Könyvmoly - Ellen G. White: Jézus élete kritika

 

A roppant vaskos - akár az emberi élet kioltására is alkalmas - kötetet megpillantva, volt egy sanda gyanúm, hogy véletlenül sem Jézus történelmi hátterét és jelentőségét boncolgatja, mert egy 33 évet (vagy újabb ismeretek szerint csak 26-ot) élt személyről nem igazán lehet ennyit mesélni, volt is az bármily felforgató és forradalmi tevékenységű a maga idejében azzal a 3 éves pályafutásával, ennek ellenére a „mindent elolvasok, ami a kezem ügyébe kerül” mentalitásommal fejest ugrottam Ellen G. White - mint kiderült - páratlan elbeszélésébe, mert mindig is érdekelt a címszereplő misztikus személye, akiről oly kevés információ érhető el a bibliai ködösítéseken és ellentmondásokon kívül, pedig közvetett módon az európai történelemre a legnagyobb hatást gyakorolta.

Persze történelmileg mit is lehetett volna fejtegetni, amikor az utókor írnokai sem különösebben tesznek róla említést és egészen a lábjegyzetekig kell bogarászni, hogy rábukkanjunk némi információszegény említésre, mint az egyik legnagyobb ókori történetíró, Iosephus Flavius (i.u. 37-100) esetében: „Ebben az időben élt Jézus, egy bölcs ember, ha egyáltalán embernek lehet nevezni…” - apró és jelentéktelen utalása a Messiásra, mely szöveg a jókeresztény másolók áldatlan tevékenységének köszönhetően öltött ilyen formát, ahogy a tarkabarka zsírkrétáikat előkapva, lógó nyelvvel fogalmazták át és toldották meg a zsidó írnok elbeszéléseit, mert ennek egy másik, és a valósághoz közelebb álló forrás olvasata alapján Jézust „gyógyítóként” említette.

Még később, Publius Cornelius Tacitus (i.u. 56-120) szintén nem eresztette bő lére fogalmazványát: „Krisztust, akinek neve alapján a keresztények neveztetnek, Tiberius uralkodása alatt Poncius Pilátus végeztette ki.” - számos forrás szerint kuruzslás és tiltott mágia használata végett, és itt nem kell a fantáziának beindulnia, mert ez csupán a gyógyító tevékenységére utalt. Erre szoktam volt mondogatni, hogy tessenek egy cseppet körbetekinteni ebben az állítólagosan modernnek és felvilágosultnak nevezett világban, amikor a legkülönfélébb tudományágak ismeretei csupán egy gombnyomásra elérhetőek, és mégis térdig lehet gázolni a burjánzó sötétségben és gyökérségben, ami a társadalom evolucionálisan leszakadt tömegének a szellemi és lelki korlátoltságából árad. Ezeket a mai áldatlan állapotokat szemlélve, nem sok logika szükségeltetik annak felfejtéséhez, hogy mekkora, a normalitást is megtörő, majd bekebelező sötétség uralkodhatott 2000 évvel ezelőtt, amiért egy gyógyító tevékenységet vagy csodának tudtak be, vagy pedig fekete mágiának billogoztak.

A teleregény formátumot elkerülve, a hasonszőrű források mezsgyéjén tovább nem is érdemes baktatni, mert képtelenség bármi érdemlegesre bukkanni Jézus személyét illetően, aki a történelem hasábjain nem más, mint egy apró betűs lábjegyzet, egyetlen mondatba sűrítve - már ha egyáltalán említésre érdemesnek tartotta őt az utókor -, éppen ezért ettől sokkalta érdekesebb, de fenntartásokkal kezelendő a XX. század első felében Indiába indított expedíciók által fellelt információk, ugyanis annak résztvevői a buddhista kolostorok féltve őrzött tekercseibe nyerhettek betekintést, majd a hosszadalmas fordítgatásokat követően, egyértelművé vált számukra, hogy az iratok valóban Jézust, a nyugatról érkezett tanoncot emlegetik több ízben is, aki ifjabb éveit töltötte a buddhista templomokban a vallásuk tanulmányozásával és határozottan bölcs elmének mutatkozott, állítólag még egy kisebb tavat is elneveztek róla, aminek partjánál meditált és töprengett a lét mibenlétén. Őszintén szólva, a feltárt ismeretek Jézus reformeri személyéhez és azon ideológiájához, amivel ezt végbe kívánta volna vinni - a judaizmust beoltva a buddhizmussal, felhívva a papok figyelmét, hogy anyagi és politikai (hatalmi) érdekeik végett eltértek a szentírástól és annak a világra kiterjedő békességet és szeretetet hirdető soraitól, ami szerint a zsidók nem az uralkodásra, hanem a hit terjesztésére lettek kiválasztva - tökéletesen passzolnak, mint egy olyan kirakós utolsó darabja, ami a kanapé alá keveredett, mert ennek révén kirajzolódhatnak az elveszett évei, és hogy mi volt a judaizmussal szöges ellentétet mutató ideológiájának forrása, amivel az Ószövetség igéit egészen más színezetben volt képes értelmezni.

Az első expedíciót továbbiak követték, majd megerősítéssel tértek vissza az indiai tekercsek tartalmával kapcsolatban (ajánlott olvasmány: Elizabeth Clare Prophet: Jézus elveszett évei), ennek ellenére én amondó vagyok, hogy nem árt ezt fenntartással kezelni, mert a mai napig nem tisztázódott ennek tényszerű jellege, pedig manapság már sokkalta több anyagi forrás áll rendelkezésre egy kutatócsoport finanszírozására - ha másképp nem, hát a NatGeo feltétlenül kiperkálta volna az összeget azok után, amennyit foglalkoztak különféle sorozataikban az apokrif iratokkal, a Biblia keletkezési körülményeivel és a Jézus elméletekkel -, ráadásul a modern technológiával sokkal hamarabb és könnyedebben meg is valósulhatna az expedíció, ám ez még kilátásban sincs. Bár, ehhez nem árt hozzátenni, hogy ha létre is jönne, a szerzetesek továbbra sem várnák tárt karokkal a kutatókat, mint ahogy volt az annak idején is, mert féltve őrzött könyvtárukba csekély eséllyel nyerhet betekintést egy kívülálló a számos fosztogatást követően. A fenntartásos szemlélethez a másik érvem még nyomósabb, mert ne feledjük el a szintén hasonló időszakban lezajlott 1955-ös botrányt, amikor voltak gyökerek (Fernand Navarra vezetésével), akik nekiálltak hajópadlókat és gerendákat felhordani az Ararát-hegyre, csak hogy Noé állítólagos bárkájának a roncsainak a felfedezésével hírnévre tegyenek szert, majd ezt követően még jó páran eljátszották ugyanezt a hoaxot, amit a sajtó is előszeretettel pörget évről évre, hogy éppen a világ melyik felén bukkant fel Noé kiba#!&!% bárkája ismételten - mint valami tér-idő utazó -, amit ráadásul a CIA már évtizedekkel korábban tudott…

Inkább ugorjunk egyet, mert érdemes egy röpke kitérőt tenni még a kopt keresztény apokrif iratok irányába, amik szintén a Jézus Nazarénus szektájához köthető tagok keze által született, ám a bibliai evangéliumokhoz hasonlatosan, szintén legalább egy, de inkább kettő emberöltőnyi idő elteltével, hogy véletlenül sem első kézből származó beszámolóknak lehessen betudni ezeket. A közel két évezreden át a homok és kőzetek rejtette, az 1945-ben Egyiptomban felfedezett Nag-Hamadi (Jabal al-Tarif sziklabarlang) gnosztikus tekercsek jelentik az elsődleges forrást, az egészen 1563-ig (tridenti/trienti/trentói zsinat) agyon cenzúrázott, ködösített és színes zsírkrétázott Bibliája mellett, egészen érdekes és sokkalta emberszerűbb Jézusról számolva be részletesen, aki valóban inkább egy bölcs gyógyítóként tevékenykedett, lelki és fizikális enyhülést szolgáltatva embertársai számára. A bőséges leleteket tartalmazó felfedezés között akad pár évre elegendő tallózni való, mint például Tamás evangéliuma, ami 114 Jézusnak tulajdonított példabeszédet tartalmaz, a forrás szerint szintén a buddhizmus mezsgyéjén haladva. Ettől még érdekesebbnek mutatkozik Mária Magdolna evangéliuma, mely szerint az egykor „hét ördögtől megszállt” Jézus legbizalmasabb tanítványa volt, akit többször is megcsókolt (ajánlott olvasmány: Lynn Picknett és Clive Prince: Krisztus álarcai), ezt szintén alátámasztja több hátramaradt más beszámoló is, mint Fülöp evangéliuma, ami egy egészen más kontextusba helyezi Jézust, nem kevésbé Júdás evangéliuma Iskáriótes személyét, aki a Biblia szerint a Sátán bűvkörébe kerülve árulta el a Megváltót 30 ezüst fejében, mégis a fennmaradt tekercsek azt regélik el, hogy ő volt Jézus egyedüli olyan tanítványa (a tizenkettek és hetvenkettők közül), akit a legerősebb hitűnek tartott, hogy az utasítását az árulásra végbevigye, és ez márpedig a Biblia elkent soraiban is egyértelműen kidomborodik (ajánlott olvasmány: Robert Graves: Jézus király).

Ellen G. White mélyen vallásos személy volt - és ezt nem csak a több gyilkos tömegű teológiai kötet megírása, hanem az amerikai Adventista Egyház megalapítása is alátámasztja -, márpedig ki fejthetné fel a Biblia ellentmondásos és ködösített elbeszéléseit, ha nem egy a témában nagyon jártas személy, aki képes az Ószövetséggel párhuzamba állítani Jézus példabeszédeit, melyek megoldó kulcsai számos alkalommal a zsidó szentírásban lelhetőek fel, valamint az akkori kor szellemiségének ismeretében. És mivel a könyv eredetileg 1898-ban jelent meg, így nem is állhatott a Biblián kívül más forrás White rendelkezésére, hogy felfedje Jézus személyét, küldetését, ideológiáját és jelentőségét, ezzel márpedig egy méretes mamutfenyőbe vágta fejszéjét a szerző, mivel a Biblia zavarosságát tökéllyel példázza a jelenleg bejegyzett több száz keresztény egyház létezése (Római katolikus, Görög katolikus, Lutheránus, Kálvinista, Unitárius, Ortodox, Jehova tanúi, Baptisták, Pünkösdiek, Nazarénusok, Hatodnapi és Hetednapi Adventisták [mert még ezen is hajba lehet kapni], Mormonok, Üdvhadsereg, Amisok, Kveekerek, Hutteriták, Kristadelfiánusok, Szabadkeresztények, és a többi megszámlálhatatlan, kizárólag a nagyobbakat említve... hoppá, majdnem lemaradt a Vidám Vasárnap [Hitgyülekezet] - Bírom ezt a Sándort, jó múltkoriban előadta, hogy 5.785 éves a Föld [zsidó naptár, ami a "teremtéstől" számítja az időt] és a dinoszauruszokra nincs semmi bizonyíték... ühüm, mesélj még Sándor!), mert mindenki a saját szája íze szerint értelmezheti és magyarázhat bele azt, amit a fantáziája csak elbír, abba a bizonyos „szentírásba”, azaz „Isten szavaiba” amit az évszázados „csiszolgatások” révén sikerült egy ellentmondásos zagyvalékká alkotni, és erre csupán a reformáció hajnalán derülhetett fény, amikor a papok az addigi latin prédikációkról áttértek a saját anyanyelvű hitszónoklatokra, gyaníthatóan nagyokat pislogva a közönségük, hogy azért latinul mégiscsak jobban csengett a spiritus sanctus - mert csak alaposan összezavarodtak a hallottaktól.

Azt sem árt mellétenni, hogy az évezredek során vajon hány (megélhetési) pap, püspök, vagy pápa volt képes értelmezni a Biblia velejét, a valós üzenetét, mert inkább hordtak össze sületlenségeket - sokszor még a jóindulat is nagyobb ellentmondásokat és képzavarokat hívva életre -, vagy inkább csűrték csavarták a rigmusokat a per pillanatnyi hasznuk, de főképp saját politikai szájízük szerint, mint amikor - a több száz közül, egyetlen példát kiragadva - a Vatikáni Bank az 1970-es években az olasz maffia pénzét mosta, majd az ennek átvilágítását követelő I. János Pál pápa nyerte el a „legrövidebb ideig hivatalban lévő pápa” plecsnit a maga 33 napjával - könnyű préda volt, mert pápákat nem boncolnak - kicsit később pedig követte őt „Isten bankára”, Roberto Calvi, akit egy londoni híd alá akasztottak föl, hogy a tisztogatásokat követően ne maradjon aki köp átvilágítandó dolog. Természetesen szép szavakkal, frappáns propagandával és kellő ájtatossággal, mindent el lehet sikálni, ahogy a cirka elmúlt hatezer éves civilizáció politikája tökéllyel példázza, csupán befogadó tömegre van szükség, a tömeg pedig… kanyarodjunk vissza címszereplőnkhöz, és idézzük fel az általa előszeretettel alkalmazott jelzőt egy direktebb formában: birkanyáj, ami imádja benyalni a baromságokat és hülyíttetni magát, jöjjön az bármilyen irányból.

Ellen G. White esetében viszont szembeötlő, hogy nem a saját szája íze szerint kívánja csűrni és csavarni a szavakat, nem a saját teóriáit kívánja keresztülverni a lefektetett sorokon, hanem gyakorlatilag egy elbeszélő formát öltő, mélyre ható elemzésben fejti fel Jézus életét, munkásságát, ideológiáját, legfőképp tanításait, a bibliai kódot teljes egészében feloldva nyújt értelmet a példabeszédek metaforáinak és hasonlatainak, miközben egy eleven, lélegző világot teremt köréje a korszellem kiváló ismeretével, elsősorban gyógyítóként és hitreformerként elemezve Jézus személyiségét és tetteit, viszont a csodatételeit - hitéhez hűen - csodatételekként, Jézust pedig Isten gyermekeként kezelve, és messze nem bocsátkozik olyan fejtegetésekbe, hogy példának kedvéért, a hegyi beszédet követően a sokaság megetetését nem feltétlenül a hal és kenyér szaporításaként kellene értelmezni, hanem inkább az összegyűlt tömeg lelki táplálékkal történő ellátását szimbolizálná, ahogy hitet, és azon keresztül erőt nyújtott át a számukra, ami sokszor többet jelent a biológiai létfenntartáshoz szükséges ételnél. 

Ennek ellenére a szerző nem kendőzi el Jézus sorozatos kudarcait, hogy igéi milyen szinten süket fülekre, meddő elmékre és primitív lelkületekre talált, a sorok között olvasva fejti fel és idézi meg az uralkodó korszellemet, valamint fogalmaz meg egy a mai napig érvényes társadalomkritikát, miszerint erősen félreértelmezték Jézus szavait a mennyei királyság hirdetésével kapcsolatban - amit el kívánt volna hozni számukra tanításain keresztül a hétköznapokban -, mert rögvest követelték tőle a jeruzsálemi trón elfoglalását és a három tartományra bomlott, római fennhatóság alatt álló Izrael függetlenségét. Úgyszintén tanítványai, a 12 apostol esetében is remekül tárja fel a Bibliában meghúzódó sorok valódi tartalmát, elbeszélve azok rivalizálását és civakodását, hogy Jézus balján és jobbján ki foglal majd helyet, amikor az elnyeri az őt megillető jeruzsálemi trónt, majd a keresztre feszítésnél szétspricceltek a szélrózsa minden irányába, elbujdostak és megtagadták őt… Nem véletlenül nevezte híveit nyájnak, szerintem Jézus a világtörténelem leginkább meg nem értett személye lehet, de mindezeket a sérelmeket és atrocitásokat is képes volt higgadt türelemmel fogadni, újra és újra magyarázva követőinek, bármily meddő tevékenységnek láthatta ő maga is. Bár végül, csak-csak a keresztre menekült.

Ehhez a zseniális kötethez feltétlenül érdemes úgy nyúlni, hogy alapvetően egy vallási témájú könyvről van szó, ami mégis sokkalta több ettől, mert egy határozottan lebilincselő olvasmányos formában beszéli el Jézus misszióját az Újszövetség evangéliumain keresztül, miközben apránként kibontakozik az olvasó lelki szemei előtt a történelmi Jézus is, nem mellesleg annak emberi alakja, elvégre csak egy ember lehetett képes a következményekkel nem számolva így feldühödni, és ekkora balhét kavarni a Nagy Templomban, mint ahogy szól a fáma. Ez márpedig teológiailag és histórikus oldalról is nagyon lényeges és érdekfeszítő, elvégre a történelem folyamán Jézus gyakorolta a legnagyobb politikai és kulturális hatást Európára, annak ellenére, hogy elvileg be sem tette a lábát a kontinensre - amit Laurence Gardner: A Szent Grál vérvonala című kötetben erősen cáfol, és állítása szerint a Messiás leszármazottai a mai Franciaország területén élnek.

Hogy egy kicsit szélesebb körben tudjam ajánlani a kötetet, felteszem a kérdést, hogy számít az a többszörös egyház szakadáshoz vezető dilemma, miszerint Jézus Isten gyermeke lett volna (tudjátok, annak az ősz szakállas öregapónak, akit Michelangelo annyira megnyerően és tuti módon ábrázolt a Sixtus-kápolna freskóján, hogy a „nyáj” valami képzetet tudjon társítani a fogalomhoz), vagy pusztán egy a korától és társadalmától idegen, bölcs filozófus és jó lelkületű, alkimista ember? De cseppet tovább megyek: Számítanak A Gyűrűk Urával vetekedő fantasybe illő csodatételei, amit egyértelműen az egyházi alapokat megteremtő, misztériumokat tápláló körítésként, a befolyásolásra, a tömegek leuralására és a politikai erő kiépítésére színeztek köréje? (Mint példának kedvéért Lázár feltámasztása, aminek láttán nem csoda, hogy berottyantottak az emberek, mert nettó nekromanciának számítana a bibliai leirat szerint. Egészen a modern orvosi gépek megjelenéséig, a halál beálltának a megállapítása nagyon körülményes volt, minek következtében temérdek embert élve temettek el az évezredek során, ezért is szabadalmaztatta Dr. Johann Gottfried Taberger 1790-ben a biztonsági koporsót, aminek lényege a sírhely mellé felszerelt harang, és annak megszólaltatására a koporsóba levezetett zsinór volt, hogy a feleszmélt „holtak” jelezhessenek a külvilág számára. De rádobok egy lapáttal: manapság is előfordulnak esetek, amikor a boncasztalon, az első szikevágásra riad fel a halottnak elkönyvelt személy, Jézusnak pedig nem szükségeltetett bugylibecskával böködni Lázárt, mert tudvalevő, hogy gyógyító tevékenységet végzett [és feltalálta a tablettás bort], amihez elengedhetetlen volt a komoly alkímiai ismeret - feltehetőleg Simon pajtása révén téve szert erre.) Véleményem szerint csak az számít, hogy Jézus faszagyerek volt, egy vakmerő, és még manapság is bölcsnek nevezendő filozófus, egy pszichológus orvos, aki egyszerre gyógyította a testet és a lelket, azzal a szándékkal, hogy jobbá tegye először környezetét, majd az egész világot az általa hirdetett ember centrikus tanításaival, nyugalmat és békességet teremtve a társadalomban. Szerintem, ha valaki ténylegesen utána akar járni Jézus személyének, akkor feltétlenül le kell őt választani arról az egyházról (khm, Római katolikus), ami az elmúlt 1600 évben emberek százezreinek a haláláért és megnyomorításáért felelt, a nevét fel- és kihasználva, nem mellesleg a mai napig aktívan művelik a gyalázatos tevékenységeiket, hogy a Sátán Egyháza egy szofisztikált teadélutánnak tűnik fel az árnyékukban.

Elsősorban a vallásosak számára ajánlom Ellen G. White kötetét, mert egy második Bibliára lelhetnek, ami eloszlatja a ködösítéseket, ellentmondásokat és kérdéseket, miközben a hitükbe szemernyit sem fog belepiszkálni, éppen ellenkezőleg, minden bizonnyal meg fogja erősíteni őket abban, ezért az ő számukra kötelező darabnak számít ez a mestermű. Másodsorban azoknak ajánlanám nagyon erősen, akik hozzám hasonlóan történelmi, filozófiai és teológiai szemlélettel, szabad gondolkodóként, racionálisan érdeklődnek Jézus misztikus személye iránt, mert a kötet társaságában megismerkedhetnek egy olyan arcával, amit feltétlenül érdemes ismerni, viszont a részükről hébe-hóba türelmet fog követelni a helyenként felbukkanó, a körkörös önismétléseivel Jézus nagyságát túlhangsúlyozó hittérítő jellege végett, meg persze több helyütt keményen vitába lehetne szállni a szerzővel, de valójában ez is csak tovább fokozza a kötet lebilincselő hatását, mert szintén érdekfeszítő megismerkedni ezekkel a nézőpontokkal, szemlélettel és hitrendszerrel. Továbbá azok számára is merném ajánlani, akik egyszer belekóstolnának az európai történelmet és kultúrát jelentős mértékben meghatározó Bibliába, ami nem olyan nyelven íródott, amit annak hirdetői sem igazán értenek, valamint azoknak, akik egy olvasmányos formában magukhoz vennének valami értelmes filozófiát és életszemléletet, ami mellé még egy töményen drámai történetet is nyerhetnek. 

Zerko