2014. október 2., csütörtök

Mozgókép - Transzcendens


Dr. Will Caster a mesterséges intelligencia kutatások úttörője, bámulatos eredményeket ér el szakterületén, főként annak köszönhetően, hogy főemlősök elméjét képes számítógépekre tölteni, mellyel célja, hogy egyszer eljusson odáig, hogy az emberi elmét felruházza a számítógépek korlátlan sebességével.
Will kutatásaival kivívja egy technológia ellenes terrorszervezet haragját, akik óriási fenyegetettséget látnak a kísérletben, éppen ezért merényletet követnek el a kutató ellen, aki a radioaktív sugárzás által megfertőzve, utolsó hónapjait arra használja fel, hogy saját személyiségét ültesse át egy számítógépbe, korlátlan tudásra, sebes elmére és az internetnek köszönhetően végtelen hatalomra szert téve.
Tervében komoly támogatókra lel felesége és barátja személyében, míg előbbi a szeretettől elvakulva hajszolja magát a munkába, addig utóbbi fenntartásokkal kezeli a műveletet, hisz ha Will elméjének csupán egy morzsája is lemarad, egy teljesen új érzelmekkel bíró személyiség kel életre, korlátlan hatalommal felruházva.
A Transzcendens inkább nevezhető egy érdekes, elgondolkodtató filmnek, mint látványos mozinak, alaposan, de nem kellőképpen kibontva a témában rejlő potenciált. 



A lendületesen induló film kissé alábbhagy a későbbiekben, már-már unalmas perceket keltve a nézőben, mígnem a konfliktus kidomborodása képes azt visszaterelni az érdekfeszítő mederbe, ám jelentősen tartalmaz felesleges töltelék jeleneteket, néhol érthetetlen reakciókat Will feleségének részéről, ami az érzelmek nem kellő kibontásának és ábrázolásának köszönhető, hiányt hagyva hátra motivációjában.
Magát a témát és a benne rejtőző lehetőségeket, ugyanakkor veszélyeket, kiválóan ábrázolja és megmozgatja az ember agyának fogaskerekeit, aminek köszönhetően némi izgalmat is képes kelteni a végkifejlettel kapcsolatban. Az igazat megvallva nehéz filmet kerekíteni a mesterséges intelligencia kutatásból úgy, hogy az még megmaradjon a realitás talaján és a drámai műfajban, minthogy átcsapjon akció sci-fibe, ennek ellenére, mégis sikerült ügyesen belőni a kellő arányt, hogy mindkettőt tartalmazza, ám a probléma, hogy egyikből sem kellő mértékben, egy érdekes, kissé űrt hagyó egyveleget keltve ezzel.
Nagyon érdekes film. Bátran ajánlom azoknak, akik kedvelik a sci-fit, az elgondolkodtató filmeket, a drámát, vagy egy érdekes témával kapcsolatos filmet szeretnének megtekintetni, annak ellenére, hogy közel sem lett kerek egész, és némi túlzással Johnny Depp menti meg az alkotást, annak ellenére, hogy színészi tehetségét nem kell túlzottan megvillogtatnia. Akik viszont valami pergős történetre és akció jelenetekre számítanak, kerüljék el, ez inkább egy filozófiai alkotás, érdekesen tálalva, némi látvánnyal megfűszerezve.

Műfaj: sci-fi
Műsoridő: 119 perc
Debütálás éve: 2014.

Rendező: Wally Pfister
Forgatókönyv: Jack Paglen, Jordan Goldberg, Alex Paraskevas, Wally Pfister
Főszereplők: Johnny Depp, Morgan Freeman, Rebecca Hall, Cillian Murphy, Kate Mara

Zerko  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése