Golyózápor - Bulletstorm teszt

Az FPS műfaj telítettségét jól példázza, hogy szinte nem is akad olyan játék, ami legalább csekély szinten nem igyekszik valami újat hozzáadni a meglévő struktúrához. Azon alkotások, melyek meg sem kísérlik ezt és szeretnének a 20 évvel ezelőtt lefektetett, és a múló évek alatt kopár sivataggá taposott vonalon megmaradni, hamarjában elvesznek az átlag vagy az az alatti színvonalú produktumok tengerében. A Bulletstorm jól ismeri ezt a szabályt, és igyekszik mindent elkövetni, hogy elnyerje a játékos tetszését új formuláival, melyek azért nem feltétlenül jelentenek garanciát.

A műfaj két évtizedes története során számtalan próbálkozás esett annak megreformálására, hol több, hol pedig kevesebb sikerrel. 



A teremtő John Carmack csapata továbbra is szigorúan ragaszkodik az alapokhoz, míg a Valve intellektust vitt bele amellett, hogy interaktívvá tette a történetmesélést, a Bungie az epikus űrodüsszeia mellet megalkotta grandiózus fiktív világát, az Infinity Ward látványos, filmszerű akcióval hintette meg a Modern Warfare-t, míg mások az időben leragadva még az alapokat is elfelejtik teljesíteni (igen Legendary, rád nézek). Nos, a Bulletstorm egyedi íze, a játék arcade jellegében mutatkozik meg.

A lengyel csapat, a komor színeiről elhíresült Unreal motort felhasználva varázsol a szemünk elé egy a távoli űrben helyet foglaló színpompás látványvilágú bolygót, hogy a már annyira sablonossá vált, egyszerre legfeljebb három fegyvert magánál tartó főhőssel átverekedjük magunkat a menekülésünket akadályozó ellenfelek ezrein. A játék ötletes mivolta, amivel kikívánkozik kandikálni a műfajbeliek tengeréből, hogy az ellenfelek elrúgásának lehetőségét (amikor is lassítva repülnek távolabb, hogy alaposan letesztelhessük ólom terhelhetőségük mértékét) egy cyber korbáccsal toldja meg, aminek segítségével akár a fedezékek mögül is kiránthatjuk ellenfeleinket. Mindezt egy kiválóan felépített, Skillshots névre keresztelt ponttáblázattal megtoldva, melyhez remekül komponált pályadesign dukál, a minél látványosabb és brutálisabb kivégzések eléréséhez.

A Skillshotok nem mások, mint előre meghatározott látványos, gyilkolási tevékenységek, melyek mindegyikéhez egy meghatározott pontérték tartozik, amivel gazdagodunk azok teljesítésével, hogy a rendelkezésre álló fegyvereinket tuningoljuk minél magasabb szintre, hogy brutalitásunk látványát még magasabb szintre tornászhassuk. Esetünkben a példák azok, amik a legszemléletesebben képesek ábrázolni, hogy miről is van szó. Az alapvető likvidálási lehetőségek közé tartoznak, a „rúgj egy ellenfélbe és lődd szét a fejét”, vagy a „földön csúszva gáncsold el és úgy tegyél forró ólompontot élete végére”, de ide tartoznak, a „rúgd bele a kaktuszba az ellenfeled”, vagy a „korbáccsal rántsd bele egy elektromos vezetékbe, hogy röntgen alatt mutassa meg élettelenné vált csontozatát” lehetőségek is.

Az összetettebb Skillshotok megnyitása már bizonyos körülményeket igényelnek, hogy azokat sikeresen tudjuk aktiválni, például a „lőj nemi szerven egy ellenfelet és rúgd le a fejét” Skillshothoz kell a tökéletes rálátás ellenségünkre, és kellőképpen tisztának kell lennie a terepnek ahhoz, hogy előrohanva a fedezék mögül, kivégezhessük. A számtalan poénos lehetőségen felül van egy harmadik válfaj is, amiket kizárólag a játék bizonyos helyszínein nyithatunk meg, mert ahhoz éppen egy kapcsoló aktiválása, vagy egy boss kivégzése szükségeltetik.

Maguk a fegyverek tökéletesen vannak kalibrálva ehhez a rendszerhez, a gépkarabélytól kezdve a shotgunig bezárólag minden klasszikus fegyver szerepel sci-fi változatban, ám ezeken felül egyedi arzenált is biztosít a játék a korbácson túl menően a Flailgun (két összeláncolt gránátot vet a célszemélyre), a Bouncer (pattogó robbanógolyót vet ki, melynek aktiválását akár szabályozhatjuk is), vagy a Penetrator (ami egy forgó lövedékkel kapja fel a levegőbe az ellenfelet) személyében, melyek mind rendelkeznek a játékot alaposan feldobó másodlagos tüzeléssel. Ezt még tovább fűszerezik olyan megoldások, mint, hogy a mesterlövész fegyverünk lövedékét mi magunk irányíthatjuk lassított megjelenítésben, miközben az ellenfél igyekszik kitérni előle, de másodlagos opcióval, robbanótöltetté válik, melynek aktiválása szintén szabályozható a pusztítóbb hatás érdekében.

Ez önmagában már képes magas szintekre tornázni a produktum élvezeti faktorát, ám ezt még tovább emelik az olyan játékelemek, amikor egy vasúti szerelvényen kell kitérésre késztetnünk egy óriási bányász kereket, miközben üldözőink elől menekülünk, vagy egy távirányítású robot dinoszaurusszal kell likvidálni ellenfeleinket, esetleg helikopterre pattanva megtisztítani a tetőket. Ezeket az apró, de mégis komoly jelentőséggel bíró ötleteket csak fokozza a ritkán látott pálya változatosság, ahol a legkülönfélébb környezetekben apríthatjuk ellenfeleinket, mint a barlangok mélye, vihar által uralt város, kietlen sivatag, burjánzó trópusi növényekkel fedett vidék, űrhajó, vagy a szórakoztatóközpont, melyek közül mindegyiknek meg van a maga Skillshot egyedisége, mint például a húsevő növények vagy az ellenfelek fejére rúgható paraziták.

Van egy színpompás bolygónk, különféle fegyveres, berserker és mutáns ellenfelekkel, óriási méretű bossokkal, az ezek leterítéséhez szükséges ötletes és széles fegyverválasztékkal, egy nagyon élvezetes arcade jellegű Skillshot rendszer, de valami mégis hibádzik.

A játék árnyékos oldala az erőltetett, abszolút semmit mondó történetben húzódik meg, melynek adagolása gyakran a szemünk láttára történik, csak úgy, mint a lezajló párbeszédek, amik nagyon nem odaillően veszik vissza a játék tempóját. Gyakran vagyunk kénytelenek a rengeteg, ízléstelen káromkodással teletűzdelt, ugyanakkor tartalmatlan párbeszédeket hallgatni egy pörgős részt megszakítva, miközben türelmetlenül várjuk az akció folytatását és ezzel nem egy fajta hullámvasút hatást értek el a készítők, hanem frusztráló bilincset vertek a játékosra. A káromkodásokra visszakanyarodva van egy anekdota, hogy amikor a játék vezetőfejlesztője a megjelenés után megkapta a lengyelre fordított szövegkönyvet, még maga is belepirult és képtelen volt elhinni, hogy ilyen szövegezés került a játék alá.

Ezen a téren is felemás arcot mutat a játék, mivel a kezdetekben, a teljes feleslegességgel összetákolt történet főszereplőit elég nehéz megkedvelni, viszont az idő teltével a játékmenetnek köszönhetően megbarátkozunk velük, amiben jelentősen segít a számtalan remekül eltalált szituációs poén és beszólás.

Másik jelentős probléma a bugok terén keresendő, hisz a játék nem reális fizikát használ a Skillshotok végett, aminek következtében számtalanszor akad példa arra, hogy ellenfeleink ide-oda beragadnak, a Skillshot nem érvényesül, de rosszabb esetben mi magunk szorulunk egy csúszással a falban, vagy a fegyverek csere és tuningoló helyéül szolgáló Dropkittekben akad korbácsunk.

Semmiképpen sem mondanám előnyösnek azt a megoldást, mely a játékba került a különféle cselekvések kapcsán, hisz egész végig egy tutorialban érezhetjük magunkat. Minden egyes guggolásnál, csúszásnál, kapcsolónál vagy egy tereptárgyon történő korbácshasználatnál a program kiírja, melyik gombot kellene megnyomnunk, esélyt nem adva arra, hogy a játékos önmagától vezérelve cselekedjen, ami utóbbira csupán két esetben van példa a játék összességében.

Az audiovizualitás terén nagyon szép színes képet fest a játék, részletesen kidolgozott designnal, aminek gyenge pontja a távoli objektumokban mutatkozik meg, amikor is könnyfakasztó recék jelennek meg az épületeken, valamint a pórias kidolgozottságot kapó, a játéktéren kívül eső, de a látótérbe még beletartozó területek, és sajnos ez vonatkozik a karakterdesignra is. Egyértelműen a belső helyszínek jelentik a játék prezentációjának erősségét, ahol viszont képes elkápráztatni az ember látószerveit a monumentális pillanatok mellett. A zenei aláfestés többnyire fel sem tűnik az ember számára jelentéktelensége végett, egy-két dallamosabb betétet leszámítva, érthetetlen, hogy miért nem vették metálosabbra a stílust, ami remekül állt volna számára. A hangeffektek szintén egy teljesen átlagos szintet ütnek meg, aminek érdekessége a gépkarabély esetében mutatkozik meg, hisz ennek a fegyvernek a használata kissé nehezen szokható meg azoknak, akik a Battlefielhez vagy Call of Dutyhoz szoktak, mivel abszolút erőtlenül hat mind fizikailag, mind pedig hanghatás terén.

A kampány nem egy epikus méretű darab, hisz 8 óra alatt lazán kipörgethető, minek után vagy nehezebb szinten esünk a játéknak, vagy pedig elballagunk az Echoes menübe, ahol bizonyos pályaszeleteket játszhatunk végig és a gép csillagokkal értékeli teljesítményünket. Itt bukkan elő a játék igaz arca, hisz annak ellenére, hogy 2 óra alatt megnyitható az összes Echoe, az ember képes akár 20 órát is beleölni, aminek mibenléte a Skillshot rendszer bűverejének kidomborodásában rejlik. 



Ebben a játékmódban érvényesül leginkább, hogy milyen zseniális arcade shooter lett megalkotva, mely újra és újra bevonzza az embert egy körre, hogy akár csak szórakozásból, vagy akár a megnyitható achievementekért és trófeákért vesse bele magát a játékos, a pörgős akcióba, ami alapos instant tervezést igényel az eredményes végig vitel érdekében. A multiplayer módra szintén ez a fajta addikció jellemző, hisz ide is egy remekül megkoreografált hullámokra osztott, négyjátékost befogadó lehetőség lett megalkotva Anarchy néven.

A Bulletstorm egy rendkívül élvezetes arcade shooter, a probléma vele csupán annyi, hogy a fejlesztők elfelejtették, hogy a műfaj megkövetel egy bizonyos tempót, és folytonos fékeket helyeztek a játékba az állandóan jelenlevő tartalmatlan párbeszédekkel. A kampánynak úgy kellett volna működnie, mint az Echoes módnak, és akkor minden más hibájától el lehetne tekinteni a remekbe szabott Skillshot rendszernek köszönhetően, mely garantált addikcióhoz vezet. Minden akció játék kedvelőnek erősen ajánlott.

8 pont

Műfaj: belsőnézetes akció (FPS)

Megjelenés éve: 2011.
Fejlesztő: People Can Fly
Kiadó: Electronic Arts

Zerko