A hidegvérű profi fejvadász és a cukiság számtalan kalandba keveredve szelik át a galaxist, miközben a Birodalom elöli menekülés, szembenállássá formálódik.
Megvan a maga oka, hogy a kedves Olvasó még egyetlen alkalommal sem futhatott bele Star Wars filmek bemutatójába, ezt megfejteni pedig nem nehéz, főleg ha már így szóvá tettem. Még annak idején, gyerekkoromban volt meg haveromnak másolt VHS kazettákon a régi trilógia, amit hétvégi alkalmakkal végigpörgettünk, mert ő kifejezetten rajongott érte, engem viszont, bármennyire is szerettem volna megkedvelni, csupán az egyszeri megtekintés erejéig tudott lekötni, de számos unalomba süppedt perc kíséretében. Egyszóval még gyerekfejjel sem nyert meg magának, nemhogy a későbbiekben, amikor alkalomadtán belefutottam egy-egy TV vetítésbe, ugyanazon vegyes érzéseket ébresztve fel, hogy inkább a távirányító elemeit merítsem tovább.
Valamivel másabb volt a helyzet George Lucas előzménytrilógiájával, az pont a Star Wars rajongóknak nem nyerte el a tetszését, kapott hideget és meleget egyaránt, én viszont már egy fokkal jobbnak tartottam és kifejezetten érdekes volt a Birodalom és Darth Vader felemelkedésének története, mondhatnánk azt is, hogy végre egy keretrendszerbe foglalva szólt valamiről a film azonkívül, hogy keresi az alkalmakat mikor lehet a lézerstukikat előkapni, hogy a nyalábokat a lézerkardokkal hesegessék el a Jedi lovagok, ezen jeleneteket pedig elcsépelt és önismétlő cselekménnyel kapcsolva össze, minduntalan arra a megállapításra jutva, hogy ez a Star Wars bizony, erősen ízlés függő. Aztán pár évvel ezelőtt végbe ment a Disney akvizíció, bagóért (4 milliárd dollár) felvásárolták a teljes Star Wars univerzumot (felrakva a polcra a Pixar, a Marvel, az Alien, a Predator, a Simpson család, a Family Guy és sok egyéb más cím, illetve a National Geographic mellé), személy szerint érdeklődve vártam mi fog ebből kisülni, mert állítólag a stúdiónak van egy nagy receptkönyve, ami alapján produkcióit kotyvassza, gyakorlatilag minden műfajra a megfelelő készségekkel rendelkező séfeket alkalmazva, akik hozzáértően aprítják a kondérba a hozzávalókat a néző lenyűgözése érdekében, amit egyben a siker receptjeként is lehetne nevezni a szórakoztatóiparban.
Sokat nem is kellett várni, mert a bőrfotelben whiskyt kortyolgató és szivarjából méretes füst gomolyagokat pöfékelő Májki Maúz, a négy milliárdból hamarjában negyvenet akart csinálni, és futószalagon érkeztek a Star Wars mozifilmek, de ezek közül az új trilógia érdekelt engem első sorban, hogy mit is tud kezdeni ezzel a tágas és népes univerzummal a receptes nagykönyvével fejbe csapva. Nos, az univerzum rajongói tátott szájjal és kikerekedett szemekkel bámulták csalódottságukban a vásznat - főleg, mert a kánonhoz tartozó könyv és képregény folytatásokat semmisnek vette -, engem viszont határozottan megnyert magának, hogy azt mondhassam, hogy ez volt az a színvonal, amit a Star Wars mindig is megérdemelt, és akkor itt bele lehetne menni egy 20+ oldalas boncolgatásba, hogy miért is (persze ez a keményvonalasokat nem hatná meg), de ettől most eltekintve, inkább a dolog pikantériájára világítanák rá, hogy a Disney nem csinált mást, mint remake-elte a régi trilógiát. Azt a régi trilógiát, ami már önmagában önismétlő volt. Gyakorlatilag az ismétlés ismétlésére, majd a záró fejezetre, az egész megismétlésére lehet benevezni, csakhogy a deglett kutya pont a fent említett nagykönyvbe van besimulva könyvjelző módjára, hogy a sajátos koncepciókat és stílust mosva az univerzumba, véleményem szerint sikerült a Star Warsnak kikerekednie azzá, ami mindig is szeretett volna lenni, és ami ténylegesen jól is áll a számára.
De aztán a futószalagon érkező spin-off epizódokkal, egyre inkább darabszámra és termékként mért produktumokra már egyre kevésbé volt kíváncsi a közönség - meg, azért valljuk be, a trilógia zárófejezete már a közhelyes sablonok netovábbja volt -, meredeken zuhantak a jegyeladások és a Disney is jobbnak látta, ha figyelmét már inkább az Alien királynővel gyarapodott hercegnők irányába fordítja, illetve addig is eltöprengjenek a hogyan továbbon, amit végül a Mandalorianban, sorozatformátumban találtak meg. És ez nagyon jó nekünk.
Din Djarin a Mandalóri néphez tartozó fejvadász, egy kiemelkedően fizető megbízás reményében áll a széthullott és a peremvidékre szorult Birodalom szolgálatába, ám amikor küldetését bevégzi és a célszemélyt megpillantja, igencsak rácsodálkozik, hogy egy különleges fajhoz tartozó gyermeket kell a sötét oldal számára leszállítania, de a pillanatnyi döbbenettől nagyobb galibát okoz, hogy a hidegvérű fejvadász érzelmei megmozdulnak a csöppség láttán, minek következtében morális kérdések merülnek fel benne megbízása kapcsán, hogy a fizetséget felmarkolva a tetemes mennyiségű beszkárral, kikovácsoltassa elpusztíthatatlan páncélzatát, majd a fejvadász céhvel szembemenve, a megbízón tesztelje annak ellenálló képességét és a Nevarrón állomásozó Birodalmiakra törve szabadítsa ki a gyermeket, ezzel száműzetésre ítéltetve magát. Mandó Groguval magára maradva vág neki a galaxisnak, hogy a lelencet továbbmenekítse, miközben a Birodalmiak sem tesznek le annak birtoklásáról és további fejvadászokat küldenek a nyomába Gideon Moff megbízásából, akinek tervei vannak az Erőt birtokló gyerek vérével, mint ahogy volt a Mandalore bolygó elfoglalásával.
Elébe megyek a dolgoknak és kapásból véleményt formálok, hogy a Disney ezzel a sorozattal csúcsra járatta a Star Warst, de olyan formában, hogy akiktől ez idáig távol állt, még őket is könnyedén beszippanthatja. Ennek alátámasztására előre nem látható terjedelembe lehetne bocsátkozni, éppen ezért érdemes tömören a fontosabb szempontoknál maradni, melyek közül a leglényegesebb a felütés, azaz a helyes felismerése annak, hogy az univerzumban rejlő potenciál óriási, és ennek kiaknázásához a Köztársaságot, a Birodalmat, a Sitheket és Jediket mellékszerepbe kell taszítani, a fókuszt pedig egy teljesen új, remekül megválasztott karakterre kell helyezni, akinek származása önmagában temérdek elmesélni valót rejt magában, mert lehet a rajongókat elérő regényekben, képregényekben boncolgatásra került Boba és Jango Fett népének története, de a nagyközönség előtt ez zárva maradt, óriási teret engedve az évadok során átívelő és gyűrűző konfliktusnak, ahogy a galaxisban szétszóródott és többnyire rejtőzködve élő törzsek a Birodalom által elpusztított Mandalore bolygó visszafoglalását tervezgetik.
Ez a keret elengedhetetlen a Disney recept kibontakoztatásához, aminek első kockaköve Din Djarin, az arctalan (vallása szerint örökösen páncélt viselő), szótlan és hidegvérű fejvadász karaktere, epizódról epizódra tárva fel személyéből egyre többet, ahogy továbbra is többnyire szótlanul és inkább tettekben mutatkoznak meg a benne viaskodó és dúló érzelmek, ahogy hitvallásának is próbálván eleget tenni veszi oltalma alá a lelencet, akinek személye a jeget megtörve lobbantja lángra a védelmező apa érzelmeit. A lelenc, aki nem más, mint Grogu, egy bébi Yoda karakter, a Disney bedobva ezzel a cukiság bombát a szériába, akihez egyszerűen lehetetlen a nézőnek nem kötődnie, ahogy a cselekménybe ágyazva apránként bontakozik ki a személyisége gügyögései kíséretében, és egyben a kötődés Mandó irányába, ahogy apjává fogadja őt. Kapcsolatuk, többnyire néma építkezésének remek dramaturgiájáról tesz bizonyosságot, amikor a második évad végére, egy kifejezetten egyszerű, de annak mivolta ellenére hatalmasat robbanó jelenetben csúcsosodik ki ez az építkezés, amikor Mandó a vallását megszegve veszi le a sisakját, hogy búcsút vegyen a gyermektől.
Persze kell egy gonosz karakter is, akinek örökös felbukkanásával egy folyamatos szembenállás zajlik a sötét erők ellen, annak minden kecsegtető világi javak ígérgetése ellenére is. Egy olyan személy, mint Gideon Moff, akit pusztító könyörtelensége ellenére sem lehet utálni, mert annyira karakteresen testesíti meg és meríti ki a főgonosz fogalmát, hisz a tettei mögött rejlő motivációk tálalásával, testközelbe hozza a néző számára, mint egy más felfogású és gondolkozású személyt, aki másban látja a galaxis jövőjét, minden despotikus önzés által vezéreltsége ellenére válik húsvér, érthető karakterré. Egy antagonista személyéből egyedül Anakin Skywalker esetében mutatott ennyit és még többet is Lucas, aki köré egy trilógia épült, majd láthattuk ugyanezt a történetet az új trilógiában Kylo Ren személye kapcsán, hogy a Mandalorian sorozat rávilágítson arra Gideonon keresztül, mennyire nem sikerült ezt a korábbiakban kibontani a megfelelő narrációval ellátott jelenetekbe ágyazva, és átadni a néző számára azt, amit egy Gideon Moff testesít meg valójában.
És persze a temérdek kaland, amibe Mandó és Grogu keveredik, ahogy a galaxison keresztül menekülnek a fejvadászok elől, az általam nagyon kedvelt epizodikus történetek garmadáját vonultatva fel, ahogy utazásaik során a háttérbe simul a fő konfliktus vonala, hogy a nézőt temérdek mellékszálas cselekménybe invitálja, gyanakvásnak sem engedve teret, hogy apró momentumok, vagy éppen egy mellékes sztori később mekkora jelentőséggel fog bírni a kiválóan szövögetett történet kerekedésével, ami a látványos jeleneteket sem hagyta parlagon heverni, hisz a központi magva mellett, kifejezetten fantáziadúsan felépített és bővített világgal rendelkezik, látványos és részleteiben komponált, grandiózus akció jelenetekkel megspékelve, mely a szériát markánsan jellemző és meghatározó erős atmoszférába van ágyazva.
Az elfogulatlanságnak némi jelét mutatva, a kákán kéne csomót keressek, az pedig kizárólag abban érhető tetten, hogy bővelkedik a klisésnek nem nevezhető, inkább klasszikus húzásokban, bár ezeket minden esetben ügyesen ragadták meg és ágyazták a történetbe, hogy szinte fel se tűnjenek a néző számára, csak akkor, ha mélyebben a film mögé tekint. Ettől szembeötlőbb, hogy a második évad gyönyörű lezárását követően, a harmadikra kissé erőltetetten lendítették tovább a cselekményt, cseppet megtört ez a magával ragadó és lebilincselő folyam, de hibája könnyedén feledésbe merül, amikor eme erőltetett kapocsból indítja be a konfliktus hajtóműveit, Bo-Katan karakterét visszahozva, egy sokkal ember közelibb oldalára fókuszálva, ahogy pont a sötét kard birtoklása végett riválisává vált Mandó mellé csapódik a bajban, hogy megágyazzon a törzsek egyesítésének és a Mandalore visszahódításának. Személy szerint már vártam egy romantikus szál kibontakozását kettőjük között, ami nagyon szépen haladt is egy mezsgyén, de egyelőre ezzel nem éltek az írók.
Másik jellemzője, ami szemére vethető a szériának és ez lenne a legfőbb bűne - konkrétan a CG effektezőknek -, hogy sorozatokhoz mérten kivételesen színvonalas, a mozifilmekkel vetekedő megvalósításokkal bír, számos esetben tartogatva a nézőt magával ragadó látványos és remekül koreografált akció jeleneteket, de valami érthetetlen módon alkalomadtán ez a színvonal megzuhan és egy-egy jelenetnél gagyi effektek tűnnek fel, vagy éppen a harmadik évadban többször visszaköszönő Új Köztársaság gigantikus fővárosa lenyűgözően lett lemodellezve, némely jelenetnél viszont az ember látja maga előtt a zöld hátteres vásznat, annyira színvonaltalanul valósították meg a CG hátteret, enyhe túlzással a hetvenes évekbeli epizódot idézve fel. De erre megint fel lehetne hozni egy pozitívumot, ugyanis remek döntés volt 300+ millió forintot beleölni Grogu megépítésébe, hogy mellőzzék az animálást, a kissé darabos mozgása (ami méretéből is fakadhatna) ellenére is lényegesen élettel telibb megvalósítással válik húsvér karakterré. Annyit még megjegyeznék, hogy az utópisztikus Plazir-15-ön játszódó epizód sokkal több lehetőséget rejtett volna magában, ez a rész messze kilóg a sorból, mert egy nagyon sablonos epizodikus történet kerekedett ki, ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy akadtak momentumok ahol tükröződött, hogy az írók nem egyszer ad hoc operáltak karakterekkel és cselekményszálakkal, de ami tehetségüket példázza, hogy a későbbiekben ezekkel mindig tudtak élni olyasformában, hogy visszanyúlva ezekhez nyújtsanak táptalajt újabb kalandoknak, vagy éppen a fősodor továbbgördítéséhez.
Szaporíthatnám még a szót, mert erről a sorozatról terjedelmesen lehetne beszélni pusztán a jellemzésével, hogy a magával ragadó és lebilincselő mivoltát már képtelenség legyen illusztrálni, viszont a lényeget már rég elmondtam. Már csak annyit mondok, hogy a Star Wars tőlem olyan fényévnyi távlatokban állt mindig is, mint innen a Dagobah rendszer, ennek ellenére a Mandalorian sorozatról csak azt tudom mondani, hogy erre feltétlenül érdemes beneveznie mindenkinek, kivétel azoknak, akiknek zsigerből borsódzik a háta a sci-fitől. De könnyedén megeshet, hogy ez a széria lenne, ami megtörné a jeget és még őket is megnyerné magának.
Műfaj: akció kaland dráma sci-fi
Műsoridő: 24 x 33-59 perc
Debütálás: 2019.
Rendező: Rick Famuyiwa, Bryce Dallas Howard, Dave Filoni, Carl Weathers, Taika Waititi, Jon Favreau, Deborah Chow, Robert Rodriguez, Peyton Reed
Forgatókönyv: Jon Favreau, Dave Filoni, Rick Famuyiwa, Christopher L. Yost, Noah Kloor
Főszereplők: Pedro Pascal, Carl Weathers, Katee Sackhoff, Emily Swallow, Giancarlo Esposito, Gina Carano, Katy M. O'Brian, Tait Fletcher, Omid Abtahi, Temuera Morrison
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése