A tajvani John Wick nagyon dühös ember, aki a golf ütőt is kettétöri a keleti maffia hátán. Lehet kicsit szadista is.
Charles Sun és Bruce Sun, több mint egy évtizedig éltek egymástól távol, amíg Charles bérgyilkosként szolgálta az apjukat, aki a Jáde Sárkány néven futó tajvani maffia vezére, azon idő alatt Bruce Los Angelesben nőtt föl az anyjával, orvosi egyetemre jár és az improvizációs tanfolyam motiválja, kifejezetten visszahúzódó, szerény és ügyetlenkedő természetével szöges ellentétet mutatva az alvilágot irányító, könyörtelen gyilkos bátyjával, ám a sors úgy hozza, hogy egy napon találkozniuk kell a család védelmében, amikor ismeretlenek merényletet követnek el az apjuk ellen. Charlesra hárul a család védelmezésének a feladata, de még ő sincs tisztában a rég nem látott anyjának képességeivel, hogy a férje mellett szerzett tapasztalatok birtokában, nem áll tőle távol az ilyen helyzetek kezelése, csakhogy eközben Bruce-nak nagyon nem fűlik a foga az egészhez és inkább kifelé cibálná családját a bűn világából, viszont a gyilkossági kísérletek feje tetejére állítják az életét, hogy asszisztáljon fivére és anyja egyre bonyolódó tervéhez.
Nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy kipusztultak a klasszikus „karatés” filmek? Tudjátok, azok a Jackie Chan-félék és nem a Bud Spenceres agyabugyálós. Nyilván feltűnt azok számára, akik kedvelték a stílust, számomra kevésbé volt ez szembeötlő és csak a Sun fivérek kapcsán kaptam fel a fejem erre, mert eleve az akció műfaj is távolabb került tőlem az évtizedek leforgása alatt, azok roppant fantáziátlanná és egysíkúvá vált felhozatalával, főképp a műmájerkedős infantilizmusukkal, és inkább nézem meg huszadjára a régi klasszikusokat, elvégre hol vannak már azok az igazi akció sztárok, mint Schwarzenegger, Bruce Willis vagy akár Steven Seagal, akiknek nem kellett bazári majom módjára gizdáskodniuk, mert pusztán a megjelenésük adott egy hitelességet a karakternek, amit példának okáért Vin Diesel vagy Dwayne Johnson sose fog tudni elérni, és talán Statham volt az utolsó újabb generációs színész, akiben ez a karakteresség még megvolt. Ezért is tud olyan kellemesen hatni, amikor felfedezek valami formabontó alkotást, mint annak idején a John Wick első epizódja, ami örök időkre belopta magát a szívembe, de a folytatások már nem gyakoroltak akkora hatást, mert messzemenőkig hiányzott belőlük az a drámai töltet, ami a lelki szenvedő szerepét mindig kiválóan alakító Keanu Reevest a bosszú útjára léptette, majd azokat a fantasztikusan koreografált kivégzésekkel végbe is vitte.
De, itt nem is John Wickről és nem is az én akciófilm stílus kedvelésemről van szó, bár utóbbinak azért van jelentősége, mert ennek tisztázása után, csak nyomatékot nyer, hogy miért hoztam én A Sun fivéreket, amit a már emlegetett hongkongi akció színész kedvelőinek és a keleti bunyós filmek szerelmeseinek erősen ajánlott bekönyvjelzőzni, és nem pusztán azért mert egy feneketlen űrben bukkant fel a széria, hanem minden visszafogottsága ellenére is egy kifejezetten színvonalas formában prezentálja a keleti alvilág leszámolását az amerikai színtéren, a lőfegyvereket főképp pusztakézre, ütő és szúró fegyverekre cserélve, amikor az egyre gyűrűző bonyodalom közepette kipattan a balhé, a feszültséget tovább fokozva a történetben fellépő fordulatokkal, mindezek hatásfokát növelve a kellemes humorával, amikor tereli a gyanút a háttérben futó szálakról.
Az első percek is arról tanúskodnak, hogy nincs cécó, egyből megindul az ereszd el a hajam, ahogy Charles életére törnek az ismeretlen merénylők, hogy a lakásának konyháját fenekestül felforgatva induljon be „az éppen ami a keze ügyébe kerül gyepálás”, ezzel szépen belemosva a legendás Jackie Chan stílusjegyeit a szériába, amíg hidegvérű könyörtelenségével bukkannak fel a nyugati John Wick jellemzők, kifejezetten érdekes hibridet alkotva, ami különlegesnek nem is, de kifejezetten látványosnak mondható, bár véleményem szerint a koreográfiákon lett volna még mit csiszolni és elbírt volna további kreativitást is, mert minden pergős és látványos mivolta ellenére sem akad olyan jelenet, amiért felmerülne az ingerencia a jelenet elejére történő visszatekerésre, és hogy szuperlatívuszokban jellemezve lehetne az ihlető forrásokkal egy napon emlegetni, de ennek kompenzálásra bővelkedik az akcióban. Számomra fontosabb volt, és ezért is működött jól a sorozat, hogy akció film létére van egy határozott mélysége a forgatókönyvnek, ami eleve egy frappáns felütéssel indít, ahogy a homlok egyenest eltérő személyiségű testvérpár találkozik, de ugyanennyire kidolgozottak és sajátosak fő karakterei, hogy folyamatosan zavart keltsenek az álló vízben, a remek alakításokkal, további élettel töltve meg őket (az Oscar és Golden Globe-díjas Michelle Yeoh alakítva a fivérek anyját), egészen életszerű közelségbe hozva ezt a hajmeresztő történetet, aminek során Charles, Bruce és az anyjuk, további segítséget igénybe véve merülnek alá a keleti maffia világába, hogy véres leszámolásokon keresztül jussanak el a merénylők kilétéhez… és jóval többhöz.
A rajtnál elindított feszes tempót diktálja a látványos jelenetek sorozatos felbukkanásával, de közben kellemesen időzik el a főszereplők személyénél és magánéleténél, hogy alaposabban is megismerkedjünk velük, a fókuszpontot ügyesen Charles könyörtelen jellemére helyezve és ezzel megvillantva kettős személyiségét az elfojtott érzelmekkel, ahogy apja szörnyeteget nevelt belőle, miközben szerelembe is tudna esni és inkább nyitna pékséget, mert kiváló péksüteményeket tud készíteni, ezzel csupán a felszínét kapirgálva a sorozatot átható drámai árnyalásoknak és a kifejezetten könnyed és kellemes humornak, remek érzékkel lavírozva az akció, dráma és vígjáték között, mindig a kellő pillanatokat kapva el, hogy éppen melyikre evezzen át a filmes élmény fenntartása érdekében. Leszámítva az apró eltévelyedéseit némi üresjáratok irányába, kifejezetten feszes tempót diktál a történet, ezzel a kombinációjával alattomosan terelve a figyelmet a háttérben, párhuzamosan futó szálakról, melyek az utolsó két epizódra futnak össze és robbannak egyet, kifejezetten emlékezetessé válva a szórakoztató mivoltával és azon tulajdonságával, hogy messze túlmutat a sablonos és fantáziátlan akció filmek kínálatán.
Tőlem távol áll a műfaj, de ez egy könnyed, kellemes, mégis látványos és lebilincselő sorozat volt, aminek minden eleme - még ha nem is csiszoltan, mert mutat némi darabosságot -, kellő hozzáértéssel lett beillesztve, hogy a magával ragadó mivoltát elnyerje és a befejező képkockák legördültével a folytatásnak adjak reményt, illetve a második évaddal kiküszöbölje azon hiányosságait, hogy a színvonalasságot követően, már a kiválóságra fognak törekedni, mert igazából másutt nem tudok fogást találni rajta. Az ajánlgatással most egyedül azért vagyok bajban, mert sokakat kellene megszólítanom, egyfelől azokat, akik kedvelik a John Wick és Jackie Chan filmeket és szívesen látnák ennek egy hibridjét a képernyőn, másfelől azoknak, akik szeretik a keleti maffia filmeket, amik dúskálnak az akcióban és leszámolásban, harmadrészt azoknak is, akiktől távolabb állnak ezek, de szeretik a dramedyt (azaz a dráma és vígjáték keveréket) és egy könnyed, kikapcsoló és látványos alkotásra vágynak.
Műfaj: akció dráma vígjáték
Műsoridő: 8 x 47-69 perc
Debütálás: 2024.
Rendező: Kevin Tancharoen, Viet Nguyen
Forgatókönyv: Justin Calen-Chenn, Brad Falchuk, Soojeong Son, Amy Wang, Byron Wu
Főszereplők: Michelle Yeoh, Justin Chien, Sam Song Li, Joon Lee, Highdee Kuan, Alice Hewkin, Jenny Yang, Madison Hu, Rodney To, Johnny Kou, Jon Xue Zhang
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése