Határozottan lenne igény egy a modern páncélosok garmadáját felvonultató tankcsatára, de az Armored Warfare inkább példa arra, hogy önmagukban a tankok nem adnak el egy játékot a piaci rés ellenére sem, és hogy hogyan lehet megfojtani egy játékot egy meggondolatlan üzleti modellel.
Annak idején még az Obsidian (Fallout: New Vegas, South Park: The Stick of Truth) fejlesztette az Armored Warfare-t orosz megrendelésre, amikor éppen jól jött nekik a csapattól nagyon távol eső, mégis jól fizető munka, kifejezetten érdekessé válva, hogy mit sikerül összepattintaniuk a World of Tanks riválisaként, de aztán a játék nagyon fű alatt mozgott és lapít a mai napig, én is véletlenszerűen bukkantam rá a PS Store-ban az ingyenes játékok között, hamarjában meggyőződve a telepítés után, hogy népszerűsége sincs, sorra ugyanazon játékosok térnek vissza a meccseknél és alkotják a csapatot, mert miután az orosz cég házon belülre vette a játék további pofozgatását és bővítését, el is lett hanyagolva, ami egy meggondolatlan üzleti modellel karöltve nem jót eredményez.
A menübe érkezve, rögvest több tank közül is válogathatunk, melyek az első szintet, a kezdő szettet képviselik. Az amerikai, orosz, kínai gyártmányok egyikébe pattanva gördülhetnek a lánctalpak a következő menüpontra, ahol felmérhetjük, hogy az egyre trendibb koncepciót alkalmazza, miszerint a PvP-t ki kell érdemelni, ekkor még nem sejtvén, hogy az ehhez vezető út, páncélosok ezreinek a roncsaival lesz kikövezve. Marad a PvE, ahol három opciónk is akad, egyre komolyabb kihívásokat kínálva, de egy jó ideig csak a standard csaták felé irányíthatjuk a tankunkat, ahol másik négy játékossal karöltve gördülünk be a csatatérre. A számos térkép kétféle küldetést tartogat, vagy a célállomásig kell előretörni a gépi ellenfelek likvidálásával, majd adott ideig védeni a zónát, vagy a térkép több pontján vannak elszórva, adott ideig védendő területek, minden esetben egyféle mellékküldetéssel is megspékelve a további tapasztalati pont fejében. Az pedig kelleni fog, de nagyon.
A játék kifejezetten a modern páncélosokra épít, a kezdő szettünk az ötvenes évek gyártmányaival indul, majd hamarjában a második szintre érkezve ugrunk a hatvanas, hetvenes évekhez, hogy a mai napig hadrendben álló amerikai, német, orosz, kínai, brit, izraeli gyártmányú tankok garmadája közül szemezgessünk, néhány brazil vagy éppen észak-koreai egzotikummal kiegészítve. Az egész egy több fülre, azaz kereskedőre osztott fastruktúrába van rendezve, és ahogy szintet lépünk, úgy nyílnak meg a legújabb, a meccsek után nyert valutából vásárolható tankok, a lista végében pedig rábukkanhatunk a legfrissebb modellekre is. Impozáns a kínálat, szépen kidolgozott tankokkal, mérsékelten élvezetes és kihívást tartogató összecsapásokkal, hamar berántja a játékost, főleg, hogy könnyűszerrel elsajátítható, tehát hol a hiba? Pontosan itt, magánál a szintlépésekbe épített üzleti modellnél, ugyanis az ellenfelek kilövése és a győztes meccsek után járó XP-ből fejlődik a választott tankunk (maxolva el is dobjuk a következőért), kifejezetten kellemes tempóban a negyedik szintig juthatunk, ahova kőkeményen be is ragadunk, mivel itt már 100+ meccs szükségeltetik a kellő XP begyűjtéséhez, hogy az újabb tankkal karöltve feloldjuk a PvP-t, csak ehhez a két elérhető játékmód és a hozzájuk tartozó térkép kínálat hamar kifullad, monoton és unalmas grindolássá válik az egész, ami úgy érződik, mintha sosem lehetne a végére érni.
Na, ezért van az, hogy játékosok is alig akadnak és ugyanazon nevek pörögnek a meccsek alatt, pár régi veterán, és főképp a játékkal ismerkedők, de ennek ellenére nem fut rossz időt még hétköznapokon se a meccsgenerálással, de a 3-4 percével azért mégiscsak türelmet igényel egy standard PvE esetében (a végeztével érdemes azonnal a következő csatára bökni, mert akkor hamarjában összerak a szintén felszabadult játékosokkal), a komolyabb kihívásokat nyújtó módoknál már 5 percre kúszik, a többnyire inkább elvesztegetett idő, mert az esetek többségében nem tud meccset összehozni és a nyolcas szintű játékosok is a legkönnyebb játékmódot nyomják, mert itt találnak partnert az újoncok személyében. A PvP esetében ugyanez a helyzet, vagy összejön, vagy nem, inkább nem, de hétvégén egy kicsivel jobbak a lehetőségek, és mindez az elbaltázott üzleti modell végett, mert az a maréknyi veterán kevés ahhoz, hogy meccs induljon, a négyes szintre ragadva pedig sokan inkább a törlés mellett döntenek, mert ezt a beragadást komolyabb összeg kiperkálásával lehet feloldani, ha a kínálatból vásárolunk egy magas szintű tankot, egyből belépőt nyerve bárhova.
Cseppet sem hangzik csábítóan, de azért essen szó a lényegi dologról, magáról a játékmenetről. Szimulációt ne keressen senki, mert ezek mind-mind arcade játékok, senki sem fog száz tankot szimulációs értékekkel lemodellezni, főleg, hogy a jelenleg hadrendben tartott gyártmányok közül sokaknak titkosak az adataik, ráadásul egy élvezhetetlen játék születne több tekintetben is. A hitelességet inkább a tankok részletes adatlapjaival próbálták elérni, ahol temérdek információ és a történelmi rövid leírás között bogarászhatunk, de minden esetben a legfontosabb a játékbeli értékek, méghozzá az életerő, a löveg okozta sérülés, az újratöltési idő és a sebesség sem elhanyagolandó. Egy ilyen játéknak szerves részét képezi a fizikai modellezés, ami kifejezetten rendben van, de szintén az arcade vonalon mozog (legjobb példa, hogy fedezékből tüzelve, egy épület és egy szikla közötti tíz centiméteres résen át, simán ki lehet lőni egy másik tankot), hiába próbálják az ellenkezőjét bizonygatni a töltőképernyő alatti tippek, viszont a sebzés kalkuláció ügyesen bolondítja meg és teszi érdekessé az egészet, mert nagyon nem mindegy milyen felületen ér bennünket találat, mert a torony extra páncélozott, a tank eleje szintén erősen védett, a gyenge pont pedig mindig a tankunk hátulja, ahol vékony a páncélzat, ezért érdemes orral előre tűzharcba keveredni, több ellenfél esetén manőverezni.
Azért beszéltem saját tankról, mert ez az elvárható rendszer a PvP-ben kölcsönös, más játékmódok viszont szigorú arcade vonalat visznek, a standard küldetéseknél egy találat, egyenlő a halállal az ellenfél tankjára, a nehezebb szinteken viszont felbukkannak a több találatot igénylők, illetve a hadnagyi tankok és társaik, akik majdhogynem egymagunkban elpusztíthatatlanok, mert alig van sebezhető felületük. A célkereszt három színnel jelöli a találat értékét, a piros az gyakorlatilag nullát ér, hiába is van találat, ha sikerül szökő évente zölddel telibe trafálni a mozgó páncélost, miközben nagy kaliberrel tüzel ránk, akkor még pár percig lődözhetjük, mire fel is robban, tehát életszerűséget ne keressünk.
A prezentáció nagyon felemás, mert a tankok kifejezetten jól néznek ki, de persze semmi látványosság nincs bennük, viszont a környezet kidolgozottsága igencsak gyatra minden tekintetben - de legalább nagy részben pusztítható a fák kicsavarásával, falakon történő áttöréssel vagy egy-egy pályaelem felrobbanthatóságával, de a gépkocsikon áthajtást nagyon nevetségesen oldották meg, ahogy pukkannak egyet, majd a jármű textúrája szemmel láthatóan cserélődik le egy kilapítottra -, a fekete színt pedig borzalmasan kezeli a játék. Akad jó pár éjszakai térkép, amikor a gammát feltekerve sem fogjuk látni mibe akadt el a tankunk, mert a tankunkat sem találjuk. A hangeffektek terén a lövegtornyok hangjai a legjobbak, de úgy, hogy ez is inkább csak elfogadható, amíg a motor zúgása és a lánctalpak csikorgása kifejezetten gyenge, főleg, amikor egy mezei akció játékban, amiben akad egyetlen darab tankos küldetés, sokkalta jobb hangeffektek vannak, mint ebben a kifejezetten tankos játékban.
Határozottan középszerű játékról van szó, amit ráadásul senki sem tud élvezni, mert bebetonozza a játékost egy alacsony szintre, amíg végleg el nem unja a két játékmódot (amiből valójában egy működik rendesen) és a hozzájuk tartozó térképeket, melyek felépítése is több kreativitást igényelt volna, és az ellenfelek elhelyezésével is lehetett volna még dobni rajta, főleg, amikor a védendő zónában, öten várjátok a nagy szünetekkel, egyesével érkező tankokat, ahol az kap skalpot, aki éppen jó irányba nézett és hamarabb vette észre, és pont ezért is hiába a sok térkép, ha fantáziátlanok és roppant önismétlőek, csak a környezet változik rajtuk. A másik opció, ha a játékos borsós áron kivásárolja magát ebből, csakhogy nincs miért, mert a játék középszerűsége ugyanúgy fenn áll, meccseket összehozni pedig körülményes az alacsony játékos szám végett, így a veteránok is folyton hoppon maradnak. Jó kis játék lehetne, ha ezek ki lennének küszöbölve, de már biztos nem lesz, mert rég óta így áll, jelenleg ezen dolgok végett letölteni sem érdemes, maximum ha valaki megelégszik azzal, hogy pár órát lenyom a gépi ellenfelekkel szemben, mert feltétlenül egy tankos játék érdekelné, ez pedig ingyen van.
5 pont
Műfaj: külső nézetes tank akció
Megjelenés: 2015. (PC), 2018. (PlayStation 4, Xbox One)
Fejlesztő: Obsidian Entertainment, My.Games
Kiadó: META Publishing
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése