Mozgókép - Beszélj hozzám! kritika

Egy balzsamozott kéz. Egy szeánsz. A 2023-as év horrorja.

Érdekes háttere van a Beszélj hozzám! című horrornak, első hallomásra sok bizalmat nem is szavazna neki az ember, ha szembe találkozik vele, hogy két YouTuber, a Philippou testvérek rendezték a filmet, és részben írták is a forgatókönyvet, így már érthetővé téve, hogy 2022-ben az alacsony költségvetésű produkció miért a különböző filmfesztiválokon debütált a mozi termek helyett. A fenntartásokat az innen kikürtölt pozitív kritikák tudták lerombolni, hamarjában forgalmazóra is lelve az alkotás, hogy a következő évben világszerte vetítésre kerülhetett, több külföldi és hazai kritikus által, rögvest az év horrorjának kiáltva ki. Merész dolog az év közepén ilyen kijelentést tenni (kevésbé, ha a mozi naptárba is belenéz az ember), de feltehetőleg rájuk is akkora benyomást tett a film, mint sokakra… és cseppet sem tévedtek.

Nemrégiben Az ördögűző: A hívő kapcsán említettem, hogy a kísértet filmeket leradírozták a démon horrorok, elvégre nagyrészt ugyanazt művelik, csak ráadásul még meg is tudják szállni áldozatukat, tehát jóval több potenciál rejlik a témában, mint a mezei kóborgó lelkek történetében. A Philippou testvérek mégis vették a bátorságot, hogy megtörjék az egysíkúvá vált trendet és visszakanyarodtak a klasszikus szellemidézéses sztorikhoz. Adva van fiatalok egy csoportja, akik azzal múlatják az idejüket és nyerik az adrenalin fröccsöt, hogy egy bebalzsamozott kézfej segítségével megidézik a holtlelkeket, amik rövid ideig megszállják az alanyt, hogy kapcsolatba lépjenek az élők világával. Igen ám, de ennek a szeánsznak szabályai vannak, hogy kordában tudják tartani a természetfeletti erőket, és erre szükség is van, mert sose lehet tudni, hogy éppen milyen entitás jelenik meg. Mia nemrégiben veszítette el az édesanyját, és nem várt módon a társaság egyik tagját megszállva lép vele kapcsolatba, és innentől kezdve félre siklanak a dolgok, mert a szabályok be nem tartásával, elszabadul a pokol, és a holt lelkek gonosz erővel a mi világunkba lépnek.

Érdekes, de egyben reális ábrázolású perspektívát választottak a történethez, hogy tizenéveseket és azok életvitelét, felfogását helyezték a középpontba, ahogy folytonosan, nyughatatlan módon keresik az újabb és újabb ingereket ebbe a(z) - állítólag - felgyorsult világba születve, a különféle kütyüket markolászva válva függővé az instant ingerekre, majd keresik az újabb adrenalin fröccsöt a veszedelmes természetfelettivel játszadozva (de, legalább nem narkóznak), a főszereplőnél a háttérben meghúzódó személyes drámával, a gyász végett kisiklott családi élettel, a generációs szakadékkal, a megérzésen alapuló bizalomvesztéssel, majd a hitetlenkedésből a belevalóság bizonyítási kényszerével, hogy fejest ugrik az ismeretlenbe, mint egy újfajta parti drog, amihez hasonlatosan ki is siklanak a dolgok és vesztik a kontrollt a jóval hatalmasabb erő felett, hogy egyikük lelke a pokol fogságába essen.

A szokatlan és sokrétű megközelítés mellett, a kísértetjárás terén is próbál a sablonoktól eltérőt alkotni, elvetve még a bejáratott eszközöket is, mert anélkül tud félelmetes lenni a film, hogy különösebben tolná a túlvilági borzadályokat, elegendő párszor felvillantania az egykori emberi alakokat, hogy milyen torz formában képesek visszatérni, és nem csak külsejükben. Ennek tetejébe még a trenddel szembe menve, merték a jump-scare eszközöket is elhajítani, mellőzve minden hatásvadász kelléket, önmagában a hangulattal és a cselekmény kiszámíthatatlanságával borzolva az idegeket, amit megspékeltek egy a háttérben meghúzódó, nyomasztó titokkal, ezek szövevénye pedig berántja a nézőt, hogy a figyelmét lebilincselve, kellő átéléssel kövesse végig az eseményeket.

A Beszélj hozzám! egy remek horror alkotás, amit nehéz elhinni, hogy a filmes költségvetések terén ilyen szerény összegből sikerült összehozni, de hát ez van, amikor a tehetség kibontakozik. Az érdekes kérdés inkább az, hogy mitől is működik annyira jól ez a történet, hogy az ember úgy érzi, mintha valami újdonságot sikerült volna csempészni a stílusba? Van egy olyan része a válasznak, hogy bizony, régen lepörgött lemez a kísértet história, és ennyire túlvilág centrikus történetet már rég lehetett látni, amihez párosul, hogy az alkalmazott félelemkeltési eszközök is évtizedekre nyúlnak vissza, tehát nem beszélünk másról, mint a rég nem látott spanyolviasz újra feltalálásáról, ehhez pedig rögvest társul, hogy tudat alatt beindít egy nosztalgia élményt is, ahogy a régmúlt klasszikusainak elemei megelevenednek, illetve, a fiatalabbak nem ismérven ezeket, számukra újdonságként hat. Ebben a merész húzásban komoly potenciál van, de nem működne ennyire jól, ha nem lenne egy szépen kidolgozott forgatókönyve és cselekménye, életszerű karaktereket helyezve a főszerepbe, miközben egy horrorról lévén szó, a kellő érzékkel nyúltak a szellemvilágból érkező borzalmak ábrázolásához, melyek néha úgy támadnak, mint ahogy azt a gyermeki félelem elképzeli a sötét sarokban kuporodó rém formájában. Már az erős indítás is, de az utána következő ülepedési időszak, a történet és a karakterek kibontakozása, a cselekmény gördülése, a feszültség növelése az előrelátható következmények halogatásával, szintén beindít egy kiszámíthatatlanságot, majd az így hirtelen lezúduló lavina váratlan lecsapása egy nem szokványos formában, és az a drámai és horror érzék, amivel beállították a jeleneteket, rejt magában egy tehetséges pszichológiai ráhangolódást a néző idegrendszerén történő zongorázáshoz.

Erre remek példa, amikor az elveszett lelket a túlvilágon marcangolják, impulzívan a lélekbe hatoló iszonyatot képes azzal a kevés illusztrálásával kiváltani, elmélyítve a film egyébként is nyomasztó hatását, elérve azt az undort, hogy horror kedvelőként már tiltakozást váltson ki, miszerint a túlvilágról kizárólag csak valami gonosz és ártó erő térhet vissza. Persze, egy horrorról beszélünk, tehát mi más jöhetne, inkább akartam arra rávilágítani, hogy képes az embert elragadni ez a történet, ha nem is az első, de a tizedik percétől kezdődően, és pusztán azzal, hogy élő, lélegző karaktereket fest a vászonra, akiknek szinte hallani a lejátszódó gondolatait, amikor beleugranak egy döntésbe, amihez a remek érzelmi és kapcsolati ábrázolások adnak egy hátteret, hogy a kimondatlan dolgok is ott vannak a filmben a néző tekintete előtt, majd ezeket a szereplőket dobja be drámai töltettel, egy az életüket felforgató élet-halál küzdelembe, a teljesen ismeretlen és kiszámíthatatlan természetfelettivel szemben, amit kellő érzékkel, egyfajta kollektív tudatalatti rémként ábrázolnak, megspékelve azzal a gondolttal, hogy halál után ez a fajta pokoljárás várja az emberi lelkeket. A befejezés szintén merész lett, mert húszra lapot húzott, amikor szintén tartogat egy cseppnyi csavarosságot, ahogy remekül altatja a nézőt, a meredeken zuhanó színvonallal megindulva a lejtőn, hogy a közhelyek között találjon magának rövid ideig nyugvópontot, majd hirtelenjében felvillan az a kreatív szikra, hogy emlékezetesen érjen a finisbe.

A 2023-as év horrorja, az nem vitás. De, ahogy feljebb kitértem rá, újat nem mutat, hanem a parlagon hagyott és mondhatni rég elfeledett témát és kellékeket vitte egy kiválóan kidolgozott forgatókönyvbe, kellő érzékkel komponált jelenetekkel a dráma és horror tekintetében egyaránt, majd szépen egymásba fűzték ezeket, hogy napjainkra ez egyfajta frissességként hasson, éppen ezért a filmipar meddőségét is példázza egyben, hogy ezzel manapság robbantani lehet, ezt mutatják a mozijegy bevételek is, ami önmagában a befektetett összeg hússzorosát hozta vissza az elismerésre méltó készségekkel rendelkező, kezdő alkotóknak. Erősen ajánlott minden horror kedvelőnek, visszafogottságával pedig az alkalmi nézőknek is, viszont, aki kevésbé kedveli a kísértet sztorikat, jobb ha távol tartja magát tőle, mert garantáltan rémálmokat fog szülni a különlegesen megkapó atmoszférájával.

Műfaj: horror

Műsoridő: 95 perc

Debütálás: 2022./2023.

Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

Forgatókönyv: Danny Philippou, Bill Hinzman, Daley Pearson

Főszereplők: Sophie Wilde, Joe Bird, Alexandra Jensen, Ari McCarthy, Hamish Phillips, Kit Erhart-Bruce, Sarah Brokensha, Jayden Davison, Sunny Johnson, Marcus Johnson

Zerko