A Préda, a Ragadozó és az Idegen – Aliens vs. Predator teszt

1999–ben a Rebellion csapatának sikerült a videojátékos társadalmat megdöbbentenie egy utolsó elemeiben is tökéletesre csiszolt alkotással, mely az Aliens vs. Predator nevet viselte. Mindenki kitágult pupillákkal meredt a képernyőre, hogy egy olyan tartalmú és prezentációjú játékot kapott kézbe, aminek feldolgozásában és sikerességében erősen kételkedett, amikor elhangzottak az első hangok a bejelentéssel kapcsolatban. A már (nem véletlenül) kevésbé sikeres folytatást egy másik, a Monolith brigád megkapván, nem tudott élni a kínálkozó alkalommal és messze alulmaradt az első rész teljesítményével szemben, főleg, hogy az idő elteltével az elvárások csak tovább fokozódtak. Harmadik, sorszám nélküli, kissé reboot szagú epizódunk ismét a klasszikus részt fejlesztő csapat kezeibe került, és most alaposan kivesézzük, hogy mekkora sikerrel jártak…

…de előtte nem árt tisztázni miért is aratott akkora sikert az első epizód. Egyfelől köszönhette annak, hogy első igazán komoly feldolgozása az Alien és Predator univerzumnak, ráadásul úgy, hogy a kettő egybemosva, három karakterrel kínált játék lehetőséget, belsőnézetes akció formában, egy kiváló prezentációs teljesítményt nyújtva (annak ellenére, hogy többnyire a Marine–nal a vaksötétben kellett kolbászolni). 



Maga a téma és a remek kivitelezés, a horror elemekkel erősen megrakott Marine kampány, a Predator által használt high-tech eszközök garmadája révén tökéletesre fejlett vadász küldetései, és nem utolsó sorban az Aliennel való osonás, becserkészés és sebes lerohanás nyújtotta örömök mind hozzá járultak a sikerhez, mindegyik faj a maga legkiválóbb játékmenetét nyerte el, egy fantasztikusan megrendezett környezetben. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sikeresség szempontjából, hogy akkor ez a belsőnézetes kivitelezés egy teljesen új játék élményét nyitotta meg a korábbi 2D–s, főként Alien játékokkal szemben. Az Aliens vs. Predator ismét nekirugaszkodik a nagy feladatnak, ezúttal több reménnyel, köszönhetően az eredeti fejlesztő gárdának, de ez közel sem jelent biztos sikert.

A Préda

Humán karakterünk egy tengerészgyalogos osztag friss tagja ként csöppen bele az események sodrásába. A pofon egyszerű történet kissé lagymatag, szinte olyan mintha nem is lenne, de hát ettől eltekinthetnénk, mivel az első résznek sem ez volt az erőssége, csakhogy az idő teltével az FPS műfaj jelentősen fejlődött ezen a téren is, és nem ártott volna valami komolyabb forgatókönyvet alárakni. Rookie és csapata kényszerleszállást hajt végre azon a bolygón, ahol a Wayland – Yutani társaság titkos kutatások révén felfedik egy ősi piramis titkát. Ezen építmény lesz a történet középpontjában és mind három karakterrel, különböző szemszögekből fogjuk átélni az átfedésekkel rendelkező sztorit, melynek indulása a piramis ajtajának feltárásával veszi kezdetét, utat engedve a Halálnak.

Tengerészgyalogosunk az események közepébe csöppenve éli túl másodmagával a kényszerleszállást, megkezdvén a bolygón lévő humán kolónia feltérképezését túlélők után kutatva. Hamarjában kiderül, hogy hasztalan próbálkozás, mivel két másik faj is megvetett lábát a bolygón, az egyik a piramisból kiszabaduló Alien horda, másik pedig a piramis felnyitását érzékelő Predator osztag, akiknek célja az építmény belsejében megbúvó királynő likvidálása, és nem utolsó sorban, ha már itt vannak, egy kis sportvadászat. A kezdeti lépéseket egyedül fogjuk megtenni a vaksötétben, csupán rádió kontaktusunk lesz Tequilaval (külön pozitívum, hogy szinkronhangja Michelle Rodriguez) a másik túlélővel, akivel rövid időközökre összeakad majd utunk, remekül balanszírozva az egyedüli és társas cselekményeket, nem felborítva ezzel a horror hangulatot.

Utóbbira inkább a kevés felvezető idő ad okot, mivel alig próbálgatjuk ki elemlámpánkat, hajigálunk el pár fáklyát és ismerkedünk meg radarunkkal, máris szemben találjuk magunkat az ijesztgetős jelenetekkel, melyekből már következtethetünk a szinte in medias res megoldásra, azaz, hamarosan elsüthetjük egy szem pisztolyunkat az első Idegennel szemben. Még az előtt, hogy a játékos átvehetné a hangulatot, és beleélhetné magát igazán a kiszolgáltatott helyzetbe, máris halomra ölhetjük az Alieneket az első résszel ellentétben, ahol hosszas percekig kellett a vaksötétben hallgatózva osonnunk, hogy nehogy ránk ronthasson az a pár szem ellenfél, és pont ez adta a remek hangulati elemet a Marine kampányhoz, hogy nem akart akció orientált lenni. Ezzel szemben itt az Alienek szinte midig kellő távolságban bukkannak fel, ahhoz, hogy le tudjuk szedni őket, ráadásul tömegesen. Ennél már csak az az igen elavult elem nagyobb baklövés, amikor egy ajtó hackelésének nincs időtartama, hanem akkor fog az feltárulni, ha minden ellenfelet cafatokra szedtünk.

Ritka azon jelenetek száma, ahol ténylegesen meg lehet ijedni, olyan pedig már fel sem lelhető, ahol az ellenfél nélküliségi, pusztán a sötétség leple nyújtotta ismeretlen által rettegnénk. Ezzel ki is emeltem a fő hibáját a kampánynak, melynek hangulata csupán morzsányi nyomokban tükrözi vissza az eredeti epizódot. Félelmet maximum a rengeteg Alien látványa és a velük való kergetőzés fog okozni, annak ellenére, hogy tényleg igyekeztek olyan jeleneteket belerakni, melyek gerjeszthetnék a rettegési faktort, csak ezeknek nincs idejük kibontakozni, elcsépeltségüket már nem is ecsetelve. Ez így kissé rosszul hangozhat, pedig a Marine kampány nagyon is jó darab, csak a legkorábbi előzményhez viszonyítva nem az, amit ráadásul szigorúbban lehet szemlélni az eredeti csapat munkássága végett, de úgy tűnik már rég elfelejtették hogyan is alkottak akkor, vagy pedig a gárda jelentősen lecserélődött.

Szóval inkább akció orientáltsággal kell számolnunk és az azzal járó feszültséggel, sem pedig kuporgással a sötét sarokban, lesve a radar képernyőjét, aminek, ennek ellenére nagy hasznát fogjuk venni, csak úgy, mint a filmekből és a korábbi részekből megismert eszközeinknek, fegyvereinknek, melyek mind az eredeti remek, egyedi hangjukon muzsikálnak.



A már korábban említett zseblámpa és fáklya mellett pusztító arzenálunk pisztolyból, tengerészgyalogos gépfegyverből (pulse rifle), mozgás érzékelős gépágyúból (smartgun), távcsöves puskából, lángszóróból és sokak kedvencéből a shotgunból fog állni, amik közül mindig csak hármat tarthatunk magunknál, csak úgy, mint az életerőt feltöltő stimpakkokból is. A világító eszközeink miatt felejtsük el az éjjellátó képre kapcsolást, ami ismét hangyányit csorbít, cserébe viszont remek fény – árnyék effektekben részesülhetünk, aminek kivitelezése jelentősen emeli a horror hangulatot azzal a pár, tényleg eltalált scriptelt jelenettel egyetemben a kampány későbbi részein. 

Egy feladatunk lesz a Préda szerepében: túlélni, de azt minden mennyiségben. Ellenfeleink három fajtára oszlanak az Idegenek berkein belül, egyikük a megszokott fekete, mely halálos farok és kar csapásaival igyekszik minket leteríteni, hatalmas ugrásairól és harapásairól nem beszélve. A másik fajta barna színezettel rendelkezik, és előszeretettel köpköd savat magas pontokról, amíg a harmadik hatalmas koponyáját használja öklelésekre. Ez már egy színes palettát nyújt, de ne menjünk el a harci robotok, a megölendő királynő és Predator mellett sem, a főellenfél Predalien pedig hab a tortán.

A Ragadozó

A legélvezetesebb kampány és a legközelebb sikerült jutnia ahhoz az élményhez, amit a ’99–es AvP volt képes nyújtani, köszönheti ezt az új lehetőségeknek. A megszokott karokra rögzített kétkezes pengék, lándzsa, a vállra szerelt lézerágyú, hő kép és láthatatlanná tevő álcaszerkezet mellett olyan új eszközök és lehetőségek kaptak helyet, melyek jelentősen bővítik mozgásterünket a vadászat során. Ilyen az elhelyezhető aknák szerepe vagy a távolból eldobható korong penge, mely lenyakazza ellenfeleinket. Bekerültek olyan újítások is, mint a rögzíthető hang lehetősége, amit visszajátszva elcsalhatjuk a csoportokban járőröző katonákat, hogy egy rejtett helyen, csendben végezzünk velük. Ennek hátulütője, hogy nem kapott kellő kidolgozottságot és akár a pálya végéről, egészen az elejébe csalogathatjuk prédánkat, akiben még csak a gyanúnak halvány árnyéka sem merül fel.

Remek lehetőség a fára való felugrás, és az onnan való pásztázás a zoomolás segítségével, majd a magaslatból könnyen az ellenfél háta mögé kerülhetünk, hogy egy látványos kivégzőmozdulattal másvilágra küldjük. Egy kivetni való van csupán, mégpedig a szinte csak ennek a lehetőségnek az alkalmazására bekerült dzsungel pálya igen szűk keretekkel rendelkezik, konkrétan csőszerkezettel, ami azt jelenti, hogy egy-egy ponton felkapaszkodunk, és ott lesben állhatunk, de a szűkre szabott terepen nem közlekedhetünk fától fáig (csak kisebb szakaszokon) és utóbbi korlátozás végett nem kaphatjuk a vadász szerepének igazi érzetét.

A Ragadozó eszközeinek egy része energiaforrást igényel, amit az emberek generátoraiból fogunk visszanyerni, sebzéseinket pedig az emberhez hasonlóan stimpakkel töltjük vissza, szintén maximálisan három darabot tartva magunknál. A Predator kampány élvezetes és itt érhető tetten igazán, hogy igyekeztek némi frissítést belevinni a játékba, ami csupán részben sikerült, mert ezeknek más előfeltételeik is lettek volna. Annak ellenére, hogy az univerzum legnagyobb vadászát irányítjuk, nem élhetjük át teljes valójában ennek élményét és ez leginkább a jelentősen korlátozott mozgástérnek köszönhető, ami a régi részben nem jelentett problémát, azonban mára tudjuk, hogy a nagy, nyílt helyszínek megvalósítása kisujjból való kirázással ér fel.

Az Idegen

Szörnyetegünk bőrébe bújva, egy kísérleti laborból kell kijutnunk a királynő hívására, és legyilkolnunk minden idegen létformát, mely a piramis közelébe merészkedett. Rendelkezésünkre csupán a lény végtagjai állnak e cél elérésére, két karjával halálos csapásokat mérhetünk két fajta erősséggel, valamint hosszú farkával. Mivel a Xenomorphok a filmbeli társaikkal ellentétben igen sebezhetőek, ezért a plafonon és oldalfalakon való közlekedésre, gyors lerohanásra vagy pedig a lassú megfontolt osonásra leszünk kényszerítve. Utóbbi esetében, ha sikeresen lopakodunk áldozatunk háta mögé, látványos animáció keretében zajlik le a kivégzési folyamat, és egyben életerőnk feltöltéseként is szolgál a szájszervvel való gyilkolás. A pályák során a már korábban megismert lények kerülnek az ellenfél szerepébe, tengerészgyalogosok, harci robotok, automata gépfegyverek, de ami talán a legélvezetesebb, azok a védtelen tudósok. A végcél a királynő védelmezése lesz, miután humán ellenfeleinkkel végeztünk, jöhet egy egész Predator osztag leterítése.

A játék összességében egy élvezetes szórakozást képes nyújtani, azok számára meg még inkább, akik anno kihagyták a legelső részét a sorozatnak. Tartalmi szempontból ismét nem lehet erősnek mondani, mivel a tengerészgyalogossal hat, a Predatorral szintén hat (az egyik tutorial), az Aliennel már csak öt pályát kapunk, de ez ne tévesszen meg senkit, mert már az első kampány során felfedezzük mindet, hisz azok ismétlődnek a több szemszögből bemutatott történet végett, így összesen csak hat darab áll rendelkezésre. Órákban kifejezve kampányonként: 5-4-2 első végigjátszásra, és összességében a három kampányra a 10 maximum 12 óra játékidőt nagyon keveslem, mivel az elvárható, a lehetőségek által nyújtva akár 20 is lehetne. Újrajátszási késztetést a magasabb nehézségi szintekért fogunk érezni maximum (érdemes, mert a Marine kampány végre komoly rettegési faktorral töltődik meg), mivel nincsenek alternatívák, egyedül annyi, hogy minden fajnak van egy speciális gyűjtögethető tárgya. Önmagában ez nagyon sovány lenne, éppen ezért bekerült a játékba egy egyedül is, de akár három társunkkal játszható coop formáció is, a survivor mód szerény két pályájával. Itt a tengerészgyalogossal kell az egyre erősödő Alien hullámokat visszaverni, amíg csak bírjuk szuflával.

Multi tekintetében már annál bővebb a kínálat, a szokásos, kötelező Deathmatch, Team Deathmatchek mellett sikerült az AvP univerzumba remekül illeszkedő módokat kreálni, mint a Predator Hunt, ahol egy ragadozó vadássza le a védekező embereket, vagy az Infestation, azaz fertőzés, ahol az Idegenek veszik üldözőbe a puhatestű humán egyedeket és leterítve egyet, az illető Alienné változva folytatja pályafutását. Kiemelném, hogy ez a szekciója a játéknak nem feltétlenül fog tetszeni mindenkinek, mert a mai pörgős slágerekkel ellentétben a megfontolt, lopakodós közelharcra helyezi a hangsúlyt. 



Prezentáció és hanghatások terén nem lehet rossz véleménnyel illetni, bár utóbbiak lehettek volna erőteljesebbek is. A kevés pálya ellenére remek, változatos helyszíneket kapunk, mint a dzsungel, piramis, ősi romok, labor, kolónia, finomító és ezek mind részletes kidolgozottságot nyertek a megjelenítés terén, erőteljesen árasztva magukból az Alien filmek hangulatát, köszönhetően a belsőfejlesztésű Asura Engine–nek.

A második részt túlszárnyalta, az első, alapot jelentő epizódot már nem sikerült. Ennek ellenére egy remek szórakozást képes nyújtani az AvP univerzum keretein belül. A fejlesztők hozták a kötelezőt, éppen ezért a felmerülő új elemek kissé kidolgozatlanok, a régi hangulat csupán nyomokban lelhető fel és látszódik rajta, hogy nem fordítottak kellő időt és energiát arra, hogy teljes mértékben remekbe szabott játékot adjanak ki kezeik közül… iparos munka, de a remek fajtából. Aki kicsit is vonzódik az Alien és Predator világokhoz, annak kötelező vétel, hisz az utóbbi tizenegy év legjobb, a témát feldolgozó játéka.

7 pont

Műfaj: belsőnézetes akció (FPS)

Megjelenés éve: 2010 (Xbox 360, PS3, PC)

Fejlesztő: Rebellion Developments

Kiadó: SEGA

Zerko