2019. augusztus 31., szombat

Mobil - Zombie Catchers


Egy roppant jópofa, de még annál is addiktívabb platformjáték ingyenesen.
A. J. és Bud, a kis zöld szörnyeteg és a robot, akik a zombi vadászatra specializálódtak, hogy út menti büféjükben a belőlük préselt italokat és ételeket árusítsák. Kézenfekvő, hogy a játék alapját a nyersanyagok, azaz a zombik beszerzése jelenti, több világra bontva a játékot, melyek mindegyike rendelkezik a maga speciális egyedeivel, egyre komolyabb kihívást biztosítva a platformjátékok kedvelőinek, mivel egyikük sem szeretné a koktélban végezni, így sebes inalással és szökkenésekkel igyekeznek egérutat nyerni.





Az élőholtak befogására számos fejleszthető fegyverzet áll rendelkezésre az alapnak tekinthető szigonyvető mellett, hogy a későbbi rafinált célpontokat is bezsákolhassuk, altatólövedékkel, hálóvetővel, sokkoló fegyverrel, medvecsapdával, a repüléshez pedig jetpackel felvértezve, ugyanis a kezdő helyszínként szolgáló mocsárnál már megjelennek a hordókkal és szemeteskukákkal páncélozott élőholtak is, a strandra érve pedig szörfdeszkával fedezik magukat a menekülők, nem szégyellve a jetpack bevetését sem, hogy a korábbi egyszeri balta hajigálók már dinamittal, vagy később több töltettel rendelkező hógolyózókként térjenek vissza, ideiglenesen bénítva le A. J.-t, alaposan tovább nehezítve a jövedelmező üzlet működését. Változatosságból nincs hiány, a pályaelemek kiismerhetősége és a nem éppen változatos mivoltuk ellenére is akad folytonos újdonság, mert a játék állandóan szolgál újabb és újabb típusú ellenfelekkel, melyek ellen mindig ki kell tapasztalnunk a hatásos taktikát.
Minden zóna rendelkezik egy-egy főellenféllel is, amit 5 pálya perfektre teljesítésével nyithatunk meg - amennyiben a szükséges szintlépéssel is rendelkezünk -, ezeket levadászva bármilyen terméket előállíthatunk, egyfajta jokerként működve, majd újabb 5 hibátlan pályával újra megnyílnak, hogy az üzem egy percig se pihenjen. Ez utóbbi menedzselése képezi a játék másik oldalát, ahol a különféle, szintekhez kötött présgépek vásárlásával tudunk újabb és újabb termékeket megnyitni, majd fejleszteni a magasabb profit érdekében, lényegében kimerítve funkcióját a begyűjtött zombik bepakolásával és a fejlesztésekkel való taktikázással, hogy a kinyert pénzből további fejlesztéseket és arzenálunk tuningolását hajtsuk végre.
A szintlépésekhez viszont adott feladatokat kell teljesíteni, melyek az adott típusú, vagy bármilyen termék, de tömeges legyártására épülnek, hogy további lehetőségekkel gyarapodjunk, elsősorban az egyre rafináltabb pályákkal, melyekhez elengedhetetlen eszközként szolgálnak a plutóniumért vásárolható felderítő drónok, ugyanis ezek adott idő leforgása alatt kutatják fel az újabb zombikat, kivárva a 9-15 percesre szabott limitek lejártát, vagy ismételten a plutóniumhoz nyúlva redukálhatjuk nullára a számlálót. Ebből már kitalálható, hogy a játék vásárolható fizetőeszközeként működik a plutónium, de szerencsés módon ezt minden tizedik levadászott zombi után (egy pályán 5-10 lelhető fel) kapunk, vagy a perfektek után kiszabott rang előléptetésekkel szerezhetünk, esetleg a napi kihívások teljesítése után megrángatható félkarú rabló is dobhatja, de akadnak plutóniumot rejtő zombik is a pályákon, egyszóval semmi kényszer nincs a vásárlásra, mert ahogy teljesíti az ember a szinteket, szépen apránként mindig összegyűlik a szükséges mennyiség, csupán a játékidő van lekorlátozva a drónok keresési ideje végett, ami miatt azoknak is alkalmas lehet a játék, akiknek csak alkalomadtán akad 5 percük egy-két vadászatra.
Nem csak a részletekben kidolgozott, remekül működő játék és platform elemek teszik kedvelhetővé a játékot, hanem a bájos rajzfilmes grafikája is, kiváló zenei anyaggal és hangeffektekkel megtámogatva, alkalmanként némi humorra bukkanva A. J. és Bud társalgásában, amikor újabb zombi fajtákat fedeznek fel. Egyszóval játékmenetében egy addiktív, hosszútávra lebilincselő, kihívásokkal teli, de szórakoztató platformjátékról van szó, ami bájos csomagolásával azonnal megkedvelteti magát az emberrel, így elsősorban a műfaj kedvelőknek ajánlom bátran, számukra kihagyhatatlan, másodsorban pedig mindenkinek érdemes ránéznie, akinek elnyerte tetszését a leírás alapján, veszteni való nincs, mivel ingyenesen bezsákolható.

Műfaj: platform
Megjelenés: 2014. (Android, iOS)
Fejlesztő: Deca Games
Kiadó: Two Men and a Dog
Zerko 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése