2017. július 22., szombat

Mozgókép - Inferno


Lassan 8 milliárd ember él a földön, felemésztve a bolygó minden készletét, elpusztítva életkörnyezetét. Zobrist ezen kíván változtatni és az élő, eleven poklot elhozni az emberiség számára, a halált, ami egyben az új élet magvát is rejti magában.
Langdon professzor egy kórházi ágyban ébred, a koponyasérüléséből még eszmélni sem képes, amikor a zavaros látomásai hirtelen megtörnek egy merénylő által elsütött fegyvertől.



Egyetlen szövetségese Dr. Brooks, aki éppen a szobában tartózkodik az ápoló meggyilkolásakor, és lélekjelentével megszökteti Langdont, menedéket nyújtva számára lakásán, ahol a professzor egy magánál hordozott rejtélyes tárgyra bukkan, és általa az első nyomra, mely az Infernohoz vezet.
Dan Brown ismételten bizonyítja, hogy a thriller mestere, sőt ezúttal még inkább kiélezett és szövevényes cselekmény került regénye alapján mozivászonra, hisz a hangsúlyt ezúttal a tekervényes történeti szálra helyezte, mint inkább a szimbolikai feladványokra, de ennek ellenére Langdon szerepe mit sem csökkent a megoldásban. Egyértelműen A Da Vinci-kód volt azon műve, melyben utóbbi kapta a fő történeti elemet, ennek ellenére itt is jelen vannak az érdekes fejtörők, melyek megoldása a professzorra vár, éppen ezért is igyekszik több csoport is magukénak tudni a jelenlétét, minek következtében Langdon űzött vadként kénytelen menekülni, miközben felszedegeti az elejtett morzsákat.
Mégis, érezhetően jobban figyelt az író a cselekményre, a szövevényes, zavaros helyzetekre, vérbeli thrillerré szőve a történetet, ami számtalan fordulatot és meglepetést tartogat a néző számára, lebilincselve figyelmét a film időtartamára. Hogy én pedig miért Brownra helyezem a hangsúlyt, amikor itt a mozi adaptációról van szó? Pontosan ezért, a történet központúsága végett, mely valóban nem csak izgalmassá, hanem felejthetetlenné teszi a filmet, persze ez nem lenne így, ha nem egy minden ízében kiváló alkotásról lenne szó, nézzük akár a rendezést, operatőri munkát, vágásokat, Tom Hanks pedig mi mást tehetne, mint továbbra is hitelesen alakítja a mindenre fényt derítő történészt, mely egészet csak tovább fokozza Hans Zimmer ismételt brillírozása.
Bátran ajánlom mindenkinek a filmet, kortól és műfaj kedveléstől függetlenül, hisz egy lebilincselő, érdekes rejtvényekkel és fordulatokkal teli alkotásról van szó, mely minden szegmensében pompázik. Nagyon régen láttam már ilyen jó filmet, és éppen ezért a filmipari sivárság, gagyiság és önismétlés végett, talán egy kicsit a kelleténél jobban felértékelődik az Inferno a szememben, de ettől még tartom a véleményem, hogy egy megtekintés erejéig bárki jól fog szórakozni ezzel a filmmel.

Műfaj: thriller
Műsoridő: 121 perc
Debütálás: 2016.

Rendező: Ron Howard
Forgatókönyv: Dan Brown, David Koepp
Főszereplők: Tom Hanks, Felicity Jones, Irrfan Khan, Omar Sy, Ben Foster, Sidse Babett Knudsen

Zerko  
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése