2013. február 25., hétfő

PS 4: a letölthető és használt játékok


Jó ideje a Sony körül forog a világ, ami nem véletlen, hisz először a PlayStation Meetingre beharangozott meglepetésével került a fókuszba, majd az előre borítékolható PS 4 leleplezésével maradt ott továbbra is, és igyekezvén nem elveszteni a figyelmet, tovább adagolják az információkat a következő generációs gépről, de ezúttal az üzleti világ is megadta a maga reakcióját.
A Sony hivatalos álláspontja a használt játékokkal kapcsolatban a zöld lámpa elv, mivel szem előtt kívánják tartani a játékosok érdekeit, éppen ezért semmilyen módon nem akarják korlátozni ezek kereskedelmét és a döntés jogát a kiadókra bízzák, akik feltehetőleg az aktiválókód vásárlás mellett fogják letenni voksukat. Mindenesetre marad egy tényező, ami mégis megnyirbálhatja a boltok forgalmát, az pedig, hogy minden megjelenő játék nem csak dobozos formában lesz kapható, hanem a digitális piactéren is beszerezhető lesz, sőt, különféle előfizetői csomagokat terveznek a tartalmak hozzáférhetőségéhez.
Az új konzol leleplezését követően a Sony részvények értéke erős növekedést mutattak, ennek ellenére a gazdasági szaksajtó óva int azok vásárlásától. Hiába vannak elragadtatva a játékipar nagyjai az új PlayStationnel kapcsolatban, az elemzők szkeptikusak annak sikerében, amit a forradalmai újítások hiányával, a mobiljáték piac növekedésével és az igények változásával támasztanak alá, de legerősebb tényezőként azt vetik fel, hogy még semmit nem tudni arról, hogy a Microsoft mivel fog előrukkolni.


Zerko


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése