2018. április 7., szombat

Peremvidék - Borderlands teszt


Egy kooperatív, nyílt világú lövölde, némi RPG elemekkel megfűszerezve, remekül hangozhat, és komoly ígéretekkel is kecsegtet, csak a kivitelezés nem feltétlenül hozza azt, amit az ember elvárna.
A Borderlands kietlen, kopár, fél-sivatagos bolygója sem feltétlenül azt nyújtja a Pandorára sereglő kincsvadászok számára, amit várnának, mert az alig lakott és a csupán kis falvakkal rendelkező felszínen, több az ellenfél, mint a fűszál. És ez sajnos halmozottan igaz, mert bármennyire is jópofa ez a képregényes grafika, maga a terepkialakítás roppant szerény és fantáziátlan, de az ellenfelek változatossága sem egy terebélyes skálán mozog a fosztogatókkal és a bolygó torzszülött vadkutyáival.
Persze erről még mit sem tud a játékos, amikor a négy választható kaszt közül válogat, hogy éppen melyik a legszimpatikusabb a számára, egyben meghatározva játékstílusát is, éppen ezért nem csak külsejükben, hanem képességeikben is lényegesen eltérnek egymástól, amellett, hogy rendelkeznek egy-egy speciális támadással. Amíg a berserker puszta öklével képes rendet vágni a rohamozók sorai között, addig a szirén láthatatlanná tud válni egy rövid időre, hogy az ellenfelek közé szivárogva támadja hátba őket. A mezei soldier egy ledobható automata géppuskával rendelkezik, a hunter kaszt pedig, nevéből eredően a mesterlövész fegyvereket preferálja és spéci támadása, egy repülő állatka, ami felülről sújt le ellenfeleire.
A Borderlandsben egy dolog, hogy kezelgethetjük a fegyvereket tetszés szerint, csak nem feltétlenül kapunk erős képességeket hozzá, így érdemesebb mindenkinek a kaptafánál maradni a hatékonyabb sebzés kiaknázása végett, amire szükség is lesz a brutálisabbnál, brutálisabb bossok ellen. A képességeket a szintlépéskor kinyert skill ponttal tudjuk fejleszteni egy fa struktúrában, ám ehhez minél több tapasztalati pontra lesz szükségünk, amit a térképen elszórt NPC-k küldetései nyújtanak, ilyen-olyan sablonos sztori körítéssel meghintve, ami egy pillanatig sem képes az ember érdeklődését kiváltani, csak úgy, mint a lényegében nem létező kerettörténet, szóval ezt a részét el is lehet felejteni. Hamarjában fel is merül az emberben, hogy attól még, hogy egy kooperatív FPS-ről van szó, még bőven lett volna helye a sztorinak is, főleg, ha már a játékmenet is képes komoly mélypontokba zuhanni.
Mert ugyanis, nem fogunk mást tenni, mint caflatunk a terebélyes, de roppant kietlen, kopár bolygó felszínén, egyik térkép sarkából a másikba, hogy felvegyünk egy küldetést, kipucoljuk az adott területet, majd leadjuk feladatunkat, persze a minduntalan az utunkba eső ellenfeleket is teleszórjuk forró ólommal az oda-vissza úton, amiket nem rest a program újra és újra visszatölteni, nehogy már ez a kevéske tartalom is kivesszen a játékból.
A kóválygások elkerülése végett, a kijelölt pontokon egy (!) fajta járművet is igénybe vehetünk, amihez azért kétféle fegyverzet, minigun vagy rakétavető dukál, ezzel csak az a baj, hogy visszafelé már mindenképp lábbusszal fogunk haladni ismételten, mert az ellenfelek pillanatok alatt kiszedik alólunk a járgányt. Jobb a helyzet a fegyverek terén, lényegében itt is beüt egy kis RPG vonal, mint a karakterek fejlődésével, hisz folytonosan a mordály értékek vizslatására leszünk szorulva - amit szerencsésen kijelez a program a loot felkapása előtt -, legyen szó pisztolyról, shotgunról, mesterlövészpuskáról, rakétavetőről, gépfegyverről vagy gépkarabélyról, nem kíván gondolkodást, hogy mindig az éppen elérhető legerősebbet dobjuk karakterünkre, akinél maximum négy darab lehet aktív egyszerre, a hátizsákban pedig számos elfekvőben, amit az automatáknál pénzre válthatunk. Ugyanez vonatkozik a gránátokra, az életerőnknél is fontosabb páncélra és a bónuszokat nyújtó artifactre is.
A beharangozó szerint, 17 millió variációban bukkannak fel fegyverek, a karakter szintnek megfelelő véletlenszerűséggel, ám az internet és a fanatikus gamerek világában, bátor dolog valótlant állítani, hisz vannak, akik képesek utánaszámolgatni a dolgoknak, így a valós adat közel 3,5 millió darabra tehető az eltérő színezettel, lőszertípussal és sebzéssel rendelkező kombinációknak köszönhetően, ami még mindig nem kis szám, így, aki kedveli a Diablo loot rendszerét, ezzel is el lehet egy darabig.
Vagy inkább, csak lehetne, mert az osztott képernyőben két játékost, online coop viszont 4 játékost is támogató Borderlands, az esetek többségében monoton darálás, caflatás a kietlen pusztaságban, ahol már egy-egy barlang, vagy egy nehezen megszerzett újabb térkép szikláinak más árnyalata is üde színfoltot jelent, amíg a küldetések mind egy kaptafára készültek (ezt lehetett volna a sztorival feldobni, hisz az FPS műfajon belül nem várhatunk mást a menj ide, öld meg, majd menj oda és öld meg feladatokon kívül), a körítés pedig roppant vérszegény, éppen ezért fel is merülhet a kérdés a pontszámra nézve, hogy akkor még mindig, hogy kaphat ennyit. Hát úgy, hogy időközönként tud szórakoztató is lenni a gunplay, egy-egy új helyszín, egy-egy újabb kemény legény a boss szerepében, de leginkább Claptrap, a kis robot végett, aki nélkül tényleg nagyon csupasz lenne a játék.
Kizárólag a belső nézetes akció szerelmeseinek tudom ajánlani a játékot arra a 35 órára, amit tartalmában nyújtani képes, de tanácsos egy próbakört tenni vele, még mielőtt beruháznátok rá. Igazság szerint a műfaj szerelmeseinek halmazát is tovább zsugorítanám, és a csoporton belül is azok nézzenek rá, akik vevők egy kooperatív shooterre, ami monotonul tolja az ellenfeleket egy fantáziátlan körítés közepette. Pandora tényleg egy kietlen, kopár világ, jó játékelemek rossz tálalása, mindenféle különösebben kimunkált háttértörténet, meg úgy egyáltalán történet nélkül, szigorúan szárazon, mint a pirítós vaj vagy lekvár nélkül.

6 pont

Műfaj: belső nézetes akció (FPS)
Megjelenés: 2009. (Xbox 360, PlayStation 3, PC), 2010. (Mac)
Fejlesztő: Gearbox Software
Kiadó: 2K Games

Kapcsolódó bejegyzés:
Zerko 
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése