Könyvmoly - Howard Phillips Lovecraft legjobb művei kritika

Howard Phillips Lovecraft kritikusai és rajongói által a legjobbnak tartott elbeszélések gyűjteménye.

H. P. Lovecraft rajongói most nem fognak kedvelni, de ha kissé eltöprengenek az elhangzó tényeken, akkor ők is felismerhetik a benne rejlő igazságot, amitől függetlenül lehet kedvelni az író munkásságát, vagy akár rajongani is érte. Két dolog is vitathatatlan, az egyik szerint Lovecraft a modern horror úttörője volt, a másik pedig, hogy roppant hullámzóak műveinek színvonala, éppen ezért egy, az olvasóit kifejezetten megosztó szerző, mert valaki vagy határozottan kedveli, vagy éppen ellenkezőleg, egyáltalán nem szereti munkásságát. Utóbbi volt inkább jellemző még az író életében is, amikor aktívan alkotott, többnyire népszerűtlen volt még a fantasy, sci-fi és horror kedvelők körében is, a nagyközönség pedig teljesen elzárkózott előle, hogy csak a halálát követő évtizedekben fedezzék és karolják fel műveit, de akkor is többnyire korlátozott példányok nyomtatásával, mert hiába is van egy kialakult rajongói tábora, szélesebb körben nem tudott elterjedni, ennek pedig megvan a maga oka.

Ez az ok, annyira nem is a tartalomban keresendő, hanem Lovecraft sajátos, nem éppen megnyerő stílusában, amit pár mondat alapján is fel lehet ismerni. Ennek fő jellemzője a terjengősség, akár önismétlő módon, akár egy oldalon belül újra és újra leírva ugyanazt csak más szórendet használva, a kivételesen unalmas, szőrszálhasogató, minden jelentéktelen és érdektelen momentumra kiterjedő leírásai, amikor centiméterre pontosan adja meg egy teremtményének végtag méreteit, miközben küllemét pedig képtelen megfelelően ábrázolni, hogy az olvasó szeme előtt elevenedjen meg. Stephen Kingnek volt erre egy találó kifejezése, hogy az ilyen embernek használati utasítást kellene írnia, és valóban. Lovecraft elbeszélései olyan szárazak, mint a használati útmutatók, amikor azzal untatja olvasóját oldalakon keresztül, hogy a sarkvidéki expedícióra milyen felszereléseket rámoltak be, még a töltőtollakat is leltárba véve, de közben a felfedezett szörnyek boncolását képtelen megfelelően illusztrálni, sokszor az ember azt sem tudja, hogy mit olvas, mert valójában az csak Lovecraft fejében létezik és nem képes azt átadni közönsége számára.

Szintén nem elhanyagolandó, amikor már a szörnyület, rémület, iszonyat, borzadály és miegymást már képtelen fokozni - mert számos műve csupán a sejtetésre épül, valami iszonytatótól - és már úgy egymásra halmozza a jelzőket, hogy komikummá válik, főleg, hogy a további fokozás érdekében leírja még egyszer ugyanazt, majd következhet a csalódás, amikor a világot felemésztő rémségtől, valami banális módon szabadulnak meg. Lovecraft kemény dió, mert egyáltalában nem olvasmányos, hanem feleslegesen terjengős, száraz és unalmas, sokszor cselekménymentes, ha valaki elalváshoz keresne könyvet, arra kiváló, mert ritka alkalmakat volt szerencsém megélni, hogy a kötet társaságában még fényes nappal is rendszeresen elaludtam pár oldal alatt. DE! Vannak neki egészen kivételesen jól megalkotott novellái, melyeket, mintha nem is ő maga írt volna, ezek márpedig a korát megelőző, lebilincselő és izgalmas alkotások, csak sajnálatos módon nem ezek jellemzik a munkásságát.

Mire is gondolok valójában? A Cthulhu hívása, az Árnyék Innsmouth fölött, vagy a Szín az űrből - mondanám még a Pickman modelljét, de az nincs a kötetben -, amíg a Rémület Dunwichben kifejezetten érdekes, feszült horror történet, ami lebilincseli az olvasót, majd hirtelen előkapja stílusjegyét - melyet a jobb műveinél, furcsa mód mellőzni tudott -, és telefirkant egy tucat oldalt elcsépelt és érdektelen, tulajdonképpen még a tárgyhoz sem kapcsolódó elbeszéléssel, kisiklatja a történetet, ezzel teljesen szétzilálva művét. A hatalmas klasszikusára, az Őrület hegyeire már külön ki se térnék, mert pont ebből merítettem a példákat a „használati útmutató” vontatott, érdektelen szárazságára, viszont talán ez a műve a legjobb példa arra, hogy mekkora hatást gyakorolt Lovecraft korai munkássága a későbbi évtizedek irodalmára és filmművészetére, példának okáért Carpenter The Thingje is határozottan ebből (+Szín az űrből) nőtte ki magát, mert maga a történet kifejezetten jó lenne, de Lovecraft nemes egyszerűséggel pocsék író, attól a pár, tényleg kiemelkedően lebilincselő és színvonalas művétől eltekintve, ahol a remek történethez, kimért feszültség adagolás és mesélőkészség párosult. Ez a legnagyobb hibája, hogy csak időnként képes megvillantani, hogy lett volna neki tehetsége, de képtelen volt azt kibontakoztatni, pedig a fantáziája igencsak termékeny volt, még annak ellenére is, hogy műveinek jó része a Cthulhu mítoszhoz tartozik, amivel egy kifejezetten különleges univerzumot teremtett meg, és talán ez a legértékesebb hagyatéka.

Aki ismeri Lovecraftot, annak nem mondtam semmi újat, legfeljebb elfogulatlanul közelítettem meg az író munkásságát. Aki nem ismerte volna, most képbe kerülhetett, hogy mire is számíthat az író részéről, ha megismerkedne vele, ezt pedig tényleg kifejezetten a hasonszőrű érdeklődőknek tudom ajánlani, mint saját magam, azoknak, akik gyakorlatilag mindent elolvasnak, ami a kezük ügyébe kerül és igyekeznek minél szélesebb és színesebb palettáról köteteket válogatni, mert egyébként még a műfaj kedvelőinek sem tudnám mondani, hogy érdemes időt szentelni rá. Érdemesebb egy-egy kiemelkedő novelláját külön kötetben megvásárolni, mert akadnak ilyen kiadások is, utólagosan örültem is a döntésemnek, hogy nem a három kötetes teljes életművét vásároltam meg, volt egy megérzésem, hogy nem ártana előtte összeismerkednünk.

Zerko