Vajon hányszor lehet eladni ugyanazt a játékot? Nyilván felmerülhetett a kérdés a Ubisoft vezetőségében is, amikor az üzleti jelentéseket böngészték, különben nem történt volna meg az, aminek már rég meg kellett volna, azaz gyökerestül alakítják át a játékot.
Egészen pontosan kilencszer, ha csak a fő szálakat számoljuk, ennek jelentős része egy konzolgeneráción belül debütálva, így megalapozott, hogy miért is állok hadilábon azzal a sorozattal, aminek játékmechanikája már a második részre kiforrott, majd csak kisebb igazításokkal változtattak rajta, nem számítva a zseniális Black Flag epizódot, ahol egyértelműen a remekül megragadott és kiváló atmoszférával megalkotott kalózos téma vitte el a hátán a játékot, úgyhogy a drasztikus változtatásoknak már nagyon rég be kellett volna következnie, így hát erősen késve reagált a Ubisoft, de amíg viszik a játékot, miért is kellene fáradniuk.
Fogadkoztam már párszor (Assassin’s Creed II), hogy ha valóban a széria legjobb darabját tartom a kezemben, akkor a folytatásokra nem igazán vagyok kíváncsi, de aztán jött a rengeteget dicsért és valóban kiváló Black Flag, majd ezen felbuzdulva, a számomra érdekfeszítő amerikai függetlenségi háború korszakát feldolgozó harmadik résszel is tettem egy kísérletet, hogy végérvényesen befagyasszam a szériát - majd az összegzésnél utalva rá, hogy mi is a fő probléma -, mígnem megérkezett az Origins, egy alaposan átszabott játékmenetet kínálva, amire rögvest felkaptam a fejem, hogy talán elérkezett az az idő, amikor a kiadó és a fejlesztők kiaknázzák végre azt a potenciált, ami valójában rejlik a lefektetett alapokban.
Lényegében maradt az épületekre mászás és az orgyilkosság, és minden mást újragondoltak, egy óriási nyitott világba helyezve Bayek, az ókori egyiptomi személyes bosszú hadjáratát, egy szerepjátékos fejlődési rendszerrel megtámogatva, folyamatos tapasztalati pontokból nyert szintlépésekkel, a szintek után kapott fejlődési pontokkal megnyitható perkekkel, egy háromfelé agázó struktúrában fejlesztve karakterünket, akiből faraghatunk harcost, amennyiben inkább a küzdelmeket preferálnánk (végre el lehet halálozni mert van kihívása a játéknak, kivételesen a fejlesztők a sandboxot nem tényleges homokozóként értelmezték), aszaszint, ha inkább a lopakodó orgyilkossággal csapnánk le ellenfeleinkre, és a különféle, már a korábbiakban megismert trükkök bevetését célzó képességek, mint a füst és tűzbomba, vagy köpőcső különféle nyilakkal, egyéb, akár állatszelídítési képességgel, vagy kereskedelmi bónuszokkal megtámogatva, mely utóbbiak azok számára lesznek igazán hasznosak, akik kevert harcstílust alkalmaznak.
Ízig-vérig ókori harcosként temérdek, különféle osztályokba rendezett, más-más tulajdonságokkal és bónuszokkal bíró fegyverzet áll rendelkezésre, a kardoktól kezdve, a nehéz fegyverzetnek számító buzogány, a távolabbi sújtásokkal rendelkező lándzsa, az elengedhetetlen, ezektől függetlenül használható íj, és természetesen, amennyiben Bayeknek van még szabad keze, pajzs a védekezésre, mert a harcrendszer egyik fő pillérét jelenti a kitérés mellett, amíg a lendítésekben egy könnyebb, de gyorsabb, és egy erőteljesebb, de lassabb kaszabolással bír, utóbbi esetében a megfelelő perkkel fokozható a lendítés ereje, hogy az ellenfelek védelmét áttörjük, illetve akad még egy mérce is, melynek telítettsége esetén indíthatunk a fegyverhez tartozó erőteljes támadást, további képességek megnyitásával fűszerezve a támadások láncolatát, melyek látványos kivégzésekbe torkollanak.
A másik két kategória nem is igényel részletezést, hisz minden megmaradt a régiben, csupán a harcok oldalán nyertük el azt, amit már legkésőbb öt évvel korábban kellett volna, bár ehhez kell a megfelelő történelmi környezet is, ettől függetlenül más formában létezhetett volna, hisz szablyák mindig is szerepeltek a játékban. Így is akad cseppnyi hiányérzet, mert például a temérdek megnyitható és valóban hasznos, a fejlődést remekül éreztető képesség mellett elfért volna még némi kombózás, hogy ne a szimpla, főképp egygombos nyomogatás nyerjen teret, amíg egy drabális ellenfél nem téved az utunkba, ahol már taktikázni kényszerülünk, mert pillanatok alatt földre terítik a karaktert, főleg, hogy jó szerepjátékhoz illően, nekik is megvan a maguk szintjük.
Ez a szint pedig fixen áll rendelkezésre (ez átállítható igazodó szintezéshez, valamint a nehézségi szinttel is lehet már babrálni), éppen ezért is van a fő küldetések mellett a hozzátartozó ajánlott szint elérése megjelölve, különben a karakterünknél fejlettebbeken, még orgyilkosságot sem tudunk végrehajtani, csupán kisebb sebzés kíséretében lehajítják Bayeket a hátukról, hogy kardpárbajban dőljön el a küzdelem kimenetele. A kellő szint eléréséhez már kitalálhattátok, hogy tápolás szükséges, azaz felderíthető mellékküldetések is rendelkezésre állnak, igen kezdetleges formában, ugyanis mindegyik a nyomozás és gyilkosság, vagy kizárólagosan gyilkosság köré épül, ami érthető bizonyos szinten, mivel egy Assassin’s Creedről beszélünk, ettől függetlenül lehetett volna több fantáziát vinni a feladatokba, mint a bizonyos tárgy visszaszerzése, vagy valakinek a kiszabadítása ürügyén történő folyamatos öldöklés, amíg a nyomozásaink az adott helyszín nyomainak felkutatásában kimerül. Ugyanez a körítést szolgáló történetek esetében, totális egy kaptafa, a kilencvenes éveket idéző alibikkel és párbeszédekkel, borzalmas NPC szinkronnal megtámogatva.
Mindenképp ez lesz elsődleges feladatunk, mert jó szerepjátékhoz illően, temérdek tapasztalati pontot fogunk kinyerni a mellékküldetések teljesítéséből, ha ráunnánk, akkor pedig marad a világ feltérképezése, amit sokkal jobban élveztem, mint magát a történetet, vagy a mellékes feladatokat, annak ellenére is, hogy tevékenységeink sem túl változatosak, mégis egy olyan fantasztikusan, az egyiptomi térség egyhangúsága ellenére is nagyon változatosan és szépen kialakított világgal rendelkezik a játék, hogy élvezet azt pusztán barangolni és felfedezni, az utunkba kerülő kincskereséseket (néha nagyon jó fifikás, kisebb rejtvényekkel egybekötve), katonai erődítmények kipucolását, a kilátok birtokba vételét, ősi sírok feltárását, a legendás állatok leölését (messze van a vadászattól) teljesíteni, de még gladiátor és fogatversenyeken is részt vehetünk, ha pedig kellően feltápoltuk Bayeket, akkor az istenekkel is szembeszállhatunk. Mindezekhez jelentős segítséget fog nyújtani Senu, Bayek sólyma, akit a levegőbe repítve pásztázhatjuk át a terepet és térképezhetjük fel az erődítményeket, jelölhetjük ki az őrök pozícióit, de még rejtekhelyekre is bukkanhatunk általa, érdekes adalékként szolgálva a lehetőségek terén, főleg, amikor harc közben felbukkanva bénítja meg ellenfeleinket.
Ehhez nagyon szép prezentáció is dukál, fantasztikusan részlet gazdag kialakítással, a hangulatot fokozva a színvonalas zenei aláfestés, az egésznek egyedüli hibája, hogy a Ubisoftnál nem tudnak élő-lélegző világot kialakítani, amellett, hogy a karakterek megformálása nem igazán megnyerő, az animációk borzalmasan gépiesek, robotszerűek, a városok zsongása szertefoszlat minden illúziót, amit csak fokoznak a suta NPC reakciók, úgy mint a régi epizódok esetében. Ehhez párosul a lopakodás hiányossága, ugyanis minden fejlődés ellenére sem tudnak normális MI-t faragni az őrökhöz és azok továbbra is roppant életszerűtlenül bután viselkednek, de már egészen elfogadható szintre léptek a különféle reakcióik. Itt jegyzeném meg, hogy ezúttal egy elég bug és glitch mentes epizódra sikerült, de ennek ellenére jelen vannak az Assassin’s Creed játékokra jellemző asztalon rohangáló vagy falnak futó NPC-k, akad lebegő patkány és szaltókat vető hulla is, a küldetéseknél kísérgetett karakterek borzalmas viselkedését már nem is sorolva, mert azoknak egyszerűen ennyi ész jutott az őrökhöz hasonlatosan. Ritkán (értsd: 15-20 óránként) bele fogunk futni fagyásba is, vagy valami olyan programhibába, ami végett nem tudunk az adott küldetésben tovább haladni, ezekben az esetekben a példaértékű autosave-nek köszönhetően azonnal orvosolható a probléma, adott esetekben a küldetésadónak lenyomunk egy sallert, hogy kizökkentse a script hibából, csak furcsa, hogy évek teltével sem kerültek javításra, minthogy a piszok hosszú töltési időt sem redukálták, de legalább ezúttal tényleg hasznos tippeket és történelmi érdekességeket olvasgathatunk ez idő alatt.
A történetről nem véletlenül nem esett még szó, a szokásos konspirációkkal teli dögunalmas (egyedül a legvégére válik érdekessé) sztorit kapjuk, aminek során Bayek a fia haláláért kíván bosszút állni feleségével karöltve, miközben Kleopátra szolgálatába áll, elérkezvén az ejthető legnagyobb játékdizájneri hibához, ugyanis időközönként a fix felszereléssel rendelkező Aya felett is átvesszük az irányítást, hogy kínlódjunk vele egy sort, mert feltápolt és bejáratott karakterünktől megválva kell kitapasztalni támadásait. A továbbra is igen élvezetes tengeri ütközeteknél teljesen jó lenne és színesítené a játékot, de az hogy többször is a történetben kiemelten fontos és ebből eredően nem éppen egyszerű küldetésekhez jut, valamint a végjáték főszerepét is elnyeri, nem éppen volt jó húzás. A jelenkori szál lényegében megszűnt, mégis jelen van teljes feleslegességgel, hogy alibit szolgáljon a szemünk láttára betöltő világnak és az újjáéledéseknek, de ezek már inkább bosszantó közjátékok, melyek kiszakítják a játékost a világból, jobb lett volna teljesen elhagyni. Mivel szerepjátékos módon folyamatos fejlődésre kényszerülünk az ellenfelek legyűréséhez, ezért a történet eltart 35-40 óráig, ami roppant terjedelmes, de ehhez még hozzájönnek a felfedezni valók tömkelegei, hogy 75-85 órányi tartalommal rendelkezzen a játék, a kérdés inkább az, hogy mennyire kötik le az embert ezek a szerény palettájú tevékenységek, mert hiába a terebélyes világ, ha nem tudják kellő tartalommal megtölteni, de legalább már postáskodni nem kell. A szavatosságot némileg kitolja a fotómód is, valamint nem mellékes, hogy a frissítésekkel bekerült egy történelmi oktató szekció, a Discovery Tour, ami egy nagyon dicséretes ötlet.
Az Assassin’s Creed Origins minden újítását üdvözlöm, egészen jó játék kerekedett belőle, kellemes alkotás, egyedüli óriási hibája van neki, mint a széria minden más darabjának: hozza a kötelezőt, és ezt látja mindenki, aki nem elvakult rajongója a játéknak. Egyszerűen minden momentumában érződik az iparos munka tevékenység és elmarad a kreativitás, hogy csupán az elvártakat teljesítsék, de egy fikarcnyival sem többet dobva össze a soron következő epizódra, annak ellenére sem, hogy új lappal indít a széria. Legyen ez is, az is, de semmi sincs kibontva, semmit sem csinál igazán jól, pedig megannyi lehetőség kínálkozna a kódsorok mögött, és éppen ezért is tudom jó játék ellenére sorolni a hibáit. A tehetséget viszont igazolja, hogy ennek ellenére egy kellemes játék született, így aki kedveli, vagy kedvelte a szériát csak belefásult, azoknak bátran ajánlom ezt az epizódot, akik most ismerkednének vele és már elhatározták magukat, azoknak remek belépő, mindenki másnak pedig ajánlott, hogy a vásárlás előtt próbát tegyen vele, mert eladási számok így meg úgy, a játékosok kétharmada nem ért a történet végére.
7 pont
Műfaj: külső nézetes nyílt világú akció szerepjáték
Megjelenés: 2017. (PlayStation 4, Xbox One, PC, Stadia, Amazon Luna)
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Kiadó: Ubisoft
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése