Mozgókép - Cell/Mobil kritika

 

Ha Stephen King csörögne, ne vedd fel!

Régi elmaradásomat pótoltam ezzel a már kissé régebbinek is nevezhető (9 éves) filmmel, aminek megtekintését örökösen halogattam, ennek oka pedig abból a tapasztalatból fakadt, hogy bizony a Stephen King művein alapuló mozgóképes adaptációk - finoman fogalmazva - többnyire nem sikerálnak túl jól, és csupán ritka kivételes esetekben képesek a kreátorok a regény esszenciáját megragadni és azt kreatív gazdag vízióval a vászonra fotografálni, ami legalább megközelítőleg visszaszolgáltatná az olvasmányok élményeit. A másik elég súlyos ok, hogy mindjárt a magyar premier idején olvastam King Mobilját, amit annak ellenére tartok a kései munkásságának az egyik legjobbjai között számon (a hetvenes és nyolcvanas évek Kingje köszönve vissza), hogy számos újrahasznosított elemet tartalmaz, amit egy egészen új fenyegetésbe, majd az abból keletkező posztapokaliptikus világot teremtő katasztrófába helyezett, de hát ennyi könyv kiadását követően, semmi csodálkozni való sincs azon, hogy időnként ismétli önmagát egy szerző és korábbi alkotásainak elemeit újrahasznosítja a történet kiteljesedése érdekében.

A Stephen King filmadaptációk szemlélése a kikapcsolódás és szórakozás jegyében, felér egy hazárdjátékkal, konkrétan olyan, mintha a kaszinó ajtaját rúgná be az ember és a zöld nullára pakolná fel minden valutáját, mégis az évek pergése alatt örökösen felmerült bennem a kíváncsiság, hogy azért csak-csak meg kellene nézi már, hogy mégis mit hoztak ki ebből a kiváló posztapokaliptikus horror regényből, amit a kedvenceim között tartok számon. Veszíteni nem veszítettem semmit, és így nem is nullázódtam le a zöld nullán, de nem is nyertem egy szemernyi hasznot sem a film megtekintésével, és szolgált inkább a már évtizedek óta kialakult véleményem alátámasztásául a maga élménytelenségével, mert a mozgóképes változat nem más, mint egy best of Mobil, egy összefüggéstelen snitt a regény legjobb jeleneteiből, aminek minden sajátos, lényegi és atmoszférikus jellemzője ott maradt a könyvben.

Eleve már a műsoridő gyanússá vált ezzel a másfél órás intervallummal, mert képtelenség lehet ezt a terjedelmes, és mégis minden oldalával feszült, félelmetes, drámai, brutális, kiszámíthatatlan és hátborzongató történetet 90 percben feldolgozni, majd valóban, a filmet elindítva a vélekedésem bizonyítékát szemlélhettem már az első percek folyamán, miszerint erősen ollózásra került a történet számos pontja, amire a karakterrajzok és a szereplők kapcsolatainak teljes hiányával kontráztak rá az adapterek, ezzel a cselekmény egy kifejezetten kapkodós és minden hangulati elemet elhagyó zagyvalékká állva össze, határozottan az a definíció foganva meg a legfrappánsabb jellemzéshez, miszerint a film nem más, mint egy a könyvhöz dukáló mozgóképes formát öltő előzetes.

Ugyanis King műve nem csak egy nagyon érdekes és kreatív világvégét vetít előre - aminek gyújtópontját jelenti a tömegesen megcsörrenő mobilok, majd az emberek belehallgatva az ismeretlen forrásból érkező hívásba, vérengző fenevadakká válva mészárolják le a rajtuk kívül állókat -, hanem a nulladik nap eseményeiből menekülő személyek vesszőfutását egy kifejezetten realisztikus pályára helyezve ábrázolja a létbizonytalanságukat és a túlélésért folytatott küzdelmeiket, tőle szokatlan módon nem túl mély, de pont elégséges és kidolgozott karakterrajzokkal megspékelve, ahogy a cselekmény során apránként kibontakoznak életszerű személyiségeik, miközben ezzel párhuzamosan a történet szerves részét képezi a megmaradt (vagy hátramaradt) emberiség mellett kifejlődő és fantázia dúsan felépített új faj, amiről az információkat precízen a cselekménybe simulva csepegtette az író, mindezt a szerzőre szintén kevésbé jellemző, kifejezetten pergős, esemény dús és az olvasó feszült érdeklődését oldalról oldalra fenntartó mesélőkével adva elő.

Az első percekben még bizakodó voltam Samuel L. Jackson és John Cusack felbukkanásával, ugyanis ők már egyszer összefutottak a szintén King novellán alapuló és egészen jóra sikeredett 1408 című filmben, és azt gondolom, hogy a színvonaltalanság - amit inkább nevezhetnénk érdemtelenségnek -, az messze nem rajtuk múlott, mert Jackson remekül hozza a maga megfontolt és töprengő karakterét - amit szintén King regényéhez képest a feje tetejére állítottak, de ez kivételesen inkább válik az előnyére -, tulajdonképpen az ő alakítása nyújtva a film legérdemibb pontját, amíg Cusack már nem igazán tudta felvenni a fonalat, illetve de, csak a sajátos karakterszínész jellegével, ami csak részben passzolt a regényben megismertekhez. És értem ezalatt azt, hogy a színész karrierje úgy maradt meg számomra, mint az örökösen döbbent, mindenre rácsodálkozó és kétségbeesett ember, formálva meg ezt a véleményt annak ellenére, hogy az Azonosság az egyik kedvenc filmem.

Az igazi probléma ott van, hogy ekkora összefüggéstelen katyvaszban nem is lehet jót alakítani, mert maga a színész sem igazán tudja, hogy mit kellene előadnia, amikor a forgatókönyvírók gondoltak egyet és ollózták a jellemrajzukat és csupán alig-alig sejlik fel belőlük valami a forrásmű viszonylatában, némelyikükből pedig semmi, ahogy a kapkodós best of válogatásban röpke pillanatok alatt, mesterkélt módon el is véreznek. Mert az adaptáció kizárólag a cselekmény pergősebb jeleneteinek a szemezgetésére, majd azok áthidalás nélküli összesnittelésére fókuszál, miközben megszámlálhatatlanul sok minden, de legfőképp a sztori esszenciája veszik el a kilencven perc során, ezzel kasztrálva azt az eredeti történetet, ami részleteiben mutatta be azon momentumokat, hogy a túlélőknek milyen mindennapi borzalmakkal kell szembenézniük, de legfőképp az új faj kialakulásának részleteit, ahogy a kaptár tudatot kialakítva szerveződnek hordákba és fejlesztenek ki paranormális képességeket, miközben az élükön megjelenik egy vezéralak, aki a túlélők tudatába férkőzve kívánja az uralma alá hajtani őket, utóbbi szintén egy abszolút jellegtelen és érdektelen fenyegetésként jelenve meg a képernyőn.

Ennek a nagyon suta adaptálásnak köszönhető, hogy az a masszívan leuraló hangulat, amit King a művében teremtett, egyetlen pillanatig sem köszön vissza a képernyőn, amiért a szemlélő csupán unottan és érdektelenül képes pislantani a kötetben kiválóan működő, feszült és drámai jelenetekre, már persze, ami egyáltalán helyt kapott, mert inkább a pergősebb részek kerültek szelektálásra, szembántóan alacsony költségvetésű és hiányos módon. Volt egy nagyon megrázó jelenet King szavai által életre keltve, amikor a túlélők csoportja egy olyan házba nyitnak be, ahol az emberi maradványok helyzetén felmérik, hogy egy családtag védekezett a megveszekedettel szemben, majd elméláznak a lezajlott borzalmak felett. Ennek illusztrálása az adaptációban annyiban kimerül, hogy „Jé, itt egy stuki, vigyük el!” - és szerintem ez kellőképpen illusztris annak tekintetében, hogy az alkotóknak mennyire nem sikerült megragadni a velejét az egész történetnek, amit feltételezhetően el sem olvastak, és legfeljebb egy az évtizedek óta divatos „Kötelező olvasmányok röviden” formájában találkoztak vele összesűrítve, hogy King nevével fémjelezve cibáljanak le némi bankót az alacsony költségvetésű megvalósítással.

Végezetül két meglepetéssel tudok szolgálni, mert az a nagy büdös helyzet, hogy egyfelől kivételes módon King is részt vett a forgatókönyv "kimunkálásában"  - bár ez inkább tűnik marketing fogásnak, sok beleszólása a tanácsadáson kívül nem lehetett -, hogy korlátozott felügyeletet tudjon gyakorolni a művéből adaptált film felett, amit így ebben a formában nem is igazán értek, mert lenne bőségesen tőkéje, hogy Barkerhöz hasonlóan vegye át a produceri és akár rendezői szerepköröket is, de nagyon úgy fest, hogy az 1986-os Maximális túlhajtás - ami első és egyben utolsó rendezése volt - óriási perecelése végérvényesen kedvét szegte ettől, King azzal mentegetve magát, hogy akkoriban még drogozott és nem tudott kontrollt gyakorolni a forgatás felett, de hát éppen ezért lehetett volna a későbbiekben ennek komolyabban nekifeszülni, hogy kiküszöbölje az ejtett csorbát, már csak önmagával szemben is, de inkább fest úgy, hogy a horror, fantasy és sci-fi film rajongása ellenére sem vonzza ezek készítése, és nem is igazán érthet hozzá, mert az roppant gyenge védekezés, hogy nem minden könyvéből lehet filmet kreálni. De, lehet. Nagyon is lehet, csak nem mindig a lehető legdilettánsabbak kezébe adva a jogokat, akik éppen fizetnek érte valamennyit, de egy matinét sem tudnának összerakni, mert minden esetben a feldolgozási szemlélettel és a hozzá nem értéssel, a művészi készségek hiányával, valamint a pénzéhséggel volt a probléma, mint jelen esetben is, és éppen ezért a forgatókönyv kooperációval szemernyi hatást sem gyakorolhat a kész filmre, amikor már a rendező egészen más perspektívákban gondolkodik és visz vászonra jeleneteket, miközben más szcénákat kapásból átugrik, majd a végső vágásnál még repül 1-2 órányi felvett jelenet. Másfelől összességében, mint film, nem rossz a Mobil mozgóképes adaptációja, de azok számára, akik olvasták a kötetet, kizárólag botrányos kategóriájú csalódást okozhat, hogy egy ennyire remek alapanyagot hogyan lehet ilyen szinten elbaltázni, mert ez nem más, mint egy a könyvből szemezgetett, majd összefüggéstelenül és minden pozitív jellemzőjétől megfosztva összevágott jelenetek halmaza, egy low budget kedvcsináló a regényhez, mert annak minden magával ragadó és lebilincselő érdeme ott is maradt. A könyvet feltétlenül ajánlom minden posztapokaliptikus témát és a horrort kedvelők számára - akár külön-külön is -, a filmet viszont kizárólag azoknak tudnám javallani, akik megszállott módon szemlélik a tematika kínálatát és kevésbé preferálják a vetett sorokat, de ők is legfeljebb csak hümmögni fognak a kasztrált, érdektelen és jellegtelen középszerűségén.

Műfaj: posztapokaliptikus horror

Műsoridő: 98 perc

Debütálás: 2016.

Rendező: Tod Williams

Forgatókönyv: Stephen King, Adam Alleca

Főszereplők: John Cusack, Samuel L. Jackson, Isabelle Fuhrman, Clark Sarullo, Ethan Andrew Casto, Owen Teague, Stacy Keach

Zerko