A kezedbe véve az irányítást építhetsz egy kisvárosból virágzó birodalmat, a kőkorszaktól a Mars meghódításáig járva be a magad által írt történelmet, de még könnyebben bukhatod el a trónt a civilizálódás nagyhatalmi versenyében, hogy csupán egy lábjegyzetként végezd a história hasábjain.
A Civilization VI bemutatása felér egy tutorial szintjével, amire szükség is van, mivel a játékban fellelhető oktatómód, közel sem vezeti be a játékost kellő mélységben a civilizáció építés rejtelmeibe, hogy utána a saját kárán okulva tapasztalja ki annak fortélyait, a nagy figyelmet igénylő, temérdek menedzsment lehetőség között. Az bizonyos, hogy alapjaiban nem kell bemutatni a játékot, hisz mindenki találkozhatott már vele valamilyen formában, de arra mindenképp érdemes kitérni, hogy a sorozat kedvelői által túlzottan is casualnek ítélt ötödik részt követően, a Firaxis elemeire szedte alkotását, és alapjaitól építette azt újjá, páratlan játékélményt nyújtva át a kész játékkal, a körökre osztott, nagy volumenű stratégiák kedvelői számára. A változtatás mértéke olyan nagy léptékű lett, hogy külön-külön nem is érdemes kitérni ezekre, hanem az elejétől kell felvenni a fonalat, mivel a régi motorosoknak is újra kell tanulniuk az új epizódot.
Első lépésünk természetesen az alapkő letétele az időszámítás előtti időkben, megfelelő helyet keresve városunknak, hogy kellő élelemforrással és munkaerővel is rendelkezzen, de nem árt némi arany lelőhely sem, figyelembe véve a stratégiai nyersanyagokat, melyek egy-egy egység kiképzéséhez elengedhetetlenek, előre kalkulálva az őskorban, hogy 10 óra múlva a modern érában, hogyan gyártsunk majd atomfegyvert urán nélkül, de persze ezek csak a technológia megszerzésével bukkannak fel a térképen. De már jóval ennek latolgatása előtt meg kellett fogannia a játékosban, hogy melyik győzelmi feltételt szeretné teljesíteni, olyan komoly technológiai fölényre szert tenni, amivel elsőként épít kolóniát a Marson, vagy kulturális forradalomra törne, esetleg a világot leigázva, meghódítani a fővárosokat, vagy éppen ellenkezőleg, békés, pacifista módon a hittérítőket vetve be a világvallás elérése céljából.
Az elképzelés menet közben alaposan megborulhat, és ha nem igazodunk a körülményekhez, akkor garantált vert helyzetünk lesz, miközben birodalmunkat sem építhetjük egy lábra, mivel minden, mindennel összefüggésben van alapon, egyik területet sem hanyagolhatjuk el a másikkal szemben, hisz modern harcászati eszközök nélkül, magunk fogunk lovas seregekkel nekirontani a határon betörő tankoknak, nem mellékesen a pénzzel és a vallási pontokkal gyorsíthatjuk a híres történelmi személyek felbukkanását, akikkel az adott területeken szerezhetünk taktikai értékű boostokat.
Megalapított civilizációnkba betérve, egy listán találjuk városunk részletes információit, köztük a lakosságaink igényeivel az élelmezés, a férőhelyek és a luxuscikkek tekintetében, amire minduntalan komoly figyelmet kell szentelni, különben a városunk és vele együtt civilizációnk megtorpan a fejlődésben. Kicsivel arrébb, rábukkanhatunk a városunkhoz tartozó, azaz birtokolt mezőkre, és annak körökhöz szabott gyarapodására, amit arannyal gyorsíthatunk egy-egy szektor megvásárlásával, ami lehet hiábavaló is, ha városunk nem érte el a kellő szintet, hogy ki tudjuk aknázni annak forrásait. Ettől lényegesebb, és a lélekszám növekedésnél mindig meglátogatandó menüpontunk, a lakosság menedzselése, ahol a mezőket könnyedén áttekintve oszthatjuk ki a termelési feladatokat, ügyelve az élelmiszertermelés és a munkaerőt igénylő gyártások közötti egyensúlyra (kivétel, ha stratégiánk éppen az ellenkezőjét követeli meg), valamint az építési menüből felhúzott körzetekhez rendelhetünk munkásokat.
Építészetünk a városi körzetek kialakítására, majd az azokon belüli épületekre korlátozódik, temérdek lehetőséget kínálva, minden egyes mező elfoglalásával kisajátítva a korábbi termelési típust, így alakítva ki külön kutató, kulturális, hadászati, ipari, kereskedelmi, vallási negyedeket, de még a reptér is külön szektort követel magának, amiből következik, hogy civilizációnk soha nem szorítkozhat egyetlen városra, hanem újabb települések alapításával, vagy elfoglalásával kell birodalmat kiépítenünk, a menedzsment fülön egymás között felosztva a határterületeket, aszerint, ami illeszkedik a stratégiánkba. Az egész játékmenet megköveteli az előretervezést, de különösen igaz ez az épületekre, hogy akár órákra előre tudatában legyünk egy-egy mező szerepével, főleg, hogy a másik építészeti opcióval, a csodákkal, rengeteg bónuszhoz juthatunk. A harmadik munkaerőt igénylő opció az egységek képzése, ahol az újabb telepeseket, összetett rendszeren alapuló kémeket, különféle katonai egységeket, hittérítőket, vagy esetleg archeológusokat képezhetünk, de mindenekelőtt építészeket, akik külön figyelmet érdemelnek, ugyanis egy építész brigáddal, mezőről mezőre vándorolva, különféle struktúrákat húzhatunk fel, tovább növelve ezzel az adott mező erősségét, még több élelmet termelve a farmokkal, még magasabb munkaerő értéket érve el a bányákkal és fűrészüzemekkel, de szintén a segítségükkel aknázhatjuk ki a stratégiai nyersanyagokat, persze mindezek használatához, ki kell kutatnunk a technológiai struktúrán az egymáshoz szorosan kapcsolódó fejlesztéseket, apránként lépdelve a kőkorszakból, a bronz, vas, reneszánsz, és egyéb érákba, miközben ugyanezen módon, a kulturpontjainkból fejlesztjük a kulturális értékeket, mindkettő esetében komoly előnyt jelentő boost kritériumokkal, hogy évszázadokat takaríthassunk meg, és vívmányaink mellett, újabb államformákra és a külön-külön is alkalmazható politikai kártyákra tegyünk szert.
Építészetünk a városi körzetek kialakítására, majd az azokon belüli épületekre korlátozódik, temérdek lehetőséget kínálva, minden egyes mező elfoglalásával kisajátítva a korábbi termelési típust, így alakítva ki külön kutató, kulturális, hadászati, ipari, kereskedelmi, vallási negyedeket, de még a reptér is külön szektort követel magának, amiből következik, hogy civilizációnk soha nem szorítkozhat egyetlen városra, hanem újabb települések alapításával, vagy elfoglalásával kell birodalmat kiépítenünk, a menedzsment fülön egymás között felosztva a határterületeket, aszerint, ami illeszkedik a stratégiánkba. Az egész játékmenet megköveteli az előretervezést, de különösen igaz ez az épületekre, hogy akár órákra előre tudatában legyünk egy-egy mező szerepével, főleg, hogy a másik építészeti opcióval, a csodákkal, rengeteg bónuszhoz juthatunk. A harmadik munkaerőt igénylő opció az egységek képzése, ahol az újabb telepeseket, összetett rendszeren alapuló kémeket, különféle katonai egységeket, hittérítőket, vagy esetleg archeológusokat képezhetünk, de mindenekelőtt építészeket, akik külön figyelmet érdemelnek, ugyanis egy építész brigáddal, mezőről mezőre vándorolva, különféle struktúrákat húzhatunk fel, tovább növelve ezzel az adott mező erősségét, még több élelmet termelve a farmokkal, még magasabb munkaerő értéket érve el a bányákkal és fűrészüzemekkel, de szintén a segítségükkel aknázhatjuk ki a stratégiai nyersanyagokat, persze mindezek használatához, ki kell kutatnunk a technológiai struktúrán az egymáshoz szorosan kapcsolódó fejlesztéseket, apránként lépdelve a kőkorszakból, a bronz, vas, reneszánsz, és egyéb érákba, miközben ugyanezen módon, a kulturpontjainkból fejlesztjük a kulturális értékeket, mindkettő esetében komoly előnyt jelentő boost kritériumokkal, hogy évszázadokat takaríthassunk meg, és vívmányaink mellett, újabb államformákra és a külön-külön is alkalmazható politikai kártyákra tegyünk szert.
Mert az sem mindegy, hogy milyen berendezkedésű államban tevékenykednek lakosaink, különféle további bónuszokra téve szert az államformával is, majd pedig a hozzá tartozó rekeszekbe pakolt kártyákkal, ismét előrelátást és megfontoltságot igényelve, hogy ezt már csak saját vallásunk megalapítása tetézze tovább, mely kettős kihatással van az utolsó komoly szegmensre, a diplomáciánkra is, ugyanis érdemes jó viszonyt fenntartani a konkurens civilizációkkal, mivel azokkal kulcsfontosságú nyersanyagokkal kerekedhetünk, vagy éppen a többletet adhatjuk el számukra, örökösen pengeélen táncolva egy-egy nagyhatalommal, akik bármikor birodalmunkra törhetnek bizonyos célok által vezérelve, amennyiben zsarolásuk nem érvényesül.
Nagyon részletes és összetett, egyszerűen kezelhető diplomáciai részt kapott a játék, ahol a mesterséges intelligencia remekül kezeli a szituációkat, vérre menő csatározásoknak engedve teret, vagy éppen szoros baráti és szövetséges kapcsolatok kialakításának nyújtva lehetőséget a kölcsönös együttműködés jegyében, számos kritérium szerint viszonyulva egymáshoz riválisaink, akik mellett ott vannak még, a főképpen az ős- és ókorban fenyegetést jelentő és aktívan ténykedő barbárok, de még jelentősebbek a független városok, akikre befolyást gyakorolhatunk különféle bónuszok reményében (kultur-, ipari-, tudománypontok), a kiosztott befolyás pontokkal, szintén rivalizálási alapot nyújtva, amíg valaki úgy nem dönt, hogy inkább fegyveresen oldja meg a kérdést, de ez persze a saját lakosság moráljának nem tesz jót, alaposan megnövelve ezzel a luxuscikkek beszerzésére fordított összegeket, amikor a hadászat sem csekély pénzmennyiséget emészt fel.
Szerintem sikerült a főbb komponensek végére érnem, amik mellett még temérdek részlet rejtőzik, minden momentumában stratégiai lehetőséget hordozva, ebből következik, hogy egy-egy körnél hosszadalmas szöszölésre és megfontoltságra szorul a játékos, mert egy óvatlan hiba, évszázadok elfecsérlését is jelentheti abból eredően, hogy minden, mindennel összefüggésben van, tehát, ha kicsit módosítjuk valahol a képletet, akkor az mindenhol változik, és lehet valahol megborul az egyensúly, az egyensúlyt pedig mindig a körülmények szülik, hogy éppen milyen törekvésekkel rendelkezünk, így a játékban fellelhető röpke tutorial, épphogy csak az alapokat mutatja be, az elkövetkezendő 5 óra a játék részleteinek kitapasztalásáról szól majd, élesben.
Ami maradt a megszokott módon, hogy temérdek náció helyt kapott a játékban, mind-mind saját előnyökkel, egy egyedi egységgel és építménnyel, így az sem mindegy, hogy kivel indulunk a hosszú útra a világbirodalom felépítésében. A példa kedvéért: Cleopatra az Egyiptomiaknál, egyedi Szfinx csodával (vallási + kulturális pontok), a kereskedelmi útvonalak után pedig arany és élelem bónusszal rendelkezik, amíg Victoria a Briteknél, egyedi British Museummal (több kulturális ereklye tárolható) és királyi kikötővel bír, a kiinduló kontinensen kívül alapított város után pedig egy gyalogos egységet kap, de jelen van Roosevelt is az USA oldaláról, kultúrát és turizmust növelő filmstúdióval, egyedi Mustang repülőkkel. Pericles a Görögöket képviselve, saját politikai kártyával, hoplita egységekkel és az Acropolis épületével (kulturpontok + neves művészek megnyitását segíti elő), de jelen van Saladin az Arabok oldaláról, Trajan a Rómaiaktól, Montezuma az Aztékokat jelenítve meg, Alexander a Macedónoktól, Brazília, Kína, Japán, Németország, Lengyelország… összesen 19 kisebb-nagyobb nációt engedve egymásnak, melyek közül elsősorban a stratégiánkhoz illő bónuszok közül fogunk válogatni, de ennek ellenére sajnálatos, hogy a nagy történelmi múltra visszatekintő Magyarok ismét nem kaptak helyet az alapjátékban (a Görögök pedig kétszer is szerepelnek), Mátyás királyra és huszár egységeire csak a Gathering Storm kiegészítő megvásárlásával lehet lecsapni.
Az alapjaitól újrahúzott játékmenet nagyon komplex, ám annál szórakoztatóbb lett, hasonlítani is nehéz lenne más hasonló műfajú játékokhoz (talán a Total Warhoz lehetne), mert minden eleme a megfontolt stratégiára van kihegyezve, sakkjátszma jelleggel, temérdek opciót állítva rendelkezésre, hogy a civilizációnkat felvirágzásra, vagy éppen bukásra vigyük, olyan apró, mégis a stratégiai és játékélmény szempontjából jelentős mozzanatokkal, mint az adott időben megkaparintott nagy tudós, akivel évszázados technológiai elmaradásunkat hozhatjuk be, de megtehetjük ezt a riválisok utáni kémkedéssel is, hogy haditechnikát, esetleg egy komoly kulturális értékkel rendelkező nagy művet orozzunk el gyűjteményükből, de hadviselésnél kizsarolhatjuk a város átadását, ha a hozzátartozó mezőket felperzseljük, rosszabb esetben vételi ajánlatot teszünk egy számunkra stratégiailag elengedhetetlen terület megvételére, miközben fordulatok sokasága dönti romokba terveinket és ellenlábasaink a háttérben szövetkeznek ellenünk, mert megelégelték, hogy örökösen drága arany fejében béreljék tőlünk a nyersanyagokat, ők csupán annyit sejtvén, hogy uránnal rendelkezünk, de azt nem, hogy már termonukleáris arzenállal is.
Feszült, páratlanul feszült helyzeteket képes szülni a mesterséges intelligencia, alaposan megnehezítve a játékos dolgát, aki örökösen a stratégiája át-, rosszabb esetben újraszervezésére kényszerül, hogy a kiélezett versenyben, minden kínálkozó pluszt maga mellé állítson, keresztbe téve ennek, amikor az ellensége épp befolyást szerzett a közeli független város felett, ezzel likvidálva onnan a játékost, miközben a barbárok lecsaptak a kereskedelmi útvonalra, a legfőbb szövetséges pedig éppen az ipari negyedet szabotálta, felrobbantva az erőművet, hogy évtizedekre visszavesse a termelést, a túlzottan gyors népességnövekedés végett pedig lázad a nép, mert nincs elegendő lakóházuk, a hadiállapot miatt pedig úgy megromlott a morál, hogy kong a kincstár az ürességtől, mivel luxuscikkekkel lett kompenzálva az elkeseredettség, de nem baj, mert még egy kör, legfeljebb kettő és bevesszük Moszkvát, aminek földjei felperzselődtek, a kozák seregek pedig sorjában hullottak el a tankok lánctalpai alatt, már csak 1-2 kör és Péter cár beadja a derekát, önként és dalolva fogja átadni nem csak Moszkvát, de még Szentpétervárat is, hogy szabaduljon a terror alól, amivel az ezer évvel ezelőtti diplomáciai megaláztatást toroljuk meg.
Feszült, páratlanul feszült helyzeteket képes szülni a mesterséges intelligencia, alaposan megnehezítve a játékos dolgát, aki örökösen a stratégiája át-, rosszabb esetben újraszervezésére kényszerül, hogy a kiélezett versenyben, minden kínálkozó pluszt maga mellé állítson, keresztbe téve ennek, amikor az ellensége épp befolyást szerzett a közeli független város felett, ezzel likvidálva onnan a játékost, miközben a barbárok lecsaptak a kereskedelmi útvonalra, a legfőbb szövetséges pedig éppen az ipari negyedet szabotálta, felrobbantva az erőművet, hogy évtizedekre visszavesse a termelést, a túlzottan gyors népességnövekedés végett pedig lázad a nép, mert nincs elegendő lakóházuk, a hadiállapot miatt pedig úgy megromlott a morál, hogy kong a kincstár az ürességtől, mivel luxuscikkekkel lett kompenzálva az elkeseredettség, de nem baj, mert még egy kör, legfeljebb kettő és bevesszük Moszkvát, aminek földjei felperzselődtek, a kozák seregek pedig sorjában hullottak el a tankok lánctalpai alatt, már csak 1-2 kör és Péter cár beadja a derekát, önként és dalolva fogja átadni nem csak Moszkvát, de még Szentpétervárat is, hogy szabaduljon a terror alól, amivel az ezer évvel ezelőtti diplomáciai megaláztatást toroljuk meg.
Azt kell mondjam, hogy megérte, nagyon megérte Sid Meieréknek szétszedni és alapjaitól újjáépíteni a játékot, a teljesen újragondolt és bővített elemekkel még komplexebbé, de annál élvezetesebbé téve a Civilizationt, ami műfajában páratlan élményt képes teljesíteni, a számos nehézségi szintnek és a saját beállítások alapján generált véletlenszerű térképpel pedig a végtelenségig biztosítva a szavatosságot, akár 4 fő számára is, ha már a kihívások roppant szerény, 4 darab térkép formájában képviseltetik csupán magukat, kompenzálásként viszont vannak ingyenes bővítmények is. Mindez egy nagyon kellemes, a megszokott karikatúrákra emlékeztető, túlgesztikulált karakterekkel, és meseszerű grafikába csomagolva, egészen különleges hangulatot teremtve a látványvilággal, jól eltalált hangeffektekkel párosítva, amíg a dallamok terén, a komolyzenei művek színesítik a világot. Feltétlen meg kell jegyeznem, hogy a konzolos irányítást pedig nagyon pengén eltalálták, pillanatok alatt kézre áll és válik navigálhatóvá a kezelőfelület, aminek köszönhetően, egy-egy eseményszegény kör, hamarjában lezavarható. Azért, próbálok fogódzót találni a játékon, mert igazából úgy kell keresni, hogy egy-két apróságot összeszedjen az ember, de azért érződik egy minimális hiány, például a gazdasági győzelem még elfért volna lehetőségnek, illetve a technológiailag lemaradt katonai egységek között lehetne markánsabb a különbség, és az sem mellékes, hogy a játék előrehaladtával, a gépi ellenfelek túl hosszasan lépnek, amikor mindent sínre tettünk, percekig csak ők játszanak (ezt egy patch erősen visszafogta, cserébe többet fagy a játék), és lehetett volna még további opciókat beépíteni, hogy az élmény romlása nélkül váljék még komplexebbé a játék, hogy mit, azt majd Meierék kitalálják a hetedik részre, de lenne egy-két ötletem. Fel lehetne hozni a prezentációt is, ami minden bája ellenére, lehetne még szebb, de ez sok játékról elmondható. Kisebb technikai malőrök a konzolos kiadást érintették, de ezekre azon nyomban rányomták a foltot.
Nagyon részletesen nem kell ajánlgatnom a játékot, értelemszerűen, aki kedveli a szériát, az feltétlenül ruházzon be erre az epizódra, másodsorban pedig mindenki, aki szereti a körökre osztott grand strategy játékokat. Akik csak kóstolgatták a műfajt, azok tegyenek vele egy próbát, mert lehet, hogy ez lesz az a játék, amitől megkedvelik, mindenki más pedig messziről kerülje el, mert csak agyérgörcsöt fog kapni.
9 pont
Műfaj: körökre osztott stratégia
Megjelenés: 2016. (PC, Mac) 2018. (Nintendo Switch) 2019. (PlayStation 4, Xbox One)
Fejlesztő: Firaxis Games
Kiadó: 2K Games
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése