Amerikai bérgyilkos - Assassin's Creed III teszt

A felejthetetlenül jóra sikerült Black Flag után, vettem a bátorságot, hogy a sorozat harmadik részébe is belevessem magam, mert hajtott a kíváncsiság, hogy az egyik általam kedvelt történelmi korszakot, azaz az amerikai függetlenségi háborút miképpen dolgozták fel az alkotók.

A téma és a környezet kiváló táptalajul szolgál egy Assassin’s Creed játékhoz és bíztam benne, hogy a Black Flag minősége már a harmadik részben is jelen volt, és egy élvezetes, érdekfeszítő epizóddal találom szemben magam, ám sajnálatos módon óriásit kellett csalódnom, minden tekintetben. Eleve a történelmi környezet és az események is rosszul lettek megfogva, majd pedig tálalva, pedig ott lett volna egy remek inspirációs alapnak James Fenimore Cooper, Az utolsó Mohikán című regénye, majd az abból készült film, még annak ellenére is, hogy az az angol-francia háború idején játszódik (olvassátok el feltétlenül, majd nézzétek meg a filmet, kiváló mindkettő), főképp a film demonstrálja, hogy mekkora potenciál rejlett volna a témában, amit ötvözhettek volna A hazafi című Mel Gibson mozival.

A lehetőség meg lett volna, és nem is akármilyen, ebből mégsem valósult meg semmi és kaptunk egy steril, statikus Bostont és New Yorkot, valamint a főhős, félig indián származású Conornak a tanyáját, valamint az azt körbeölelő vadont, mely egésze nem csak a prezentáció kopottsága és színtelensége végett olyan merev, hanem átütően minden csupán díszletként van jelen, sok helyütt egészen abszurd mozzanatoknak adva helyet, ami főképp a lakosság körében érhető tetten.

Legalább ennyire fontosak lennének a küldetések is, amihez még egy szemernyi fantázia sem kellett volna, csupán elegendő lett volna pár indián regényt fellapozni, a függetlenségi háborút ábrázoló történelmi könyvek mellett, hogy máris megfoganjanak a jobbnál jobb ötletek, de ehelyett maradnak a kövesd-hallgasd ki-öld meg feladatok, néha a háború velejébe csöppenve egy-egy csata levezénylésének erejéig, ami abból áll, hogy ágyúval célzunk, vagy a bal és jobb szárny között nyargalva osztjuk a tűzparancsot a bakák számára.

Két esély maradt még ugyebár, maga a történet és a mellékküldetések. Nézzük előbbit, aminek minőségére a legalkalmasabb illusztrálás, hogy akadt alkalom, amikor az átvezető videók alatt leragadt a szemem, mert annyira sekélyesre és unalmasra sikeredett, egyedül és kizárólag a roppant makacs és akaratos Conor és az elvhű, elszánt Haytham kapcsolata kelti fel a játékos érdeklődését, ami nem kevés izgalmat visz az eseményekbe, hogy végül Conor egyik pillanatról a másikra, egy olyan konklúzióra jusson, ami mellőzött mindennemű felvezetést és magyarázatot, hogy aztán csak pislogjon az ember, hogy na, akkor ennek is vége. Mindenesetre ez a szál tartogat fordulatokat és feszültséget egyaránt, még annak ellenére is, hogy pont a főhős, Conor személye csak úgy lóg a levegőben, mert egyszerűen nincs kidolgozva a karaktere azon túlmenően, hogy sokakban ellenszenvet vált ki az arroganciájával. Ezen felül akad egy-egy jelenet - ahogy a játék egészében -, amiben jóval több potenciál rejlett volna, de az egész sekélyes és kidolgozatlan, csak úgy, mint a játék egész világa.

Nem különb a helyzet a jelen korban játszódó szállal, ami végre befejezést is nyert, azt pedig majd mindenki eldönti maga, hogy ezt miképpen ítéli meg, nekem mindenesetre már az intrónál elkerekedett a szemem, hogy ide vezetett ez az egész hercehurca az alma és egyéb ereklyék körül, nagyon olyan érzést keltve az emberben, hogy az első epizódoknál még maguk az írók sem tudták, hogy hova fog vezetni ez az egész, éppen ezért éltek egy B kategóriás, de legalább erős B kategóriás befejezéssel.

A korábbi epizódok nem bővelkedtek az érdekfeszítő tennivalókkal, ezúttal viszont bővül a paletta, meg persze csorbul is alaposan. Jelen vannak a különféle gyűjtögetések (a mindenki kedvence madártollak, de ezúttal akad Benjamin Franklin évkönyvének lapjai is), olyan banális feladatok, mint a levelek kézbesítése, a már lényegesen jobb vadász küldetések, az általam továbbra is kedvelt kilátótornyok, miközben az Assassin bérgyilkosságok eltűntek (persze, mert ahhoz pályatervezés kellett volna) és e helyett, a városokban szabadon kóricáló templomosokat vadászhatunk le, akár úgy, hogy minden kreativitást nélkülözve melléjük sétálunk. Ennél már komolyabb a városi körzetek felszabadítása, zendülések szításával és a térképen jelölt különféle feladatok megoldásával (betegek orvoshoz cipelése, fertőző takarók felgyújtása, farmerek védelmezése, gyilkosságok, veszett kutyák kilövése stb.), majd a kellő szint elérésekor, felvehetjük a kapcsolatot a körzet összekötőjével, hogy összecsapjunk az azt uraló templomos vezérrel. Ekkor kapcsolatunk a testvériséghez csatlakozik, akit majd egy külön menüben elérhető küldetés menedzsmentben szalajthatunk, akár társak kíséretében, hogy oldjanak meg különféle feladatokat, amire nekik tapasztalati pont, a játékosnak pedig vaskos font köteg üti a markát, de ez a sorozat kedvelői számára nem fog újdonságként hatni.

Ami viszont ténylegesen új tartalom, az a hajózás megjelenése, ugyanis a farm melletti kikötőben kipofozhatjuk, majd minimálisan fejleszthetjük is a fellelhető roncsot, hogy tengerészeti küldetéseket vegyünk fel általa. Nem kell túlgondolni a dolgot, egy-egy misszió kapcsán egy adott zónába kerülünk, majd minden esetben felkutatjuk az ellenfelet és elpusztítjuk, vagy védelmezünk egy hajót (azaz elpusztítjuk ismét az ellenséget), nagy ritkán kizárólag az árbócra tüzelhetünk az ágyúkkal, mert a hajót el is kell foglalni. Annak ellenére, hogy ügyesen el lett találva az irányítás, az egészen mégis érződik a nem kellő gondoskodás és kidolgozottság, de mégis üdítően vannak jelen ezek a missziók, és komoly színt visznek az egész monoton cselekménybe. Farmunk már kevésbé, ahol a környezetében található vadonban, vagy a városban lelhetünk fel bajba jutott embereket, akiknek pillanatnyi problémáját orvosolva, beköltöztethetjük őket a tanyánkra, ami egy adott specialitással gyarapodik így, mint az asztalos munkálatok, a favágás, bányászat, vagy a gyógyitalok főzése. A begyűjtött nyersanyagokkal kereskedhetünk is a szekerek elindításával, vagy különféle tárgyakat barkácsolhatunk belőlük.

Azt mondanom sem kell, hogy a játékmenetet harc részét fikarcnyi változás sem érte, a magaslatokba kapaszkodva, vagy a rejtekből előtörve, a rendelkezésre álló eszközeinkkel kell eltenni láb alól az ellenlábasokat, ehhez adva vannak a dupla pengék, kardok, immár egylövetű pisztoly is, nyíl, füstgránát, köpőcső, vagy a kötélfullánk, amivel a fákról támadva akaszthatjuk fel a katonákat. A mechanikát semmi változás vagy csiszolás nem érte (még a kamera is ugyanolyan idegesítő), az összecsapások továbbra is a reflexekre építenek, minek köszönhetően ez az epizód is olyanra sikerült, hogy könnyedén végig lehet vinni elhalálozás nélkül, de ennél nagyobb probléma, hogy egy alapvetően lopakodós játék esetében, a missziók környezetei nincsenek ehhez megfelelően tervezve, ami, ha párosul az ellenfelek feltehetőleg tudatfokozó hatása alatt elért éberségével (mert szemeik úgy mozognak, mint a kaméleonnak és 360 fokban pásztázzák a terepet, száz méterekig ellátva), akkor igencsak nyögvenyelőssé és frusztrálóvá válik az egész.

Tartalmában sem brillírozik a játék, minden vontatottsága ellenére is 10-11 óra alatt a főtörténet végére érhetünk, majd belevethetjük magunkat a már valamivel érdekesebb melléktevékenységekbe, de így is legfeljebb 50 óránál megáll a dolog, persze ha van kellő kitartása a játékosnak, mert a gyűjtögetések és a postáskodás, roppant unalmas dolog tud lenni még a XVIII. században is.



A felsorolt feladatok mellett akad még egy-két apróság amivel el lehet ütni az időt, ilyen a malom játék a kocsmákban, labdajáték George Washingtonnal, vagy a küldetésen kívüli vadászat, ahol a nyomolvasást (Conor megkóstolja a medve ürüléket) követően, a minitérképen felbukkanó zónában leljük a vadat, amit lenyúzhatunk és eladhatjuk a prémjét. Azt feltétlen megjegyzem, hogy ennek a rejtelmeibe bevezető küldetésnél a 2005-ös Gun tutorial missziója is sokkal minőségibben volt megkomponálva.

Sajnos ez az epizód sem úszta meg parádés bugok nélkül, sőt a leginkább glitchesebb rész, amivel találkoztam (Unityvel még nem játszottam), ezt az egész nem túl impozáns képet még tovább rontja, hogy lépten-nyomon különféle grafikai anomáliákba és bugokba botlik az ember, de hát ezt minden alkalommal elmondom: egy év alatt nem lehet normális AAA kategóriás játékot letenni az asztalra, de még kettő alatt sem. Azaz lehet, de az meg ilyen lesz, mint az Assassin’s Creed III, amit játszva, egyáltalán nem éreztem, hogy ez a Ubisoft egyik legnagyobb sorozata lenne, inkább valami frissen alakult csapat kezdőprojektjeként hatott, minden ilyen-olyan hiba mellett, a lélektelen jelző illik rá a legjobban.

Óriási kiaknázatlan potenciál, csupán felületesen átfutva a függetlenségi háborún, mintha valami lábjegyzet lenne a történelmi könyvekben, ugyanígy a játék teljes egészére vonatkozóan, mindenbe bele-bele kapva, de semmit sem csinálva jól. Az Assassin’s Creed III egy felemás játék, ami csupán rövid időre tud érdekes és szórakoztató lenni, majd hosszasan hallgat, mert nincs mondanivalója, ennek ellenére a régen lefektetett alapok, még mindig jól működnek.

6 pont

Műfaj: külső nézetes sandbox akció

Megjelenés: 2012. (Xbox 360, PlayStation 3, PC, Wii U) Remastered: 2019. (PlayStation 4, Xbox One, PC, Switch)

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

Kiadó: Ubisoft

Kapcsolódó olvasmány:
Reneszánsz gyilkos - Assassin's Creed II teszt
Fekete lobogó - Assassin's Creed IV: Black Flag teszt

Zerko