Amikor az író által teremtett főhősök messze túlélik szülőatyjukat, aki mit sem sejthetett arról, hogy a még megélt sikerektől is nagyobbakra fog törni hagyatéka a modernkori TV sorozatos, mozi filmes adaptációkkal, és persze a kánon bővítményekkel, mely utóbbiak sorát gyarapítja A háború istenei.
A Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes gyűjtemény bemutatásánál már tettem említést arról, hogy a krimi magnum opusának tartom az író munkásságát, számomra Sherlock és Watson az irodalom legkedveltebb párosát nyújtva a lebilincselő és szövevényes kalandjaikkal, ahogy a bűn, és az azt körüllengő furmányos rejtélyek felderítésének világába alámártóznak, ennek fényében pedig cseppet sem meglepő, hogy erős fenntartásokkal vettem a kezembe James Lovegrove kötetét, sőt, már-már félelemmel szemlélve a borítót, külön erőgyűjtést követően merve felütni első oldalát a regénynek, hogy minden idők legnagyobb krimi írójának hagyatékát hogyan, s miként merészelték megbolygatni egyesek. Az igazat megvallva, valami eredeti fércműre számítottam Sherlock Holmes és Dr. John H. Watson egyik legújabb kalandjának elbeszélésével.
Félelmem teljesen alaptalan volt, kísérletező merszem viszont annál inkább kifizetődött, mert minél beljebb merészkedtem a kötet oldalai között, annál határozottabban fogott el az az érzés, hogy mintha egy az Arthur Conan Doyle keze nyomán született művet olvasnék, ugyanis Lovegrove kifinomult tökéletességgel hozza az ő elbeszélő készségét, karakterei jellemrajzát, a bűnügyek csavarosságát, hogy egy határozottan autentikus műnek mondható A háború istenei. A kötet eredetiségével kapcsolatos megállapítás annyiban sántít, hogy Lovegrove képes köröket verni Doyle-ra, ugyanis az eredeti szerző munkásságát ismerők tisztában lehetnek vele, hogy a terjedelmesebb elbeszélő forma - pont a legkiválóbb művétől, A sátán kutyájától eltekintve - sántított az író keze alatt, és nem véletlenül preferálta inkább a kezdetekben újságok oldalain debütáló novella formátumot, mely az átütő sikert is szolgáltatta a számára.
Magáról a történetről egy szemernyivel többet sem lenne tanácsos ismertetni azon túlmenően, hogy a Doyle által lezárt cselekményben, Holmes vidékre költözött és nyugdíjba vonulásának idejét az új kedvtelésének, a méhészkedésnek szentelte, csakhogy Lovegrove remekül ragadta meg főhősünk örökösen nyughatatlan jellemét, hogy egy újabb lebilincselő krimivel gyarapodjon az egyébként is terjedelmes Doyle hagyaték, mert Sherlock hamarjában ráun foglalatoskodására és maga mellé invitálja Watsont egy ékszerrablási eset felderítésére, ahonnan a véletlen egy különös halálesetnek az irányába vezérli főhőseinket, amikor belebotlanak a tengerparton heverő arisztokrata ifjonc holttestébe, csupán Holmes figyelve fel azon apró árulkodó jelekre, melyek a hatóságok megállapításával ellentétesen, inkább gyilkosságra utalnak, ezzel kezdetét véve a detektív és az eseteit feljegyző segédjének legizgalmasabb kalandja, ahogy az összeesküvések hálójának felderítésébe vetik magukat és megkezdik vesszőfutásukat az igazság hajszolásában.
A regény utolsó oldalaihoz érve már olyan merész feltételezésre vetemedtem, hogy Doyle reinkarnálódhatott, ráadásul - a kötetre szorítkozva - egy kiteljesedettebb formában, éppen ezért a Sherlock és Watson eredeti kalandjainak kedvelői számára kihagyhatatlan olvasmányt jelent Lovegrove autentikus, lebilincselő, feszült és remekül felépített krimije, de szintén erősen ajánlott a klasszikus krimi kedvelői, vagy az azzal ismerkedni vágyók számára is, meg úgy általánosságban akinek szemernyi vonzalma van a műfajhoz. Hamarjában utána is néztem a szerző életművének... bőségesen lesz pótolni valóm.
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése