Egy kisváros, melynek lakói súlyos titkot hordoznak magukban, mélyen eltemetve a feledés homályába, mindaddig, amíg valaki meg nem sejt valamit róla és az emlékezés morzsája pont elég, hogy a régmúlt gonosza feltámadjon, álmaikban lesve áldozataira.
A rettegés egyre táplálja a rémet, mely csak az óvatlan pillanatra várakozik, hogy áldozata szervezete feladja a küzdelmet és álomba merüljön. Chris a helyi kávézóban találkozik barátjával Deannel, hogy segítségére legyen, ám elég egy óvatlan pillanat és a férfi átvágja saját torkát.
Chris képtelen belenyugodni Dean öngyilkosságába és gyerekkori barátai segítségét kéri annak kiderítésére, hogy mi állhatott a háttérben, de ők sorra utasítják el őt, nevetségesnek tartva félelmét, mígnem Freddy Krueger, a múlt démona sorra bukkan fel álmaikban és brutálisan lemészárolva őket, begyűjti bosszújának skalpjait.
Napjainkban igen erősen megmutatkozik Hollywood terméketlensége, amikor 20-30 éves filmeket vesznek elő sorozatosan és készítenek belőle remake-et, a számtalan képregény adaptáció mellett. Eme terméketlenség a horror filmek területén még inkább megmutatkozik, amikor sorozatosan újraforgatott filmekbe fut az ember és már erősen felmerül az újdonság utáni vágy, mivel ezek az újragondolások az eredeti sikeres mű ellenére sem szavatolják a szórakoztató tartalmat. Az újabb smink, maszk és CG technikák ellenére is, kevés az olyan mű, ami képes lenne az eredetivel felérni hangulatában, főként, hogy a ’80-as évek horror filmjeit valami megfoghatatlan atmoszféra szokta átjárni, mely csontig hatolóan képes az emberben borzadályt kiváltani.
Szóval Freddy Kruger sem kerülhette el a neki szánt végzetet és történetét újraforgatták, hisz ismét itt egy generáció, akinek el lehet adni a sztorit, de az eredeti változat nem éppen a fogukra való, annak régi mivolta végett. A fentiek tudatában nem alaptalan, hogy keserű szájízzel ültem neki a film megtekintésének és a legszörnyűbb gyalázatra készültem fel, ám kellemeset csalódtam az egész műben, mivel az egy igen tisztességes remake lett. A sztorit még alaposabban kidolgozták, mint az eredetiben, a környezetet tökéletesen alkották meg, a kellő háttérrel megtoldva, Freddy karakterét komolyabbra vették, maga lett a megtestesült könyörtelenség, amit a bosszú fűt. Az alapvető momentumok szóról szóra egyezést mutatnak a ’84-es alkotással, ám helyenként lecsíptek belőle, másutt pedig toldozták, mindezekkel a film minőségét emelve.
Egy igen erős pozitív csalódás volt a Rémálom az Elm utcában, ám egy kérdés minden rajongóban fel fog merülni: Hol van Robert Englund? Szó se róla, Jackie Earle Haley tökéletesen megállja helyét, sőt, mint említettem elmélyíti Freddy karakterének félelmetes mivoltát, ám az eredeti részek kedvelői mindenképp hiányolni fogják Englundot, aki nélkül még nem született meg Elm utcai rémálom.
A filmet bátran merem ajánlani minden horror kedvelőnek, még azoknak is, akik a régi epizódok szerelmesei, fényévekkel jobbra sikeredett, mint a 2009-es Péntek 13, melynél szintén Michael Bay látta el a produceri szerepkört.
Műfaj: horror
Műsoridő: 98 perc
Debütálás éve: 2010.
Rendezte: Samuel Bayer
Forgatókönyv: Wesley Strick, Eric Heisserer
Főszereplők: Jackie Earle Haley, Katie Cassidy, Rooney Mara, Kyle Gallner, Thomas Dekker
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése