Sötét háború - Fallen Enchantress: Legendary Heroes teszt
Végy fele arányú Civilizationt a gazdasági részhez, majd ugyanennyi dark fantasy környezetbe burkolt Disciplest a stratégiához, helyezd az egészet cel-shaded grafikába, told meg véletlenszerű térképgenerátorral és készen is van egy garantált függőséget okozó körökre osztott stratégiai játék.
A Fallen Enchantress: Legendary Heroes játékot valóban így lehetne jellemezni a legjobban, mivel annak fejlesztői nem tettek mást, mint hogy átemelték a két kiváló körökre osztott stratégiai játék alap pilléreit, majd azokat kisebb csiszolást követően összeillesztették, így elnyerve egy igen érdekes formulát, ami annak ellenére képes több tíz órára az embert a monitor elé szegezni, hogy szinte semmi újdonsággal nem rendelkezik.
Maga a játék „története” is csupán egy fajta alibi körítésként van jelen, mely az intróban lényegében kis is merül, magyarázatot szolgáltatva arra, hogy a világ, amiben játszódik, mégis minek köszönheti eme barátságtalan, dark fantasy stílusú küllemét.
Már itt szembeötlik, hogy az alkotókat csupán annyi motiválta, hogy egy addiktív játékmenettel bíró stratégiai játékot alkossanak, és minden más csupán körítés, hogy ne érje szó a háztájékot, vagy legalábbis ne olyan negatív mértékben.
Bármely térképbe is vágunk bele, mindig egy hőssel indulunk útra (akár a saját magunk által kreáltal is), hogy a számunkra szimpatikus területen megalapítsuk első városunkat, majd pedig megkezdjük annak fejlesztését. Mint említettem, a játék ezen része nem fog meglepetést okozni azok számára, akik a korábbiakban játszottak már a Civilization sorozat akár egy felvonásával is, mivel teendőink annyiban kimerülnek, hogy kiválasztunk a lehetőségünkre álló struktúrák közül egyet, majd pedig szépen kivárjuk azon körök számát, mely szükségeltetik annak felépítéséhez. Seregünk képzése szintén ezen a módon zajlik, vagy, vagy alapon, egyszerre csak egy dologra koncentrálva lakosainkat. Termelékenységünk hatékonyságához, azaz, hogy minél kevesebb kör alatt rendelkezésre álljanak igényelt épületeink és egységeink, populációnkat kell növelnünk, ami különféle jólétet előidéző épületek függvényében alakul. Amennyiben városunk elérte a kívánt fejlettségi szintet, megtehetjük, hogy annak produktivitását folytonos aranytermelésre (katonáink zsoldjához szükséges), nyersanyagtermelésre (kristály vagy fém, mely bizonyos egységek képzéséhez elengedhetetlen), vagy pedig kutatásaink gyorsítására fordítjuk.
Ez utóbbi igen érdekes oldalát képezi a játéknak, mivel itt érhetjük el az újabb épületeket, katonai egységeket és eszközöket, valamint varázslatainkat is. Mi határozunk afelől, hogy éppen melyik ágazatban kívánunk fejlesztetni, éppen mire van szükségünk, majd pedig lakosságunk arányának megfelelő körszám alatt elnyerjük azokat, hogy bizonyos téren emeljük birodalmunk életképességét, majd pedig hatalmát. A megszerzett javainkat egy butított diplomáciai ablakban is felhasználhatjuk kereskedelem, vagy esetleg békítés céljából, aminek további kidolgozottsága csak emelte volna a játék által nyújtott szórakozást.
A hadászat területét roppant érdekesnek találtam, mivel a rendelkezésre álló egységtípusokból saját magunk állíthatjuk össze csapataink felszereltségét, teljesen új típusokat alkotva ezzel. Katonáink testreszabhatóságánál, azok fegyverzetét, páncélzatát, pozitív tulajdonságokkal bíró tárgyait állíthatjuk össze tetszés szerint, de még arra is befolyással vagyunk, hogy az adott egységünk használjon -e hátast a csatározások során, megnövelve ezzel sebességüket. Ezeknek csupán nyersanyagforrásaink szabhatnak határt, a kristály és fém személyében, melyek mellett még fontosabb lesz a városaink által, a lakosság arányában automatikusan termelt aranypénz, mellyel nem csak megvásároljuk egységeinket, hanem zsoldjaikat is fizetnünk kell, különben azok hamar a dezertálás mellett teszik le voksukat.
Katonai egységeink gerincét a különféle varázslatokkal bíró hősök fogják alkotni, melyek tetszés szerint ruházhatóak fel pozitív hozadékkal rendelkező tárgyakkal, ezzel is növelve az amúgy satnya harci értékeiket. Az általuk szerzett tapasztalati pontok fejében pedig szinteket ugranak, tovább erősítve képességeiket, melyek közül mi magunk válogathatunk, de mindenekelőtt kasztjukat fogjuk meghatározni, hogy könyörtelen assassint, főként mágiával operáló varázslót, kétkezes harcot folytató gyilkoló gépet, vagy egyéb más lehetőséget kínáló kaszt közül választunk, annak megfelelően, milyen stratégiát kívánunk követni, mivel ezek mindegyike bizonyos téren korlátozza, másutt pedig erőteljesebben fejleszti hőseinket.
Csapataink mozgatása szintén a Civilization játékmenete szerint zajlik, de itt már inkább példálóznék az egykor, a Heroes of Might and Magic mellett háttérbe szoruló Disciplesszel. Azért is említem ezt a játékot, mivel elsőként ez alkalmazta a szabad mozgatását hős nélküli egységeknek is, valamint ez a játék rendelkezett azzal a sötét világgal, mely a Fallen Enchantresst is jellemzi.
Egységeink képzését követően, teljes szabadsággal mozgathatjuk azokat a térképen, magunk döntünk afelől, hogy csoportosan vagy önállóan, hőssel vagy a nélkül, de a héroszokkal való kombinálás mindenképp csak előnyt kovácsol, mivel azok képesek a rendelkezésre álló létszámkorlátokat emelni, valamint különféle bónuszokkal ellátni csapatainkat.
A seregek méretét tekintve, nem kell epikus ütközetekre számítani, mivel azok a fent említett Discipleshez hasonlóan, csekély létszámban állnak rendelkezésre. Hadászatunk fejlettségétől függ, hogy egy képzett egység három, négy, vagy esetleg öt főből áll, és ezen csoport tesz ki egy slotot az alapból rendelkezésre álló hatból, mely kilencre fejleszthető.
Mind az építkezések, a kutatási fejlesztések, a csapatok megfelelő elhelyezése komoly megfontoltságot igényel, aminél csak az összecsapások jelentenek komolyabb kihívást, ahol minden apró lépésünket meg kell fontolnunk, különben értékes mozdulatoktól esünk el. A döntött felülnézetet követő kamera nem éppen a legkellemesebb a négyzethálóra osztott, terepakadályokkal teletűzdelt hadszíntéren (ezért nem tudtam megbarátkozni soha a HoMM 4-el), és a segítséget nyújtó háló kirajzolás is halovány, a terepbe gyakran beleolvadó színnel rendelkezik. Ennek ellenére mégis komoly élvezeti faktorral rendelkezik két komolyabb sereg összecsapása, ahol hamar megtanuljuk, hogy a harci értékfölény, maga a túlerő nem jelent azonnali győzelmet, sőt megfelelő stratégiát alkalmazva, akár négy olyan sereget is leverhetünk, mely kétszerese a miénknek, és ez az egyik legszebb pontja a játéknak.
Egy-egy összecsapás kezdeti taktikai lépései előre meghatározzák az ütközet kimenetelét, ezért mindig megfontoltan kell lépnünk, lehetőleg csapatainkat együtt tartva, mivel azok támadó erői fokozódnak, amennyiben egy körbefogott ellenfélre sújtanak le. Éppen ezért roppant érdekes részét képezi a játéknak minden egyes összecsapás, és ezért nem értem hogyan maradhatott ki olyan alapvető opció a játékból, mint a kezdő felállásunk elrendezése.
A menüben két lényegi pont közül választhatunk, vagy elkezdjük a Scenario névre hallgató térképet, mely a kampányt tartalmazza, vagy a térkép generátorra klikkelünk és magunk alakítjuk ki kedvünk szerint játékkörnyezetünket és annak feltételeit, esetleg meglepetésre vágyva, a gépre bízzuk azt. Már azon meglepődhetünk, hogy egy Civilization játékmenettel rendelkező játékba, miképpen kerül kampány lehetőség, de ezt a fejlesztők ügyesen megoldották, mivel csupán egyetlen egy térképpel rendelkezik ez a játékmód, de az bődületes tartalommal, ugyanis a nem éppen könnyű ellenfelek felmorzsolása, még a szövetségeseinkkel karöltve is kitesz 10 órányi tartalmat, amit csak tovább fokozz, ha kedvünk szottyan elkalandozni a számtalan mellékküldetést tartalmazó térképen, ez esetben az itt eltöltött idő lazán kiadja a 20 órányi tartalmat is.
A kezdők számára egy oktatórész is rendelkezésre áll, de ezt tényleg azoknak ajánlanám, akik még nem játszottak a fent említett játékokhoz hasonlóval, mivel a játék roppant egyszerű, kézre álló és átlátható kezelőfelülettel rendelkezik. Egyetlen komoly hátárnya, hogy mind városaink, mind seregeink és megnyitott küldetéseink, egy oszlopban sorakoznak, aminek következménye, hogy egy terebélyesebb birodalomnál, a kényelmetlenül keskeny csúszkát kell alkalmaznunk, az apró képikonok pedig félrekattintásokra adnak lehetőséget. Ha már hiányosságok, akkor felvetem azt is, hogy miért nincs a hősök közötti léptetési lehetőség, és miért csak az oldalsávban helyt foglaló apró portrék között lehet bogarászni? Érdekes, mivel a kilencvenes évek elején még ismerték ezt a kényelmi funkciót, ami mára elemi dolog egy körökre osztott stratégiában. Az élvezeti faktort képes az is rontani, hogy a játék előrehaladtával ellenfeleink lépései egyre több időt emésztenek fel és a körök hossza jelentősen meghosszabbodik, de kiemelhetném a nem éppen brillírozó MI-t, mely képes óriási lehetőségeket kihagyni, persze a játékos nagy szerencséjére, mivel így is komoly kihívással rendelkezik a játék.
A prezentáció terén vannak hiányosságok. Azok a fejlesztők, akik nem sok energiát szeretnének fordítani a grafikai minőségre, előszeretettel használják a cel-shading megoldást, bár ezen a téren is vannak szemgyönyörködtető alkotások, a Fallen Enchantress: Legendary Heroes nem az. Mindent a puritán megjelenítés jellemez, amit csak fokoz a kataklizma által keltett dark fantasy környezet, mondhatni már csúnya számba megy, mégis képes egy pozitív értelemben vett hangulat megteremtésére, aminek fő ereje inkább a karakterlapokban, valamint a számtalan lényben rejlik, sem mint a szabad zoomolásban.
Az egységtípusokat tekintve fantáziátlanul pórias a kínálat, viszont annál praktikusabb, amit tovább emel a testreszabhatóság lehetősége. Nem csak a sivár tájakban nem fogunk elveszni a káprázattól, de a játék hanganyaga sem engedi az embert teljes mértékben átszellemülni, mivel effektjei elmaradottak, aláfestő zenéi szűk repertoáron mozognak, míg ezek dallamai középszerűek és alig képes egy-egy muzsika inkább a hangulat felé terelni az embert, mint hogy zavaró hatással legyen.
Tartalmilag viszont annál korrektebb a játék. A fent említett kampánnyal akár 20 órát is eltölthetünk azon az egy térképen, míg a térképgenerátor a végtelenségig képes kihívással szolgálni. Ami erős oldalát képezi a játéknak, hogy a térképen való kalandozások folyamán küldetések vehetőek fel bizonyos épületeknél, melyek számtalan további ellenféllel teszik érdekesebbé a játékot, és ezek között nem egyszer lelhetünk fel legendásan gigászi és elpusztíthatatlan lényeket, melyeket leigázva a saját seregünkbe terelhetünk.
A Fallen Enchantress: Legendary Heroes semmi újdonsággal nem szolgál, mivel két kiváló játék alapjait kombinálja, viszont azt féldrágakővé csiszolva, oly mértékben, hogy a „csak még egy kört” érzés által további órákra benne ragadunk a játékban, mint terveztük. Ennek az addiktív játékmenetnek és a komoly kihívásoknak köszönheti, hogy képes messze emelkedni a középszerűségből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése