2017. április 29., szombat

Mobil - The Smurfs' Village


Vannak bizonyos jelei az öregedésnek, ezek közé tartozik, hogy az ember egyik napról a másikra nem kapcsol már soha többé rajzfilm csatornára, sőt a jelenkori sorozatok és CG förmedvények elkezdik irritálni, ám kellemes nosztalgia hangulattal tekint vissza gyermekkorának kedvenceire, bizonygatván, hogy bezzeg, azok még rajzfilmek voltak.
Számomra ezek közé tartozott a Hupikék törpikék, eredeti kevésbé kreatív címén, The Smurfs, melynek népszerűsége, cseppet sem lankadt napjainkra, amit jól példáz, hogy két élőszereplős mozifilm is születhetett belőle nem is oly régiben, melyet a rajzfilm kedvelői - legyenek azok gyerekek, vagy felnőttek -, eleven rémálomként élhettek végig, mintha egy Kafka költötte szürreális és groteszk világba csöppentek volna.
Éppen ezért is képes oly kellemesen hatni az ember számára ebben a tucatgyártmányokkal bíró világban, ha érkezik egy eredeti elgondolás - melynek eredetiségének gyökerei még a ’80-as évek végén keresendő, azaz nincs új a nap alatt, csupán terméketlenség, vagy finomabban szólva alkotói válság ütötte fel a fejét a világban, már jó ideje -, mint a Smurfs’ Village, ahol kedvünkre építgethetjük Aprajafalvát.
A játék számtalan opciót kínál, hogy tetszés szerint húzzuk fel a gombaházakat, rendezzük az utcákat saját kedvünk szerint, de persze mindehhez töméntelen pénzre (később nyersanyagra) is szükségünk lesz, amit a veteményesek, gyümölcsösök és virágágyások művelésével zsebelhetünk be.



Ismételten egy széles palettán válogathatunk a temérdek növény közül, hogy éppen melyiket kívánnánk termelni a megvásárolt parcellákon, vagy éppen melyiknek a termési ideje felel meg leginkább számunkra, aminek függvénye az aratáskor vagy szüretkor kinyert pénzjutalom és tapasztalati pont.
A játék minden mozzanatunkhoz tapasztalati pontokat köt, minek következtében folyamatosan lépdelünk egyre magasabb szintekre, hogy újabb épületek nyíljanak meg számunkra, szert téve a speciális törpöket rejtő építményekre, mint Bányásztörp, Hami vagy Ügyi, akik mind rendelkeznek egy-egy minijátékkal, hogy ezek napi szinten történő teljesítésével, újabb tapasztalati pontra és pénzjutalomra tegyünk szert. Sajnálatos módon ezek a kis játékok nagyon bugyuta szinten mozognak, akad közöttük egy-egy ötletes, amit megkedvelhet az ember, de egyszerűségük inkább a gyerekeknek kedvez.
Természetes módon - mint minden free to play játék -, a Smurfs’ Village is rendelkezik valós pénzért vásárolható, egyedi fizetőeszközzel, ami ezúttal a törpáfonyát jelenti, ám nagyon sok programtól eltérően, nem is kell túl nagy kitartást fektetni bele, hogy ezekhez is hozzájusson a játékos, és bezsebelje az ennek fejében vásárolható épületeket és kellékeket. Utóbbiaknál aztán felbukkan minden, amit csak a rajzfilmsorozatban láthattunk, ismételten a bőség zavarába helyezve a játékost, de éppen ez adja a játék egyik varázslatos hangulatát, hogy a temérdek lehetőség révén, saját, egyedi törp falunkat építhetjük fel, pompás, meseszerű prezentációba csomagolva.
Hogy még pontosabban fejezzem ki a tartalmi bőséget, a játék szavatossága száz és száz órákra elegendő szórakozást nyújt, mely ennek ellenére nem igényel folytonos odafigyelést, éppen ezért, amikor kedve támad az embernek, terelgetni kezdi törpjeit az új falu építgetésére és a gazdálkodásra, hogy a későbbiekben a térkép újabb területekkel bővüljön. Nem akarom spoilerezni a tartalmat, éppen ezért csak annyit említek, hogy az érdeklődést folytonosan képes fenntartani az újabb és újabb területek feltárásával vagy megvásárlásával, hogy falunk egyre terebélyesebb méreteket öltsön, néhány meglepetést is tartogatva a program, ha már az egyszerű kis történet, mely csupán a küldetéseket hivatott összekötni, kevésbé lebilincselő. A szavatosságot pedig kiváltképp erősíti, hogy a mai napig érkezik frissítés a játékhoz, további új tartalmakkal bővítve az alapból sem szerény kínálatot.
Bátran ajánlom mindenkinek ezt az ingyenes játékot, akik kicsit is kedvelik, vagy kedvelték egykoron a rajzfilmet. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes simcityzést fog nyújtani Aprajafalva.

Műfaj: városépítős menedzsment
Megjelenés: 2010. (Android, iOS)
Fejlesztő: Flashman Games
Kiadó: Flashman Games
Zerko  
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése