Mozgókép - Mad Max: A harag útja

A nem is oly távoli jövőt az erőszak uralja. Max világa tűz és vér, az öldöklés az utolsó csepp benzinért, vízért, és a megmaradt emberek fölötti uralomért zajlik.

Max fogságába esve, vérzsákként végzi egy hadfi harci járművén, melyet Furiosa elfogására küldenek ki a homoksivatagba, számos társával együtt. Élükön Halhatlan Joe áll, aki hadba hívja a szomszédos szövetségeseit.



Skulófarm és Gázváros csapataival kiegészülve folytatódik a hajsza, miközben a kietlen vidék martalócai is szemet vetnek a területükön áthaladó kamionra, mely Joe féltve őrzött kincseit rejti.

Igazából sikerült a teljes történetet leírnom. Megvallom őszintén, ritkán tapasztalt nehézségekbe is botlottam, hogy miképpen fogalmazzam meg azt, ami lényegében nincs is a Mad Max esetében, azaz a történetet, ugyanis az nem szól másról, minthogy a legendás második rész végén szereplő üldözéses jelenetet kiemelték, majd e köré építették fel az új film teljes egészét.

Vitathatatlan, hogy egy óriási szájtátós látványfilmre sikeredett A harag útja, ám ezen kívül semmit sem képes felmutatni, sőt, oly mértékben túlzásba sikerült vinni az akció fergeteget, hogy alig engednek egy-két alkalommal szusszanásnyi időt a nézőnek. Éppen ezért is botlik bele a film könnyedén az unalom mély gödrébe, azaz pont az ellenkezőjét váltja ki a nézőből, mint amire hívatott lenne a számtalan effekt és gondosan megtervezett látványos jelenet. Amíg a kezdeti perceket még érdeklődve szemléli a néző, háromnegyed óra elteltével már kezd belefáradni a dömpingbe, és akaratlanul is felteszi magában a kérdést, hogy mikor óhajtják már azt abba hagyni, akár egy pillanatra is. Persze ekkorra már nyomon sem lehet követni, hogy éppen ki vitt be találatot kinek, amiben jelentős szerepet játszanak a túlzottan gyakori és gyors vágások is.

A régi Mad Max-szek sem éppen kirívó történetükről voltak híresek, de míg az első műfajteremtőként lépett elő, addig a második rész keményen a néző köré vonta a posztapokaliptikus világ atmoszféráját, precízen kimérve a film cselekményét. A harag útja fittyet hány mindenre, és egyszerűen csak ontja magából a száguldást, robbanást, különféle effekteket és dollár csilliókat felemésztő látványt, igyekezvén a nézőből előcsalni a szájtátást, amíg minden más mellőzött szerepet nyert a filmben. George Miller felnőtt a jelenkor technikai színvonalára, ám dramaturgiából megrekedt a ’70-es évek szintjén.

Az egyetlen dolog, ami tetszett a filmben, azok a részletekben megbújó, apró morbid momentumok és fogalmak, melyek a világot remekül illusztrálják, mert azt meg kell hagyni, nem csak a különféle járművek küllemére, hanem az apró momentumok kidolgozására is nagy hangsúlyt fektettek, ám ez a pár dolog édes kevés a Mad Max, vagy egyáltalán a posztapokaliptikus légkör megteremtéséhez, melyet olyannyira hiányoltam a filmből. A számos ellentmondásos dologra - melyek már abszurddá teszik az egész mozit -, nem is térnék ki részletekbe menően, ám a karakterek kidolgozatlansága mindenképp megér egy roppant lekicsinyítő jelzőt. Amíg Max személyiségét kisarkították, továbbfokozva Tom Hardy hitelt nem érdemlő vergődésével, ellenszenvessé téve ezzel a főszereplőt, addig Charlize Theron élettel tölti meg az amúgy karaktertelen Furiosa szerepét, szépen lenyúlva a stafétát a címszereplőtől, hogy ő nyerje el a tényleges főszerepet.

Tipikus egyszer nézhető látvány mozi, bár számomra elsőre is unalmas volt a tartálykocsi kergetése a sivatagban, több mint két órán keresztül. Nagyon vártam a filmet, és az év, ha nem az évtized csalódása lett belőle.

Műfaj: posztapokaliptikus akció

Műsoridő: 120 perc

Debütálás: 2015.

Rendező: George Miller

Forgatókönyv: George Miller, Brendan McCarthy, Nick Lathouris

Főszereplők: Tom Hardy, Charlize Theron, Nicholas Hoult, Hugh Keays-Byrne, Nathan Jones

Zerko