Ha David Fincher és Andrew Kevin Walker közös filmen dolgozik, akkor arra minden thriller kedvelő felkapja a fejét és csak annyit tud mondani, hogy: „Vigyétek a pénzem!”
Akinek kevésbé csengene ismerősen az alkotópáros neve, előbbi a Hetedik című örökzöld klasszikus rendezője, míg utóbbi a forgatókönyvet írta hozzá, hogy kettőjük kreatív zsenije alapozza meg a thrillerek thrillerjét, aminek előadásához persze nem ártott egy Morgan Freeman is a tapasztalt veterán és szisztematikus nyomozó szerepében… rendben, azért Brad Pitt sem volt rossz helyen, mert mintha kivételesen őrá írták volna a lobbanékony, tettre kész zöldfülű szerepét, amíg az igazi főszerepben tetszelgő Kevin Spacey-nek jutott egy pár soros rideg és kimért pszichopata monológ, amit viszont zsigeri professzionalizmussal adott elő - furcsa mód, a végig kiváló színvonalú szinkron, pont az ő esetében kissé megbicsakolva -, de ez most ugyebár nem a hivatkozási pontként felemlegetett Hetedikről szól, hanem a nagybetűs Gyilkosról.
Szóval, ha a két szerző ismét összetalálkozik egy közös mű elkészítésére, akkor az feltétlenül figyelmet érdemel minden film kedvelő részéről, legalábbis a Hetedikben nyújtott alakításuk végett hipnotikusan vonzza a közönséget a két nagyágyú nevével fémjelzett alkotás, viszont a francia képregényen alapuló A gyilkos vászonra dolgozása esetében, ez csak is kizárólag csalódást okozhat, ahogy egy nem éppen acélos alapanyagot igyekeztek tekercsekre adaptálni, anélkül, hogy egy pillanatra is eltértek volna a forrásműtől, így hát szembeölően Fincher és Walker kreatív stílusa az, ami képes némileg felrázni ezt a már csontjában is fognyomokkal bíró történetet. A hiba márpedig kizárólag az alapanyag megválasztásában van, amit nem is igazán értek, hogy az egyébként is alkotásaikkal ritkán jelentkező író és rendező párosnak, miért pont ez a rajzolt képkockákon alapuló történet szúrt szemet, hogy Fincher már másfél évtizeddel korábban mozgóképre szerette volna vinni a Gyilkos szabadulást az ellene indított hajtóvadászatból, ami végezetül a Netflix égisze alatt valósulhatott meg. De hát, ki is ő valójában?
A Gyilkos nem tesz mást, mint búsás pénzösszeg fejében tesz el láb alól célpontokat, akiket az ügynökség szervez ki számára. A temérdek háta mögött hagyott sikeres küldetését a szigorú szabályrendszerének köszönheti, kizárólag alaposan felépített terv szerint dolgozik, ahol nincs helye az improvizációnak, mert ha hibázik, akkor az életével kell fizetnie, márpedig a Michael Fassbender által alakított Gyilkos - akitől jobb választást el sem tudtam volna képzelni erre a rideg és kimért jellemű szerepre az Alien: Covenantben nyújtott kiváló alakítását követően - komoly hibát vét, hogy megbízói vérdíjat tűznek a fejére, amiből csak úgy nyerhet egérutat, ha válogatatlan eszközöket bevetve, ő maga indít háborút a vagyonos elithez tartozó megbízóval szemben, kezdve az első lépcsőfoknál, az ügynökség ellen fordulva nyerve ki az információkat a hogyan továbbhoz.
Első olvasatra nagyon bárgyúnak hat ez a történet, abból fakadólag, hogy már tucatszor és tucatszor láthattuk a vásznakon, első hallomásra valami nyolcvanas évekbeli Charles Bronson kaliberű filmre asszociálva, csakhogy a képletbe beérkezik Walker és Fincher párosa, akik alaposan fel tudják rázni és meg tudják fűszerezni ezt a - egyik volt kollégám előszeretettel használt minősítő jelzőjét tompítottan idézve - lópikula esti fénnyel színvonalú sztorit. Bár ettől még teljességgel érthetetlen, hogy Walker miért nem mert az eredeti történettől eltérni (Mert Fincher ezt mondta neki!), ami a legnagyobb hibáját szüli ennek az egyébként bérgyilkosi pályát a lehető legreálisabb mederben tálaló cselekménynek, viszont ez a sztori olyan linearitást mutat, mint egy sugárút, tehát a legapróbb fordulatot, vagy csavart sem tartogatja a közönsége számára, mert a Gyilkos csupán menetel a végsőkig, mint a Megtorló.
Csak pont, hogy nem abban a formában, hanem mint említettem a precízen, aprólékosan felépített történetvezetés szerint, a szuper fikciós John Wickkel mutatva egy szöges ellentétet, ahogy a maga szépen kimért tempójában töri át azokat a falakat, amik attól a személytől választják el, akivel farkasszemet kell néznie az irhájának menekítése érdekében, és ebből következik, hogy sok akciónak nem jutott hely a két óra folyamán, mert ennek a kíméletlen profinak az esetében az elsütött fegyvernek súlya van, és inkább szereti csendben és pusztakézzel rendezni az elintézendőt, minden egyes ellenfelével szembetalálkozva egy-egy életszerű személy elevenedve meg a képernyőn, aki éppenséggel az életéért remeg, vagy méltósággal várja azt a végzetét, amit azzal érdemelt ki, hogy keresztezte a Gyilkos útját. Névtelen antihősünkből csupán annyit ismerhetünk meg, amit ő árul el magáról a kifejezetten hosszúra, de hangulatosra tervezett felvezető során, majd később a film legérdekesebb pontjait szintén ez a saját maga által előadott marráció nyújtja, ahogy egy rideg gépezetként igyekszik eleget tenni küldetésének, de valójában minden a célra fókuszáló filozofálása ellenére, ő is csupán emberből van. Ennek a lassú kibontakozását szemlélhetjük a baklövését követően, ahogy az események sodrába vetve magát tárja fel profizmusát, és igyekszik ellavírozni az elérhetetlenek köreibe, minek során egy hamis útlevél, az hamis útlevélnek számít, a ravasz meghúzása egy újabb holttestet szül, az információt birtokló személyt pedig életben kell tartani a kínzás során, ha tovább akar lépni és le akar számolni ellenfeleivel, miközben saját hitvallása is némileg átértékelődik.
Mindez még mindig határozottan unalmasan hatna, ha nem lenne itt számunkra egy Walker, aki a képregény történetét remekül adaptálta vászonra, majd kellett hozzá egy Fincher, aki azt képes volt stílusosan felmázolni rá, végezetül egy Fassbender brillírozása, aki élettel tölti meg az egész történetet, annak ellenére is, hogy egy precíz, rideg és számító karaktert alakít, mégis az örökösen mantrázott törvényeit legyűrik az örökösen felsejlő emberi mivolta. Ha ők hárman nem lettek volna jelen, akkor ebből az adaptációból egy totális katasztrófa született volna, a triónak köszönhetően viszont egy kifejezetten kellemes, egyszer megtekinthető filmalkotást nyerhettünk, ami minden kiszámíthatósága ellenére is emlékezetessé tud válni, ez meg márpedig a hármas tehetségének köszönhető.
Az igazat megvallva nehéz konkretizáltan ajánlani A gyilkost, mert se nem akció film, se nem thriller, hanem valami a kettő közé bezuhanó realisztikus hibrid, ami minden percében az életszerűségre törekszik, ahogy megismerhetjük egy bérgyilkos történetét, de teszi ezt Fincher rendezésének és Fassbender alakításának köszönhetően egy nagyon stílusos módon, hogy a tucatszor látott és az alföldi síksággal vetekedően egyszerű film végén, mégis azt mondhassa a néző, hogy „Ebben a formában még nem láttam ezt a történetet!” És pontosan ez a legérdemibb pontja, hogy egy pillanatig se lankadjon a szemlélő figyelme, egyben emlékezetessé is tudjon válni, viszont a stroke rizikót alulról karcoló pulzusszámot sem képes produkálni a kiszámítható történetével, fordulatmentességével, visszafogott tempójával és mérsékelt, újszerűséget, vagy kreativitást egyáltalán nem tükröző cselekményével. Én a handicappemmel csalódott voltam, mert minden előzetes információt nélkülözve, kizárólag az alkotók neve láttán ugrottam neki a film megtekintésének, miszerint egy újabb, és sokat sejtetető című thrillerrel rukkoltak elő, ennek ellenére azt kell mondjam, hogy mindenképp érdemes volt megtekinteni, mert mint említettem, egy egyszer nézhető kellemes filmes élményt képes szolgáltatni, valamint példázza, hogy az unalomig ismételt középszerű történetekbe is lehet új színt vinni, ha az tehetséges kezekbe kerül.
Műfaj: akció thriller
Műsoridő: 118 perc
Debütálás: 2023.
Rendező: David Fincher
Forgatókönyv: Andrew Kevin Walker
Főszereplők: Michael Fassbender, Tilda Swinton, Charles Parnell, Arliss Howard, Kerry O'Malley, Endre Hules
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése