2016. július 1., péntek

Gyilkosok gyilkosa - Condemned: Criminal Origins teszt


Félelem és reszketés a sötétben, miközben a túlélés érdekében minden kezünk ügyébe akadó tárgyat megragadunk, hogy önvédelmi célzattal vessük bele magunkat az ember-ember elleni küzdelmekbe, némi paranormális háttérrel meghintve.
Zseniális a Condemned: Criminal Origins alapötlete. Belsőnézetben róni a sötétségbe burkolózó, labirintusszerű folyosókat, ahol csupán elemlámpánk gyenge fényforrása jelenti az egyetlen támpontot, miközben az elsődleges ellenfeleket különféle drogok hatása alatt álló, agresszív emberek jelentik, melyekkel szemben leginkább a közelharci összecsapások jelenthetnek túlélést, felkapva minden mozdítható tárgyat fegyver gyanánt.
Egy mondatban össze lehet foglalni a koncepciót, mely oly mértékben magával ragadó, hogy garantáltan kellemetlen órákat képes nyújtani a játékos számára, aki átélheti a kiszolgáltatottság érzetét, ami evidens egy jó horror játéknál. Ethan Thomas FBI helyszínelő, aki egy speciális képességgel van megáldva - mely inkább mutatkozik átoknak a történet kibontakozásával -, képes belelátni a gyilkosok elméjébe, csupán apró bizonyíték morzsák alapján, és átérezni azok késztetéseit, hogy közelebb kerülve hozzájuk, lakat alá zárja őket. Ám ezúttal a Matchmaker legújabb áldozatának helyszínelésénél, valaki más is jelen van, valaki figyeli őt és társait, hogy pokoli kelepcét állítva a számára, saját szolgálatába állítsa a nyomozó képességeit.
Elemlámpánk mellett, a különféle helyszínelő eszközökre (UV lámpa, fényképezőgép, mintafelvevő készülék) fogunk támaszkodni, hogy a nyomokat felkutassuk, és a bizonyítékokat begyűjtsük, majd a laborba továbbítva, Rosa fogja közölni velünk az elemzések eredményét, mobiltelefonos video kapcsolat révén. Érdekes, de inkább kiforratlan részét képezi ez a játéknak, amit nem ártott volna még továbbgondolni a maximális potenciál kiaknázása végett, de vitathatatlan, hogy nagyon sokat dobnak a játék hangulatán, eme kisebb fejtörők, melyek igyekeznek a játékot többnek mutatni, mint egy mezei belső nézetes túlélő horror.
Ennél nagyobb komplikációkat fognak okozni az olyan ajtók, melyeket csak bizonyos eszközökkel (feszítővas, pörölykalapács, balta) nyithatunk ki a továbbjutás, vagy rejtett fegyverek érdekében. Ugyanis - nagyon helyes módon -, nincs egyszerű dolga a játékosnak a sötétségbe burkolt folyosókon való tájékozódásban, ahol gyakran a falnak támasztva kell ezekre az eszközökre bukkanni, miközben a környezetünkben több ellenfél lábdobogását és lihegését is hallhatjuk. Ilyenkor ütközik ki leginkább a játék legerősebb pontja, az a szorongás érzet, melyet ébreszteni képes az emberben, hogy folytonosan a háta mögé kell néznie, és kapkodja a fejét minden irányba, a várható fenyegetést keresve.
Ebből pedig akad bőven, hisz a város lepusztult része tele van drogfüggőkkel, akik az új tudatmódosító hatására extra agresszívvá válnak és rátámadnak mindenkire, aki életben van, gyakran még egymásra is. Hogy a félelem még tovább legyen gerjesztve, nem mezei rohamokat indítanak a játékos ellen, hanem elbújnak, várakoznak, kifigyelnek, rejteket váltanak, majd a támadásaik során is próbálják kizökkenteni a játékost ijesztő mozdulataikkal, hogy az elvétett védekezést követően sújtsanak le áldozatukra. A harcrendszer, a korábban elhangzott kiszolgáltatott helyzetnek lett kialakítva. Ethan hiába FBI ügynök, ugyanolyan halandó, mint mindenki más, éppen ezért a felszedhető közelharci fegyvereket lassan emeli védekezésre, és csak rövid ideig képes maga előtt tartani, de támadásaihoz is lendületet kell, hogy vegyen, minek következtében minden lépést meg kell fontolnunk, ha küzdelembe bocsátkozunk. Szerencsére segítségünkre lesz egy óriási előny, az Ethan birtokában levő sokkoló, mellyel időlegesen megbéníthatjuk támadóinkat a sebzésen felül.
Leginkább a közelharca épít a játék, amihez különféle az utunkba akadó eszközöket kell igénybe vennünk, mint kisebb és nagyobb csövek, deszkák, balta, papírvágó, iskolai szekrényajtó, lapát, kalapács, feszítővas, betondarabbal megspékelt fémrúd, és alkalomadtán hozzájuthatunk egy-egy lőfegyverhez, mint a pisztoly, revolver, shotgun, karabély, minimális munícióval, amiből utánpótlást nem szedhetünk fel. Hangsúlyoznám ezek ritkaságát, valamint helyenkénti szükségességét, mivel ellenfeleink is alkalomadtán rendelkezhetnek ezekkel. Önvédelemre alkalmazott eszközeink, több tulajdonság szerint vannak osztályozva, mint az okozott sérülés, a lendítés sebessége, védekező hatása, vagy, hogy milyen távolságra ér el. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, minek következtében mindenki meglelheti személyes kedvencét a repertoárban.
Az életünkre törő narkósok és agresszív bűnözők is számos változatban vannak jelen, azon felül, hogy akadnak a metróalagutakban és egyéb sötét helyeken élő torz változatok. A helyszínek szintén a lehető legjobban lettek kiválasztva a dohos pincék, metró állomás és alagutak, városi könyvtár, elhagyatott iskola, lepusztult kúria és kietlen farm képében, melyek mindegyikét leamortizált, élettelen állapotban, a szeméttől ellepve fogjuk felfedezni, remek búvóhelyet kínálva a társadalmon kívül álló csoportoknak.
Így évek elteltével, hogy felelevenítsem emlékeimet a játékkal kapcsolatban, ismét leemeltem azt a polcról egy végigjátszás erejéig, és kellemesen tapasztaltam, hogy prezentációs téren, egy roppant időtálló alkotásról van szó - a főszereplők karakter textúráit leszámítva, ami annak idején is képes volt furcsán hatni -, még annak ellenére is, hogy a játék az Xbox 360 kezdőkínálatában volt elérhető. Az audio fronton még jobb a helyzet, hisz a mai napig egy kiváló rendezésnek számít a játékban elhelyezett számtalan környezeti nesz, lábdobogások zaja, suttogások és a hátborzongató zenei aláfestés, melytől feláll az ember hátán a szőr, és akkor még erre rápakolnak pár lapáttal a különféle hirtelen érkező víziók, melyek a játék ismerete után is képesek megijeszteni a játékost.
Az intro videóhoz és a kezdő helyszín hangulatához, vitathatatlanul a Hetedik című film szolgált alapul, kiválóan megteremtve a hátborzongató atmoszférát, mely a későbbiekben átvált a puszta túlélés által keltett szorongássá, sajnálatos módon elveszítve a fonalat, hogy mi is szeretne valójában lenni a játék, ugyanis a játék legvégére előtérbe kerülnek a lőfegyverek és a balanszt nélkülöző ellenfél mennyiség. A játék pont akkor a legijesztőbb, amikor nincs ellenfelünk, csupán egy elsuhanó árnyékot látunk, majd ismeretlen eredetű zajforrásokat hallunk, és folytonos forgolódással haladunk méterről méterre. A horror műfajhoz való hozzáértés viszont kiválóan megmutatkozik a hosszú, feszültséggel teli felvezetőben, majd a játék 90%-ban remekül adagolt ellenfél számban és páratlan atmoszférában, melynek elengedhetetlen részét képezik az effektek, scriptek és a jól megtervezett pályák.
A legnagyobb hibáját mindenképp a helyenként erőltetetten ható történet és a különféle sántító magyarázatok képezik, hogy miért is ilyen lepusztult, elhagyatott minden és miért is uralják a függők tömegei az utcákat, metróállomásokat és a város jelentős részét, ahol a hatóságok hiába is lépnek fel több alkalommal, lényegében tehetetlenek. Az alagutakban és iskolában tenyésző furcsa lények pedig végképp megmagyarázhatatlanok, de igazából nem is kellene, ugyanakkor mégis kellemesen hat a sztori jelenléte, tehát egy paradox helyzettel küzd a játék ezen a téren. Sajnálatos, hogy csupán a befejező jelenetekben mutatkozik meg, hogy lehetett volna érdekesebbé is tenni az egészet, ugyanis itt ejtenek meg olyan utalásokat, mely alapján lehet következtetni, hogy jóval több állt a háttérben, mint, ami leszűrhető. Ezt már csak utólagosan lehet tudni, a játék második részének ismeretében, hogy lényegében előkészítette a terepet a történet kibontására. Összességében véve, nem ártott volna ezen még csiszolni, hogy az erőltetettség halványodjon, és némi érdekes adalékkal kellett volna szolgálni, ha már léteztek elképzelések.
Az olyan malőrök felett pedig senki sem fog elsétálni, minthogy a fényképekről kell fotót készíteni, hogy azokat a laborban kielemezzék, hogy mégis mi szerepel rajtuk. Ej, alkalomadtán jobb lett volna mellőzni a helyszínélési kellékeket, minthogy ilyen apróságokkal csaljon mosolyt az ember arcára, elkomolytalanítva a borzalmakat.
A sztori 7-8 órát képes szavatolni, majd ezen felül nekiveselkedhetünk a nehezebb szintnek, vagy visszatérhetünk rejtett Xboxokat, döglött madarakat és fémdarabkákat gyűjtögetni, mely utóbbi kettő, számomra nem bírt nagy vonzalommal a vaksötétben való keresgéléssel. Műfajából eredően nem rendelkezik ezen a téren nagy potenciállal, ezt viszont kárpótolja a felejthetetlen élmény a horror kedvelők számára, valamint biztosra veszem, hogy újra és újra neki fognak indulni ennek a hátborzongató kalandnak, csak úgy, mint én, aki egy évtized alatt és elteltével, újra beleveti magát ebbe a páratlan rettegésbe.
A Condemned: Criminal Origins egy egyszerű koncepciót vesz alapul, mégis mesterien hátborzongató és félelmetes, ahol maximálisan átélheti a horror kedvelő a kiszolgáltatottság érzetét, miközben nyers erővel és némi logikával kibogozza a történetben megbúvó rejtélyeket.

8 pont

Műfaj: belső nézetes túlélő horror
Megjelenés: 2005. (Xbox 360) 2006. (PC)
Fejlesztő: Monolith Productions
Kiadó: Warner Bros. Interactive Entertainment, Sega
Zerko  
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése