2012. június 6., szerda

Böngészde – The Settlers Online bemutató


A telepesek új vizekre eveznek és a böngészős játékok kedvelőinek kegyeit igyekszenek meghódítani, egy egyelőre béta verzióban leledző játékkal.
2001–ben esett meg utoljára a Settlers sorozat negyedik részével, hogy az akkor megszokott bájos, kissé karikatúraszerű dizájnnal érkezett meg számítógépeinkre.



A mesés látványvilággal határos prezentáció védjegyévé vált a sorozatnak, mégis a folytatásokban úgy döntöttek, hogy egy komolyabb világba tuszkolják be a birodalomépítgetést, és ezzel mondhatjuk nyugodtan, hogy elvesztette azon báját, amiért annyian kedvelték a komplex gazdasági menedzsment mellett. A mostani bemutatásra kerülő böngészős verzió igyekszik a két grafikai stílust egybegyúrva elénk tárni egy harmadik változatot.
A kezdeti lépéseket a regisztrációval és a szépen rajzolt avatarunk kiválasztásával fogjuk megtenni. Ezt követően belépve a játékba, nyomban szemben találjuk magunkat a meghódítandó térképpel. A program szépen megfogja a kezünket és tutorialként funkcionáló kezdő küldetésekkel vezet be minket a Settlers világába, hogy alaposan megismerhessük a lehetőségeket. Legfontosabb menedzselési feladatunk, mint ahogy minden résznél ez lenni szokott, a gazdaság lesz. Alapvető nyersanyagaink lesznek a deszka, kő, kalapács. Az létszükséget jelentő épületeinket ezekből fogjuk felhúzni, de mindjárt a deszka előállításánál beleütközünk a játék egymásra épülő nyersanyag termelési rendszerére, ugyanis ahhoz, hogy deszkát állítsunk elő, szükségünk lesz fakitermelőre és fűrészüzemre. Csakhogy az erdők rengetege sosem véges, így előbbi mellé nem árt, ha erdészt is telepítünk, aki pótolni fogja a kidöntött növényeket.
Szép fokozatosan haladva előre és teljesítve a küldetéseket, tapasztalati pontokra teszünk szert, melyek a szintlépéseinkhez szükségesek, a szintek pedig az újabb épületek megnyitásához. A későbbiekben, amikor elfogynak a tanuló feladatok, magunkra leszünk hagyva és XP –t csupán a térképen elszórt ellenséges táborok leverésével tudunk majd szerezni. Ehhez egy stabil gazdaságot kell kiépítenünk, mely alkalmas lesz a hadsereg felállítására, ugyanis többféle katona típus közül is választhatunk, de mindegyiknek meg van a maga felszerelési szükséglete. Alapvetően mindegyikükhöz sör fog kelleni, hogy a félelmet elnyomva bennük toborzásra adják fejüket. A sörhöz viszont főzőműhelyre és gabonára lesz szükségünk. A gabonát a farmokon élő munkások fogják learatni a melléjük épített búzamezőkről.
Nos, eddig megvolnánk, de még nincs fegyverünk. Íjász esetén, íjkészítő műhelyet kell építsünk, akinek biztosítanunk kell a megfelelő mennyiségű fa ellátmányt a már korábban vázolt módon. Amennyiben karddal szeretnénk felvértezni seregeinket, akkor már komolyabban kell nekiálljunk a feladatnak, hisz kovácsműhelynek a megfelelő nyersanyag (bronz, vas) szükségeltetik a fűtéshez nélkülözhetetlen szén mellett, melyet a kohókban fából égethetünk ki, vagy az idő előre haladtával bányászhatunk is. A szükséges bronz rudat, vagy pedig vas rudat, a neki illő kohóban lehet kiolvasztani a korábban kibányászott fémekből, de előtte a geológusunkat kell igénybe vennünk a megfelelő lelőhely feltérképezéséhez.
A minél gyorsabb termelés elérése érdekében nem árt, ha az épületek közelségébe raktárakat húzunk fel, ami emellett még a központi raktár kapacitását is növeli. Továbbá minden épület különféle termelékenységi szinttel rendelkezik, így ha kellő nyersanyag birtokában vagyunk, upgradelhetjük azokat több szinten keresztül. Azt hiszem ezzel a folyamattal kellőképpen szemléltettem a Settlers gazdasági folyamatát és annak összetettségét, mely nem sokkal marad el a rendes számozott részekétől.
Harcra csupán a gépi ellenfelek ellen van lehetőség, viszont amennyiben kimerítettük a térképünk által nyújtani képes kihívást, akkor a felderítőnk által összeszedegetett térkép darabkákért, vagy a nyerhető és vásárolható gyémántokért cserébe kalandokat válthatunk ki, melyet akár többed magunkkal vihetünk végig. A humán játékosok jelentősége igazából a kereskedelemben rejlik. Amennyiben felhúzunk egy piacteret, lehetőségünk nyílik az online piactérre kihelyezni többlettermékeinket és azokért cserébe kérhetjük gazdaságunk hiánycikkeit, esetleg aranytallérokat. Többnyire minden terméknek meg van a maga nem hivatalos árfolyama, melyhez igazodnunk kell, és ha ráállunk egy adott termék előállítására, remekül tudják gazdaságunk gyengébb oldalát finanszírozni, mivel a Settlersben az épületeink száma limitálva van, (amit időközönként növelhetünk különféle módon) így nem leszünk képesek teljesen önellátó gazdaság kiépítésére.
Egy ranglista található összesen a játékban, ami a céheket (klánokat) tartja számon, a hozzájuk csatlakozott játékosok szintjei alapján rangsorolva erősségüket. A Settlers, mint minden böngészős játék, teljesen ingyen játszható, ám rendelkezik pénzköltési lehetőséggel is, méghozzá gyémántok formájában.



A megvásárolt drágakövekkel jelentős előnyökre tehetünk szert, mert a játékban minden időhöz van kötve, így ezek segítségével jelentősen gyorsíthatunk a játék tempóján, illetve nyithatunk meg egyéb tartalmakat. Amennyiben kitartóan játszunk, vagy legalább is minden nap fellátogatunk az oldalra, akkor egy hét elteltével kisebb mennyiségű gyémánt lesz a jutalmunk, de elnyerhetjük azokat a későbbiekben küldetések során is.
A The Settlers Online egy végtelenül addiktív játék, mely mindig képes valami újdonsággal odabilincselni a monitor elé játékosát. A folytonosan foltozgatott és bővülő tartalomnak hála, akár száz és száz órákat is beleölhetünk.

Műfaj: valósidejű stratégia
Megjelenés éve: 2010. (PC)
Fejlesztő: Blue Byte
Kiadó: Ubisoft

Kapcsolódó olvasmányok:

Telepesek - The Settlers
The Settlers Online frissítések #1
The Settlers Online frissítések #2
Zerko 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése