2018. június 16., szombat

Mobil - South Park: Phone Destroyer


Ezúttal a cowboyok és indiánok között vívott csatározást választják a srácok, hogy egy kártyajáték keretein belül dőljön el, kinek az oldala nyeri az összecsapásokat.
Ahogy az a nagygépes verzióknál lenni szokott, a South Park kölykei egy a fantáziájuk által életre hívott játékba keverednek, ahol Cartman képviseli a cowboyokat, Stan pedig az indiánokat, majd a fejezetekben előrelépkedve nyílnak meg az újabb tematikák, köztük a képregényhős paródiával és a klasszikus, a The Stick of Truth által is feldolgozott fantasy jelmezekkel.



Az sem újdonság, hogy az iskolába érkező új fiú lesz karakterünk, melyet teljes egészében mi kreálhatunk meg a rendelkezésekre álló elemekből, hogy a már kezdetekben legendák által övezett szereplőt, a csatába vigyük telefonjával, ugyanis a gyerekek játékában elengedhetetlen a modern technika, mivel ennek révén idézik meg a különféle támadó erőket, melyek kártyalapok formájában jelennek meg a kijelző alsó részében sorakozva.
A kártyás játékoknak megfelelően, itt is minden lapnak megvannak a maguk támadó és életerő értékei, valamint adott energia pontért idézhetőek meg a csatatérre, de mivel a harcok valós időben zajlanak, ezért energia csíkunk is valós időben töltődik vissza apránként, hogy újabb viccesebbnél viccesebb karaktereket hívjunk az ütközetbe, vagy speciális támadásokat, úgynevezett varázslatokat indítsunk ellenfeleink ellen, mint a lávafolyam, villámcsapás, vagy a terültre ható szuper szellentés.
A pakli folyamatosan bővíthető és újabb lapok nyerhetőek, hogy egy komplett sereggel rendelkezzünk az egyre nehezebb kihívások során, amikor is az automatikus scrollozásnál sorra bukkannak fel az indiánok, akiket le kell győznünk, hogy a minden pályához tartozó, a Stan által megidézett főellenféllel bánjunk el végezetül. Nem egy Hearthstone mélységű játék, mégis meglepően sok variációnk és lehetőségünk van a taktikázásra, minden karakter egyedi tulajdonságokkal bír, némelyeknél pedig extra támadás indítható a kellő időpontban, mint Cartmannel, aki vaktában kezd lövöldözni ellenfeleire, vagy akad amelyik elhalálozás esetén dob be egy ütős támadást, esetleg áldást, a kellő nyersanyag mennyiséggel rendelkezve pedig fejleszthetőek az értékek, ezek kimaxolásával pedig, ha van elegendő lapunk az adott kártyából, akkor upgrade-elhetjük. Szintén megfontolást fog igényelni a megfelelő pakli összerakása és a kasztok kijátszása, a lapok, illetve azok képességeinek kombinálása, ugyanis több csoportba vannak rendezve - amellett, hogy a tematikából is csak kettőt keverhetünk, a semleges karakterekkel megtoldva -, mint a közelharcosok, asszaszinok, vagy távolsági harcosok, azaz lövészek, melyek mindegyike remekül aknázta ki a humorforrását is. 
Ami azért is lényeges, mert a nagygépes játékokhoz képest, várható módon csekélyebb az átvezető filmek jelenléte, a poénok főképp a srácok között chat formájába zajló párbeszédekben bukkannak fel, hamisítatlan South Park stílusban, de visszafogottan, így összességében egy nagyon kellemes, könnyed, humoros játékot alkotva, ennek ellenére kellő kihívásokat és stratégiai mélységet is tartogatva, ami végett folytonosan a kedvenc lapjaink tuningolására leszünk szorulva, főleg, ha a PvP játékmódba tévedünk, már pedig muszáj lesz odatévednünk, ugyanis adott esetben csak akkor léphetünk tovább a fejezetek pályái között, ha kellő számú humán ellenfelet gyűrtünk le lapjainkkal.
Utóbbi végett is van, hogy folyamatos internet kapcsolatot követel a játék, illetve azt már sokan előre tudják, hogy a lapvariációk és fejlesztési lehetőségek végett, számos kiszereléssel rendelkező pakli vásárlási lehetőség is akadni fog, főleg, hogy egy ingyenesen letölthető játékról van szó, de semmi esetre sem muszáj élni ezekkel a pénzköltési lehetőségekkel, sem az egyjátékos kihívások esetében, sem pedig a remekül megalkotott, másodpercek alatt az adott szintünknek megfelelő ellenfelet találó PvP módban, sőt, a rengeteg különféle kommersz, ritka, epikus és legendás kategóriákba rendezett lap végett, nagyon csekély az esélye, hogy a horribilis áron mért csomagokból olyat nyerjünk ki, mint ami számunkra szükséges lenne, nem mellesleg kellő aktivitással a játékbeli fizetőeszközt nyerhetjük is, összekuporgatva pedig a battle pass befizetésével számos drága paklit nyitogathatunk.
A South Park: Phone Destroyer, egy meglepően könnyed, kellemes kikapcsolódást nyújtó és humoros játék lett, aminek nehézsége kellőképpen ki van egyensúlyozva, így aki szereti a sorozatot és kedveli a stratégiai kártyajátékokat - ami ráadásul nagyon szép, valós idejű akcióban elevenedik meg a kijelzőn -, annak feltétlenül ajánlom a játékot, de azok számára is, akik kedvelik a szériát, és belekóstolnának egy ilyen műfajú játékba, mert könnyed és egyszerű módon vezeti be a játékosokat a kártyacsaták világába. Minden ízében remekül megtervezett mobilos játék, de azért némileg több humort még el lehetett volna viselni.

Műfaj: oldal nézetes akció kártyajáték
Megjelenés: 2017. (Android, iOS)
Fejlesztő: RedLynx, South Park Digital Studios LLC
Kiadó: Ubisoft
Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése