Fekete lobogó - Assassin's Creed IV: Black Flag teszt

Minden népszerűsége ellenére is parlagon hever a kalózos téma, nem véletlen, hogy a Sid Meier’s Pirates! akkora klasszikussá tudott válni, mint amekkora hírnévre szert tett, de még ennek ellenére sem igazán akadtak próbálkozások a hosszú évek alatt. Erre a Ubisoft is felfigyelhetett, és ha már van egy jól működő harc és hajózási rendszerük az Assassin’s Creed III-ból, akkor a következő epizód miért is ne lehetne egy kalózos játék?

Annak idején azzal zártam az Assassin’s Creed II tesztet, hogy ha ez a legjobb része a sorozatnak, akkor a többire nem vagyok kíváncsi, csak közben az idő eltelt, megérkezett a Black Flag, ami még nagyobb népszerűségnek örvend, mint elődjei, ráadásképp kalózos témával nyakon öntve, így hát nem tudtam ellenállni az ajánlgatásoknak, és belevágtam a Black Flag által nyújtott kalandba. Nem bántam meg.

Nem csak a témába tenyereltek bele ügyesen, hanem a kivitelezésbe is, ugyanis adva van a Csóka nevezetű hajónk, mellyel szabadon szelhetjük a karibi térség hullámait, hogy kisebb-nagyobb szigetekre kössünk ki, majd térképezzük fel azokat, nagyobb városokban adjuk el zsákmányunkat, aminek forrása a kalózkodás, mert a hajózásaink során az utunkba kerülő brit vagy spanyol hajókra sortüzet nyithatunk, hogy a fedélzetükre kapaszkodva, birtokba vegyük szállítmányukat.

Egyértelműen a játék legizgalmasabb részéről van szó, amikor a kiszemelt hajót addig ágyúzzuk a többféle fegyverzetünkkel taktikázva, amíg elfoglalhatóvá nem válik, ekkor a közelébe hajózva megcsáklyázhatjuk legénységünk kíséretében, és átszállva a fedélzetre, a támadott hajó méretének megfelelően kitűzött célokat kell teljesítenünk, mint adott számú katona legyilkolása, a tisztek megölése, vagy a zászló levágása az árbocrúdról. A hajó elfoglalásával zsákmány üti markunkat, és döntés elé kerülünk, hogy mit kezdjünk a birtokunkba került tengeri járművel, felhasználva azt a Csóka javítására, körözöttségünk csökkentésére, vagy éppen az online funkcióként szereplő flottánk bővítésére.

Ha röviden össze kell foglalni, akkor ez adja a játék velejét, de egy megunhatatlan formában, köszönhetően a remek mechanikának és a kellően dinamikus és a Karib-tenger kalózai című filmet idéző zenei aláfestésnek, de az sem mellékes, hogy egy nagyon kellemes irányítást hoztak össze a tengeri csaták levezényléséhez, amihez párosul az Assassin’s Creed sorozatra jellemző harcrendszer, annyiban megfűszerezve, hogy előtérbe kerültek az egylövetű pisztolyok, de fejlesztéseinknek köszönhetően, ebből többet is magunkkal hordhatunk, ugyanis a bejárható szigetek népes állatvilággal rendelkeznek, melyeket levadászva, főhősünk, Edward Kenway számára barkácsolhatunk egyre erősebb holmikat a lenyúzott bőrökből.

Mégis a legfontosabb szegmense az egész játéknak az atmoszféra, ami mindig is jellemezte az Assassin’s Creed játékokat, ismételten egy remek korrajzzal rendelkező környezetet kapunk, mely árasztja magából a hangulatot, hogy a szigetvilág összes zegzugát bejárjuk, amire az is buzdítani fog bennünket, hogy számos újdonság került a játékba a melléktevékenységek terén, sokkal változatosabbá téve a teendőket. A tengeri ütközetek mellett erődítményeket is ostromolhatunk hajónkkal, hogy a védműveket lerombolva, bevegyük azokat a kapitány felkutatásával és megölésével. Hajónkkal a megfelelő helyekre tévedve, búvárharangokat ereszthetünk a mélybe, hogy elsüllyedt hajók roncsait kutassuk át a kincsek után, csempészbarlangokba lopózhatunk be, hogy zsákmányukat elorozzuk, kincses térképeket gyűjthetünk össze, hogy a koordináta és rajz alapján felkutassuk azok rejtekét, de jelen vannak a megszokott bérgyilkosságok is, csak ezúttal sokkal jobban megtervezett formában, immár lehetőséget kínálva a játékosnak, hogy feltérképezze a helyszíneket és több variációval tegye el láb alól a célszemélyt, ezzel kibontakoztatva ezeket a küldetéseket olyan formára, amilyennek eredetileg is lennie kellett volna. Utóbbinak van egy újabb változata, ami kimondottan a hajózáshoz kötődik, ezek a tengeri küldetések, amikor a megjelölt flottát kell felkutatnunk és likvidálnunk, de vadászhatunk cetekre, és persze jelen vannak az elengedhetetlen gyűjtögetések, animus töredékek, matrózdalok és kincses ládák után, töméntelen tartalmat biztosítva a játékos számára, változatosságának köszönhetően, már nem rendelkezve azzal a monotonitással, mint elődjei, mivel a szigetek furfangos útvonalakat rejtenek a dzsungel mélyén.

A főtörténetről nem esett még szó, ennek oka, hogy teljes mértékben elhanyagolható, az Assassin’s Creed játékok tekintetében is, meg amúgy is, mivel csak laza szálakkal kapcsolódik az univerzumhoz, ennek ellenére tartogatva pár érdekességet a sorozat kedvelőinek, de ezek főképpen a terjedelmes dokumentációból kerülnek elő, melyeket a jelen korban tárhatunk fel, a mini játékok révén feltört számítógépekből. 

A történet főszereplője, egy a letűnt civilizáció által hátrahagyott gépezet, az obszervatórium, ami a vérminták alapján kivetíti az illető jelenét, ezzel felbecsülhetetlen tudásra és az azzal járó hatalomra tehet szert a birtokosa, és természetesen a templomosok szeretnék birtokolni a masinát, hogy kontrollt gyakoroljanak a világ felett. Ebbe a keretbe lett beágyazva a kalózos történet, mely inkább van előtérben, csak sajnos roppant egy síkúan, unalmasan tálalva, valamint az egész feleslegesen el is lett nyújtva, aminek egyetlen előnye, hogy újabb és újabb remekül megtervezett küldetések kerülnek elő. Kár a történetért, mert jobb lett volna valamelyik felére jobban fókuszálni, mondjuk a kalózosra, ha már főképpen ilyen témájú játékról van szó, ez pedig jóval több potenciált rejtett volna magában.

Ugyanez érvényes a játék teljes egészére is, mivel valahol képtelen eldönteni, hogy mi is szeretne lenni (úgy, mint Edward, aki egy roppant kedvelhető figura, mivel mindenkiben lakozik legalább egy kismértékű Edward Kenway), és mivel mégiscsak Assassin’s Creed címet visel, ezért a határidő komolyan fenyegette a fejlesztőket, minek köszönhetően sok minden nem lett kellő módon kibontva, kidolgozva és csiszolva. Gondolok itt arra, hogy a történet előrehaladtával egy kalózszigetre is szert teszünk, de ahelyett, hogy komplett menedzseléssel és flottavezényléssel rendelkezne, csupán a második részben már megismert épületvásárlási lehetőséget kapjuk, aminek nem sok funkciója van, de ezzel be is zárult a kör. Kár érte, mert magas labda volt, de legalább a hajónkat fejleszthetjük számtalan módon, mind fegyverzetében, mind pedig küllemében.

Lassan már nincs is Assassin’s Creed játék bugok nélkül, és sajnos ezt az epizódot is jellemzi, hogy a kardpárbajoknál az ellenfelek elkezdenek összevissza rángatózni, de a hullák is szeretnek hatalmasat pattanni, amin először jót nevet az ember, majd amikor tapasztalja, hogy sokadjára kerül elő a hiba, nem érti, hogy ezt miért nem lehetett javítani, főleg, hogy biztosan tudtak meglétéről. A másik ilyen jellegű hiba, hogy a zenei aláfestések néha átmenet nélküliek, előfordul, hogy összecsúsznak, de akadoznak is időközönként, hogy az olyan abszurd helyzet már csak hab legyen a tortán, mint a lopakodós játékmenet gerincét képező őrszemek ébersége, ami röhejes módon alábbhagy, amint elbújunk valahova, hiába gyilkoltunk meg valakit az őr szeme láttára. Eltelt pár év és néhány epizód, a játék ezen része pedig semmi fejlesztésen nem esett át, de akad még egy észrevételem, ami engem időközönként zavart, az pedig a színek élénksége, pontosabban annak hiánya, mert akadtak helyszínek, ahol élénk árnyalattal pompáztak a színterek, másutt pedig a második részre jellemző kopottság került elő, összességében véve viszont egy nagyon szép és időtálló látványvilággal rendelkezik a Black Flag, részlet gazdag és aprólékos kidolgozottsággal.

Tartalmában nagyon bőséges a játék, a felsorolt tevékenységek tonna számra vannak jelen a számos felderíthető, változatos helyszínen, a fő történet önmagában 25 órára elegendő játékidőt biztosít, viszont ha szeretnénk mindent felfedezni és 100%-ra teljesíteni, akkor 60 órát is rá kell szánni, utána pedig még mindig jelen van a feleslegesen erőltetett és érdektelen multiplayer részleg, ami helyett jobb lett volna inkább több figyelmet szentelni az alapjátékra. 



A többjátékos mód annyira semmitmondó, hogy szót sem érdemel, ellentétben a fantasztikus játékélményt nyújtó kalózkodással, minek során temérdek érdekes és látványos helyszínt járhatunk be, miközben az utunkba tévedő hajókra nyitunk sortüzet, hogy a fedélzetükre kapaszkodva kezdetét vegye a kardpárbaj a zsákmány birtoklásáért. Hangulatában egyedülálló és magával ragadó játékra sikerült a Black Flag, aminek minden szegletét be akarja hajózni az ember.

Ha az Assassin’s Creed IV: Black Flaget egy teljesen külön címként kezelték volna, némileg nagyobb figyelmet szentelve a témában rejlő potenciál kiaknázására, akkor születhetett volna egy a Sid Meier’s Pirates!-hoz hasonló klasszikus, sőt hosszú évekre bebetonozhatta volna magát, de így sincs miért bánkódni, mert mind hangulatában, mind pedig játékmenetében egy nagyon jó játékot kaptunk, ami órák tucatjaira lebilincseli az embert. Ha nem játszottál még Assassin’s Creed játékkal és/vagy kedveled a kalózos témát, akkor ezt az epizódot feltétlenül ki kell próbálnod.

8 pont

Műfaj: külső nézetes sandbox akció

Megjelenés: 2013. (Xbox 360, Xbox One, PlayStation 3, PlayStation 4, PC, Wii U)

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

Kiadó: Ubisoft

Kapcsolódó olvasmány:
Reneszánsz gyilkos - Assassin's Creed II teszt

Kapcsolódó bejegyzés:
Assassin's Creed IV: Black Flag kódok

Zerko