkkal mesélve a történéseket.

Ezek kombinációja a szabadság mellett, roppant nehézséget is biztosítottak a játéknak, minek köszönhetően a NES korszakra abszolút jellemző 1 órás játékidő, órák tucatjaira is elnyúlt, melyen cseppet sem könnyített a Ropi (Krusty) bohóc képével jelzett életek gyűjtögetése ebben a komplexnek számító játékmenetben, főleg, hogy még minden pályánál visszaszámlált a rendelkezésre álló idő is. Ennyi év távlatában viszont akaratlanul is az ember eszébe ötlik, hogy mit is jelentett ez a mégiscsak korlátok közé szorított játékmenet, mely a kreatív elemek segítségével keltette az általam hangsúlyozott szabadságot, hisz bizonyos fokig meglehettek választási lehetőségeink, de sok minden szükségszerű volt, és csupán illúziót lengetett a játékos előtt, ami akkoriban mégis a szabad játékmenet élményét ébresztette.

Érdemes ezen elgondolkodni, mert a manapság megjelenő „végtelen szabadság” címkével jelzett és annak kikiáltott játékok is ugyanezt teszik, mígnem hosszú évek teltével, a fejlődés végett, újabb korlátok bomlanak le, és amit végtelennek hittünk, megint egy ilyen perspektívába kerül, mint a The Simpsons. Vigasztalásként szóljon, hogy bármely fejlettségi szintet is vesszük, az is megmarad illúziónak, csak a határok tolódnak el, de kanyarodjunk vissza Simpsonékhoz, és az általuk nyújtott „szabadság” érzethez.

Amint sikerült a kellő számú lila tárgyat eltüntetnünk a városban és a pálya végére értünk, a tekegolyókat gurító Maggie segített bennünket a petárdákkal felszerelt bosst eltenni láb alól, a felső sávban guruló golyók lepattintásával okozva sebzést emberi ellenfelünknek. Persze az idegenek ennyivel nem hagytak fel a csodafegyver legyártásával, így a következő pályán, ami a bevásárlóközpontba vezetett, már kalapokat kellett gyűjtögetni, miközben a mozgó akadályként szolgáló, különféle édességeket kerülgettük. A végén felbukkanó boss, az emeletről hajigált bőröndöket, melyet a kellő számú emberekbe telepedett parazita elpusztítását követően megnyitott Marge próbált akadályozni, míg a játékos a bőröndökre ugrálva dobhatta vissza azokat a folyton mozgó ellenfélre, akinek likvidálását követően, a vidámparkban találhattuk magunkat, hogy kék lufikat pukkasszunk ki.

Itt ismét visszatértek az olyan interaktív elemek, mint a célba lövés, szerencsejáték, vagy éppen a kalapáccsal üthető mérleg, ami a csapás erejének megfelelően a levegőbe dobja a súlyt, utóbbinál, a magasból rávetve Bartot, egy ideiglenesen sértetlenséget biztosító Springfield szobor fejet dobott a program. A Fun House-ba betévedve, és nehézkes akadályait legyűrve - ahol már a fúvókákból kitörő levegő segítségével kellett platformelemeket elérni és törpéket kerülgetni -, Balfék Bob várta Bartot, hogy a tekegolyókat dobáló Lisa bénításának köszönhetően, Bob lábára ugrálva gyűrje le a gonosztevőt a játékos.

Ezt követően az idegenek is taktikát váltottak, hisz van még hátra két pálya, így belekezdtek az Exit feliratú táblák gyűjtésébe, Bartnak így a múzeumban kellett folytatnia harcát a már lézer nyalábokkal kiegészített akadályok közepette. A helyszín szolgál a legemlékezetesebb feladvánnyal is egyben, hisz a szint, több tematika között váltogatva (természetrajzi, egyiptomi, őskori, és maga a múzeum vitrinekkel), egyszer csak a kihalt őslények termébe vezeti a játékost, ahol a sötét masszába fulladt dinoszaurusz csontokon kellett ügyesen manőverezni és ugrálni, úgy, hogy soha nem tudta az ember, hol van a platform eleje és annak vége, miközben még Pterodactylusok is repkedtek Bart irányába. Ez volt a játék legnehezebb pontja, ahol sokaknak beletört a bicskája, lévén elfogyott türelmük újrakezdeni a játékot az elejétől, miután elvesztették minden életüket.

A Homer segítsége nélkül is könnyedén legyőzhető bosst követően (igen, sajnos a főellenfelek jelentették a játék gyenge pontját), bekeményítenek az idegenek és radioaktív rudakat kezdenek gyűjtögetni, megágyazva a sorozat egyik ikonikus helyszínének, az atomerőműnek, ahol már Bart minden családtagja közreműködik a mutánsok elleni küzdelemben.



Liza a kódokkal zárt ajtók kombinációját árulja el a több szintes épületben, míg Marge a begyűjtött radioaktív rudakat szállítja le az alagsorba, hogy ne nekünk kelljen minduntalan a tárolóhoz fáradni a lift használatával, amíg Maggie szolgáltatta a slusszpoént, érdekes feladvány elé állítva azt, aki az utolsó radioaktív elemet kereste ezen a - több emeletnek köszönhetően -, labirintusos pályán, mivel cumija jelentette a hiányzó darabot.

A tároló megteltével, véglegesen vissza lett verve az idegen invázió, melyet a kék háttér előtt a magasba emelkedő párbeszédek szimbolizáltak a mutánsok között, Bart pedig elnyerte jutalmát, és arcképe felkerült a Rushmore-hegyre, az egykori elnökök mellé.

Amennyire nehéz és komplex játék volt annak idején a The Simpsons: Bart vs. the Space Mutants, annyira élvezetes is egyben, és nem csak a sorozat kedvelőinek. Nem csupán adaptációs tekintetben, hanem a 8-bites játékokat összességében véve jelentett példaértékű alkotást a rajzfilmre jellemző karakterek és elemek kiváló átültetésével, a hangulat megteremtésével, és az interaktív szabadsággal, amit magában hordozott.

Műfaj: oldalnézetes platformer

Megjelenés: 1991. (NES, Sega Master System, Commodore 64, Amiga, Atari ST, Amstrad CPC, ZX Spectrum) 1992. Sega Mega Drive/Genesis, Game Gear

Fejlesztő: Imagineering Arc Developments

Kiadó: Acclaim Entertainment, Ocean Software, Flying Edge

Zerko