Az emberiség egyre messzebb merészkedett a világűrben, mígnem meglelte a végzetét.
A Destiny első része elég botrányos utat járt be még a PS3/Xbox 360 generáción is debütálva, de elsősorban a soron következő generációt célozva be - pont a váltás időszakában -, rendelkezvén egy sci-fi MMOFPS - azaz masszívan többszereplős, fejlődési rendszerrel megtámogatott, belső nézetes akció - alapjátékkal, mely műfajhoz illően futószalagon érkeztek a bővítmények, hol tartalmasabb, hol pedig hiányosabb rókabőr formában, hol kizárólag az alapjátékkal egybecsomagolva megvásárolhatóan, hol a korábbi generációt - azaz pont a játék rajongói bázisát hátrányba helyezve - kihagyva, mindezt tetézve azzal, hogy egy 10 éves támogatást élvező játék folyamként hirdették meg, majd lett az egészből 3 év, így nem is véletlen, hogy a második résznek már kevesebben szavaztak bizalmat és hamarjában free to play, azaz ingyenesen játszható modellre váltott, de persze itt is akad egy csavar.
Ezt a csavart pedig hamarjában leleplezem, gyakorlatilag a játék legnagyobb hibájára mutatva rá, mert csupán egy demót kapunk és nem egy free to play játékot, ugyanis roppant szerény az alapból elérhető bolygók, kihívások és küldetések száma, nagyon hamarjában unalomig lehet pörgetni ezeket és belefuthatunk a bővítmények megvásárlását célzó tartalmakba, illetve még a szerény alapjátékos kínálat egy részéhez is minimum PS Plus előfizetés kell, ha belevetnénk magunkat, de még így sem jutunk túl messzire ebben az univerzumban.
Ez márpedig demó, és nem free to play játék. Demóként szemlélve már tartalmas, és hamarjában képes berántani a játékost, engem legalábbis annak ellenére, hogy a sci-fi egy tőlem távolabb eső stílus, MMOFPS-t elképzelni sem tudtam miképpen működhet, és kifejezetten nem kedvelem a Bungie által kreált univerzumokat és képi világot. Indítsunk utóbbitól, mert meglepett, hogy egyfelől egy nagyon kiválóan megtervezett látványvilággal bír a játék - a Halo szériával szöges ellentétben -, nem mellesleg nagyon szép a grafika, és amikor már a „nagyon” jelzőt is mellé illesztem a szépnek, akkor azt el lehet hinni, hogy tényleg pompásan fest, ugyanígy az audio részlegen a remek hangeffektekkel és még mesteribb zenei aláfestéssel megtámogatva.
A Halo univerzumban tett roppant röpke látogatásom során nem gondoltam volna, hogy a Bungie képes egyáltalán bármit is kreálni, ami gunplaynek nevezhető, a Destiny 2 viszont rácáfol erre, a régen alkalmazott erőtlen és röhejes arzenál helyett, ízig-vérig belső nézetes akcióhoz illő fegyvereket és az azokhoz dukáló fizikát és kezelést kapjuk, ami elengedhetetlen a játékmenet végett, hisz MMOFPS-ről beszélünk, ami kimerül annyiban, hogy a hosszú múltra visszatekintő MMORPG-k rendszerét ültették át, tehát egyfelől végeláthatatlanul özönlő ellenfelek milliót gyilkoljuk egyhuzamban, másfelől a bevett menj ide, menj oda, öld le ezt, gyűjtsd be azt mellékküldetés szisztémán nincs továbbgondolva semmi, tehát kizárólag a daráról szól a játék, ami bizony monotonná is válik egy idő után.
Szerencsés módon nem csak a faék egyszerűségű küldetésrendszert - egyedül a fősztoriban kaphatunk normális és történettel megtámogatott küldetéseket, de hát hamarjában elkezdi dúdolni a program, hogy money, money, money… -, hanem egy komplexebb, a szerepjátékokra jellemző fejlődési rendszert is kapunk, aminek köszönhetően a karakterünket - akinek fizimiskáját minimálisan megválaszthatjuk, de sok értelme nincs, mert 99%-ban páncél van rajta - egészen széles skálán szabhatjuk testre és fejleszthetjük a tetszőleges irányba, megspékelve a temérdek, különféle rangokba sorolt arzenállal és testrészenként figuránkra aggatható páncélelemekkel és további kiegészítőkkel, majd tovább kombinálva különféle bónuszokat nyújtó tárgyakkal, egyszóval van benne potenciál és lehetőség bőségesen, komoly mélységekkel rendelkezvén, annak ellenére is, hogy akad egy-egy funkció aminél első blikkre lerí, hogy csak látszat lehetőségként van jelen, haszna nem sok van.
Igencsak terebélyes a játék univerzuma - már, ha fizettek érte -, a menüből könnyedén tallózhatunk, hogy melyik bolygón kívánunk landolni, majd belevetjük magunkat a folyamatosan pörgő, elsősorban többjátékosra kihegyezett kihívásokba, felszedegetjük a magányosan is szórakoztató bounty kihívásokat, és végezzük a küldetéseket, miközben fegyverünk csöve folyamatosan füstölög, mert ellenfeleink a szállítóhajóknak köszönhetően egyfolytában térnek vissza és nehéz egy nyugodt pillanatot is találni, hogy karakterünket menedzseljük, viszont a komplexitás ellenére, hamarjában át lehet látni és elsajátítani a tárgyak pakolgatását és a karakter fejlesztgetését, ez pedig a remek kezelőfelületnek köszönhető, számos szerepjátékban nem találni ennyire letisztult és csiszolt felületet, haszontalan tárgyainkat pedig azon nyomban pénzzé is tehetjük, tehát egy akció játéktól szokatlan módon sokat fogunk babrálni ezzel, de ez inkább érdekesen hat, mintsem zavaróan. Mivel a térképek roppant terebélyesek, ezért akad még egy, két gombnyomással lehívható, szintén változtatható járművünk is, de a térképen elszórva is bukkanhatunk az ellenfelek által hátrahagyott gépekre, hogy sebesebb tempóban szeljük át a fantasztikus művészi érzékkel megalkotott és változatos tájakat és látványos helyszíneket.
Lényegében egyetlen oldalát nem említettem a játéknak, azok pedig az ellenfelek, melyek roppant széles skálán mozognak, de mindvégig a bevett módszerek szerint építve fel őket, a közelharcos rohamozó, távolsági lőfegyveres és repkedő robotokkal, változatosságot nyújtva a láthatatlanok felbukkanásával és a jól ismert kombinációkkal, erős átfedést mutatva a Halo szériával, csak küllemükben jelentősen komolyabb megjelenéssel, néha-néha egészen termetes monstrumokat is bemutatva és komplexebb kihívást nyújtva egy-egy boss esetében, miközben viselkedésük a folyamatos mozgásukra és fedezék keresése helyezi a hangsúlyt, néha egészen buta egyedekre is bukkanva, mint a vastag páncélzattal ellátott és karddal felszerelt közelharcosok - igen, akár karddal is lehet hadakozni -, akiket, ha egy adott távolságon belül közelítünk meg, akkor könnyűszerrel lőhetjük, mert meg sem moccannak. Ez ilyen Bungie betegség, amit nem gondoltam volna, hogy 10 évvel a Halo 3 után még visszaköszön.
A sztorit azt leírtam a bevezetőben, ebből az egy mondatból áll, mégis képes lekötni az embert, mert van egy cselekménye, ami folyamatosan prezentálja az újabb kihívásokat és ellenfeleket, MMORPG-khez hasonlatosan, inkább a játékmenet közben zajlanak az események és alakulnak a történések, zajlanak a párbeszédek, de nem mutat túl azon a bevett sémán, hogy a világegyetemben fellép egy fenyegetés, karakterünk pedig a hátramaradt Guardianok egyike, akinek a fenyegetést el kell hárítani. Nem egy Oscar díjas forgatókönyv, de mint említettem, a fantasztikus sci-fi környezet megvalósítása kompenzálja a hiányosságait, már ami a demón belül látható volt. Az meg, hogy mennyire vagyunk az egyike ennek a fényőrző bandának, kevésbé mutatkozik meg, mert szigorúan vagy a játék veterán rajongói vannak jelen, több ezer órás fejlődéssel a hátuk mögött - egy-egy karakterszinten látva, hogy az emberke az elmúlt 5 évét a játékban élte le -, vagy éppen a friss kezdő játékosok, akik belekóstolnak a Destiny 2-be, középutasok nem igazán akadnak, mert ezúttal is hívek voltak önmagukhoz a Bungie-nál és ismét egy megosztó játékot hoztak tető alá, viszont mindig lehet játékosokra bukkanni, annak ellenére is, hogy több porondon zajlik a balhé, és ha kimondottan egy többjátékos küldetésbe is vetnénk magunkat, legfeljebb négy-öt perc alatt összejön a csapat, esti időszakokban pedig kifejezetten hamarjában.
A Destiny 2 megint nem jött össze a Bungie-nak, és ezt az eladási számok és a játék nem éppen népszerű mivolta mondja, nem én, mert nekem kifejezetten tetszett, főképp a nem egyszer megemlített szép és látványos sci-fi világa, a komplex fejlődési rendszer, a temérdek páncélelemmel és fegyverzettel, egy remek gunplay társaságában, sajnos roppant primitív küldetésekkel, inkább érdekes, a térképen elszórt kihívásokkal és a menüből elérhető dungeon pucolás jellegű raidekkel, de így is 15-20 óra alatt monotonná válik, a tartalom pedig jóval hamarabb beszűkül és ismételgetni lehet a szerény felhozatalt, mert ez, ebben a formában nem free to play, hanem egy demó. Kicsit átgondoltabb lenne az üzleti modell, akkor még népszerűbb is lehetne és a játékosoknak is hamarabb megjöhetne a kedvük a bővítmények vásárlásához, annak ellenére is, hogy a játék univerzumának és művészi koncepciójának megalkotásánál megrekedt a kreativitás, tehát igencsak paradox képet nyújt a Destiny 2, ami végett kizárólag azoknak tudom ajánlani, akik feltétlenül egy sci-fi MMOFPS-t keresnek, mert megeshet, hogy beszippantja őket a játék világa és a darálás, miközben bizonyos sekélyességei felett szemet tudnak hunyni, más viszont esélyesen csak az idejét fecsérli, mert a gyenge lábakon álló koncepció és a még bővítményekkel is önismétlő mivolta végett, hamarjában ráunhat.
7 pont
Műfaj: sci-fi MMOFPS (többszereplős belső nézetes online akció)
Megjelenés: 2017. (PlayStation 4, Xbox One, PC) 2019. (Stadia) 2020. (PlayStation 5, Xbox Series X/S)
Fejlesztő: Bungie
Kiadó: Activision
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése