Egy viharos napon Sketch Turnert New York-i lakásában elragadja saját képregénye, hogy a poszt-apokaliptikus világ utolsó túlélőinek megmentésének feladata háruljon rá.
Miközben Sketch a hasábok közé szorul, az idegen invázió vezetője Mortus kiszabadul a való világba, hogy a képregény rajzoló által életre keltett lényeket papírra vetve tegye el láb alól atyját, aki sorsának történetét vezérelte ez idáig, ám ha a játékos sikerrel vette a nem éppen egyszerű akadályokat, akkor a végkifejletre magának Mortusnak is vissza kellett térnie egy végső összecsapás erejéig.
A játék Joe Pencil 1992-es Amiga videó demójából nőtte ki magát, a Trapped In The Comix Zone című anyag demonstrálta a játékmenetet és a prezentációt, amíg előbbi a bevett beat ’em up stílust hozta minimális platform elemekkel, addig grafikában egy igen egyedi és fantasztikus képregény hatást elérő megjelenítést nyert a Comix Zone, melynek kihívásai egy-egy képregény kockára voltak bontva, ezeket legyűrve haladhattunk át a következőre, mígnem a fejezet végére érve teljesíthettük a pályát, egy super hero mércén értékelve pontszámunkat.
Vitathatatlan, hogy a legerősebb pontját jelentette a játéknak a magával ragadó, kézzel rajzolt hatást elérő látványvilág, ami a mai napig nagyon szépen fest, messze kitűnve a mára retro kategóriájú játékok közül, és ebben jelentős szerepet játszanak az ellenfelek egyedi küllemei is, még ha annyira nem is volt változatos a felhozatal, szemben a sokrétű támadásaikkal, amíg Sketch esetében a látványos animációkkal kidolgozott ütés-rúgás és ugrásokkal kombinált változatait hívhattuk elő, az ellenfeleket leterítve egy-egy szövegbuborékos poénnal színesítve a komoly figyelmet igénylő püffölést.
Az idegenek ütlegelésén túl, különféle tárgyak összeszedegetése volt még a feladatunk, ugyanis ezek jelentették a továbbjutáshoz nélkülözhetetlen kelléket vagy plusz arzenált, mint Sketch kisebb helyeken is elevickélő patkánya, általa hozzáférve a ventilátorok kapcsolójához, másutt ládákat tologatva a pörgő lapátok közé, de gránátokkal és földre tehető bombákkal is ritkíthattuk az ellenfelek sorait, egyáltalán nem túlgondolva az opciókat, inkább csak színesítve a kőkemény játékmenetet, aminek során ellenfeleink legyűrése jelentette az egyetlen kihívást.
Amíg mezei ellenlábasainkat szimplán lepofozhattuk, ha kellő időben indítottuk a támadást, a komolyabb, nagydarab idegenek már a sorozás közepette sem hagyták annyiban a dolgot és visszakézből vetettek véget a pofonviharnak, a repülő szörnyek pedig még komolyabb időzítést követeltek az ugrással egybekötött támadással, amíg a kisebb vakarcsok sebes mozgásukkal termettek rögvest főhősünk mellett, hogy a roppant szűkösre szabott életerejét apasszák tovább. Ha sikerült is lepofozni őket, sem lélegezhettünk fel, mert folyamatosan felbukkant Mortus keze a következő képkockákban, hogy újabb idegeneket rajzolva gyarapítsa a kihívást.
A nagyon szépen megalkotott látványvilághoz remek környezetek dukáltak, hogy teljes mértékben legyen kiaknázva a prezentációs hatás, a ledöntött szabadságszobor romjaival indító New Yorkból, a csatornákon, lepukkant ipari létesítményeken, az idegenek fészkén, szikla sivatagon és a havas Tibeten át vezetett az út a Mortuson kívül kettő főellenfélhez, amiből egyikük, a sárkány nem egészen mondható annak a gyenge mivoltával, esetében inkább az őt kísérő mobok tömegei jelentették az akadályt.
A történet kétféle befejezést is tartogatott annak függvényében, hogy mennyire gyorsan tudtuk Mortust padlóra küldeni. A folyadékkal folyamatosan telítődő nukleáris fegyvert az emberiség utolsó mentsvárát jelentő New World Empire-ra irányították, és annak hatástalanításában a játék elején megismert General Alissa Cyan segédkezne, amíg Mortus fel nem bukkan. A legteljesebb befejezés Mortus sebes legyűrésével érhető el, ekkor mindenki megmenekül, Sketch pedig befut képregényével és hírnevet szerez magának, amíg Mortus elcsépelt püffölése esetén a folyadékba zárt Alissa Cyan meghal, vele együtt Sketch képregénye is megsemmisül, viszont az idegen invázió sújtotta világ megmenekül.
A játék egyáltalán nem volt túlbonyolítva, semmiben sem különbözött a hasonszőrű beat ’em up alkotásoktól, különlegességét az egyedi prezentációs megvalósításnak köszönhette, ami magával ragadta a játékost a röpke kaland erejéig, ugyanis a pályák felhozatala is igen szerény volt, bőségesen elfért volna még kétszer ennyi, hasonlóan szépen kimunkált helyszín, mert a félórás teljesítésnek egyedül a kemény nehézsége szabott gátat, hogy csak tucatnyi óra alatt, vért verítékezve érhessünk a történet végére. Különlegessége és időtállósága végett a mai napig ajánlott azok számára, akiknek kimaradt volna a játék, viszont azzal a problémával kell szembesülni, amit annak idején a szemére vetettek a kritikusok, miszerint magával ragadó a látványvilág, de hamar repetitívvé válik a monoton püffölés, idegesítően hatva, amikor a karakter nem időben reagál a gombnyomásokra, de ennek ellenére nagyon jó (7-8 pont közötti) értékeléseket zsebelt be.
A látványvilág különlegessége elegendő volt a sikerhez, utóélete ezt alá is támasztja, az eredeti SEGA Genesis mellett mindjárt Windows 3.1-re is megjelent, majd a későbbiekben kizárólag Európában kapott egy Game Boy Advance portot 2002-ben, kiadásra került PlayStation 2-re és PSP-re a SEGA Genesis Collectionben, 2007-ben felkerült a Wii Virtual Console piactérre, 2009-ben az Xbox Live Arcade-re, 2009-ben már dobozos formában is elérhetővé vált PS3-ra és Xbox 360-ra egyaránt a Sonic’s Ultimate Genesis Collection részeként, amit a 2010-es Steam debütálás követett, hogy a sort a 2017-es mobilos elérhetőség zárja, Android és iOS készülékekre egyaránt, 2019-ben pedig a Genesis Mini retro konzol válogatására is felkerült, így igencsak nehéz elmenni mellette.
Műfaj: oldalnézetes akció, beat 'em up
Megjelenés: 1995. (SEGA Genesis, PC), 2002. (Game Boy Advance), későbbiekben: PlayStation 2, PlayStation 3, Xbox 360, Wii, PSP, iOS, Android
Fejlesztő: SEGA Technical Institute
Kiadó: SEGA
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése