2014. augusztus 17., vasárnap

Könyvmoly - Elisabeth Claire Prophet: Jézus elveszett évei


„Jézus 17 évig tartó keleti útjának dokumentált bizonyítéka” - hirdeti az alcím, és igyekszik az író minden olyan írásos feljegyzést felvonultatni, mely ezt képes alátámasztani.

Ebből következik, hogy Elisabeth Prophet nem is kíván sokat hozzá tenni a meglévő forrásokhoz, csupán egyfajta bevezetővel és kisebb magyarázatokkal látja el azon útinaplókat, melyek Tibetben keletkeztek, elsősorban Nikolas Notovitch beszámolóját véve alapul. Az orosz származású újságíró, tibeti útja során véletlen balesetet szenvedve jut el a hemiszi kolostorba, ahol kényszer pihenője során elnyeri a szerzetesek bizalmát, akik feltárják előtte azon ősi tekercseket, melyek Szent Íszá, azaz Jézus Tibetben töltött éveinek történeteit mesélik el versekbe szedve.



Notovitch felfedezése nem mai keletű, útját még a XIX. század végén tette meg, majd több expedíció követte őt, hogy bizonyítsák, vagy éppen cáfolják állításait, de túlnyomó részben inkább előbbi nyer bizonyítást a felsorakoztatott dokumentumok alapján. A kötet nem csak Notovich útinaplóját tartalmazza teljes terjedelmében, hanem az általa lefordított tekercseket is, érdekes momentumokra bukkanva Jézus soha nem ismert fiatal éveiről, melyek magyarázatot szolgáltatnak arra, hogy a judaizmus megreformáláshoz honnan nyerte forrását.

Érdekes és elgondolkodtató a temérdek bizonyíték, mely feltárásra kerül, összekapcsolva azzal, hogy miként kerültek Jézus birtokába buddhista tanítások, melyeket a Biblia evangéliumai is rögzítettek, ám fiatal éveit mégis teljes homályban hagyták. Notovitch és társainak felfedezése komolyabb tanulmányokat érdemelne, ám érthetetlen (vagy éppen érthető) okokból, a mai napig parlagon hevernek ezen értékes történelmi bizonyítékok, ha már a nyugati krónikások nem tartották Jézust annyira jelentős személyiségnek, hogy megörökítsék őt írásaikban.
Zerko 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése