Bábel tornya - Cities: Skylines teszt

Az emberi fajt két dolog mozgatja: az egyik a pusztítás, a másik pedig az építkezés - aztán vannak, akik szeretik a kettőt kombinálni, mint a kefebajszos cseh káplár, hogy a romokból a saját elképzelésére formálja a világot -, a jelen civilizáció pedig példázza, hogy szerencsés módon többen szeretik a konstruktív dolgokra adni a fejüket, mint kártékonykodni, minek köszönhetően már a videojátékok hőskorában, 1964-ben megjelent az első városépítős játék, a The Sumerian Game címen, még csupán szöveges (!) formában, amit a kétjátékos Utopia követett ’82-ben, már grafikus kezelőfelülettel, de mindkettő volt inkább nevezhető amolyan civilizáció építgetős játéknak, sem mint az igazi áttörést hozó ’89-es SimCity 2000, ami igazán megkedveltette a műfajt a játékosokkal, egyben a virtuális polgármesteri székért áhítozóknak eleget tett a modern városépítés és menedzsment definiálásával.

Tíz évnek is el kellett telnie a folytatáshoz, a SimCity 3000 nem csak grafikájában, hanem játékmenetében is messze többet tudott nyújtani, hogy lebilincselje a várostervezőket, jómagam is annak idején órák százait öltem bele, haverok között ment a versengés, hogy ki tud elsőként egy egymillió fős várost felhúzni - ami nem kis kihívás volt -, még floppy lemezeken cserélgetve a mentéseket, hogy kinek, milyen elképzelései voltak. Sokak számára ez a felvonás maradt meg a legkellemesebbnek, pedig követte egy kiforrott negyedik is, tovább bővített lehetőségekkel és finomra hangolt szimulációval, majd 2013-ban egy a számozást elhagyó és balul elsült epizódon volt a sor, amivel nem csak a széria, de a műfaj is bedöglött, szerencsés módon utóbbi csak egy rövid időre, mert a Colossal Ordernek köszönhetően, nem kellett sokat várakozni egy új széria útnak indulására.

Mivel ez a kis stúdió észrevette ezt a piaci rést, majd felkarolta őket a Paradox, újragondolták a már nagyon régen (2003) megjelent SimCity 4-et, egy első pillanattól megnyerő játékot hozva össze a műfaj kedvelői számára, ami nem véletlen, mivel a kiinduló forrás is az volt, a sajnálatos, hogy attól nem mentek messzire, de nézzük, hogy miért is. A szokott módon, az első lépéseink afelé vezetnének, hogy válasszunk a sandbox vagy térkép kihívások közül, de utóbbira bökve keserűen tapasztalhatjuk, hogy az opció megléte ellenére, kizárólag a kiegészítők megvásárlásával juthatunk ezekhez, az alapjáték egy darabot sem tartalmaz, tehát marad a szabad építkezés lehetősége. Itt legalább szemezgethetünk jó pár térkép közül, a preferált domborzatot és nyersanyagforrásokat, illetve a nem éppen választékos éghajlatot szem előtt tartva, állítgatva még a ki-bekapcsolgatható csalások között, ha száműznénk a kihívást és inkább kreatívkodnánk a végtelen pénz, az egyből rendelkezésre álló épületek és hasonló jóságok birtokában, majd ki-bekapcsolhatjuk a dinamikus időjárást és napszak váltásokat (utóbbi a konzolos verziókba került be alapból, mert ez is DLC-ként jelent meg). Ezt követően már rögvest a városunkban is találjuk magunkat, mindenféle a mai menedzsment játékokra jellemző, sokszor felesleges szöszölést nélkülözve.

Illetve csak találnánk, mert egy messzi vidékről idetévedt bekötőút van csupán, tehát neki lehet látni a szűkös keretből a kezdetleges úthálózat kiépítésének, áramforrások telepítésének (kezdetnek: szélerőmű vagy szénerőmű), a folyó mellé szivattyút építeni az ivóvízforráshoz, majd rögvest a csatorna kivezetést is ledobhatjuk, de tisztes távot hagyva egymástól, különben a lakosság könnyedén megbetegedhet, ha a terülő trutyi érintkezik a vízkészlettel. Ezt követheti a lakó, ipari, üzleti negyedek kijelölése a zónákkal, később társasházakkal, toronyházakkal, és irodaépületekkel bővülve a kínálat, de mindenképp először a lakosság számára férőhelyet biztosítva, majd a sarokban fellelhető skálán hamarjában felmérhetjük, hogy éppen mire is van szükség, minden egyes épület esetében szigorúan útkapcsolatot igényelve, így elnagyolt tömböket véletlenül sem fogunk összehozni.

Ezt az építkezést és tervezést, jelentősen segíti a játék négyzetrácsos felosztása, ami az úthálózat telepítésekor, zónák kijelölésénél és épületek elhelyezésénél bukkan elő, előbbieknél még a távolabbi útcsatlakozások vonalát és dőlésfokot is jelölve, utóbbi kettőnél pedig a beépíthetőséget szemrevételezve, hogy nem-e mértünk el valamit. Sajnálatos, hogy a domborzat ezt alaposan meg tudja kutyulni, a zónákat is teljesen szétzilálva, bennük hasznosíthatatlan, töredezett területeket eredményezve, de ezt további komoly költségen finomíthatjuk az opciók segítségével, amennyiben tereprendezésre is adnánk fejünket, csakhogy ezt elég ügyetlen és rosszul megvalósított funkciónak találtam, ezért hamar elhajítottam a virtuális homlokrakodó slusszkulcsát a folyóba.

A problémák igazából akkor kezdődnek, amikor az első lakos betette a lábát a városba, mert ezeknek minden nyűgjük és bajuk van, márpedig a temérdek épületet és azok nagyobb testvéreit, a populáció növekedésével tudjuk feloldani, miközben városunk egyre magasabb rangra emelkedik, ennek a rögös útnak a folytatásához pedig hamarjában meg kell szervezni a hulladék elszállítást, utána következhet az orvosi rendelő átadása, a lélekszám növekedésével a bűn is felüti a fejét, tehát építhetünk rendőrőrsöt, tűzoltóságot, de az üzleti negyedből érkeznek a panaszok a képzett munkaerő hiányra. Nosza neki, akkor általános iskola, középiskola, majd később egyetem, de ekkorra már megnyíltak a magasabb rangú középületek az egészségügyben és rendfenntartásban, és nem ártana némi szabadidős tevékenységet is biztosítani a lakosok számára a közkönyvtárral, horgász stégekkel, parkokkal, kosár és teniszpályával, botanikus kerttel és némi turista csalogató attrakcióval a temérdek betontömb között, a szöszölés közepette arra eszmélve, hogy halálfejek lengik körül a városkát, hamarjában fényt derítve rá, hogy biza, a temetőről elfeledkeztünk.

Ezek mellett egy rakat útfajta is rendelkezésre áll, mint legfontosabb építőelemünk, annak megfelelően, hogy kétsávos, négysávos, vagy fasorral ellátott, esetleg bicikli vagy buszsávos hálózatot építenénk, meg persze akad vasút is, a taxi állomás és reptér mellett, de magát a tömegközlekedés útvonalait is magunknak kell kijelölni, különben tapodtat sem moccannak a góré engedélye nélkül. A későbbiekben megnyílnak a különleges építmények is, ez szintén több fülre van osztva, mert akadnak történelmi látványosságok, mint például a Szabadság-szobor, vagy Eiffel-torony, és akadnak általános jellegűek, szintjük szerint kategorizálva, mint a stadion, felhőkarcoló, pláza, állatkert, operaház, luxushotel, mozi, sok egyéb más mellett, de itt bukkanhatunk a városházára is. Egy városépítős játéknál szintén elengedhetetlen a számos kozmetikázási kellék, melyekkel a parkokat, vagy az éppen elmért területeket üdítenénk fel, ezekből is akad bőségesen, hogy két, még csak hasonló város se épüljön a több millió elképzelés között.

Persze az építgetés közel sem megy annyira meseszerűen, mert a fő kihívást a költségvetés fogja jelenteni, ugyanis minden, amit felépítünk, az fenntartási költséggel is jár, melynek mértékét egy külön menüben állítgathatjuk, hogy az adott szolgáltatást milyen minőségben lássák el, akár megszorításokat vezetve be, ha szűkösebbre kell szabni a keretet, ez márpedig lesz, mert a fő bevételi forrásunk a szektorokból befolyt adóösszegek lesznek, az adófizetés pedig mindig problémás, mert azt senki sem szereti fizetni. Ez szintén külön-külön skálázható, ha elszámolnánk magunkat, azt hamarjában észre fogjuk venni, mert kitör a lázadás, és itt érhető a leginkább tetten, hogy a szimulációt mennyire (már túlzottan is) jól eltalálták, mert valakinek, valami hasfájása örökösen van, ami nem csak egyszeri kiadást, hanem fenntartási költséget is vonz maga után, de bezzeg adót meg senki sem szeret fizetni, tehát nem egyszer fogunk az uzsorásokhoz fordulni, hogy banki kölcsönökből tömködjük be a költségvetési lyukakat, amíg egyensúlyba nem hozzuk a városi kasszát, de azt meg kell jegyezni, hogy egy kifejezetten egészséges nehézségi szintje van a játéknak, ez főképp a város megalapozásánál, vagy akkor fordulhat elő, ha nem megfelelő stratégiát folytattunk és túlköltekeztük magunkat, mert egyébként könnyedén balanszban lehet tartani a dolgokat, csak a menedzsment részre is figyelmet kell fordítani.

Mindemellett tanácsos a minden részletre kiterjedő statisztikákat és értékeket böngészni, elősegítve a helyes helyzetfelismerést, mert a korábban említett ivóvíz fertőzés, akár olajkúttól is keletkezhet - mert az olajkitermelés mellett, akár mezőgazdaságba, fakitermelésbe, vagy bányászatba is befektethetünk - a tömeges megbetegedések pedig az egészségügy összeomlásához vezethet, de ugyanígy elégedetlenné válnak lakosaink, ha szennyezett a levegő a lakónegyedek környékén, vagy magasabb a zajszint a megtűrtnél, amit nem csak az üzleti negyed közeli jelenléte, hanem a szélerőművek is okozhatnak, éppen ezért egy próba városka után érdemes csak komolyabban a tervezésnek nekilátni, először kitapasztalva az összetett rendszert azok számára, akik még nem találkoztak a műfaj sajátosságaival.

A funkciók és hatások, mind ok és okozati alapon működnek, érdemes először megismerkedni ezekkel, mert a kezelőfelület végett egy percet sem fogunk tétovázni, annyira jól átlátható és kézre álló a menürendszer, valamint az irányítás, mely utóbbi a konzolos verziókban is maximálisan megállja a helyét. Akad egy külön vizslatási lehetőség is, ahol az épületeket vehetjük alaposabban szemügyre, nem csak a fenntartási költség végett, hanem a városhoz és az utakhoz hasonlatosan át is nevezhetjük, de még praktikusabb opció ezek mozgatása, ha esetleg a már fejlett városunkat átrendeznénk, mivel menet közben a költségvetési keret és szükségmegoldások végett, nem feltétlenül elképzeléseink szerint alakulnak majd a dolgok, 20-30.000 főt elérve, viszont már dőlni fog a pénz és halmozódnak a milliók az egyéni elképzelések megvalósításához. Ha már intézkedések, akad még egy külön menü a különféle rendeletek számára is (szelektív hulladékgyűjtés, vízkorlátozás, ingyenes wifi vagy tömegközlekedés, horgászati engedély, stb.), melyek pozitív és negatív hozadékkal is járnak, sokszor a lakosság elégedettség érzetét befolyásolva, ami elsődleges mércéje lesz a telek értékkel karöltve, hogy mennyien hajlandóak városunkban megtelepedni, vagy milyen mértékben hajlandóak adót fizetni.

A játék szavatosságát nem különösebben lehet megítélni, mert a végtelenségig el lehet szöszölni az újabb városok tervezgetésével, de egyetlen megapolisz esetében is órák tucatjait lehet beleölni, inkább mérvadó a tartalmassága, kezdve a kihívás térképek hiányával, ami hatalmas űrt jelent, folytatva pedig a szolid épület felhozatallal, ami magába foglalja a lényeges, de egyáltalán nem változatos lehetőségeket, inkább az útfajták, energia termelők, szabadidős és különleges épületek listájára mondanám azt, hogy tartalmas, minden más tekintetben szerényebb a felhozatal, és azt, hogy mennyi minden maradt ki, leginkább a számos DLC-nél lehet szemlézni, és mondom ezt úgy, hogy a konzolos kiadás magába foglalja az After Dark bővítmény épületeit, tehát eredetileg még szerényebb volt a paletta. Annak ellenére, hogy Unity motorral készült a játék, meglepődtem, hogy kifejezetten pofás, még a maximális zoomolási lehetőséget bevetve, az utcákat körbejárva is kifejezetten szépen fest a játék, mozgalmas és élettel teli látványt nyújtva a forgalommal és zajokkal, amíg a zenei aláfestést egyfelől a játékhoz tartozó, kellemesre komponált, szolid dallamok, másfelől pedig a különféle zenei stílusokat sugárzó rádió csatornák biztosítják.

A játék legproblémásabb része a műfajra jellemző gyermekbetegségek, mint amikor a lehelyezni kívánt épület az istenért sem akarja érzékelni az útfelületet, de előfordul, hogy a betelepülők nem találják a kijelölt zónákat - az azonnali helyett, csak hosszas idő elteltével -, mert száz méterrel arrébb épült a korábbi tömböktől. Azon már végképp csak vakarni tudtam a fejem, hogy néha olyan érzésem támadt, minta a tízezres lakosú városban, kilencezren akarnának iskolába járni, mert a huszadik általános és tizedik középiskolában is telt ház volt, az üzletek pedig állandóan a munkaerőhiányt jelezték. A szimulációs baki többször, több ponton is tetten érhető, ugyanígy az ipari negyedek esetében, hogy egyik nap még semmi problémájuk nincs, az igényeknek megfelelően bővült az évek alatt, majd egyik napról a másikra ott villog az ikon az összes épület felett, hogy a termékeiket nem tudják értékesíteni, persze roppant életszerű módon, pont akkor, amikor a szállítmányozást feloldottuk. Sok tutorialt nem igényel a játék, mert minden adja magát, erről tanúskodnak a nagyon szolid leírások is, viszont nem ártott volna helyenként még tíz karakterrel többet odapötyögni, hogy például a szállítmányozó vasúttal ne kínlódjunk, mert a tömegközlekedési vasúttal ellentétben, automatikusan működik, nem mellesleg pont nem ez, hanem a lokális üzletek szaporítása oldotta meg a felhalmozódott árú problémáját. Apró bakik, hiányosságok, de ezekből akad bőségesen, amik a megjelenés után évekkel is úgy maradtak, és ezek bizony gyakorta zavaróak, mellé társul a DLC-kre tartogatott épületek és térképek listája - ami nem lenne baj, ha nem lenne pórias az alapjáték a felsoroltak ellenére is, az ember egy idő után ugyanazokat a negyedeket, épületeket és szisztémákat ismételgeti egy városon belül, főleg, hogy a távolságokat is rosszul kezeli a játék, amiért parkok parkok hátán épülnek, mert a friss levegőre vágyó jónép száz métert nem tud gyalogolni és csinálja a hisztit -, és az sem mellékes, hogy lényegében egy 2003-as játék remake-jéről van szó. Határozottan azt látom, hogy bármennyire is jó játék a Cities: Skylines, pont a kiinduló forrás befulladása okozhatta azt, hogy kissé túlértékelt játék vált belőle.

Aki kedveli a városépítős és menedzsment műfajt, annak egyedül avégett kell elgondolkodnia, hogy esetleg valamelyik régebbi darabot érdemesebb-e előszednie vagy a Cities: Skylinesszal tesz egy próbát. Bátran merem mondani, hogy a műfaj szerelmeseinek garantáltan jó választás lesz a játék, mert a kínálat póriassága ellenére is egy jó játékot hozott össze a kis stúdió, aminek legfőbb hibája a tartalmatlansága, illetve műfaján belül megfelelően teszi a dolgát, de semmi újító, vagy frappáns elgondolást nem tartalmaz, gyakorlatilag a SimCity 4 újra kiadása, kibővítve a 2013-as epizód újdonságaival és frissített csomagolásban, sok apró zavaró hibával. Továbbá bátran ajánlom mindenkinek, akinek cseppnyi affinitása is van a hasonszőrű játékokhoz, vagy éppen belekóstolna egy könnyen elsajátítható, mégis összetett és látványos tervezős-építős-menedzsment alkotásba, mert különösen addiktív, ahogy a „még ezt megépítem, még ezt megcsinálom” hatásával beszippantja a játékost, és másodperceknek tűnve röppennek el az órák a társaságában.

7 pont

Műfaj: városépítő menedzsment

Megjelenés: 2015. (PC, Mac), 2017. (PlayStation 4, Xbox One), 2018. (Nintendo Switch)

Fejlesztő: Colossal Order, Tantalus Media (konzol port)

Kiadó: Paradox Interactive

Zerko