2015. április 30., csütörtök

Böngészde - My Lands bemutató


A My Lands egy ideje már halmozza sikereit nyugaton, amit hazánkban is kíván folytatni, teljesen magyar nyelven, és a játék nyújtotta különlegességhez - mellyel ki kíván tűnni a böngészős játékok garmadájából -, szükséges pénzkivonási számlatámogatással.
Mindenképp a legérdekesebb motívuma, hogy a játékban fellelhető fizetőeszközt, a fekete igazgyöngyöket, valós pénzre lehet váltani, de mielőtt erre részletesebben is kitérnék, vessünk egy hosszas pillantást, egy a véleményem szerint ennél is lényegesebb dologra, hogy milyen játékmenetet kínál a My Lands.
A The Settlers Online-ban eltöltött évek után, és a Heroes: Kingdoms (a HoMM böngészős változata) megszűnését követően, hosszasan kellett keresgéljek mire egy olyan játékra bukkantam, ami képes volt az érdeklődésemet felkelteni valami egyedi vonásával, kidolgozott játékmenetével és a folytonos élményt fenntartó rendszerével.



Így bukkantam a My Landsre, ami egy valós idejű fantasy stratégia, az alapokhoz erősen merítve a Heroes: Kingdomsból, de egy lényegesen összetettebb rendszerbe helyezve azt.
Első lépésünk, a faj választás lesz, ahol a lovagok, elfek, sötét elfek és démonok közül kell valamelyikükre tennünk voksunkat, melyek nem csak lényeik és építmények külső megjelenésében különböznek, hanem mindegyikükhöz tartozik egy adott bónusz. Ezt követően máris szerény birodalmunkban találhatjuk magunkat, ahol a menüket végigvizslatva, a játék komplexitásának csak egy szeletét kapjuk meg. Központi épületünk a fellegvár lesz, melynek fejlesztése nem csak populációnkat, raktár kapacitásunkat és egy adott nyersanyag termelését növeli, hanem az általunk elfoglalt cella beépíthetőségének mértékét is. Minél fejlettebb fellegvárral rendelkezünk, annál távolabb terjeszkednek városunk falai és válnak beépíthetővé az ezen kívül eső, de a cellához tartozó területek.
Az épületek több csoportba vannak osztva, annak megfelelően, hogy kitermelő, városi, harcászati, védő, vagy éppen speciális építményről van-e szó, melyek összessége második pillantásra is egy terebélyes listát tesznek ki. Ezek az építmények fogják birodalmunk gazdaságának alappilléreit nyújtani, a különféle bányák és a lakóházak elhelyezésével, majd gazdaságunk kellő mértékű fejlődésével alkimista laborok biztosítják számunkra a fastruktúrába rendezett fejlesztések megnyitását. A katonai épületek a nyolcféle lényből összeálló, ütőképes sereg felállítását teszi lehetővé, míg a védelmi építmények birodalmunkat vértezi fel kellő erővel egy-egy ostrom visszaveréséhez.
A speciális épületek közt leljük fel a birodalom terjeszkedéséhez nélkülözhetetlen egységeket, mint a gyarmatosítók, kémek, kémelhárítók, expedíciós csapatok, kereskedők, hogy a négyzetrácsra osztott világtérképre kilépve, kapcsolatba lépjünk azzal, barátságos, vagy éppen ellenséges módon. Az építkezésekhez és egységképzéshez, négy alapvető nyersanyagot (fa, kő, arany, gabona) fogunk igénybe venni lakosságunk ereje mellett, majd ezek upgrade-eléséhez már nélkülözhetetlenné válik a vas is. Minden rendelkezésünkre álló cselekvés (missziók irányítása, építkezés) jelentősen korlátozva van a kezdetekben, és számos funkció nem elérhető, így azokat fel kell oldanunk és továbbfejlesztenünk a laborok által kitermelt kutatópontok segítségével. A fejlesztések között számos létfontosságú bónusz nyitható meg, amellett, hogy minden egyes épület vagy egység upgrade-elés is itt kapott helyet, amíg a struktúrák fejlesztésével, termelés vagy képzés mennyiség növelést érhetünk el.
Idővel eljuthatunk odáig is, hogy hőst béreljünk (kocsmaépítés+kapitány rang), majd irányítás alá vonva küldhetjük seregünk élén különféle missziókra, hogy a begyűjtött tapasztalati pontokból, nem elhanyagolandó képességeit fejlesszük minél hatékonyabb szintre, majd ereklyéket zsákmányolva, felruházzuk további bónuszokkal. Az ilyen missziók között szerepelnek a romok, melyeket először expedíciós csapatunkkal kell a térképen felkutatni, majd kikémlelve annak védelmi erejét, seregünkkel feldúlhatjuk a szörnyek városát, hogy nem csak a fosztogatásból befolyó nyersanyagokra vagy rabszolgákra, hanem fekete igazgyöngyökre is szert tegyünk, mellyel a játék különféle prémium szolgáltatásait vehetjük igénybe. Ilyen gyöngyöket nyerhetünk ki a sóstavak elfoglalásával is, folytonos termelés alá vonva ezeket, amíg csak élettartamuk bírja, a grailok pedig véletlenszerűen változtatják a pozíciójukat minden 24 órában, minek következtében rövid időre korlátozva szállhatunk harcba értük. Persze a csatározások nem csupán ezekért, hanem a többi játékos seregeinek felmorzsolásáért, városaik feldúlásáért, és a szintén a térképen felbukkanó bányákért, aknákért is zajlanak, melyek elfoglalása további nyersanyag lelőhelyet garantál a játékosnak.
A számtalan harci tevékenység mellett nem árt kellő védelemmel is rendelkeznünk, hisz a romokban fészkelő szörnyekről, gyakran úgy szerez tudomást a játékos, hogy támadást indítanak a városa ellen. Ehhez külön repertoárral rendelkezik a játék az építmények listáján, amellett, hogy városunk kapuját is bezárhatjuk, ám ez több órába is beletelik, és ekkor teljes egészében elszigeteljük magunkat a külvilágtól. Az egységek felépítése a kő-papír-olló rendszert követi, magyarán mindennek megvan a maga ellenszere, ám igen sajnálatos, hogy a csaták végkimeneteléről, csupán egy értesítést kapunk levélben, összegezve veszteségeinket és az okozott károkat.



A folytonos figyelmet remekül tartják fenn a különféle, hétről hétre megrendezett bajnokságokkal, melyek között akad zászlógyűjtés és támadó/védekező módokra építő kihívások. Ha mégis inkább békés módon szeretnénk tevékenykedni és nem beleavatkozni a klánok ütközeteibe, a számtalan romfelderítés mellett adva vannak feladatok is, melyeket teljesíthetünk különféle jutalmak fejében.
Ez utóbbiakban erős kivetnivaló, hogy a korlátozott ideig elérhető feladatok, igen gyakran fizetősek, azaz gyöngyökért cserébe teljesíthetőek csupán, szépen rávezetve a játékost a fizetőeszköz megvásárlására, melyek egyébként aukcióra is bocsájthatóak a játékbeli aranypénz fejében, melyet mi magunk is termelhetünk könnyedén a kereskedőboltokkal. És akkor itt térnék ki a kinyerhető valós pénzszerzésre, mely elsőre remekül hangozhat, főleg, ha rápillantunk a kezdőképernyőn díszelgő dollár milliókra, melyeket a játékosok már megkerestek a gyöngyök beváltásával. Jómagam nem próbáltam ki a fizetős rendszert, ám nem nehéz utánaszámolni, hogy mekkora deficittel is képes ez járni, még ha 24 órában is felügyeli az ember a játék menetét.
A pár hetes próbaidőszakot követően, lehetőség nyílik, hogy a játékos válasszon az előfizetéses vagy ingyenes verzió mellett, mely döntés véglegesnek minősül. Aki az ingyenes mód mellett dönt, annak már csak a prémium előfizetés válik lehetővé, ahol csupán valós pénzért vásárolhat különféle megszokott extrákat, ám a gyöngyök nem beválthatóak. Amennyiben mégis kísérletbe vágna valaki, az számítson a nem éppen alacsony, kb. 5000 forintos havidíjra, melyet igen hosszasan fog csengetni, mire egy gyöngyöt is be fog váltani a számláján ismét forintra, mivel azok azért nem olyan könnyedén megszerezhetőek.
Először is, hosszú hónapokba telik, mire odáig juthat a játékos, hogy harcba szálljon a gyöngykitermelő objektumokért, mert ehhez nem csekély haderőre és szervezésre lesz szükség. Addig csupán a romokból kinyerhető, szintektől függetlenül 1 darab jutalom gyöngyöt zsebelheti be, ám a romok is eléggé ritkaság számba mennek, havonta kb. 15-20-ra bukkan az ember, ami némileg növelhető új városok alapításával és további expedíciós egységek képzésével, ám a befizetett összeg nem térülhet vissza csupán ezekre támaszkodva és számos romot nem támadhat a játékos, amennyiben az alacsonyabb szinten van, mint önmaga. Összegezve: a főoldalon szereplő kifizetések szépen mutatnak, ám akik ezt a pénzt kinyerték a játékból, azok a többszörösét fizették be, és csupán csekély összeget nyertek vissza, szóval a kecske bizton jól lakik, de a káposzta nem marad meg.
Viszont a játéknak ezt a részét félretéve, egy roppant élvezetes és összetett stratégiai játékban merülhet el az ember, ami a hardcore és casual játékosoknak egyaránt ajánlható, bár utóbbiakat el fogja riasztani a komplexitás, de nem kell félniük, mert idővel át fogják látni a rendszert és nem kell rögvest fejest ugrani a temérdek funkcióba. Utóbbiak oldalán szól az is, hogy igen hosszú ideig áll rendelkezésre a kezdő védelem (harci szerveren 14, amíg a bánya szerveren 60 nap), majd ezt követően sem kell az erősebbek zsarnokoskodásától tartaniuk, hisz a csatákat kizárólag az azonos erőosztályba tartozók vívhatják, azaz erősebb nem támadhat gyengébbet, csak azonos rangút, vagy magasabbat.



A rá szánt idő pedig teljesen tetszőleges, a játék nem igényel folytonos jelenlétet, akár napi 5 perccel is jól el lehet szórakozni vele, de a komolyabb igényeket egyaránt kielégíti, így pár órára is el lehet veszni a My Lands világában, mely előtt nem árt a kissé felemásra sikeredett magyar nyelvű lexikont is átlapozni. Bátran ajánlom mindenkinek, főleg, hogy csupán egy magyar szerver érhető el, ahol csupán 1600 aktív játékos van, így bárki teret nyerhet magának, viszont meg van a kellő létszám a folytonos csatározásokhoz. Tessék menni és benépesíteni a szervert, egy próbát mindenképp megér.

Műfaj: valós idejű stratégia
Megjelenés: 2011.
Fejlesztő: Elyland
Kiadó: Elyland
Zerko  

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése