2004 novemberében három olyan játéknak kellett megküzdenie egymással az FPS kedvelők kegyeiért, melyek egy idegen inváziós témát dolgoztak fel. Half-Life 2, Halo 2, és a frissen debütáló Killzone, mely utóbbi minden tekintetben alul maradt vetélytársaival szemben, annak ellenére is, hogy egy roppant élvezetes alkotásra sikerült. A harmadik, ám egyben utolsó helyezés sem tántorította el a Sony-t, sem pedig a játékot fejlesztő Guerrilla Gamest a folytatásoktól, hogy az egyik legnagyobb PlayStation szériává nője ki magát idővel.
Már a megjelenést megelőző években nagy visszhangot kapott a játék, minden szépet beígérve a PlayStation exkluzívnak felvásárolt, nagyszabású projekttel kapcsolatban, melynek fejlesztése a PS2 debütálásával egy időben kezdődött meg, és azzal kívánt kitűnni társai közül, hogy reálisabb mederbe óhajtotta terelni az inváziós témát, azzal, hogy az emberiség modern történelmének, nagyobb háborúiból merítette forrását.
A játék rögvest az első világháborúra jellemző lövészárok ütközettel nyit, amikor is a bosszúszomjas Helghast katonák landolnak, az egykor az ő tulajdonukat képező Vekta bolygón, ahonnan generációkkal ezelőtt száműzve lettek egy elvesztett háború végett, a nyersanyagokban gazdag, ám élhetetlen légkörrel rendelkező Helghan planétára, minek következtében jelentős átalakuláson, mutáción estek át.
Miközben külsejük romlásnak indult, belső életfunkcióik megerősödtek az emberekéhez képest, így a Vectat védő ISA (bolygóközi stratégiai szövetség) erőknek, egy erősebb, szívósabb és gyorsabb ellenféllel kell szembenézniük.
Miközben külsejük romlásnak indult, belső életfunkcióik megerősödtek az emberekéhez képest, így a Vectat védő ISA (bolygóközi stratégiai szövetség) erőknek, egy erősebb, szívósabb és gyorsabb ellenféllel kell szembenézniük.
Az egykoron bányászbolygóként funkcionáló planéta légköréhez szokott Helghast katonáknak, ezért is kell az ijesztő küllemet kölcsönző gázmaszkot viselniük a Vectan, így a fekete egyenruhájuknak és a szvasztikára erősen emlékeztető szimbólumaiknak köszönhetően - és persze a roppant hangulatos, kórus művel megspékelt intronak, ahol Scolar Visari őrült, hitleri szónoklatot tart -, erősen a náci birodalomra emlékeztető hatásuk van, szintén egy történelmi forrásból merítve ellenfelünket a helyszínek mellett, melyeket a vietnámi háború dzsungelei, a modern hadviselés városi összecsapásai, és a második világháborús bunker harcok, vagy a normandiai partraszállás, sci-fi környezetbe ültetett változatai színesítenek tovább.
A fegyverek terén sem más a helyzet, hisz a játék főképp jelenkorunk arzenáljának futurisztikus változatait kínálja, egy igen terjedelmes skálán. Pisztolyok, automata karabélyok, shotgun, könnyű és nehéz gépfegyver, rakétavető, valamint a mesterlövészpuska megszokott palettája fogadja a játékost, melyek mindegyike rendelkezik másodlagos tüzeléssel is, mint a karabély, az M16-oshoz hasonlóan gránátvetővel van felszerelve, vagy a Helghast katonák által preferált fegyver, shotgunnal egészül ki. Ezek mellé párosulnak az olyan különlegesebb darabok, mint a gránátvető pisztoly, hangtompítós gépfegyver, sorozat gránátvető, tripla rakétavető, nagy kaliberű Anti-tank Gun, géppuskafészek, légelhárító, vagy a csak bizonyos esetekben bevethető Laser Designator sisak, aminek segítségével légi támogatást hívhatunk, ugyanis több lakalommal kell páncélozott járművekkel is összecsapni a játék során. A szintén ebben az időszakban egyre divatosabbá váló, a realitás érzetet fokozni kívánó szegmens, a magunkkal cipelt fegyverek korlátozása viszont be lett építve a játékba, némi taktikai fűszert keverve az arzenálhoz.
Ellenfeleink külleme - a történetből fakadóan -, szűk keretek között mozognak, mégis képesek a változatosságot fenntartani a fegyverzetüknek és szívósságuknak megfelelően jelzett egyenruhákkal, viszont intelligenciájuk nem kevés kivetnivalóval rendelkezik. Szórványosan használatba veszik a terep nyújtotta fedezékeket, ám többnyire a rohamozásra építik „taktikájukat”.
A játék mellőzi, az akkoriban nagy sikereknek örvendő, és lassacskán egy FPS-en belül kötelezőnek számító járművezetést, amíg a visszatöltődő életerő is csupán szakaszosan van jelen, komolyabb sérüléseinket a kijelölt helyeken felszedhető, nem hordozható életerő csomagokkal kell gyógyítanunk. A fejlesztők nem kívántak a linearitás mezsgyéjéből sem kitörni, csupán elvétve akadnak a pályákon kisebb leágazások, melyek ugyanoda vezetnek, mint a fő csapásirány, viszont a négy választható karakter, Templar, Luger, Rico és a félig Helghast származású Hakha, eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Amíg Templar századossal az alap lehetőségeket kapjuk, addig a lopakodó gyilkos, Luger esetében, egy hangtompítós gépfegyverrel, és az egy-egy ponton fellelhető alternatív utakkal rendelkezünk, ahova csupán ő képes beférni női mivolta végett. Hakha azon túl, hogy Helghast küllemű, gyorsabb életerő és stamina regenerációval bír, amíg Ricot irányítva - a termetéből fakadóan -, csak az általa használható rakétavetővel megspékelt nehézgépfegyver birtokába juthatunk.
Az egyjátékos kampányon kívül, multi módozat is bekerült a játékba, akár osztott képernyőn, akár a PlayStation Networkön keresztül lehetett fejest ugrani a death match és annak csapatalapú változatába, ami mellett Assault (egy védekező, egy támadó csapat), Defend and Destroy (az ellenséges céltárgyak megsemmisítése a feladat mindkét csapat számára), Supply Drop (zászló lopás), és Domination (célterületek elfoglalása) játékmódok várták a több szereplős meccsekre éhezőket, meglepő módon 16 főig bezárólag, melyeket botokkal is pótolhattunk.
Persze ez csupán kiegészítő funkcióval szolgált abban az időben, jelentősen másodlagos szereppel bírva, inkább játszotta mindenki újra és újra az élvezetes cselekménnyel bíró kampányt, hogy az áruló főgonosz szerepét betöltő General Adams fejébe, ismét golyót röpítsen.
Persze ez csupán kiegészítő funkcióval szolgált abban az időben, jelentősen másodlagos szereppel bírva, inkább játszotta mindenki újra és újra az élvezetes cselekménnyel bíró kampányt, hogy az áruló főgonosz szerepét betöltő General Adams fejébe, ismét golyót röpítsen.
Annak ellenére, hogy a Killzone, a jelenkorán semmi túlmutató tulajdonsággal nem rendelkezett, egy roppant élvezetes FPS kerekedett belőle, az akkoriban kiemelkedően szép prezentációval megalkotott, változatos helyszíneinek és arzenáljának köszönhetően, amit remekül fokoz tovább a kidolgozott történet és karakterei, színvonalas audio részleggel megfejelve az effektek és szinkronok terén. Hiába is maradt alul a másik két nagyon komoly konkurenssel szemben, ezt a játékot semmiképpen sem szabadott kihagynia annak, aki rendelkezett PlayStation 2-vel, és nem csekély érdeme, hogy ez a cím volt az, amelyik ismét belendítette az akkor már jó ideje pangó FPS piacot a Sony konzolján.
Műfaj: belső nézetes akció (FPS)
Megjelenés: 2004. (PlayStation 2)
Fejlesztő: Guerrilla Games
Kiadó: Sony Computer Entertainment
Zerko
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése