2019. június 8., szombat

Mozgókép - Örökség


Bármennyire is távoli volt a kapcsolata Annie-nek az édesanyjával, megviseli az elvesztése, de a nyugtalanság hamarjában zaklatottságba fordul a nagymama által hátrahagyott titkok végett.
Titkos csoportgyűlések és furcsa szimbólum, ami mindenhol jelen van, Annie-t egyre inkább a leplezett dolgok kezdik nyugtalanítani, mint sem a személy elvesztése, a kutakodás viszont tervszerű volt, így bekövetkezik az elkerülhetetlen végzet.

Azok a filmek, ahol az író és rendező egy személyben testesül meg, mind egy víziót hordoznak magukban, ezzel óriási kockázatot is jelentve a befektetők és a nézők számára egyaránt, mert többnyire elborult művek szoktak megszületni az alkotói folyamat végeztével, ritkán viszont egészen különleges filmek kerülnek a vászonra, és szerencsére az Örökség esetében inkább utóbbi áll fenn, még annak ellenére is, hogy valójában a kettő ötvözete. 



Ari Aster merte megbolygatni az évtizedek óta lefektetett horror alapokat és egészen sajátos elképzeléseket vinni forgatókönyvébe, aminek köszönhetően egy sablonokat csupán minimálisan tartalmazó, hátborzongató történetnek lehet szemlélője a közönség, az egyedüli sajnálatos az egészben, hogy a film végére túlzásba is esett a sajátos elképzeléssel megalkotott miszticizmussal, és egy-egy ponton kizökkenti a nézőt a film sodrából a meghökkentő jelenetekkel. Ezek a sorozatos ellenérzések a film terjedelmében fennállnak, furcsa módon ezzel teremtve meg egy különleges hangulatot, egyedi élményt biztosítva a néző számára.
Nem mérföldkő, nem reformálja meg a bejáratot koncepciót, mégis az egy kaptafára készített, főleg a jump scare jelenetekkel operáló horror klisék mellett egy nagyon „kellemes” filmnek hat, ami egész végig borzolja az idegeket a felállított kérdésekkel, a folytonos bizonytalansággal, a fenntartott feszültséggel, bizton tudván, hogy valami történni fog, majd hirtelen, feltartóztathatatlanul belendülnek az események, egészen groteszk, szürreális, de egészében véve egy felkavaró mozit tárva a néző elé a helyenként elborult jeleneteivel, melyek a lebontott sablonokból kelnek ki, teljesen kiszámíthatatlanná válva a film. Mindezt alaposan tetézi, hogy igen különleges arcberendezéssel megáldott színészek lettek összeválogatva, akik remekül adják a szerepüket, a kislány, Charlie megjelenése önmagában nyugtalanságot kelt az emberben, amit csak tovább fokoz autista viselkedése, majd szerepe egy tragédiában csúcsosodik ki, elnyerve minden szál mozgatórugójának szerepét, mindaddig, amíg le nem lepleződik a nagy terv. Nem mellesleg remekül elvannak találva az arányok, és mire a néző fáradni kezdene egy jelenet keltette nyugtalanságtól, addigra átcsap az egész tömény feszültségbe, majd oda-vissza, remek hullámvasutat szolgáltatva, aminek kocsija csak alkalomadtán billen meg a síneken felejtett szerszámoktól. 
Az Örökség egy egészen különleges horror film, bátran ajánlom mindenkinek, aki valami újszerűt, felkavarót, hátborzongatót és egészen félelmeteset akar megtekinteni, mely érzéseket a remek rendezéssel komponált, realisztikus mederben zajló jelenetekkel, majd a hirtelen berobbanó realitásvesztéssel ér el, mindvégig precízen egyensúlyozva az adagolt feszültséggel, remek képi világgal és visszafogott rémisztgetéssel, mesterien űzve az örökös bizonytalanságot, miközben a film elején feltett kérdés a befejezéséig fennáll. Valahogy az egész kapcsán olyan érzésem volt, mintha az utóbbi idők egyik legjobb horrorját, Az Atticus intézetet keverték volna A kilencedik kapuval.

Műfaj: horror
Műsoridő: 127 perc
Debütálás: 2018.

Rendező: Ari Aster
Forgatókönyv: Ari Aster
Főszereplők: Toni Collette, Milly Shapiro, Alex Wolff, Gabriel Byrne
Zerko 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése