Samara még veszedelmesebb formában tér vissza, feltartóztathatatlanul terjedve az interneten.
A Kör csapnivaló második részénél bebizonyosodott, hogy nem csak a kreativitás, hanem a történet is kifulladt teljes egészében, így nem is ártott hosszas időre pihentetni a témát, hogy annak semmilyen mivolta, némileg feledésbe merüljön (bár lehetne teljesen), de persze a kérdés továbbra is ott marad, hogy az igen velősre és egyértelműen horror klasszikusra sikeredett első részt követően, lehet-e még bármit is elmesélni a hányattatott sorsú kislányról, aki a túlvilágról tér vissza bosszút állni mindazokon, akik nem hajlandóak, vagy nem tudnak segíteni neki.
Mert visszatér, csak ezúttal a neten terjedve, egy kiskaput nyújtva a halálra ítéltnek, aki tovább adhatja az átkot, amennyiben egy másik emberrel nézeti meg a rövidfilmet, amiben Samara üzen a segítség után kutatva. Ez önmagában nem bilincselné képernyő elé a nézőt, úgy, hogy a válasz inkább az eredettörténetben rejlik, amivé kibontakozik a film, nagyon jól eltalálva, és remekül illesztve az első részből megismert részletekbe, legalább valami létjogosultságot nyerve ezzel az alkotás, ha már a tálalás a középszerűtől is rosszabbra sikeredett.
Ennek megértéséhez feltétlen vissza kell menni az időben a felemlegetett klasszikushoz, ami nem csak történetével, hanem a kiváló, feszültséget sugárzó zenéjével (Hans Zimmernél nincs tehetségesebb kortárs komolyzeneszerző), az akkoriban újszerű képi és hangeffektjeivel, a remekül megírt és rendezett hangulatos jeleneteivel vette le lábáról a horror kedvelőket. A Körök esetében egyikről sem beszélhetünk, még csak árnyékának sem mondható az első résznek, és miközben a horror műfaj erőteljesen a jump scare irányába ment el James Wan munkássága által, ezen a téren sem vette fel a fonalat, hogy legalább némi szívritmus zavart keltsen a nézőben. Annak ellenére, hogy az eredettörténet kidolgozott és érdekes lett, a forgatókönyv többi része tele van töltelék jelentekkel, hogy mégis egy film műsoridejét kiadja, de ettől még mindig lehetne ezt hangulatossá tenni a fent felsorolt eszközökkel, ehelyett teljességgel nélkülöz mindent, ami egykoron egyedivé tette a filmet.
Lehetne tovább részletezni, de szót sem érdemel, mert igazából a két alkotást egymás mellé sem lehet helyezni, annyira tehetségtelenre sikeredett a Körök. Egy-egy alkalommal már az ember nagyobbra nyitná a résnyire zárult, szundikálásra kész szemeit, hogy végre egy pillanatnyi jó felvétel került a filmbe, és meglelné azon pontját, aminek atmoszférája magával ragadhatná, de mire bármi hangulatot is sugározhatna az, már el is vágták, nemhogy kibontásra került volna. Nem is igazán értem az egész felmerülő problémát, mert ha legalább egyszer megnézték volna az első részt, már másolhatták volna annak hangulati elemeit (még ez is jobb lett volna), de ezek szerint erre sem került sor, és valamiféle iparosok kezébe keveredtek a filmkészítés jogai. És félreértés ne essék, nem egy remake-re számítottam, ha önmagában tekintjük a filmet is dögunalmas és nem állja meg a helyét a horror kínálatban.
Megtekintésre, csak saját felelősségre ajánlható, és nem azért mert Samara utána telefonon fog zaklatni, hanem csapnivaló és dögunalmas egy film, ami épphogy a végére indul be, mintha az író is és a rendező is akkor kezdett volna el kapiskálni valamit, de úgy voltak vele, hogy most már minek erőltessék magukat. Kár érte, nem csak azért, mert árnyéka sem képes lenni a klasszikusnak, hanem benne volt a potenciál, ez az, amit egy-egy pillanatra megvillant, majd a tehetségtelenség markai közül kisiklik, egy kifejezetten rossz filmet mázolva a vászonra. Ha osztanék pontszámokat a filmekre, egy hajszállal jobb szerepelne, mint a két és feles kritikai átlag, de az még mindig csak három a tízből, ami azt jelenti, hogy nettó időfecsérlés.
Műfaj: horror
Műsoridő: 102 perc
Debütálás: 2017.
Rendező: F. Javier Gutiérrez
Forgatókönyv: David Loucka, Jacob Estes, Akiva Goldsman
Főszereplők: Matilda Anna Ingrid Lutz, Alex Roe, Johnny Galecki, Vincent D'Onofrio, Bonnie Morgan
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése