Mozgókép - A texasi láncfűrészes mészárlás (1974) filmszemle

Sally Hardesty, rokkant fivére és az őket kísérő három társuk Texason kelnek át, hogy a lány nagyapjának nyughelyét felkeressék, meggyőződve a sorozatos sírrablásokról, mely a vidéket dúlja. Már útjuk kezdeti szakasza rosszul alakul, amikor egy őrült stoppost vesznek fel, aki rájuk támad egy borotvapengével. A férfit kidobva a furgonból, lenyugszanak a kedélyek és vidám hangulatban folytatják útjukat, úgy gondolván, hogy túl vannak a veszélyen, ám nem sejtik, hogy a sírrablások mögött borzalmas dolgok húzódnak meg és olyan kietlen vidékre tévedtek, ahol a távolba vesző sikolyt senki sem hallhatja meg.

George A. Romero 1968-ban egy új korszakot nyitott Az élőholtak éjszakája című alacsony költségvetésű horrorjával, mely kendőzetlenül ábrázolta a zombik brutalitását, és nyitotta meg ezzel az erőszak világát a vásznon. 



A fiatal filmesek által képviselt újhullámot fokozta Wes Craven (Sziklák szeme, Rémálom az Elm utcában, Sikoly) rendezésében és Sean S. Cunningham (Péntek 13) producerelésében készült, Az utolsó ház balra címet viselő 1972-es, szintén kevés pénzből forgatott, az erőszakot középpontba helyező horror, mely egy láncfűrészes jelenettel végződött.

Tobe Hooper, fiatal pályakezdő filmesként valami extrém alkotással akart berobbanni a köztudatba, melyhez a kezdő inspirációt a fent említett film zárójelenetéből vette. Kim Henkellel közösen elkészítették a film forgatókönyvét, melynek helyszínéül a kietlen, sivatagos Texast választották. A választás nem volt véletlen, hisz a hetvenes években sokaknak futkosott a hátán a hideg, ha át kellett autózniuk ezen a senki földjén, mely óriási területen bárhol meghúzódhattak beltenyészetek, kannibálok és mindenféle emberi korcsosulások. A terebélyes kísértettanya önmagában beindította az ember félelmekkel teli fantáziáját.

Sokáig az a téves felfogás élt a köztudatban (a hiteles narrációnak köszönhetően), hogy a film egy valós, megtörtént texasi mészárlást dolgoz fel, holott a történet inspirációs forrását, az ötvenes években tevékenykedő Ed Gein hullarabló adta.  Gein egyedül nőtt fel zsarnok anyjával, aki különféle tévképzeteket táplált fiába, leginkább nőgyűlöletet. Amikor a nő elhunyt, Ed képtelen volt megválni holttestétől, beszélt hozzá, a házban mindent érintetlenül hagyott és teljesen elszigetelte magát a külvilágtól. Csupán egyetlen hely volt ahova lemerészkedett, a közeli temető, ahol a sírokat feltárva, csontokat vitt haza és különféle tárgyakat, bútordarabokat készített belőlük, mígnem pszichopatizmusa odáig terjedt, hogy elrabolt egy nőt. Geint 1958-ban, a háza melletti fészerben tartóztatták le, ahol megtalálták a felakasztott és kibelezett nő holttestét is. Az alaptörténethez remek adalékként szolgált Charles Manson és klánja által elkövetett mészárlás.

A forgatás helyszínéül Austint választották és egy 60.000 dollárra rúgó költségvetéssel ugrottak neki a felvételnek ’73 nyarán, mellyel igen rövid időn belül, 32 nap alatt végeztek, ám napi 12-16 órás munkarendben. Ennél lényegesen hosszabb időt igényeltek az utómunkálatok, a vágás, a kiváló zenei aláfestések és effektek megfelelő keverése, így a film további 1 évig állt Tobe Hooper lakásán, ahol a feladatokat végezték, mígnem kifutottak a költségvetési keretből. Mivel a produkcióhoz kénytelenek voltak céget alapítani Hooperék Vortex néven, így az őket szponzoráló MAB befektetői csoportnak el kellett adniuk a film bevételeiből származó jutalékaik egy részét, hogy megkapják a további anyagi támogatást.

Bárki, aki a filmen dolgozott, visszaemlékezései során nem kendőzi el, hogy abszolút semmi sikert nem vártak a produkciótól, éppen ellenkezőleg, örök kérdés volt, hogy egy ilyen gyomorforgatóan brutális mozit vajon ki fog megtekintetni. Mindenki csak abban az egyben reménykedett, hogy a kiszabott bérét bezsebelheti és véget érnek a forróságban töltött rémálmok, melyeket örökös rosszullétek, félelmek és hányások színesítettek.

1974-re a végső simításokat is elvégezték, így már csak egy vevőt kellett találni rá. A hosszas kilincselést követően egy maffia szervezet, a Bryanston Distributing Company vette meg, melynek súlyos következményei lettek. Az autósmozikban való debütálást követően óriási siker lett a film, dőltek a milliók a kasszába, de a Bryanston minden pénzt bezsebelt és csupán 5734 dollárt volt hajlandó kifizetni a Vortex 35%-os részesedésére. Miután a MAB csoport képviselője felkereste a céget, és számon kérte a könyvelést, melyre elutasító választ kapott egy maffia főnöktől „nem elérhető” címen, perrel fenyegette meg őket, amire egy igen tömör, de velős választ kapott: „Ahhoz te nem vagy elég tökös.”

(Tobe Hooper, a kannibál klán történetének megálmodója és a film rendezője)

A per elkezdődött és hosszú évekig nyúlt, mígnem a Bryanston csődbe ment, de ennek ellenére peren kívül megegyeztek a Vortex-szel és a MAB-bal 400.000 dollárban a film jogaiért cserébe, melynek sorsa az lett, hogy kézről kézre kallódott és további 3 részt is leforgattak, melyek színvonala egyre silányabb lett. A második epizód Dennis Hooper-rel a főszerepben, továbbra is Tobe Hooper által rendezve, csúfos bukást hozott ’86-ban, melyért a filmjogok birtoklói és producerei tehettek a folytonos változtatások és pénzmegvonások végett. A harmadik rész rendezésére nem találtak megfelelő személyt az összetákolt forgatókönyv végett, mígnem kilyukadtak Jeff Burr-nél, aki utólagosan meg is bánta a feladat elvállalását, mivel a kezéből kivéve az irányítást, az utómunkálatok során össze-vissza vágták a leforgatott jeleneteket. Burr annyira felháborodott ezen, hogy le akarta szedetni nevét a stáblistáról, mire közölték vele, hogy nem lehet, mivel az már elkészült. Ennek ellenére mégis ez sikerült a legjobbra a folytatások közül, szemben a negyedik résszel, ahol igyekeztek visszatérni az eredeti epizód szellemiségéhez, ám annyira rosszul értelmezve a feladatot, hogy önparódia vált belőle és inkább nevezhető vígjátéknak, mint horrornak, Renée Zellwegerrel és Matthew McConaughey-vel a főszerepben, míg a rendezésért az első rész egyik producere és forgatókönyvírója, Kim Henkel hibáztatható.

(Gunnar Hansen alias Leatherface)

A film annak ellenére ért el óriási sikereket és zsebelt be legalább 30 millió dolláros bevételt, hogy az a mozikban soha nem kerülhetett vetítésre, mivel a besoroló bizottság „erőszakpornónak” nevezte, és 29 évre tiltólistára került, mígnem ’98-ban visszaminősítették a +18-as kategóriába.

(A texasi rémálom tanya napjainkban)

Az 1994-es, negyedik rész csúfos bukását követően, mindenki érezte a slasher filmek műfaját megteremtő alkotás kifulladását, ezért hosszú pihenő időszak következett be a texasi kannibálok életében, mígnem 2003-ban egy mesteri alkotással élesztették újra a sorozatot és éli újra virágkorát napjainkban.



Néhány érdekesség: 

- A Leatherfacet játszó Gunner Hansen két napra bevonult a pszichiátriára, hogy az ott élő betegeket tanulmányozza a szerep minél élethűbb alakításához. Elmondása szerint a második napon már senki nem lett volna képes megkülönböztetni őt a bentlakóktól.

- A legtovább forgatott jelenet a film végén lejátszódó vacsora jelenet volt, melyen 27 órán át dolgoztak folytonosan. A munkát jelentősen megnehezítették a körülmények, a nyári meleg, a világítások használata és az elsötétített, teljesen lezárt épület hőmérséklete 50 fokra emelkedett, ami mellett az asztalon található csirkének bomlási szaga keveredett az emberi testszaggal, minek következtében több stábtagnak is ki kellett mennie hányni a szabadba.
 
- A vacsoránál felbukkanó nagypapát egy 18-19 éves srác alakította.

- Gunner Hansennek csupán egy ruhája volt Leatherface szerepéhez, melyet a mindennapos mocskolódás ellenére nem mertek kimosni, mivel féltek, hogy színét veszti, vagy bármi változás történik vele, amiért nem alkalmazható az már a további jelenetekben.

- A film végén Marilyn Burns (az egyetlen túlélő) bicegése valós sérülés, csak úgy, mint a kocsi platóján lefilmezett elmebeteg vigyora, melyet akkor sikerült lekapni, amikor közölték vele, hogy újra kell venni a jelenetet.

- A film mozi plakátjának szlogenje az alábbi volt: „Ki marad meg, és mi marad belőlük?”

- A legendás húskampóra akasztás vér nélkül zajlik, mivel a készítők úgy vélekedtek, hogy ha festéket használnak, akkor mindenki leragad és azon fog gondolkodni, hogy vajon hogy oldották meg.

- Leatherface az egyik jelenetben hirtelen tárja ki az ajtót és rántja be áldozatát, fejbe verve őt egy kalapáccsal. Az ütés valós volt, mivel Gunner megcsúszott, csakúgy, mint a vacsora jelenetnél lezajló seprűs bántalmazás, ahol Cook (Szakács), Jim Siedow valós ütéseket mér Marilyn Burns-re az élethűség kedvéért.

- A forgatás során igazi csontokat használtak fel, főként majmokét.

- Az eredeti forgatókönyv alapján a nyitójelenetben egy döglött kutya hevert volna az országúton, ám ezt azonnal módosították, mivel ízléstelennek és túl brutálisnak tartották, hogy egy házi kedvencet helyezzenek oda. Nem sokkal később valaki egy döglött lóra bukkant, de azt senki nem akarta odaszállítani, így esett a választás egy szintén fellelt döglött tatura, melyet kitömtek és áthajtottak rajta kocsival.

- Gunnar első részesedése a film vetítését követően mindössze 47,7 dollár volt, ám a többiek sem jártak jobban, Marilyn Burns már azzal elégedett volt, hogy a film elindította karrierjét.

- Gunnart felkérték a második részhez is Leatherface szerepére, de ő kevésnek tartotta a szakszervezet által kijelölt kötelező fizetést +10%-ot. Amikor megkérdezte mi az a 10%, azt a választ kapta, hogy az a menedzserének a jutaléka. Amikor másodjára keresték meg, akkor már csak a kötelező részt ajánlották neki, mivel nem volt menedzsere. A harmadik rész esetében szintén nem akartak többet ajánlani Gunnarnak a kötelező pénzen túlmenően, azért ezt is visszautasította.

- A kannibál Sawyer család otthonát felújították és ma étteremként üzemel.

- Ez a film volt, mely elsőként élt a női túlélő befejezéssel, ami a későbbiekben sorozatosan visszaköszönt a horror filmekben.

Műfaj: slasher horror

Debütálás: 1974.

Műsoridő: 83 perc

Rendező: Tobe Hooper

Forgatókönyv: Tobe Hooper, Kim Henkel

Főszereplők: Gunnar Hansen,  Marilyn Burns, Allen Danziger, Paul A. Partain, Jim Siedow

Zerko