Az asszaszinok és templomosok évezredes háborújának kulcsfigurája visszatér, hogy ismét egy letűnt kor személyének bőrébe bújjon, átélve annak emlékeit.
Továbbra is Desmond nyújtja az asszaszinok számára a győzelem kulcsát a templomosok felett, ám ehhez nélkülözhetetlen az Animus révén visszatérnie a távoli múltba, egészen pontosan a reneszánsz Itáliába, hogy őse, Ezio Auditore emlékeit újraélve, közelebb jussanak a teremtés igazságához és az azt szolgáló ereklyékhez.
Számos kritika érte az első részt, köztük az igen monoton mellékküldetések végett, melyek nélkülözhetetlenek voltak a főmissziók megnyitásához, így hát az Ubisoft fejlesztői minden kreativitásukat összeszedve estek neki a folytatásnak, hogy valami többet, szebbet és nagyobbat alkossanak, nem utolsó szempontként véve figyelembe a változatosságot.
Több-kevesebb sikerrel ezt végre is hajtották.
Több-kevesebb sikerrel ezt végre is hajtották.
Maga a korszak, a reneszánsz Itália több városának megválasztása a játék színteréül, egy roppant ügyes húzás volt. Ez a korszak számos olyan történelmi eseménnyel és legendával rendelkezik, ami remek táptalajt szolgáltat a misztikus történet számára, melynek középpontjában a firenzei nemes, Ezio Auditore áll, aki bosszút esküszik családjának lemészárlásáért, ekkor még nem sejtvén, hogy számos segítője fog akadni vendettájában, hisz apja titkon az asszaszinok szervezetének tagja volt, egyben esküdt ellensége az őt kivégző templomos csoportnak. Ezio előtt hosszú út áll, hogy örökletes tehetségén túlmenően újabb tapasztalatokra is szert tegyen a csendes gyilkolás művészetében.
A kezdeti firenzei gyilkosságokat követően, amikor is szépen apránként lépdelünk előre az emlékfoszlányokban és derítjük fel Ezio múltját - aminek fontossága az ereklyékkel kapcsolatos tudásában rejlik -, más helyszíneken is meg fogunk fordulni, így bukkan fel Velence, Toszkána, San Gimignano, majd a záróakkordokra Róma (az egyetlen kivétel, ami nem szabadon bejárható), kellő változatosságot biztosítva a helyszínek tekintetében, melyek mindegyike történelmileg hű modellezést kapott nevezetes építményeik révén. Mindennek köszönhetően bámulatos látványt képesek festeni a reneszánsz városok, ahogy a helyszínekre érkezve a szemünk láttára épülnek fel azok az emlékekből táplálkozva, de a történelmi szál felbukkan a sztoriban is, ahogy a kor kiemelkedő személyei összefonódnak a Medici bankár család ellen szőtt összeesküvésben, többnyire hitelesen ültetve be az asszaszinok és templomosok háborúját a korszak eseményeibe.
Persze mit sem érnének a változatos helyszínek, ha nem rendelkeznének számos tevékenységgel. A főtörténeti küldetések mellett -melyek egymást követően szabadon elérhetőek- szabadon választható mellék missziók között válogathatunk. Bármelyikbe is fogunk bele, sajnálatos módon mindkettőt jellemzi a repetitív monotonitás, mivel nem fogunk mást csinálni a történet során, mint ellenfeleket levadászni, egyre erősebb védelmen verekedve át magunkat, vagy követni személyeket, esetleg Ezio egy ismerőse által szemrevételezni a várost. A mellékküldetések valamivel változatosabbak a levélkézbesítéssel, félrelépő férjek erőszak általi jobb szemléletre térítésével, a megszabott időkereten belül zajló akrobatikus versenyekkel, de természetesen itt is felbukkannak a bérgyilkosságok. A leginkább eltalált, és egyben kedvenc küldetésem, a sírhelyek felkutatása, melyek a nevezetes építmények belsejében lelhetőek fel, és a szarkofágokhoz vezető út nem csak hosszas, hanem számos a Prince of Persiara emlékeztető akadállyal van telepakolva, ahol akrobatikus mozdulatok révén kell A pontból B-be eljutnunk, de szintén ezen elemeket halmozva deríthetjük fel a templomosok titkos búvóhelyeit.
Ezek az akrobatikus mozdulatok képezik a játék gerincét, hisz szabadon mászhatunk fel az épületek falain, ugrálhatunk tetőről tetőre, vethetjük le magunkat a magasból a szénakazlakba és egyensúlyozhatunk különféle padkákon, fel és lekapaszkodva a városok bármely építményén. Persze aki nem csak lopakodni szeretne és orvul gyilkolni, hanem az ellenfeleket heves küzdelem során kardélre hányni, annak rendelkezésére állnak az igen széles skálán különféle fegyverek, egy alaposan átgondolt és élvezetesre csiszolt harcrendszer keretén belül.
A számos érmetsző között, az alapvető assassin pengék, tőrök, kardok, harci kalapácsok állnak rendelkezésre, mint elsődleges fegyverzet, addig a másodlagos gyilkoló eszközöknél olyan különlegességeket lelhetünk fel, mint a dobókés, füstbomba, vagy a méreganyag, mellyel fegyverünket vonhatjuk be, de akár a kezdetleges pisztolyt előrántva is leteríthetjük ellenségeinket. Ezek mellé társulnak az igencsak fantáziadús mozdulatok, így a kettő kombinációjából látványos harcok kerekedhetnek. Sajnos kombózásra nincs lehetőség és Ezio csupán egy gombot ismer a támadásra a kontrolleren, viszont ezt kárpótolja a védekezés, kitérés, és visszatámadó mozdulat, mely utóbbi a legélvezetesebb mind közül, hisz az ellenfél támadásakor, ha kellő időben nyomjuk le a reflektáló mozdulatot, akkor Ezio egy halálos döféssel támad a védtelenül maradt katonára.
A számos érmetsző között, az alapvető assassin pengék, tőrök, kardok, harci kalapácsok állnak rendelkezésre, mint elsődleges fegyverzet, addig a másodlagos gyilkoló eszközöknél olyan különlegességeket lelhetünk fel, mint a dobókés, füstbomba, vagy a méreganyag, mellyel fegyverünket vonhatjuk be, de akár a kezdetleges pisztolyt előrántva is leteríthetjük ellenségeinket. Ezek mellé társulnak az igencsak fantáziadús mozdulatok, így a kettő kombinációjából látványos harcok kerekedhetnek. Sajnos kombózásra nincs lehetőség és Ezio csupán egy gombot ismer a támadásra a kontrolleren, viszont ezt kárpótolja a védekezés, kitérés, és visszatámadó mozdulat, mely utóbbi a legélvezetesebb mind közül, hisz az ellenfél támadásakor, ha kellő időben nyomjuk le a reflektáló mozdulatot, akkor Ezio egy halálos döféssel támad a védtelenül maradt katonára.
A korábbi epizódhoz képest, rejtőzködésünk is alapos átszabáson esett át. Nyugalmi állapotban, amikor az őrök nem Ezio után forgatják fel a várost, egyszerűen elvegyülhetünk a sétáló tömegben, leülhetünk a padra, vagy felbérelhetünk a főhőst kísérő tolvajokat, esetleg kurtizánokat. Ha már felkeltettük az őrök figyelmét valamely gaztettünkkel, akkor még mindig belevethetjük magunkat a szénakazalba, vagy a sétáló lakosságot megbolygatva pénzt szórhatunk szét a földön, hogy üldözőink átessenek a tallérokért rohanó embereken. Amennyiben harcba keverednénk, viszont sebesen szeretnénk tovább állni, elegendő a földről egy maréknyi homokot felszedve azt az őrök arcába hajítani, hogy garantáltan szem elől tévesszenek bennünket, majd pedig a körözöttségi plakátokat letépdelve csökkenteni a városban felkeltett figyelmet.
Ezúttal bevezetésre került a pénzhasználat is, melynek szerepe a korábban említett fegyverek megvásárlása az üzletekben, az életerőnket növelő páncélzatok mellett, és utóbbi visszatöltésére szolgáló gyógyszereket. Kiadásainkat a katonák kifosztásából, tolvajlásból, a küldetésekért járó összegekből, a templomosok futárjainak levadászásából, de leginkább Monteriggioni-ban található villánk bevételeiből fogjuk fedezni. A menedékhelyül szolgáló villát és annak környezetét építészünknél fejleszthetjük, renoválva a kisváros építményeit (bank, fegyverkovács, szabó, orvos, műkereskedő), majd pedig fokozatosan fejlesztve azokat.
A rengetek mellékküldetés mellett helyet kaptak a gyűjtögetős feladatok is, mint például a város felderítését szolgáló viewpointok és madártollak felkutatása, de Monteriggioni-ban szobrokat is keresgélhetünk, míg Altair ruhájának megnyitásához az asszaszin sírhelyeken fellelhető korongokat kell felkutatni és azt a megfelelő helyen aktiválni. De van egy további gyűjtögetni való, ami a legérdekesebb mind közül, és annak fontos történeti tartalma végett senkinek sem szabad kihagynia, ez pedig a történelmi épületeken elrejtett különféle szimbólumok, melyekkel a menüben felbukkanó „The Truth” - azaz az igazságról a fátylat lerántó videó egy-egy képkockája nyitható meg.
Tartalom bőven áll rendelkezésre, akár a 40. órába is átléphetünk, ha 100%-ra szeretnénk teljesíteni a játékot, mely tagadhatatlanul rengeteg fantáziadús változtatáson esett át az első rész óta, viszont ezúttal sem sikeredett tökéletesre, sajnos közel sem. A történelmi szálakba ágyazott történet többnyire eseménytelen és vontatott, nehézkesen indul be, majd pedig hamar leül, az átvezető filmek gyatra rendezése és jónak nem nevezhető szövegkönyve csak fokozza az érdektelenséget. Azt hiszem a játék minden veleje a záróakkordokba és az igazságba lett belezsúfolva, nem tartogatva a köztes időre érdekfeszítő dolgokat, ami alól a jelenben játszódó szál képez kivételt.
Ennél lényegesen nagyobb problémát jelentenek az immár változatosabb, de még mindig monoton és többnyire unalmas mellékküldetések, és sajnos ezeket a jelzőket tudnám adni a fő missziókra is, melyek csupán időnként mutatnak némi változatosságot, ezek közül is a legerősebb az, amikor a da Vinci által összetákolt szárnyakkal kell a város felett repülve a célterületre bejutni. Bármennyire is változatos lett a harcrendszer, a kombózás lehetősége számomra hiányzott, hisz ha már lehet különféle kardokkal is harcolni, akkor ez elengedhetetlen, főleg, hogy egy akrobatikus képességekkel rendelkező gyilkos áll a főszerepben.
Ezio akrobatikája is hibádzik némileg, mivel képes a leglehetetlenebb módokon is interakcióba lépni a környező tárgyakkal, mozdulatai pedig a mászások során nem eléggé folytonosak, hiába is állna rendelkezésére újabb kapaszkodó, ha a kamerát kicsit elbillentjük, már nem érti mire is szeretnénk utasítani. Ami viszont a leginkább zavart, hogy a játékban nem lehet meghalni, kivétel, ha valami ügyetlen mozdulat árán nem zuhanunk a mélybe, nagyon-nagyon magasról. Nehézségi szint nincs, de ez így is szokott lenni a sandbox játékok esetében, viszont a meglévő nagyon könnyűre lett belőve, de lehet ez nem véletlen, hisz így bárki sikerélményt érhet el benne. Bármennyire is lett sokkal tartalmasabb, szebb, nagyobb és kreatívabb a második rész, ezek összessége képes alaposan lenyomni a játékélményt és számos alkalommal fullad az unalomba.
Ezio akrobatikája is hibádzik némileg, mivel képes a leglehetetlenebb módokon is interakcióba lépni a környező tárgyakkal, mozdulatai pedig a mászások során nem eléggé folytonosak, hiába is állna rendelkezésére újabb kapaszkodó, ha a kamerát kicsit elbillentjük, már nem érti mire is szeretnénk utasítani. Ami viszont a leginkább zavart, hogy a játékban nem lehet meghalni, kivétel, ha valami ügyetlen mozdulat árán nem zuhanunk a mélybe, nagyon-nagyon magasról. Nehézségi szint nincs, de ez így is szokott lenni a sandbox játékok esetében, viszont a meglévő nagyon könnyűre lett belőve, de lehet ez nem véletlen, hisz így bárki sikerélményt érhet el benne. Bármennyire is lett sokkal tartalmasabb, szebb, nagyobb és kreatívabb a második rész, ezek összessége képes alaposan lenyomni a játékélményt és számos alkalommal fullad az unalomba.
Az Assassin’s Creed 2 teljesítménye hullámzó. Vagy éppen el vagyunk ragadtatva valami újdonságon és annak használatán, esetleg valami fordulat esik meg a történetben, vagy pedig repetitív feladatai végett az unalom rabjai leszünk. A sorozat rajongói szerint a legjobb epizódot képviseli a második rész. Nos, ez egy jó játék, nem több. Éppen ezért a sorozat többi részére nem is vagyok kíváncsi ez alapján. Egy dolog végett viszont könnyen elképzelhető, hogy minden egyes rész kap egy végigjátszást, az pedig az epizódról epizódra tovább gördített történet az asszaszinok és templomosok között. Az igazság elhelyezése a játékban óriási potenciál, csak úgy, mint a jelenben játszódó elvarratlan szál, így a történelmi vonallal egybeágyazva hatalmas kíváncsiságot ébreszt a játékosban a folytatás iránt.
7 pont
Műfaj: külső nézetes sandbox akció
Megjelenés éve: 2009. (Xbox 360, PlayStation 3) 2010. (PC, Mac)
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Kiadó: Ubisoft
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése