2021. április 16., péntek

Most három ingyenes játék is letölthető, de közben kiszivárgott, hogy éppen evégett veszteséges az Epic Games Store


Semmi sincs ingyen, így valakinek ki kell fizetnie a regisztráció csalogató ajándékokat.

Frissült az EGS ingyenes játék kínálata, ezúttal három kalandjáték került a palettára, egyikük a terebélyes szériává gyarapodó Deponia: The Complete Journey, a második a regényeken alapuló Ken Follett's The Pillars of the Earth, a harmadik pedig egy különleges látványvilággal rendelkező kaland, amiben egy rókát terelgetve fedezhetjük fel történetét és a világot, ez lenne a The First Tree.

Az év elején még pozitívan számolt be a felhasználói bázis növekedéséről a cég vezetője Tim Sweeney, viszont a héten kiszivárogtak az Apple-el kapcsolatos periratok, ami szerint a megemelkedett regisztráció és látogató szám ellenére is meredeken lefelé ível az üzlet pénzügyi görbéje, és a tavalyi évre 273 millió dolláros veszteséget könyvelhettek el, ezzel felülmúlva a 2019-es esztendő 181 milliós kiesését. Annak ellenére jött ez össze, hogy 2020-ban 700 millió dolláros forgalmat generált a digitális piactér, mivel az ingyenesen osztogatott játékok után igen magas licence díjakat kell fizetniük, amit a játékeladások utáni, a Steamtől alacsonyabb jutalék rendszer, messze nem fedez, főleg, amikor olyan címeket dobnak be, mint a még mindig az eladási listák élén járó GTA V, vagy a Civilization VI, de említhetnénk a Borderlands 3 egy évre szóló exkluzivitását, és forgalom növekedés ide, vagy oda, a többség csak az ingyenesen letölthető címekért jelentkezik be.
Erre a forrásokat főképp a Fortnite dollár milliárdokban mérhető bevétele és a kínai befektető, a becslések szerint 40%-os részesedéssel rendelkező Tencent biztosítja, de a bajság már kezd mutatkozni a további befektetők toborzásában, a Sonyt szemmel láthatóan nem zavarja a veszteség és bízik a store struktúrájában, mert a tavalyi 250 millió dollár értékű részvény vásárlását követően, újabb 200 millió dollárt tolt a cég alá, amihez további tucatnyi vállalat is csatlakozott, ezzel már 28,7 milliárd dollárra növelve az Epic Games értékét, nem csak a veszteséget fedezve, hanem további teret engedve az innovatív elképzeléseknek.

Szóval egyelőre nincs gond... még egy évig biztos lesz minden héten egy ingyenesen letölthető játék.

Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése