2017. november 18., szombat

Mozgókép - Alien: Covenant


A végtelen és rideg űrt szeli át a Covenant, hogy egy eddig az ember által érintetlen Föld-szerű bolygó kolonizálásába kezdjen, ám egy váratlan esemény megzavarja a legénység útját.
Ismeretlen jelzést fognak egy még közelebbi planétáról, mely szintén a letelepedéshez alkalmas lenne, ám biztosra vehető, hogy ember által lakatlan, mégis, a jelzést megfejte, egy zeneszám dallama csendül fel. 



A Covenant legénysége, a meghibásodások végett a közelebbi bolygó irányába fordítja a hajót, nem sejtvén, hogy nem csak a saját végzetükbe indulnak, hanem az egész emberi faj pusztulását idézhetik elő.
Ridley Scott irtó nagy fába vágta a fejszéjét, amikor helyes szemrevételezéssel felmérte, hogy az Alien sorozat számára folytatást készíteni meddő tevékenység lenne, hisz az már valahol a trilógia záró képsoraival el lett kaszálva bizonyos mértékben, éppen ezért egy előzmény filmben kezdett gondolkodni, ahol elmesélheti a világegyetem leggyilkosabb fenevadának keletkezését.
Mindjárt nem is egy filmben, hanem komplett trilógiában, egyes nyilatkozatai alapján négy részben elmélkedve, és éppen itt lép képbe az a rizikófaktor, amit felvállalt, hogy ráadásképpen terebélyesre nyújtotta sztoriját, kitéve annak a kockázatnak, hogy a bevezető epizód (Prometheus) negatív kritikáknak és fogadtatásnak lesz kitéve az esetleges elcsépeltsége, eseménytelensége, a történet csupán részben feltárásából eredő érthetetlensége, vagy éppen a rajongókban keltett ellenszenves töredék magyarázat végett - így is lett -, éppen ezért a stúdió számára sem feltétlenül kifizetődő a befejezés végére érni a további részekkel.
Lényegében minden úgy történt, ahogy az borítékolható is volt, Ridley Scott nevére minden Alien mozi sorozat és univerzum kedvelő felkapta a fejét, majd jött a pofon, hogy a lehető legérdekesebben tálalt sztori is csalódást hordozott magában, így voltam vele én is, éppen ezért vártam a Covenant által elmesélt történetet annál inkább, hogy a teljes kép egy újabb mozaikkal egészüljön ki, ám sokan már nem szavaztak bizalmat a folytatásnak, bármennyire is pozitív kritikákkal illették a valóban hosszú ideje legjobb, vagy talán teljes egészében legjobb Alien filmet.
Azért merek ilyen mértékig elmenni tetszésem kifejezésére, mert valóban az eddig legkiforrottabb Alien filmet tekintheti meg a néző a Covenant személyében, mely már a kezdő képsoraival érdekes filozófiákat pedzeget - és ez bármennyire is nem kap további kicsomagolást, ott marad érdekes gondolatként, főleg, hogy jelenkorunk robotikai fejlődési robbanását érinti -, de ami még fontosabb, első másodpercétől hordozza az Alien atmoszférát, mind vizuális és audio anyagában, még fontosabb, hogy történetben és rendezésben fokozottabban.
A konfliktust kiváltó mozzanatok roppant ismerősek lehetnek minden Alien film kedvelőnek, de ne feledjük, hogy a vészjelzés elcsípése, majd a baj forrása felé fordulás, visszatérő elem, éppen ezért is érthetetlenek az olyan kritikai címek, miszerint Scott újrázott volna A nyolcadik utas: a Halállal, abban viszont több igazság van, hogy előszeretettel hasznosít újra elemeket, mégis teljesen új köntösbe öltve az egészet.
Nem kendőzöm, hogy tetszett a film, nem voltam elragadtatva, sőt, még mindig homlokráncolva követem az események alakulását az Idegenek születésével kapcsolatban, mégis egyre inkább úgy fest, hogy Scott kihoz mindent, amit csak lehet a témából, és a Covenanttal egy lebilincselő sci-fi horrort tett most le az asztalra, helyenként kiszámítható fejleményekkel - persze annak, aki résen van -, de mégis tartogat fordulatokat. Sokan illették a hátborzongató jelzővel, hangulatát pedig szintén A nyolcadik utas: a Halálhoz mérték, személy szerint nevezném izgalmasnak, ami tényleg a vászon, vagy képernyő elé köti az embert, és egy merőben más, mégis Alien atmoszférával rendelkezik, jelentős mértékben gördítve tovább az Idegenek születésének történetét, óriási nyitottságot hagyva a film végére.
Alien film kedvelőknek feltétlenül ajánlom, sci-fi horror kedvelők tegyenek vele egy próbát, de elengedhetetlen a Prometheus megtekintése előtte. Mást pedig egyébként sem érdekel, mert ez nem egy random beülős mozi.

Műfaj: sci-fi horror
Műsoridő: 123 perc
Debütálás: 2017.

Rendező: Ridley Scott
Forgatókönyv: Jack Paglen, Michael Green, John Logan, Dante Harper
Főszereplők: Michael Fassbender, Katherine Waterston, Billy Crudup, Danny McBride, Demián Bichir, Carmen Ejogo

Zerko 
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése