2019. május 10., péntek

Süllyedő Star Citizen hajó - minden idők legköltségesebb játékának megfeneklése


Közel 7 év és 288 millió dollár, de a béta verzió sehol.
A Star Citizen fejlesztése, még annak is érdekes lehet, aki nem vonzódik a sci-fi témájú játékok iránt, egyfelől a közösségi finanszírozás oldaláról vet fel aggályos kérdéseket (már rég óta), másfelől remekül demonstrálja egy rossz szervezés és a túlzottan is ambiciózus ígérgetések felelőtlenségét (lásd még No Man’s Sky, de ott legalább a megjelenést követően, az évek alatt megvalósultak a dolgok). A Cloud Imperium csapata Chris Roberts (Wing Commander) vezetésével, 2012-ben állt neki a játék fejlesztésének,  miután a csekély önerőből összerakott prezentációs anyaggal lehengerelte a közönséget és a közösségi finanszírozás erejét hívta segítségéül, ami révén száz és száz millió dollár folyt be a kasszába, annak köszönhetően, hogy az elhangzott grandiózus tervekkel, Roberts lényegében minden sci-fi kedvelő álmát kívánta megvalósítani.





A folytonos finanszírozásból összesen 280 millió dollár gyűlt össze, ami forintban kifejezve még döbbenetesen hangzik a maga 78,5 milliárdos összegével, a játék mégsem tudta elérni a béta állapotot. A Forbes magazin utánajárt, hogy mi a helyzet a Cloud Imperium háza táján és 20 egykori alkalmazottat interjúvolt meg, feltárva a csapatnál uralkodó problémákat, ami elbeszélésük alapján, mind Robertshez vezethető vissza.
Annak ellenére, hogy a kezdeti 6-8 milliós kezdőtőke csekély pénznek számít a játékfejlesztés roppant költséges világában, Roberts már ekkor egy teljesen szabadon behajózható és bejárható online világot ígért, 100 csillagrendszerrel és töméntelen mennyiségű procedurálisan generált bolygóval, FPS összecsapásokkal megfejelve az űr háborút, így hamarjában sikerült a Kickstarteren elnyert „csekély” összeget felemészteni, így sürgősen további források után kellett nézni. A hype ekkor már oly mértéket öltött, hogy külön utakra terelhették a kalapozást, ami már a játék oldalán volt elérhető, akadt év, amikor a Star Citizenre szánt összegek meghaladták az összes Kickstarteres játék támogatottságát, így hamarjában összegyűlt több, mint 200 millió dollár a crowdfunding oldalak nélkül is, leginkább a több ezer dollár értékű hajók bevezetésével, aminek megvásárlásával fejezhették ki a rajongók az elkötelezettségüket, de akadt egy dél-afrikai milliárdos, Clive Calder, aki egymaga 46 millió dollárt tolt a projektbe. Ekkorra már rég megszületett az egyjátékos Squadron 42 ötlete is, ami sztori kampányt vitt volna a játékba, olyan színészeket felvonultatva, mint Mark Hamill, Gillian Anderson és Gary Oldman.
A tavalyi 2018-as esztendőben nem sok változás érte a játékot, mivel 2017 végére kongott a kassza az ürességtől a 14 milliós tartalékkal, az ex-alkalmazottak elmondása szerint Roberts keze alatt szinte elég a pénz, miközben nem képesek eredményeket produkálni. Roberts hozzáállása példaértékű és személyesen koordinálja a víziója megvalósítását, a bökkenő viszont ott van a beszámolók alapján, hogy apró-cseprő részleteknél képes leragadni, akár hónapokat, azzal párhuzamos dollár milliókat emésztve fel a csiszolgatásokkal. David Jennison 17 hónap alatt készített el 5 karaktert, mire Robertsnek megfeleltek és egyeztek az ő elképzeléseivel, beszámolója szerint ez a lassú tempó nem csak őrá, hanem az egész csapatra jellemző, mivel a vezető minden részletben jelen van, és ha valami kicsit is eltér gondolatától, azt visszadobja. Egy másik beszámoló szerint hónapokig a hajók pajzsainak effektjét tupírozták, mire Roberts azt elfogadta, így nem meglepő, hogy a 100 csillagrendszerből egy sincs kész, az egyjátékos kampány sehol nem tart, de a pénz elfogyott.
Mark Day cége két éven át dolgozott a Cloud Imperiummal, véleménye szerint előtörtek Robertsből a régi rossz szokásai, megrohanták az ötletek garmadája, amiből mindent meg akar valósítani, miközben elmerült az apró részletekben, továbbra sem tudván gazdálkodni az idővel és a pénzzel, ezzel beelőzve a GTA V-t és minden idők legköltségesebb játékává válva a Star Citizen. Day szerint olyan helyekre megy a pénz, ami egyszerűen nem éri meg a befektetést, apró részleteknek tekinthetőek a grandiózus tervben, ami szemernyit sem halad előre.
E mellé társulnak még olyan híresztelések, miszerint Roberts bátyja és annak felesége is a cégnél dolgozik, ők nemrégiben vásároltak egy 4,7 millió dolláros házat Los Angeles tengerpartján, miközben az 5 irodában székelő 537 alkalmazott sorsa egyre inkább bizonytalanná válik, Roberts pedig elzárkózik a tavalyi év tételes elszámoltatása elől. Az események tükrében nem is annyira meglepő, hogy sokaknak elegük lett a várakozásból és elkezdődtek a fogyasztóvédelmi pereskedések, ez idáig 129-en emeltek panaszt a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságnál kártérítést követelve, átverésnek bélyegezve a játékot, mivel évek óta nem kapnak fejlődést a pénzükért cserébe, a nagy terv megvalósítása pedig még fényévekre van és egyre inkább pilótajáték szaga van az egésznek.
A Star Citizen jövője erősen kérdésessé vált a lufi kipukkanásával, a lefektetett tervek lenyűgözőek, sok minden meg is valósult belőle, de ez csupán töredéke a teljes koncepciónak, ami végett még nagyon hosszú évekbe fog telni az 1.0-s verzió megszületése, persze, ha lehet ilyenre számítani az egyre gyűrűző botrány következtében megcsappant támogatások végett. A jelenlegi helyzetben a 2015-re tervezett Squadron 42-t, 2020 második félévére csúsztatták, aminek megvalósulása erősen kétséges, de ha össze is jön, akkor az online szegmensre 2035-40 környékére lehet számítani. A legnagyobb közösségi finanszírozásnak örvendő, tömegeket megmozgató játék, egyre inkább hitelét veszti még a rajongói előtt is és egy feneketlen pénznyelővé vált. Ha ilyen tetemes pénzmennyiségből csupán annyi valósult meg, amennyit láthatunk, akkor mennyi kellene még a befejezéshez? És ki fogja azt kifizetni? Vagy működésbe lép a pszichológiai csapda és az eddigi támogatók még egyszer megtolják a Star Citizen szekerét, annak reményében, hogy hátha kapnak is valamit cserébe? Roberts mindenesetre továbbra is azt hajtogatja, hogy: „Ne aggódjatok, nem teljes őrület az egész. Van egy terv.” - annyit hozzátéve, hogy a játékosok már amúgy is rendelkeznek egy játszható verzióval. Alfa verzióval.
Zerko

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése