2017. október 21., szombat

Mobil - Gunspell


Mennyire lehet jó elképzelés, az RPG elemeket ötvözni a népszerű, színes gyémántok kirakására épülő puzzle műfajjal? Roppant jó elképzelés…
Ugyanis a Gunspell nem más, mint egy szerepjáték, ahol adva van karakterünk, mely a küldetésekkel és az összecsapásokkal folytonosan fejlődik a kinyert XP függvényében, valamint a shopból, és szintén a harcokból szerzett tárgyakkal szerelhetjük fel, hogy még ütőképesebben tegye el láb alól a földi világra törő démonokat.
Minden pálya egy adott térképen zajlik, ahol felülnézetben barangolunk, felhasználva a megadott akciópontjainkat térképezhetünk fel barlangokat, gyűjthetünk nyersanyagokat, indulhatunk a kitűzött gonosz legyőzésére, majd a kudarc után kutathatunk fel szörnyeket a tápolás érdekében, vagy léphetünk át portálokon keresztül másik világokba, szintén a tápolás érdekében, ugyanis erre nagyon szükségünk lesz.
Utóbbinál, azaz az összecsapásoknál lép be a puzzle játékmód, ahol felfegyverzett karakterünk szembekerül az ellenféllel, kettőjüket pedig a puzzle játéktér választja el, ahol nem csak támadásokat indíthatunk a különböző értékekkel rendelkező koponyák egymás mellé illesztésével, hanem a sárga, kék és piros gyémántok felhasználásával, tárgyaink mannáját tölthetjük, hogy azok aktiválásával kinyerjük bónusz képességeiket, de a lila és ezüst gömbökkel, érmékkel, további tapasztalati pontra és ezüst pénzre tehetünk szert, amíg a zöld jelöli a karakter gyógyításának lehetőségét.



Mindezt még egy cseppnyit megbolondítja a slotokba rendezhető mágia alkalmazása, melyek használata külön fejlettségi szintet igényel, négy osztályba rendezve.
Amire nagyon oda kell figyelni, hogy ellenfelünk ugyanabból a mezőből tevékenykedik ellenünk, így megfontoltan kell rakosgatni a szimbólumokat, mert könnyedén esélyt adhatunk számára a támadásra, vagy éppen ritka erős fegyverének feltöltésére és aktiválására. Itt érdemes megjegyeznem, hogy az MI él is minden adott lehetőséggel, hogy keresztbe tegyen a játékosnak, remekül megtalálva az előnyös mozdulatokat. Az ütközetek előtt felszerelésünket sem árt ellenőrizni, ugyanis ezek folytonos amortizációnak vannak kitéve, javításukat pedig a műhelyben végeztethetjük el nyersanyag, vagy éppen a valós pénzért, beszerezhető arany fejében, amit a játék hűséges látogatásával is bezsebelhetünk apránként.
Akinek az addiktív barangolás és csatározás puzzle formában nem lenne elegendő, még egy kerettörténettel is rendelkezik a játék, mely bármilyen egyszerű is, mégiscsak összeköti a pályákat és képes elmélyíteni a világot. Ennél viszont lényegesen lebilincselőbb a számtalan eszköz és fegyver felkutatása, kiegészítők garmadáját biztosítva a folytonos hátizsákban való kotorászásra, melyek persze mind megvásárolhatóak a shopban is, a korábban említett arany, vagy a játékban beszerezhető ezüst fejében is. Természetesen a fizetős valuta fejében jóval hamarabb kaparinthatóak meg az exkluzív felszerelések, mivel a játék teljes egészében free-to-play alapokon nyugszik, ám feltétlen meg kell jegyeznem azok számára, akik szoktak élni ezzel a lehetőséggel, hogy a Gunspell, pont azon játékok közé tartozik, ahol ez teljes mértékben tönkreteszi az élményt.
Bátran ajánlom bárkinek, aki egy hordozható verziójú kalandozásra vágyik az RPG műfajon belül, és szereti a puzzle játékokat. Addiktív, lebilincselő élményt képes nyújtani, népszerűségét pedig jól példázza, hogy még PC-re is ellátogatott a Steam Edition formájában, de azt azért nem ajánlanám, mert ez egy kimondottan mobil játék... méghozzá a leginkább addiktív mobiljáték amivel valaha találkoztam. Tényleg próbálja ki mindenki, kortól, nemtől és műfaj érdeklődéstől függetlenül. Rendszeres olvasóim tisztában vannak szigorúságommal, éppen ezért tudhatják, hogy ilyet ritkán szoktam mondani, főleg egy mobil játék kapcsán, minek következtében a World Conqueror III nálam a második helyre csúszott a mobilos játékok listáján.

Műfaj: puzzle szerepjáték
Megjelenés: 2013. (Android, iOS, PC)
Fejlesztő: Ino-Co Plus
Kiadó: Ino-Co Plus
Zerko 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése