Lehengerlő rajzfilmes grafikába burkolt, szórakoztató idiotizmus, miközben vért izzadva vesszük a platform akadályokat. Tökéletes kombináció, hogy az amúgy parlagon heverő műfaj, generációs nagyjává válhasson Rayman.
A Wii platformot leszámítva, a generáción igencsak védett fajjá váltak a platform játékok, amikor főként a belső nézetes akciójátékok élik virágkorukat és a figyelem elsősorban a AAA kategória irányába terelődik. Jogosan merül fel a kérdés a fejlesztők, kiadók részéről, hogy lenne-e igény platform játékokra.
A válasz határozott igen. Minőségi platformjátékokra mindig is lett volna igény, és elérkezett az ideje annak, hogy egy jelentkező lépjen a színtérre.
Már a kezdeti képsorok remekül tükrözik, nem csak azt a lehengerlő rajzfilmes látványt, amit a Rayman Origins képes nyújtani a mesterien kreatív design révén, hanem azt a fajta jópofa idiotizmust is, ami szórakoztató módon uralkodik a játékon, folytonosan mosolyra húzva az ember ajkait. Önmagában megnyerő ez a kissé elborult koncepció, melyet csak tovább fokoz a szintén ezen a szinten mozgó zenei aláfestés, már-már végképp az idiotizmus legkreatívabb formáira bukkanva, ám ezzel közel sem éri be a játék, és vércseppeket követelő kihívás elé képes állítani a játékosokat.
Első körben öt világ áll rendelkezésünkre, melyek mindegyikére jellemző a fantáziadús, kreativitás, mind a design, mind pedig az akadályokat biztosító platform elemek terén. Elsőként az élénkzöld dzsungelben fogunk megfordulni, omladozó sziklatömböket kerülgetve, liánok segítségével ugrálva a földszigetek közt, majd átevickélünk a sivatag kopár vidékére, hogy a különféle hangszerek által biztosított platformok közt tevékenykedjünk, akár a légáramlatokat felhasználva, az akadályok közt repkedve, hogy eljussunk a fagyos sarkvidékre, melynek mélye átcsap a pokol bugyrának forróságába (egy fajta fordított Dante pokoli vízióját nyerve el), hogy ezt követően a víz alá merülve vegyük sorra a felbukkanó akadályokat.
Az ötödik világ már ezek ötvözeteit tartalmazza, ám még komolyabb szintre helyezve a kihívás lécét, ahol minden megszerzett képességünkre szükségünk lesz már, elsősorban a falon futásra, hogy látványos akadályvétellel vegyük birtokba a pályák teljesítéséért járó electoont. A játék legfontosabb, gyűjtögethető elemét az electoonok biztosítják, melyekből a szint teljesítésért járó egy darabon felül, kettőt a pálya titkos helyszínein, valamint további kettőt a begyűjtött lums-szok arányában szerezhetünk meg, egy hatodik darabot pedig a speed runok során nyerhetünk el, ám ez a mennyiség a pályánkénti háromra csökkenhet amikor éppen a szúnyog hátára pattanunk, vagy egy boss ellen vesszük fel a kesztyűt, kellő darabszámmal rendelkezvén újabb karaktereket, vagy éppen a legfontosabb díjat, a csontfogakat nyithatjuk meg.
Ez utóbbiak megszerzése, a platform játékok legélvezetesebb kihívását képes biztosítani, ugyanis rejtekhelyük egy-egy ládában található, ám ez a láda nem adja magát könnyű szerrel, és hamar menekülőre fogja, ezzel őrült tempót diktálva a profizmust kívánó akadályok tucatjain keresztül, ahol másodpercre pontos ugrásokra és manőverekre leszünk kényszerítve, valamint egy klasszikus megoldásra, a szintek utolsó momentumáig való bemagolására.
Amikor azt hinnénk, hogy a játék végére érkeztünk, további 5 világ nyílik meg számunkra, a főellenfélhez vezető úttal egyetemben, melyek mindegyikének végén egy-egy boss fog várni bennünket, amik mesés módon nyújtanak egyfajta retro érzetet az általuk használt algoritmusnak köszönhetően. Evégett ismételten a kiismerésükre, mozgásuk betanulására, és a támadáshoz elengedhetetlen kellő pillanat kivárására szorulunk, hogy gigantikus ellenfeleinkben kárt tehessünk.
A Rayman Origins mesterien adagolja a szebbnél szebb, folytonosan ámulatba ejtő pályáit és kihívásait, egy dolgot folytonosan szem előtt tartva, a változatosságot. Még mielőtt ráunhatnánk egy adott helyszínre, biztos, hogy felbukkan valami újdonság, vagy egy levezetőként szolgáló bónusz pálya, vagy éppen a szúnyog hátára felpattanva keveredünk újabb őrületes kihívásokba, de az árnyékvilág által nyújtott barangolás is üdítően képes hatni, folytonos varázst teremtve ezzel a játék körül.
A Rayman esetében, a készítők annak ellenére törekedtek a mesterien kreatív maximalizmusra, hogy nem akad vetélytársa a piacon, és ez jellemzi tartalmi szempontból is, ugyanis 10-12 órát biztosan elleszünk, mire a kaland végére érünk, ám ekkor még korántsem rendelkezünk mindennel, bőven hagytunk hátra ládákat, az ezek megnyitásához nélkülözhetetlen, electoonokat, titkos helyeket, és a speed run trófeák egyikével sem fogunk még rendelkezni, ahol időre kell teljesíteni az adott szintet.
A 60 pálya bőven rendelkezik tartalommal, és ha valakiben felmerülne annak gondolata, hogy arany plecsnire szeretné ezeket teljesíteni, az alaposan felkötheti a gatyáját, mivel a lums küszöbértékek igen szigorúan lettek kimérve. Aztán minden poént én sem akarok lelőni, éppen ezért csak gyűjtögessetek szorgalmasan, mert a befejezést követően akad még meglepetés. A társas játékról sem feledkeztek el az alkotók, viszont erre kizárólag helyileg van lehetőség, de akár 4 fő számára is, aminek köszönhetően egy-egy összejövetelen kiváló szórakozást képes nyújtani.
A Rayman Origins egy lenyűgöző alkotás minden téren, egyedi külleme és az a mögött meghúzódó humor pedig magával ragadja az embert. Minden apró momentumban az odafigyelő, gondos és kreatív munkálatokat türközi, hogy a játékos számára minden pillanatban szórakozást nyújtson. Aki a legcsekélyebb vonzalommal is bír a platformjátékok irányába, annak kötelező vétel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése