Mint, ahogy arról már a korábbiakban meséltem, a filmek alapján készített játékok virágkorukat élték a NES generáción, lényegében minden egyes mozi premierhez kapcsolva egy-egy játékot, ami az adott művet igyekezett feldolgozni, több-kevesebb sikerrel. Ezek közé tartozott az Alien 3 platform akció játék is, ahol a Fiorina 161 börtönbolygó lakóinak sorsa múlott a játékos ügyességén.
A több-kevesebb sikerre jó példák adódnak NES platformon, a roppant gyenge fércművektől kezdve, az olyan fejlesztésekig bezárólag, melyek képesek voltak remek játékokat letenni az asztalra, amiben a játékos újra élhette kedvenc filmjének cselekményét, miközben verejtékezve gyűrte le a kihívásokat. Sok újdonságot nem hoztak ezek az alkotások a játékmenetbe, többnyire a bejáratott elemeket ültették át és kombinálták a megfelelő narrációval, valamint kihívási szinttel, de azért akadtak olyan érdekes próbálkozások is, mint a Mad Max, ami félig-meddig egy sandbox játékra sikeredett, ugyanakkor színvonala mégsem volt képes elérni azt a szintet, hogy élvezetes kalandot nyújtson a játékra beruházók számára. Ennél már jóval gyengébb volt a RoboCop, amit egyszerűen csak összekalapáltak a film kedvéért, „megalkotva” egy semmilyen és unalmas játékot, ahol mégis a Robotzsarut lehetett irányítani, a folytatásban viszont éppen ellenkezőleg alakult a fejlesztés és egy kiváló adaptáció született a RoboCop 2 személyében.
Az Alien játéksorozat első felvonása, egészen botrányosra sikerült egy Pac-Man klón formájában - ami annyira jellemezte az akkori játékfejlesztéseket, mígnem E.T. egy jó időre sírba küldte a gagyi másolatokat, egyben hazavágva a teljes ipart, persze a kis barna idegen csupán a jéghegy csúcsa volt -, de más volt a helyzet a harmadik résszel, ami először Sega Genesis/Mega Drive és Amiga platformokra jelent meg ’92-ben, majd a következő év elején érkezett meg minden más létező masinára, köztük a Nintendo Entertainment Systemre.
A játék egy pofon egyszerű alapokra lett felhúzva, ugyanis egy oldalnézetes akció platformerről van szó, ahol Ripley-t irányítva kellett a Fiorina 161 börtönbolygó többszintes bázisát feltérképezni, mindig egy-egy adott pályát megismerve, hogy az Idegenek által foglyul ejtett fegyenceket kiszabadítsuk, még mielőtt az arctapadók beléjük petéznének. Mindehhez nagyon szűkösre szabott idő állt rendelkezésre, ami komoly feszültség forrásul szolgált a játékban, még tovább fokozva az izgalmakat a másodpercek folyamatos ketyegésével, mintha a folyosókat ellepő Alienek önmagukban nem lettek volna elegendőek. Utóbbiakkal (és a nagyon ritkán felbukkanó tojásokkal) szemben több, a filmekből is ismert fegyvert vethettünk be, mint a lángszóró, gépfegyver, rakétavető és a gránát.
A maga egyszerűsége ellenére is autentikus és éppen ezért szórakoztató játékmenet csupán annyiból állt, hogy feltérképezzük az adott szintet, majd a hemzsegő idegenek közül kimenekítsük a foglyokat, utóbbiak felderítésében nyújtott segítséget a filmekből is jól ismert radar, ami jó előre jelezte az Alienek közeledtét, szembetalálkozva velük pedig két opció állt rendelkezésre, vagy alaposan megsoroztuk őket, amire vér/savmentes robbanás volt a jutalmunk a továbbhaladás mellett, vagy lőszerhiány esetén a csatornákban el is bújhattunk előlük, ahova abszurd módon képtelenek voltak követni Ripley-t.
A pályák bejárhatóságát nehezítette, hogy zsűkutcákkal telepakolt labirintusos felépítésük volt, ahol létrákat és platformelemeket kellett használni a szintek feltérképezéséhez. A játékmenet erősen építkezett a trial and error mechanikára, azaz a játékosnak csekély esélye volt arra, hogy egy adott pályát elsőre teljesítsen, minden egyes újra próbálkozással egyre jobban kiismerhette azt, majd apránként haladt előre a felderítéssel, amihez elengedhetetlen volt a folyosók, útvonalak és a foglyok helyzetének memorizálása, hogy már csak az ügyességén múljon a szint akció kihívásának teljesítése.
A pályák bejárhatóságát nehezítette, hogy zsűkutcákkal telepakolt labirintusos felépítésük volt, ahol létrákat és platformelemeket kellett használni a szintek feltérképezéséhez. A játékmenet erősen építkezett a trial and error mechanikára, azaz a játékosnak csekély esélye volt arra, hogy egy adott pályát elsőre teljesítsen, minden egyes újra próbálkozással egyre jobban kiismerhette azt, majd apránként haladt előre a felderítéssel, amihez elengedhetetlen volt a folyosók, útvonalak és a foglyok helyzetének memorizálása, hogy már csak az ügyességén múljon a szint akció kihívásának teljesítése.
A különböző verziók jelentősen eltértek egymástól, nem csak grafikájukban, hanem tartalmukban is, mivel a később megjelent portok több pályát tartalmaztak, de a játékmenet és felszerelés továbbra is ugyanazt tartogatta, valamint az is megmaradt közös jellemzőnek, hogy a szintek sikeres teljesítésével, szembenézhettünk a főellenféllel, ami maga az Alien királynő volt, bár túl nagy kihívás nem akadt személyében, hisz különlegessége annyi volt, hogy szívósabbra alkották, valamint minden irányba kiterjedő savköpéssel rendelkezett. A játékos kétféleképpen halálozhatott el, vagy az idegenekkel történő összecsapások által sebződött annyira, hogy életereje a halálozási szintre apadt, vagy pedig lejárt a pálya teljesítésére szabott ideje, ami szintén azonnali életvesztéssel járt.
Annak ellenére, hogy születtek NES platformon sokkal szebb játékok is, mint az Alien 3, mégis remekül eltalálták a film hangulatát megidéző grafikai elemeket, az Idegenek pedig kifejezetten jól festettek a pixeles megjelenítésben, de mégis inkább a fegyencek kiszabadítása, a létrázások, ajtónyitogatások és a szűk csatornákban való közlekedés idézte fel leginkább a kiinduló forrást, amíg a platform elemek inkább színesítették a játékmenetet. Más a helyzet a zenei aláfestéssel, ami folytonosan rendelkezett egy dinamikával, ugyanakkor hátborzongató árnyalattal is, megadva ezzel a játék legerősebb összetevőjét, szemben a pittyegős hangeffektekkel, amik már akkor is gyengélkedősnek minősültek. Összességében, egy komoly kihívásokat nyújtó, kellemes játékra sikerült az Alien 3, ami a film kedvelőinek különösen kedves darab lehet a korszakból, de valójában erősen középszerűnek mondható a játékfelhozatalban. Sajnos még a körítés is puritánra sikerült, a logót megjelenítő hangulatos menü animáción kívül, semmi egyéb a történetre utaló elemet nem tartalmazott a játék, még a végéről is kispórolták a befejezést, és csupán egy állóképes Ripley árnyképre futotta.
Az összes verzió közül az SNES sikerült a leglátványosabbra, itt már a csöveken való függeszkedés is felbukkant, valamint megjelentek ellenfelekként az arcra tapadó petézők is. Kiemelkedően szép grafikáját remekül példázza, hogy az eleven prezentáció mellett, még úszó ködmasszát is megjelenítettek a fészekben, a külső helyszíneken pedig eső verte az acélszerkezetű lépcsőket, szinte lemászott a képernyőről az akkoriban realisztikusnak számító megvalósítás. Lényegében egy teljesen más játékról beszélhetünk, éppen ezért egy teljesen más történetet is jelent a jellemzése.
Kapcsolódó olvasmány:
Az első Idegen - Alien (1982)
Kapcsolódó olvasmány:
Az első Idegen - Alien (1982)
Műfaj: akció platform
Megjelenés: 1993. (NES, SNES, Commodore 64, Sega Master System, Game Boy) 1992. (Sega Mega Drive, Amiga)
Fejlesztő: Probe Software, Bits Studios (SNES, Game Boy)
Kiadó: LJN, Acclaim Entertainment, Arena Entertainment
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése