2016. november 26., szombat

Mozgókép - Insidious: Gonosz lélek


Quinn képtelen feldolgozni édesanyja elvesztését, bizton hisz benne, hogy az még mindig ott van körülötte, ezért megpróbál kapcsolatba lépni vele. Éjszakánként kísérteties suttogás szűrődik keresztül a szellőző nyíláson, Quinn úgy véli, hogy sikerült az anyja lelkére bukkannia, aki közölni szeretne valamit számára, ezért kapcsolatba lép Elise-zel, a szellemlátóval.
Elise a kezdetekben nem óhajt az általa felhagyott rituáléval foglalkozni, ám mégis kötélnek áll, megérezvén, hogy Quinn valami eredendően gonosz entitást hozott magával. 



A lányt hirtelen baleset éri, minek következtében az ágyhoz szegeződik, kitéve annak a gonosz erőnek, mely a lelkére vadászik.
A méltán sikeressé váló Insidious filmek harmadik fejezete, ezúttal a múltba vezérli el a nézőt, jóval azelőttre, hogy a Lambert család házát a gonosz szállta volna meg, feltárva Elise találkozásait a lefátyolozott arcú nővel a túlvilágon és megismerkedését Tucker és Specs szellemvadászokkal.
Annak ellenére, hogy Leigh Whannell-t tisztelhetjük továbbra is a forgatókönyvíró szerepében és a rendezői székben is remekül megállja a helyét, sajnálatos módon kiérződik társának, James Wannak a hiánya. Remekül tetten érhető, hogy próbálta Wan stílusát és trükkjeit alkalmazni, mégis az elsőre ijesztőnek ható jelenetek képesek a film megtekintését követően már-már önparódia szerűen hatni.
Mit is vár a néző egy jó horrortól? A félelemkeltés és ijesztés alapvető kritérium és ezen a téren Whannell továbbra is brillírozik, még annak ellenére is, hogy a tőle megszokott csavaros történet ezúttal elmarad, és csupán egy klisé körítést kapunk a szívritmuszavart keltő jelenetek mellé, apró momentumok beillesztésével, melyek laza szálakkal kötik össze a korábbi két résszel.
Sajnos érezhető, hogy a korábbiakban már minden hatásvadász kellék - ami egy horrornál kötelező -, el lett puffogtatva és kissé önismétlővé vált a sorozat harmadik darabja, ennek ellenére a Gonosz lélek a legfélelmetesebb horrorok közé tartozik, de tagadhatatlan, hogy kezd kifulladni a széria. Közel sincs olyan jó, mint a második rész, ám a horror kedvelőknek továbbra is kötelező, mivel félelmetes és ijesztő atmoszférájával, továbbra is kiemelkedik a műfajból. Viszont az elvárás lécét, érdemes alacsonyabbra helyezni, ha nem akar a néző csalódni benne, és pusztán a szerepét betöltő alkotásra figyelni, nem pedig az alibi történetre.

Műfaj: horror
Műsoridő: 97 perc
Debütálás: 2015.

Forgatókönyv: Leigh Whannell
Rendező: Leigh Whannell
Főszereplők: Stefanie Scott, Dermot Mulroney, Lin Shaye, Angus Sampson, Leigh Whannell

Zerko 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése