Halálra jelöltek - Left 4 Dead teszt

A zombik valóban hallhatatlanná váltak a könyvek, filmek, képregények és videojátékok szereplőiként, amióta George A. Romero megalkotta Az élőhalottak éjszakája című klasszikusát ’68-ban, alaposan merítve Stevenson, A kincses sziget című 1883-as regényéből, ahol első ízben bukkantak fel a zombik, bár még közel sem ezen a néven és nem élőhalott formában, hanem egy voodoo szertartás agyatlanná váló áldozataiként. A temérdek szórakoztató ipari termék után joggal merül fel a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán még újat mutatni.

Ez bennem is megfogalmazódott annak idején, amikor első ízben vettem kezembe a Left 4 Dead dobozát és szemrevételeztem a frappáns borítógrafikát, majd nem is haboztam tovább és utánajártam, hogy mennyire szórakoztató a századik zombis témájú játék, egyáltalán tud-e annyit nyújtani, mint egykoron a kétjátékos, bullet time effekttel operáló, PlayStation 2-es Twin Caliber volt.

Azt hamarjában tudomásul vettem, hogy hiába van öt fejezet, fejezetenként öt pályával, a játék nem tartogat egyjátékos opciót, még annak ellenére sem, hogy szabadon belevághat az ember egymagában is a három gépi társsal átverekedve magát a zombik ezrein, mivel egyedül játszva inkább felel meg egy oktató és gyakorló módnak a kampány, és annak sava-borsa a többjátékos, azaz négyfős bevetésekkel mutatkozik meg igazán.



Persze mindenképp érdemes első körben feltérképezni a pályákat és megismerni, hogy egyáltalán milyen fajta kihívással nézünk szembe, de ezt szigorúan a könnyű szinten, mert normálon már komoly együttműködést és villám reflexeket követel meg a játék, ami az együgyű botokkal kivitelezhetetlen.

A játék alapját egyszerűen az A pontból B-be jutás képezi, ám ez nem lesz ilyen egyszerű, mert lépten-nyomon sebes mozgású (értsd: rohanó) zombik tucatjaiba fogunk botlani. Ezek ténferegnek a pályákon is elszórtan, de az igazi mészárszék akkor kezdődik, ha zajt csapunk, például eltalálva egy autót, aminek beindul a riasztója, vagy megnyomunk egy a script szerint zajt keltő kapcsolót, ekkor ugyanis a semmiből özönlenek elő az élőholtak, méghozzá játékokban még nem prezentált mennyiségben, hogy csapatunkat ízekre szedjék.

Kicsit unalmas lenne, ha ennyiben kimerülne a dolog, ezért időközönként különféle mutánsok is felbukkannak, mint a Hunter, ami alattomos módon ugrik ellenfelére, rögvest földre küldve azt, hogy ott pofozza tovább karmaival, de hasonlóan sunyi ellenfél a Smoker, mely rejtekéből kapja el prédáját hosszú csápja révén, majd magához rántja őt. Mindkettő esetében a csapattársakra szorulunk, ha áldozataivá válunk a fenevadaknak, nem úgy, mint a Boomer esetében, ahol viszont össze kell dolgozni a négy embernek, ugyanis alattomos módon közelíti meg ellenfelét, majd lehányva azt, zombik tucatjait csalja a csapat nyakába, elsősorban azt támadva, akit a hányás ért, de szétlőve őt, ugyanígy fertőződhetünk. Nem kellemesebb a Witcher sem, aki egymagában sírdogál, mindig olyan ponton, hogy véletlenül se lehessen kikerülni, mivel, ha felzavarjuk, a zombik hordái mellet ő is támadásba lendül, és erős csapásokkal végzi ki ellenfelét pillanatok alatt. Erre már csak a Tank képes rápakolni, aki robusztus termetével csörtet keresztül mindenen, hogy a kiosztott pofonoktól métereket repüljenek a játékosok karakterei, szívóssága végett pedig hamarjában kimeríti mindenki lőszerkészletét.

Ezekkel a spéci lényekkel fűszerezve már érdekesebben hangzik és hat is a játékmenet, aminek kezdetén kiválasztjuk a négy karakter egyikét, végigszemléljük a jópofa retró horrorfilmes plakátot a töltőképernyő alatt, majd a játékba belevetve magunkat, felpattintjuk elemlámpánkat, lekapunk egy fegyvert a kezdőkínálatból, hogy az első métereken még könnyed puffogtatással haladjunk méterről méterre, mígnem az első komolyabb összecsapásokat követően gyógyszer és lőszer utánpótlás után kutakodjunk, tudván, hogy ez még csak bemelegítés volt, a kijáratként szolgáló safe house még nagyon messze van, és addig százával szórjuk még a forró ólmot, a legalább ennyi élőhalottra.



Erre akad pár mordály, de nem vitték túlzásba a kínálatot a pisztoly, dupla pisztoly, shotgun, gépkarabély, UZI, mesterlövészpuska (nem fogod használni), csőbomba és molotovkoktél kínálattal, melyek mellett csupán a gyógyszerek akadnak felszerelésként, tablettákkal, melyek csak ideiglenesen gyógyítanak, és kötszerrel, ami teljes egészében. A pályák tekintetében már valamivel színesebb a helyzet, mert az öt fejezetbe számos klasszikus horror helyszín került, mint a temető, kukoricamező, farm épület, erdő, poszt-apokaliptikus utcák, ami mellett akad kórház, reptér, metróalagút, de minden fejezetben egy közös van, hogy a legvégén egy segélyhívó rádiójelzést kell leadnunk, majd a helikopter érkeztéig, ki kell tartatunk a társainkkal karöltve, a három hullámban érkező zombi ostrommal szemben.

Ami elsőre szembeötlik mindenkinek, hogy a Left 4 Dead egy kifejezetten csúnya játék, még megjelenésekor is annak számított, ennek mibenléte pont a tengernyi zombi megmozgatásában rejlik, azaz, hogy a prezentáció ne vegye el az erőforrásokat. Emellett sok zenei aláfestésre sem kell számítanunk, ezek inkább a spéci ellenfelekre jellemző dallamok, melyek már távolról jelzik annak közeledtét, kivétel a lopakodó szörnyeknél. A hanghatások terén már valamivel jobb a helyzet, de mind a fegyverropogások, mind pedig az effektek eléggé fapadosak, egyedül a kevéske szinkron van a helyén, meg a zombik és spéci támadók hangjait találták el nagyon jól.

A Left 4 Dead egy nagyon szórakoztató játék tud lenni, élvezetes játszmákat tud nyújtani, amennyiben összeszokik egy állandó csapat, és együtt hentelik keresztül magukat a zombik százain, hogy a segélyhívást követően, egy utolsó összecsapásban mérettessék meg magukat, egyre könyörtelenebb nehézségi szinteken. Ráadásul van opció arra is, hogy egy-egy spéci zombi bőrébe bújva keserítsük meg mások küzdelmeit, de mégis elég rövid időn belül, tizenegynéhány óra után unalmassá válik a játék, még annak ellenére is, hogy egy remek MI mozgatja az ellenfeleket, ami nem tűri, ha a csapat egy helyben toporog, mert rögvest nyakukba küldi a zombikat, elsősorban a csapattól lemaradókat támadva, és a spéci ellenfeleket is mindig máshova pakolja, némi változatossággal kecsegtetve egy rövid időre.

Érdekes játékmenet, ami egyszerűségével szórakoztató tud lenni, ám pont emiatt válik unalmassá is egy idő után, mert nem bír kellő tartalommal (6 óra a teljes játék) és változatossággal, hogy fenntartsa az érdeklődést, ami végett pár meccs után kifullad a játék. Így csak azoknak merem ajánlani, akik előnyben részesítik a csapat alapú belső nézetes akciókat és a zombis téma sem áll messze tőlük.

7 pont

Műfaj: belső nézetes akció horror

Megjelenés: 2008. (Xbox 360, PC, Mac)

Fejlesztő: Turtle Rock Studios, Valve Corporation

Kiadó: Valve Corporation

Zerko