Gondolkodtató - DLC: Letölthető tartalmatlanság

Már a ’80-as években jelentek meg expanziós lemezek, de virágkorukat a ’90-es években élhették igazán a CD lemezek nyújtotta tárhelynek köszönhetően, így nem véletlen, hogy a fogalom alatt egy komoly tartalommal rendelkező, tényleges kiegészítést értünk, mely akár órák tucatjaival is képes az alapjáték időtartamát kitolni, bizonyos esetekben önállóan értékelhető formában.

Ez a fajta kiegészítés leginkább a stratégiai játékokra volt jellemző, melyek felépítése lehetővé tette a további bővítéseket, egy, vagy akár két küldetéslemez kiadásával, de nem ritkaság, hogy más műfajokon belül is jelentek meg olyan expanziós tartalmak, melyek önállóan nem voltak teljes áron értékesíthetőek, így történhetett meg, hogy még az FPS-ek is bővültek egy-egy fejezettel, mely további fegyvereket és egyéb kiegészítőket is magukkal hoztak a pályák mellett, de mindig szem előtt tartva a kellő tartalmi limit elérését. 



Természetesen itt is akadtak kivételek, mint a rókabőr Sims sorozat tizenvalahányadik kiegészítője, de legalább a rajongói elégedettek lehettek a kapott csomagokkal.

Az Xbox 360 debütálásával elérkezett a DLC-k kora, melyet előszeretettel honosított meg platformján a PlayStation 3 konzol is, vitathatatlanná téve azok létjogosultságát. A kiegészítő lemez, vagy csomag elnevezés nem véletlenül változott letölthető tartalom címszóvá, mivel a korábbi expanzióknak a közelébe sem érő tartalmat kaphatunk csupán a borsós árak fejében. Mi játékosok is jól járhattunk volna eme átalakulással, hogy kedvenc darabjaink folytonos tartalombővítésen esnek át, további plusz kellemes órákkal nyújtva el a társaságában töltött időt, ám a kiadók pénzéhsége ennek komoly gátat szabott, és eleve elrendeltetett, hogy a fogyasztói igények háttérbe szoruljanak, hisz egy olyan világban, amikor cseppnyi módosításokkal, minden évben kiadott játékokért, esetleg régi játékok remaster kiadásaiért képesek teljes árat (vagy azt közelítőt) elkérni, élből adódik, hogy a DLC-k szerepe a fejőstehén képében ki is merül, árva pillanatig sem vetve fel a játékosi igények kielégítésének vágyát.

Örültem volna, ha az Xbox 360/ PlayStation 3 generáció hajnalán tett jóslatom nem válik valóságossá, de mint tudjuk, ez nem így történt, és a fejlesztők, kiadók jelentős mértékben visszaéltek a rajongói vásárló kedéllyel, ugyanakkor ez erősen visszás kijelentés, hisz önmagába roskadt volna az egész értékesítési formula, amennyiben a játékosok nemet mondtak volna erre, csakhogy a frissebb generációk, frissebb játékosi generációkat is hoztak, akik számára a kiegészítő pakk, már egészen más fogalmat takar, mint azoknak, akiknek a komplett kampányokat, térképeket, pályákat, újabb fegyvereket és egységeket magába foglaló lemezek jelentettek, bizonyos esetekben igényesebb tálalással (grafika és zenei aláfestés), mint maga az alapjáték.

Mára bizony, ezek az expanziók olyan mértékben degradálódtak, hogy az Assassin’s Creed 2 meglévő tartalmát ollózták ki és értékesítették az alapjáték megjelenését követően DLC formájában. Egy nyitott világú szerepjáték esetében, a fő történeti szál küldetéseinek befejeztével, a játék világa bezárul, és a játék nem folytatható tovább, hogy a DLC formájában kiadott tartalmi bővítés megvásárlására kényszerítse a játékost, mint a Fallout 3 és Fallout: New Vegas esetében. Utóbbi kettő remek példa a visszaélésre, hisz a fejlesztők nyilatkozata alapján mindkét játék olyan összetett világgal rendelkezik, melyben a játékos által végrehajtott szövevényes módosítások, nem teszik lehetővé a játék folytatását a történet befejeztével. Érdekes módon DLC formájában mégis megadatott ez a lehetőség, egy 1-2 órás küldetés formájában, ami a tényleges befejezést nyújtotta a történethez, kihagyva ezt az alapjátékból. A Fallout 3 esetében, a kiadott 5 DLC közül, csupán egyetlen egy volt, ami valós értékű kiegészítést nyújtott a játékhoz (Point Lookout), míg a többi érdektelen 1-2 órás küldetést tartalmazott, az Operation Anchorage pedig egyenesen botrány számba ment.

Ennek tudatában, utána is számolhatunk, hogy egy játékhoz kiadott 5 DLC megvásárlása esetén, már ott járunk, mintha egy teljesen új játékot vásároltunk volna, azaz egy (konzol) játék a kb. 15.000. Ft-os értékéből, a kiadó és fejlesztő brigád, 25-30.000. Ft-ot kovácsol össze, mindezt úgy, hogy a befektetett energia a lehető legminimálisabb, nem kell éveket tölteniük egy újabb játék összerakásával, de mégis bezsebelhetik az abból az árból származó bevételt és jutalékot, úgy, hogy ha az 5 DLC-t összepakoljuk, akkor is csupán budget kategóriában szabadott volna piacra kerülnie.

 

Nem csak a vásárlásba való kényszerítés okozhat keserű szájízt egy játékosban, hanem azon pillanat is, amikor egy RPG esetében a térképen kalandozva, belebotlik egy feltűnően villogó helységjelzésbe, amit felkeresve, rögvest kapjuk az üzenetet, hogy ezt bizony meg kellene vásárolnunk DLC formájában amennyiben játszani szeretnénk az adott questet, a’la Dragon Age, ahol szintén felmerül az erős gyanú, hogy a megjelenés pillanatában élő DLC, vajon nem-e ismételten a játékból lett kiollózva. Könnyedén megeshet, de az is, ami a Mass Effect 3 esetében történt, hogy a Day 1 DLC alapból rajta volt a lemezen, viszont azt csak pénz fejében lehetett aktiválni. 



Ugyanezt tapasztalhattuk a Bioshock 2, a Street Fighter x Tekken, vagy a Mortal Kombat X esetében is, de felmerült a gyanú a Destiny kapcsán egyaránt. A Rage esetében is érheti kellemetlen meglepetés a játékost, amikor a küldetés helyszínének bejárathoz érve ki akarja nyitni az ajtót, mire a program közli, hogy ez csak pénz fejében fog működni. Az Evolve felépítése tökéletes alapanyag a későbbi bővítésekhez, így a fejlesztők, már jóval a megjelenés előtt tervezik, hogy a negyedik irányítható szörnyet csak DLC-ben fogják kiadni, persze szintén fizetős formában, pedig gyaníthatóan ott fog lapulni a lemezen. A Call of Duty: World at War zombimódját biztos sokan ismerik, nagy népszerűségnek örvend, éppen ezért az Advanced Warfare-ben már fizetős külön tartalomként debütált.

 

Példálózhatnék az Alan Wake kiegészítőjével is, mely egy roppant fantáziátlan és összecsapott darab lett, kizárólag az elemlámpa és fegyverforgatásra helyezve a hangsúlyt, nélkülözve az alapjáték minden érdemleges elemét, egy erősen monoton játékmenetet kínálva, miközben a történet fikarcnyit sem tesz hozzá a főszálhoz. Legalább annyi gerinc volt az alkotókban, hogy semmi olyan lényegi fordulatot vagy folytatást nem tartalmaz (viszont érdekes utalásokat és kiegészítést a történethez lehetett volna), ami hátrányba szorította volna azokat, akik úgy vélekedtek, hogy kihagynák a DLC-t, mivel az mellékvágányon játszódik, mégis erősen kapcsolódva a félkésznek ható befejezéshez, mely gyaníthatóan ezért sikerült olyanra, amilyen, hogy a későbbiekben további hasznot lehessen kicsikarni belőle.

A DLC-k remek formátumot jelentenek a hasonszőrű értékesítésekre, ahol a már meglévő tartalomért próbálnak plusz pénzt elkérni a kiadók, a lehető legszélsőségesebb módokon, ahova nyugodtan besorolhatjuk az egy-két plusz fegyvert és két-három új térképet tartalmazó csomagokat is, esetleg skineket, melyek remek fejőstehenekként szolgálnak rajongói körökben, ám elrettenhetünk, ha utána számolunk, hogy összességében mennyit voltunk hajlandóak költeni olyan csomagokra, melyek csupán jelentéktelen töredékkel toldották meg az alapjáték élményét és szavatosságát, ahelyett, hogy egy egészen új játékkal gazdagodtunk volna. Az adott játék iránti hosszas érdeklődés fenntartása teljes mértékben üzleti orientáltságú, nélkülözve a rajongói igények kielégítését, vagy élményeinek gyarapítását, hisz az mindenképp meg fogja vásárolni az elé tolt terméket, anélkül, hogy morfondírozna egy pillanatig is annak ár-érték arányán.

Persze vannak pozitív példák is, csak valahogy kevés jut eszembe, de talán azért mert kevés létezik. A Mass Effect 3 esetében, a rajongói nyomásra elkészített alternatív befejezést, ingyenesen letölthető formában tették közzé, viszont ez megint egy érdekes oldala a DLC-knek, hisz ismételten egy összecsapott munka korrekciójáról szól a dolog, tehát mégsem. A generáción egy igazán ütős és létjogosultsággal abszolút rendelkező DLC-t tudnék mondani, mely érdekes módon nem is megy expanzió számba, a Far Cry 3: Blood Dragon, mely egy teljesen különálló tartalmat szolgáltat, akár az alapjátékot nélkülözve is. De nyugodt szívvel idesorolnám még, csak egy hajszállal lejjebb, az Oblivion vagy Skyrim kiegészítéseit, ahol egy tetemes (150 óra) tartalommal bíró játék, fajsúlyos bővítéseket nyert, hogy a további kalandra vágyók igényei ki legyenek elégítve, a játék még kerekebb egészet alkosson, és üzletileg egyaránt megérje a befektetett munkát, megteremtve ezzel az egyensúlyt, hogy mindenki elégedett legyen. Ám itt sem fenékig tejfel minden expanzió, hisz a Skyrim Heartfire címre keresztelt kiegészítője, csupán földvásárlást és építkezési lehetőséget tartalmazott. 



Az igen rövid sort - további fokozattal lejjebb -, folytathatnám még olyan kiemelkedő teljesítményű kiegészítőkkel, melyek népszerűbbek lettek, mint az alapjáték maga, mint például a Resident Evil 5: Lost in Nightmares, vagy a Red Dead Redemption: Undead Nightmare kiegészítője (zombikkal ugye minden eladható, vadnyugati zombikkal pedig végképp), de mind tudjuk, hogy ezek igen ritka esetek, és általánosságban véve nem ez a jellemző, és a ’90-es éveket idéző tartalmas expanzióit, a Blizzard képviseli manapság egyedüliként.

Az újabb generációval ismét lehetne jóslatokba bocsátkozni, és meg is teszem eme merész vállalkozást. A jelenlegi helyzet ismeretében, az Xbox One és PlayStation 4 generáció, a patchek generációja lesz, ahol a játékok nagy része félkész állapotban jelenik meg, még a tripla A kategóriában is, majd pedig a valamikor érkező patch fogja orvosolni a brutális hibákat, de persze az is patchelésre fog szorulni, hogy ne adj isten ismét patchelni kelljen azt további több GB-nyi adattal… Merthogy rohanó világunkban az idő pénz, és nem a minőség képviseli az értéket, a játékosok pedig szponzorálják ezt a folyamatot, úgyhogy a Day 1 DLC-k mellé felsorakoznak a Day 1 patchek is.

Zerko