Első felvonás - Half-Life 2: Episode One teszt

Epizodikus formában érkező bővítmény. Üzletileg nem kérdéses, hogy megéri-e ebben a formában folytatni egy játékot, ami egyben expanziót is jelent, ám a játékosi elvárások oldalán kérdések merülhetnek fel.

Így, az elején megvallva, a Half-Life 2 első epizódja nem teljesen győzött meg arról, hogy a bővítmények megfelelő formáját képviselik-e az epizodikus tartalmak, melyek apró szeletekben kívánják a főjáték történetét tovább gördíteni.



Az alapjáték befejezése mindenképp folytatás után kiált, hisz ott lebeg a kérdés mindenki előtt, hogy mi lett Gordon és Alyx sorsa a citadellát megsemmisítő robbanás után, melynek záró képsorai kimaradtak a játékból.

Az első kiegészítő epizód, rögvest innen veszi fel a fonalat és formabontó módon nem csak Gordon szemszögéből nyerünk ismeretet a történet további alakulásáról, mely furcsán is képes hatni a játékosra, amikor elhagyja a majd egy évtizedes hagyományt.

A bekövetkezett robbanás után, Gordont a romok alól kaparják elő, hogy rögvest a Gravity Gun birtokába jutva meginduljon Alyx társaságában a citadellába, hogy az elindított önpusztító folyamatot lassítsák, addig, amíg nem sikerül a város túlélőit evakuálni. Amint betesszük lábunkat a Combine birodalom földi központjába, elnyerjük ismételten az egyetlen fegyverünk upgradelt formáját, melynek erejét már megtapasztalhattuk az alapjátékban, majd ennek használatára szorítkozunk itt tartózkodásunk alatt.

Alapvető kapcsoló és útvonal keresgélésben lesz csupán részünk, minimális platformer elemekkel tűzdelve, miközben a megmaradt őrséget és az egyik új típusú lényeket, az emberekből úgynevezett Stalkerekké alakított, főként a kapcsolókat és számítógépeket kezelő zombikat likvidáljuk. Bár akadnak érdekes feladványok, összességben véve a nyomába sem képesek jutni az alapjátékban látottaknak, sőt azt az oly naggyá tevő fizikára építő fejtörők is erősen nélkülözve lettek, és ez nem lesz másképp a kijutást követően sem, amikor földalatti alagutakban, több emeletes garázsokban kell a sötétben bolyonganunk. Itt bukkanhatunk másik új ellenfelünkre, a parazitákkal fertőzött Combine-okra, akik előszeretettel hajtanak végre öngyilkos támadásokat egy gránát segítségével.

Mivel a játék közel harmada a vaksötétben játszódik, ezért elemlámpánk is szívósabbá vált, immár komolyabb energia tartalékokkal bírva kóvályoghatunk, hogy felkutassuk a kapcsolókat és kijáratot leljünk a föld alól, igény szerint felhasználva a meggyújtható fáklyákat. Felszínre érkezésünket követően már csak egy, ám annál izgalmasabb feladat fog előttünk állni, mégpedig a túlélők kísérése a vonatállomásra, mely úgy fest a gyakorlatban, hogy két épület között kell oda-vissza utakat megtennünk, felveszünk egy csoportot, majd az állomásra érve, leadjuk őket, miközben az épületekben és a szabadtéren egyaránt, egyre nagyobb ellenséges rohamokba ütközünk.

A játék három és fél, négy órás tartalma nem igazán enged teret annak, hogy komolyabban kibontakozzanak a lehetőségek, főleg, hogy azt nem kevés mértékben Alyx scriptelt nyavalygásai teszik ki, némi fapoénnal fűszerezve, és sokszor fogjuk koloncnak, hátráltatónak érezni a nem kívánatos társat, annak ellenére is, hogy lőfegyverét ügyesen forgatja. Az alapjáték óriási és lényegében egyetlen hibája, a gépi társak gyenge intelligenciája komoly javításon esett át, minek köszönhetően már kevésbé fogják utunkat állni és akadályozni bennünket a fedezék keresésben, bár még mindig lenne mit csiszolgatni rajta. Ezt a látványvilág esetében megtették, bár csak módjával.

Ha kicsit visszább lépek az időben és rápillantok a Blue Shiftre, akkor mindenképp egy nyúlfarknyival tartalmasabb kiegészítőt kaptunk az első epizód személyében, ám az alapjátékhoz viszonyítva, ez a rész jelentősen vesztett dinamikájából és a fejtörők sem árulkodnak akkora kreativitásról, amit már tapasztalhattunk, egy Opposing Force-hoz képest pedig már alul szerepel. Az sem mellékes negatívum, hogy az első epizód záró képsorai, visszacsatolnak az alapjáték befejezéséhez, erősen egy kitérő jelleget kölcsönözve az egész történetnek, mely végül nem mozdítja arrébb egy szemernyit sem a világok harcát.

Bármilyen oldalról is közelítjük meg a kérdést, ez bizony karcsú lett, melyet tetéz a hangulatvesztés is, de még ennek ellenére is egy kellemes játékról van szó.

7 pont

Műfaj: belső nézetes akció (FPS)

Megjelenés: 2006. (Xbox 360, PlayStation 3, PC, Mac)

Fejlesztő: Valve Corporation

Kiadó: Valve Corporation

Kapcsolódó olvasmányok:
Világok harca - Half-Life 2
Befejezetlen történet - Half-Life 2: Episode Two teszt 

Zerko